A magyar ifjúsági válogatott kiesett a világbajnokság negyedosztályába a székesfehérvári rendezésű divízió 1/B csoportos vb-n, öt vereséggel. A februárban még csúcsformában játszó, mindhárom divízió 1/A-s ellenfelét magabiztos, jó játékkal legyőző csapat szétesett, egyénieskedő játékkal vallott kudarcot áprilisban. A csapat edzőjét, Eric Thurston mentoredzőt kérdeztük arról, miért nem sikerült a minimális célt sem elérni.

– Mi volt a világbajnokság előtt a várakozása?

–Azt vártam, hogy az erőtől duzzadó csapatunkkal a világbajnokság minden játéknapján az ellenfelet nyomás alatt tartva, kemény munkával feléjük kerekedünk. Úgy gondoltam, hogy az éremért küzdhetünk, de legrosszabb esetben is bent maradunk a csoportban.

– A szurkolók teljes mellszélességgel támogatták a csapatot, komoly nézősereg biztatta a fiatalokat. Ez támogatólag hatott, vagy blokkolta a srácokat?

– A szurkolás nagyszerű volt. Azzal, hogy nem küzdöttünk úgy, ahogyan tőlünk valójában telik, cserben hagytuk a szurkolóinkat. A játékosainknak hozzá kell szokni ahhoz, hogy folyamatos presszió alatt is képesek legyenek játszani, a felfokozott hangulatból erőt kell tudniuk meríteni, és meg kell tanulni, hogyan lehet ezt az erőt a saját teljesítmény fokozására kihasználni. Köszönettel tartozunk a szurkolóinknak, akik mindvégig kitartottak mellettünk, és hálásak vagyunk azért a támogatásért, amit tőlük kaptunk.

– Hogyan értékeli a lejátszott öt mérkőzést és magát a világbajnokságot?

– Eltökéltebben, harcosabban kellett volna küzdeni, a nemzeti mez viseléséből is erőt kellett volna meríteni és magabiztosabb fellépést produkálni. Egyetlen mérkőzésen voltam elégedett a küzdőszellemmel, a fehéroroszok ellenin. Az osztrákokkal játszott meccs elfogadható volt, de nem voltunk képesek a teljes játékidőben hozni a formánkat, ez volt az oka, hogy ha kevéssel is de elbuktuk a meccset. A másik három találkozóval nem lehettem megelégedve.

– Miben látja a különbséget a februári tornán és a mögöttünk álló világbajnokságon mutatott játék alapján?

– Februárban igen hamar csapatként funkcionált a válogatott és mindenek előtt állt a csapatszellem és az összetartás. Valamilyen oknál fogva, amit ma még én sem tudok megmagyarázni, ez a dolog áprilisban nem állt össze és az egyén került előtérbe. Februárban sokkal magabiztosabb volt a csapat, és ha hibáztunk, vagy az ellenfél mattolta a védelmünket, nem ingott meg a társaság, azonnal felálltunk és irányítottuk az eseményeket. Azt tettük akkor, ami a siker alapja. Csapatként küzdöttünk, nem volt egyénieskedés, csak a 22 játékos mint egység harcolt a magyar győzelemért. Ezt a mentalitást nem minden játékos hozta magával a világbajnokságra.

– Mi hiányzott ahhoz, hogy ne essünk ki, vagy hogy érmet szerezzünk, esetleg feljussunk a legjobbak közé?

– Jó ideje gondolkozom ezen, de én magam is szeretném megfejteni, hogy mi az oka annak, hogy sem mentálisan, sem fizikálisan nem volt megfelelő állapotban a csapat, nagyon távol állt saját legjobbjától. Talán túlságosan magabiztossá tette a gárdát a februári siker, és sokan úgy gondolhatták, hogy a győzelem már kézben van. Talán tudásban és az egyéni képességekben is vannak még lemaradásaink, ami például a lövéseink minőségén is látszott. Talán nem voltunk elég élesek, és a győzelem mindenáron akarása sem megfelelően épült még be az agyakba.

– Mi a legfontosabb tanulsága ennek a vb-nek, úgy a magyar játékosok, mint a szakvezetés számára?

– Mindig a legjobbat kell kihoznod magadból. Nincs alternatívája a kemény munkának, és ha egyéni megoldásokra törekszel egy csapatsportban, akkor annak kudarc a vége.

– Mely játékosok teljesítményével volt elégedett, és kik okoztak csalódást?

– Nem választok ki egyéneket akkor, amikor csapatként vesztesen távozunk a jégről. Mi együtt nyerünk és együtt veszítünk. Az edző a felelős a csapatáért. Van erre egy régi mondás: A mérkőzéseket a játékosok nyerik meg, de az edzők vesztik el.