Remek meccset játszott a harmadik-negyedik sorát kereső magyar válogatott Ausztriával a jesenicei EIHC-tornán. Az első pillanatoktól látszott, hogy bátrabbak vagyunk, mint csütörtökön a házigazda szlovénok ellen, amikor nettó húsz percünk kapásból elment a kétségbesett védekezésre. Most sem domináltunk, de voltak ellenakcióink, amelyeket lövéssel tudtunk befejezni, más kérdés, hogy ezek végén jellemzően a kapust találtuk el. A sors iróniája, hogy közben az osztrákok eggyel több gólt, tehát kettőt lőttek az újfent kiválóan védő Hetényi Zoltánnak, azaz 0-2-nél kezdődhetett az első szünet. Amit pláne örömmel vettünk tudomásul: emberelőnyeink sokkal összeszedettebbek, fantáziadúsabbak voltak, akkor is, ha az utolsó húzásokba rendre hiba csúszott. A második felvonásban még erősebbnek, meggyőzőbbnek láttuk csapatunkat, mindazonáltal az idő múlásával azért már elgondolkodtunk: ha nem sikerül betalálnunk, kénytelenek leszünk fukarkodni a dicsérettel összefoglalónkban. Sajnos szólóból-ziccerből sem sikerült hálóba tuszkolnunk a korongot. Ráadásul a továbbra is tempósan korcsolyázó, helyenként kombinatívan jégkorongozó ellenfél ebben az időszakban eggyel növelte a különbséget. A harmadik harmadra szemmel láthatóan most vagy soha alapon mentünk ki, és szerencsére beérett a befektetett munka gyümölcse. Előbb egy kettő az egy ellen végigvitt nagyszerű támadás végén talált be Jánosi passzából Sofron, majd két perccel a vége előtt emberelőnyben lehoztuk a kapust, és megint a fehérvári csatár lőtte szét Starkbaum kapuját, 2-3.  Volt még egy percünk, de újabb lehetőséghez nem jutottunk, maradt az egygólos vereség. Egy góllal jobban zártunk a szomszédos ország ellen, mint legutóbb Fehérváron. Nulla ponttal állunk, de nem nulla góllal, egyre összeszedettebb, férfiasabb a csapat, jól van ez így. A zárónapon Norvégiával találkozunk, könnyebb nem lesz. A fő, hogy tanuljunk, sokat.