Az elmúlt hetekben nagyon sok új hokibarát született Magyarországon. Ez nagy dolog. Jó lenne megtartani őket a sportág mellett, elkötelezettként. Mit kell ehhez tenni? És mi szükséges ahhoz, hogy a világ legjobb sportja fejlődni tudjon Magyarországon? Egyáltalán, hol tart most? Ezeket próbáljuk megfogalmazni az alábbiakban.

A hatalmas és országos eufória pillanatában rendkívül sok minden jutott az eszünkbe. Mit és hogyan kellene csinálni, leginkább ez a fontos. Több témáról részletesen társalogtunk év közben. Most megpróbáljuk ezeket egy írásba belefoglalni.

Cikkünket éppúgy vitaindítónak szánjuk, mint Beszéljünk akkor sorozatunk korábbi darabjait. Lehet velünk egyetérteni, vagy nem, de vitatkozni szükséges. Várjuk olvasóink meglátásait, javaslatait, ebben az új helyzetben. Mert az A csoportba jutás új helyzetet teremtett, azt nemcsak reméljük és tudjuk, hisszük is. Az alábbiakban különböző szempontok szerint rögzítjük, hol tart a magyar jégkorong. Jelezzük, ahol problémát vélünk felfedezni. Ahol tudunk, javaslattal élünk, ahol nem, megkíséreljük az elérendő célokat sorra venni. Ezúton is köszönjük Kerusz barátunk segítségét és ötleteit.

Létszám

Kezdjük egy adattal, amelyet a sportágat közelről nem ismerők minden bizonnyal nem ismernek. A világbajnokságon részt vett 22 játékos mindannyian profi, a szónak abban az értelmében, hogy pénzt kapnak munkájukért klubjuktól. Ezzel együtt többüknek nem ez jelenti a fő megélhetési forrást. Ma 50-60 közé tehető azoknak a játékosoknak a száma, akik annyi fizetést kapnak a jégkorongozásért, amelyből így-úgy meg lehet élni.

A válogatott bő keretében is találhatóak játékosok, akik munka mellett játszanak. A Svédország ellen tavaly fantasztikus sikert aratott csapatban ott volt az FTC egyik legjobb játékosa, Jánosi Csaba. Jánosi általános iskolai testnevelő tanárként dolgozik. Délután munkahelyéről megy edzésre.

A szezon eleji adatok szerint Magyarországon az igazolt játékosok száma átlépte a kétezret. Egy évtized alatt megduplázódott ez a szám, elsősorban az utánpótlásban történt mennyiségi robbanásnak köszönhetően. Erről a témáról rendszeresen írtunk korábban. Abban az áttekintő cikkünkben egy táblázatban jól látszik, hogy az utóbbi 5-6 évben közel kétszer annyi gyermek lett jégkorongozóvá, mint az előtte lévő időszakban. Ez a robbanás az új csarnokoknak és a körülmények javulásának köszönhető.

Elismertség

Tavaly a divízió 1-ben elért ezüstérem bruttó 10 millió forintot jelentett az egész csapat számára; a szapporói siker 20 millió bruttó magyar forintot hozott a 22 játékos és a 7 kísérő konyhájára. Ez nettóban, fejenként egyenlően elosztva 300-400 ezer forint közötti összeget jelent. Egy világszenzációért nem sok.

Mert ne becsüljük le a történteket. Érzékeltetjük, mennyire fontos, amit elértünk. René Fasel, a nemzetközi szövetség lejátó mandátumú svájci elnöke az IIHF honlapján vele készült választási kortesnagyinterjúban hosszasan sorolja működése eredményeit, és ezek között kiemelt helyet kap hazánk A csoportos taggá válása. Ekkor még élethalálharc folyt Fasel és a finn Kummola között a szervezet vezetéséért, később a finn visszalépett.

Jégcsarnokok

Fedett, szabvány méretű pályával nem állunk rosszul. Dunaújváros, Székesfehérvár, Miskolc, Szeged, Debrecen, Zalaegerszeg, Kaposvár, Győr rendelkezik a vidéki városok közül ilyennel. Jászberényben jelenleg zajlik a beruházás, az országban egyedüliként ott épül mostanában pálya. A fővárosban öt helyen hokizhat, aki akar. Két pálya áll rendelkezésre a Jégcentrumban (centerpálya és edzőpálya), további 1-1: UTE (Megyeri út), Pesterzsébet, gyakorló jégcsarnok. Ideiglenes helyszínként, évente nagyjából egyszer szokta birtokba venni a jégkorongos-társadalom a Papp László Budapest Sportarénát és a debreceni Főnix-csarnokot. Nem szabad elfelejteni a nem szabványméretű pályákat sem, azok is egyre fontosabb helyszínei az első lépéseknek, és szerencsére van belőlük sok.

Örvendetes, hogy ezen kívül igen sok szabadtéri pálya áll a jeges sportok rendelkezésére. Ezek nem mind szabványméretűek, de az alapok elsajátításához megfelelőek.

Anyagiak

Eddig megvolt a hoki pénz nélkül, ezután nagyobbak lesznek az elvárások. A pénzt előbb-utóbb a teljesítményhez és az elváráshoz kell igazítani. Ez a jövő záloga és kulcsa. Az elmúlt évtizedekben egyes piaci mechanizmusok nem működtek, egészségtelen informális megállapodások torzították a klubok és a játékosok közötti versenyt. Akik új belépőként nem ismerik, nem tisztelik ezeket a szabályokat, meglepetéseket okoznak.

Ezen a ponton játsszunk egyet. Saccoljuk meg az egész magyar jégkorong-társadalom költségvetését. Vegyük egy kalap alá az öt OB 1-es klub teljes pénzügyi forrását és a szövetség költségvetését, adjuk hozzá a külföldön játszó játékosaink egész évi jövedelmét, egészítsük ki a lelkes amatőrök és az utánpótláskorú gyermekek szüleinek a sportra fordított hozzájárulásával, az utánpótlás generálta szponzori pénzekkel, állami támogatással. Ez az az összeg, amely ma rendelkezésre áll. Kijelentjük, hogy ez a summa alacsonyabb, mint egy alsó kategóriás svájci élvonalbeli csapat büdzséje.

A legnehezebb feladat tehát új forrásokat bevonni, a finanszírozást új alapokra helyezni. Milyen csatornát vehet igénybe a jégkorong? Jelenleg néhány megszállott működteti az élcsapatokat és a szövetséget. Nagyon lelkesek, nagy köszönet illeti mindannyiukat. Ne hallgassuk el viszont, hogy sok olyan dolog van, amihez nem értenek, vagy nem eléggé, és sok feladat áll előttük, amelyek megoldására nincsenek felkészülve. Energiáik, erőforrásaik végesek, a szakmát autodidakta módon tanulták. A legjobb magyar klub vezetői idejük nagy részét pénzszerzésre fordítják, több tucat kis támogatótól gyűjtik be a minimális feltételrendszert biztosító összeget. Idegőrlő, hosszadalmas munka ez, évről évre.

Más oldalról nézve a klubirányítók elfogultak, ami befolyásolja döntéseiket. Ugyancsak sok problémát okoz, hogy a szövetség elnökségének nagy részét és a döntéshozó testületeket is meghatározó részben a klubok vezetői, képviselői uralják. Jelen pillanatban a szövetség a szó klasszikus értelmében nem irányítja a rendszert. Legjobb esetben is csak azt mondhatjuk, hogy moderálni próbálja. Elsősorban az egyesületek vezetői döntenek a történésekről.

Csak egy példa a közelmúltból és az aktuális kérdések közül: az idegenlégiósok létszáma a bajnokságban. Erről a kérdésről is írtunk januárban. Nem a szövetség szakmai vezető testülete határozza meg a magyar jégkorong szempontjából optimális számot, hanem rábízza a klubokra, amelyek különböző érdekek mentén döntenek a limitálásról. De ha nem sikerül szót érteniük egymással, akkor az történik, ami tavaly. Nem hoznak döntést, tehát nem vezetnek be korlátozást. Ez nem célravezető.

Utánpótlás

Talán a legellentmondásosabb terület. Kezdjük a legnagyobbakkal. Nincs normális létszámú junior korosztályunk. Összesen 70-en vannak az 1988-89-ben született aktív játékosok. Ennek okai számosak. Eleve nem játszottak túl sokan, és az utóbbi időben nem láttak maguk előtt perspektívát, abbahagyták. Mindeközben soha nem látott sikert aratva bent maradtak, sőt magabiztosan maradtak bent a divízió 1-ben, azaz a másodosztályban. A jövő év feladata kitalálni, hogyan tudjuk megtartani a felnövő fiatalokat a sportágban, mert ifikkel sem állunk rózsásan mennyiségileg. Nagy gondot okoz az utánpótlásból kiöregedő játékosok integrálása a felnőtt versenyrendszerbe.

Várhatóan a csekély számú játékos egy része is külföldön kíván tovább fejlődni. Ez a lehetőség amúgy is egyre több gyermeket és szülőt vonz. Ebben a szezonban is több tucat fiatal játszott külföldön, többen közülük kiemelkedő klubokban, a világ legjobb bajnokságaiban. Sokan 10-12 éves korban elmennek, fejlődni, szerencsét próbálni. A szövetségnek mindenképpen ki kell alakítania egy megfelelő koncepciót, amely mentén ezeket a srácokat a magyar jégkorongélethez köti. Nem jó, ha a tehetségesebbek, sikeresebbek külföldi állampolgárságot szerezve más ország mezében játszanak. Talán ez az utolsó pillanat, lépni kell, és szerencsére ezt a szövetség vezetői is érzik.

Emiatt is fontos lenne a szezon elején versenynaptárat készíteni a klubok bevonásával. Így a válogatottak tudnák, milyen program szerint dolgoznak, edzőtáborok, nemzetközi tornák mikor lesznek. Ez a kint tartózkodóknak létfontosságú, hogy egyeztetni, tervezni tudjanak. Szintén el kell hárítani bizonyos anyagi akadályokat. Nem lehet hosszú távon elvárni, hogy a légióskodó fiatalok családjuk költségén repüljenek a válogatotthoz.

Ha már az utánpótlásnál tartunk, nagyon fontos: megfelelő támogatási, dotálási rendszert kell kialakítani. Nem lehet a jeget piaci áron megvenni, mert így a szülők anyagi helyzete jelenti az elsődleges rostát. Jelenleg a fővárosban egy óra bérleti díja eléri akár a negyvenezer forintot is. Vidéken gyakorlat, hogy az önkormányzat beszáll az utánpótlás segítésébe, de a fővárosban ez nem jellemző. Ne csak a gazdag gyerekek sportja legyen a jégkorong. Ma pedig erre felé megyünk. 5 és 15 ezer forint között mozog egy fiatal játékos havi egyesületi tagdíja. És ez csak a jégidő árát és az edző bérét fedi. Ehhez jön a horribilis árú felszerelés, az utazás, a hazai tornarendezés, nem beszélve a rengeteg befektetett időről, energiáról.

Olyan kezdeményezésekre van szükség, mint amit például Pesterzsébet önkormányzata indított. Egyik általános iskolájukban sportiskolaosztályt szerveznek, ahol a gyerekek a jégkorongozást is gyakorolhatják. A szövetség felszereléstámogatással állt az ügy mellé. Így a gyerekek szinte ingyen tudnak hokissá válni. A jégidőt az önkormányzat biztosítja, a diákok az amúgy is holt időszaknak számító délelőttökön mennek a jégre.

Szóba került az MJSZ felszereléstámogatása. Itt kell megjegyezni, hogy az erzsébeti kezdeményezéstől függetlenül is van ilyen programja a szövetségnek, amellyel a legfiatalabbakat támogatja, szponzori segítséggel. Szintén támogató útján rendeznek évente több szupermini és mini tornát. Csakhogy ezek cseppek a tengerben, ilyen lehetőségből sokkal többre lenne szükség. Nem kell ehhez MJSZ, megoldható lenne akár regionális alapon is a kérdés. Építhetnének hatékonyabban a megyei műhelyek a lokálpatriotizmusra.

Fontos, hogy a jégkorongsport bekerült a Heraklész programba. A jégkorongban rendelkezésre álló összegekhez képest jelentős támogatás jut így különböző programokra, edzőtáborokra, felszerelésekre.

Edzőkérdés

Itt kapcsolódik cikkünkhöz az edzőkérdés, edzőképzés témaköre. Ezt a témát is alaposan körbejártuk egy korábbi alkalommal. Tény, hogy kevés az utánpótlás-nevelő szakember. Kercsó Árpád 15-20 évre teszi egy jó edzőgeneráció létrejöttét. Ezúton is gratulálunk Keszthelyi Miklósnak az év utánpótlás-edzője címéhez.

Bajnokság

Bajnokságunk nem versenyképes az A csoportok bajnokságaival. Nem könnyű üzleti alapokra helyezni az első osztályt, de jó példából legalább kettő van a régióban. Mondható, álomszerű egy lapon említeni az osztrák EBEL-t és a szlovák extraligát a mi kis OB 1-ünkkel. Mindazonáltal vannak elemek, amelyeket importálhatunk. Lehetne kiszámítható a mérkőzések kezdési időpontja. Mindenképpen névadó szponzort kéne találni a bajnokságnak. El kell érni, hogy valamely televíziós társaság rendszeresen közvetítsen meccseket. Jó lenne látni gólösszefoglalókat.

Sokat kell ehhez fejlődni, mert ma a jégkorong nincs benne a sportközéletben. A sportnapilap az alapszakasz mérkőzései esetében jobbára csak eredményközlésre szorítkozik. Ebben a szezonban mi sem bonyolódtunk bele a részletekbe, a következő során viszont már alaposabbak leszünk. Az ifi vb-n sikeres csapatról eredményeiről blogunkon kívül érdemben senki más nem számolt be.

Tehát a sport vérkeringésébe vissza kell kerülnie a jégkorongnak. Ehhez elsősorban a bajnokságot kell minél hamarabb ráncba szedni. Az előző pontvadászat derekáig rengeteg probléma, hiányosság merült fel, elsősorban a versenykiírással és annak betartásával kapcsolatban. Ezeket alaposan összefoglaltuk. Nagy örömünkre szolgál, hogy a legtöbb probléma megoldására van esély és akarat. Jó irányba mozdulnak egyelőre a dolgok. De még sok alapfeltételnek kell teljesülnie. Érdekes, kiélezett verseny legyen, fogyasztható színvonalon, ez a fontos.

A bajnoksággal kapcsolatban megfogalmazható minimális elvárásokat részletezzük is. Betartható, egyértelmű versenykiírások, a kiskapuk sürgős bezárása a tapasztalatok alapján. Legyen igazi, komoly tétje az alapszakasznak. Ez lehet pénzdíj, vagy a rájátszáshely biztosítása. A rájátszásban ne lehessen csapatot váltani, mint legutóbb az Alba Volán tette. Bizonyos számú alapszakasz-mérkőzéshez legyen kötve, hogy valamely játékos szerepelhessen a rájátszásban. Ez alól a hosszan tartó, súlyos sérülés jelenthet kivételt. Az alsóház is játsszon meccseket, amíg tart a felsőházban a helyezések eldöntése, azaz aki kiesik, vagy be sem jut a rájátszásba, ne álljon le. Előre meghatározott és lekötött játéknapok kellenek. Tudja mindenki előre, hogy ha kedd, akkor forduló következik. Kötelező tartalék napokat kell kijelölni az esetlegesen elmaradt meccsek pótlására.

A rájátszásban nem fordulhat elő még egyszer az, ami idén, hogy valamely csapat nem játszik odahaza, mert a két győzelemig tartó párharc első két meccsét ugyanazon a helyszínen rendezik. Junior- és tartalékbajnokság beindítására kicsi az esély a kevés játékos és az anyagiak miatt, de az OB 2 bővítése az első csapat kereteiben helyet követelni nem tudó, de az ifiből kinőtt játékosok megmentése érdekében célszerű, mi több, elengedhetetlen lenne. Jó volna a bajnokság végén egy torna keretében az OB 1 alsóházának és az OB 2 élmezőnyének az erejét összemérni. Ez inspirálná az OB 2-es csapatokat, és tán az első osztályúakat is.

A Magyar Kupában induljon el minden itthoni csapat, az OB 2-esek is. A mérkőzéseket ne lehessen bajnoki meccseken letudni, mert az eddigi lebonyolítási forma komolytalan.

Érzékelhető, hogy a mi utunk a szlovének útja, az ő csodájuk a miénk is. Mindkét ország kevés játékossal, kevés csapattal, viszonylag kevés csarnokkal jutott el a legjobbak közé. Nekünk több a csarnokunk, több a játékosunk, nekik több a pénzük, jó néhány évet töltöttek el az A csoportban, és van az NHL-ben egy nem is akármilyen játékosuk. Nekünk egy EBEL-csapatunk van, nekik kettő. Az ő bajnokságuk még sanyarúbb helyzetben van, mint miénk. Ezzel csak azt hangsúlyozzuk, hogy bizonyíthatóan járható útra léptünk.

Mindenesetre a szövetség részéről sokkal kevesebb ad hoc döntést várunk. És kérünk rendet, komolyságot, következményeket. Legalább egy hónapra előre legyen órára lebontott bajnoki menetrend.

Fontos lenne egy egységes arculat kialakítása. Liga- vagy bajnokságlogót kellene tervezni, amelyet minden médiumnak meg lehetne küldeni. A játékosok mezére fel lehetne varrni. A tv-ben mutatós inzertként a hokihíradások esetén jelen lehetne. A jégcsarnokokra, a hirdetésekre rá lehetne biggyeszteni, a szponzorok is használhatnák. Előbb-utóbb mindenki megszokná, és tudná, ahol ez a logó megjelenik, ott jégkorongról van szó.

Biztosak lehetünk benne, hogy sokcsapatos, színvonalas bajnokságunk hosszú ideig nem lesz. El kell dönteni, hogy néhány csapatba koncentráljuk a potenciálunkat, vagy a minél szélesebb bázis érdekében 8-10-12 csapatos ligát célzunk meg, sok vidéki csapat bevonásával. Eszerint kell a döntés meghozatalától dolgozni. Középtávon a tervezés legyen a cél, és ne az határozza meg a menetrendet, hogy éppen hány csapat jelentkezik a bajnokságba.

Nem olyan nehéz tervezni. 2007/08-ban hétcsapatos volt a bajnokság. Két együttes Erdélyből érkezett, az FTC-NZ szlovák licenccel indult, amatőr csapatként. Szintén nem a pénzért űzik a játékot Miskolcon. Maradt három profi csapat. Az Alba Volánon kívül az elsősorban magyar fiatalokra építő dunaújvárosiak, akik szűkös keretükből szigorú gazdálkodással tudnak a felszínen maradni, valamint az UTE, amely a 2007/08-as szezonban tévúton járt, rengeteget költött több mint egy tucat külföldi játékosra, eredmény nélkül. Már a ligadöntés előtt is több hazai játékos szerepeltetését tervezték, ami üdvözlendő.

Az eddig kizárólag az utánpótlással foglalkozó Bp. Stars februárban jelezte indulási szándékát a felnőttek között. Az utóbbi hetekben pletykák keringtek arról, hogy az FTC-vel közösen indulnának az OB 1-ben. Végleges döntés hamarosan lesz. Napirenden van a juniorválogatott benevezése az OB 1-be, de ez még nem kristályosodott ki. Bár Kaposvár és Debrecen mozgolódik, 2-3 éven belül aligha lesz első osztályú csapatuk. Zalaegerszeg 6-7 év múlva csatlakozhat. Győrben, Szegeden, Pécsett nincs elég játékos, nincs alkalmas vezetés, a MAC-nál valami mindig hiányzik. Egyelőre vb-csapatunkba itthonról az Alba Volánon kívül csak Peterdi érkezett, a DAB-ból.

Játékvezetés

Az MJSZ elodázhatatlan feladatai közé tartozik a bírókérdés megoldása. A 2007/08-as bajnoki év megtépázta a magyar játékvezetés tekintélyét. A színvonalat ne minősítsük, nem kenyerünk. Jó lenne, ha egy-két éven belül elérnénk, hogy ne külföldről kelljen a tétmeccsekre játékvezetőt hívni.

Jelenleg nem konzekvens a bíráskodás, kevés a megfelelő színvonalon, megbízhatóan egyenletes teljesítményre képes játékvezető. Ki kell mondani, hogy ennek valószínűleg felkészülésbeli okai is vannak. A nemzetközi versenyekre alig kapnak meghívást, színvonalban nem tudják a játék fejlődését követni, hazai szinten sem.

A JT-nek is el kell mozdulnia a profibb munka irányába. Követnie kell az eseményeket, és ha valahol gond van, önállóan kell cselekednie. Ezt hiányoltuk tavaly a négybírós rendszer bevezetésénél. Természetesen jelentősen emelni kell a játékvezetői díjakat, a jelenlegiek komolytalanok. Elsősorban azért, mert komoly ellenőrzési-számonkérési rendszert kell bevezetni.

Pénzügyek

Fontos megjegyezni, hogy nyugaton sem csak üzleti alapon tud jól működni a jégkorong. Az EBEL-ben jellemző, hogy gazdag emberek állnak a klubok mögött, akik hatalmas összegeket költenek szenvedélyükre. Szlovéniában is egy jól menő vállalkozó, egy kaszinógépeket gyártó milliárdos pumpál eurómilliókat a csapatba. A csapat amerikai kapusa, Alex Westlund mágikus teljesítményt nyújtott az utolsó szezonban. 400 ezer eurós fizetést kínáltak neki a következőre. Ez az egy fizetés közel fele az Alba Volán egész éves költségvetésének. Más kérdés, hogy Westlund így is eligazolt, de látható, hogy több úton lehet haladni. Ám a mecénások elkerülik a jégkorongot hazánkban.

Minden eddiginél felelősségteljesebb időszak köszöntött a magyar szövetségre. Hatalmas médiaérdeklődés van az országban, ami a nyár közeledtével elcsitul. Novemberben valószínűleg olimpiai előselejtezőt rendezünk, akkortól újra indul a felhajtás, jönnek ismét a kereskedelmi tévék, ahol jeget eddig csak a szappanoperákban láthattunk volna, ha a szappanoperákat északon forgatnák. De nem baj, jöjjenek, hozzák a pénzt, vonzzák a szponzorokat. Ezt kell kiaknázni. Ha ez az út, akkor örüljünk neki, ha Ocskay Gábor főzöcskézik egy reggeli műsorban, ha Szélig Viktor gyerekkori szerelmeiről mesél valamely talkshow-ban, ha Palkovics Krisztiánékhoz beköltözik a Győzike-show, vagy éppenséggel ha Szuper Levente költözik a BB-házba.

Állami szerepvállalás

Még politikuséknál is reflektorfénybe került a jégkorong. Ezt az MJSZ-nek ki kell használnia, nincs mese. Ne irigyeljük a hoki irányítóit, politikus fejével kell most gondolkodniuk. Hosszú távon megtérülő terveket nem kell nekik mutogatni. Olyan célokat kell prezentálni, amelynek babérjai 2010 tavaszáig learathatóak. Ilyen lehet egy tavaszi, eddig még sosem volt erősségű négyes torna. Valami ilyesmi legyen a cél: Finnország, Szlovákia, Ausztria, Magyarország. A középső két ország helyére behelyettesíthető mondjuk Németország, Lettország, vagy éppen Svájc.

A másik fontos esemény, amely mögé az állam is beállt, a jövő évi svájci vb-n esedékes 2014-es vb-pályázat. Erre kell nagyon koncentrálni. Figyelni kell, hogy a haszonleső héják más sportágból át ne szivárogjanak. Nélkülük is majdnem megvolt a rendezési jog, most mögé tehetjük az állam támogatását, és az eddigi egyetlen hiányzó feltételt, az A csoportos jégkorongot. Ez előbb-utóbb úgyis elég lesz.

Aztán annyi használaton kívüli, modern futballstadion után építhetnénk egy impozáns jégcsarnokot is, ahová öröm járni, mert olyan kívül-belül, és olyan a benne játszó csapat. A vb-pályázat farvizén hol máshol épülhetne ez föl, mint Székesfehérváron? A tervek amúgy is régiek, egyszer tán már meg is ígérték a Fejér megyeieknek. Itt az alkalom. Az Alba Volán csapata, a város, a szponzorai és a vezetői az elmúlt évtizedekben csodát tettek. A semmiből folyamatos foltozgatással felépítettek egy 3000 férőhelyes csarnokot. Amely olyan, amilyen, de a nemzetközi szövetség háromszor is alkalmasnak találta arra, hogy második számú klubtornájának a döntőjét idehozza. Fantasztikus egyéniségek játszottak ott, Dacjuk, Afinogenov, Handzus, Helminen, hogy csak néhányat említsünk közülük. Vagy az edzőket: Cortinát és az NHL-veterán Ted Satort.

Sok kérdést érintettünk, sokat nem. Ez utóbbi körbe tartozik például a válogatott. Ennek ellenére összefoglalónkból annyi talán kiderült, messze még a Kánaán.

Viszont közel vannak a nagy feladatok.