A várakozások felett teljesített a magyar válogatott a szlovéniai EIHC-tornán: Norvégia elleni megérdemelt győzelmünk azt jelenti, hogy az utolsó, szlovén–osztrák találkozó eredményétől függetlenül a harmadik helyen végeztünk Jesenicében. Egyelőre csak az a kérdés, hogy az osztrákok vagy az északiak végeznek mögöttünk. De nem az eredmény a fontos. Hanem az, hogy harmadik nekifutásra összeállt a játékunk, az elejétől a végéig spiccen voltunk, kiválóan védekeztünk, fantáziadús akciókat vezettünk, két szépségdíjas gólunk egyikét Mol ligás hokis szerezte, mindkét fiatal kapusunk remekül védett. A szlovénok és az osztrákok elleni meccsek első harmadaiban nem jutottunk semmire, de szombaton ekkor is helytálltunk. Nyugodtan kezdtünk, hátul magabiztosak voltunk, elöl kreatívak, simán megszerezhettük volna a vezetést. A második menetben ugyanott folytattuk, ahol az elsőben abbahagytuk, a tempókülönbség nem érződött. Az igazsághoz tartozik, hogy ellenfelünk is betalálhatott volna, mindazonáltal nekünk sikerült: Galanisz szemfülesen húzta el az Azari közreműködésével elé keveredett korongot a kapus mellett, bepasszolta, örültünk. Az utolsó húsz percre a debütálása alkalmából remekül védő, shutouttal záró Bálizs Bence helyett Rajna Miklós állt be, tartotta a szintet. Helyzetek itt is, ott is adódtak, megint mi jártunk jól, Azari remek passzát Kovács Csaba váltotta gólra. A végén a norvégok a kapust lehozva támadtak, előre vágott korongjaink némelyike bemehetett volna, de az utolsó percben a norvégok találtak. 2-1-re nyertünk így is. Hogy nem lettünk utolsók, az rendben van, hogy a tartalékos, harmadik-negyedik sorát kereső válogatottban mindeközben remek teljesítményeket láttunk, az már sokkal fontosabb. Minden meccset szorosra hoztunk, alárendelt szerepet nem játszottunk, a válogatottat ebben az összetételében is jó volt néznünk. Ennél több nekünk egyelőre nem kell.