John Harrington kijelölte a bő szlovén vb-keretet. A válogatottba 36-an kaptak meghívót, érdekesség, hogy a keret több mint fele idegenlégiós. Egy AHL-es és egy NHL-es játékos is szerepel a névsorban. A válogatott most éppen munka nélküli része Bledben már edzőtáborozással tölti az időt, miközben a szlovén bajnoki döntő javában zajlik.
A szövetségi kapitány az IIHF-nek adott interjújában kifejtette, szerinte mind a hat csapat versenyképes lesz, de hozzátette, Magyarország nyert már divízió 1-es világbajnokságot, és legutóbb az A csoportban játszott, "ők tudják, mi a siker kulcsa". Természetesen Harrington is tudja, mi kell a győzelemhez, játékosként részese volt a hokitörténelem egyik legnagyobb szenzációjának, 1980-ban a Lake Placid-i olimpián az amerikai egyetemisták legyőzték a világ legjobb csapatát, a Szovjetuniót. A döntő gólnál gólpasszt adott a szlovének mostani edzője.
Az amerikai tréner kiemelte, fantasztikus közönségük plusz egy embert jelent majd Szlovénia válogatottjának. Kitért a fiatalok meggyőző játékára, Ziga Pance, Rok Ticar és Ziga Jeglic jó benyomást tett a mesterre. Újonc lehet még a tengerentúlról érkező Jan Mursak és Luka Vidmar is.
Bledben maroknyi játékos – akik számára a klubszezon már véget ért: A. Hocevar, Kuznik, Kranjc, a Rodman testvérek, Svete – a válogatott másodedzőjével, Dany Gelinasszal máris elkezdte a felkészülést. Kiegészítő emberként néhány fiatal játékos kapott meghívást, köztük a hét végén a divízió 2-t megnyerő ifjúsági válogatott három legjobb embere, Gal Koren, Rok Leber és Ziga Pesut is. A szlovén fiatalok Ukrajnában a házigazdákkal játszották a döntőt, és kétezer hazai szurkoló előtt 2-1-re nyertek.
A teljes válogatott április 5. és 10. között Ljubljanában készül, majd átköltöznek a megszokott bledi edzőtáborba. 12-én Bledben Japánnal, 14-én Ljubljanában Dániával találkoznak. Szlovéniában szinte mindenki azt várja, hogy az utolsó napon Magyarországgal játsszák a feljutásról döntő mérkőzést.
Mindeközben a szlovén bajnoki döntőben 3-2-re vezet a Jesenice a Ljubljana ellen, és már csak egy győzelemre áll a bajnoki cím megnyerésétől. A hatodik mérkőzésre Ljubljanában kerül sor. Szoros mérkőzések után legutóbb a Jesenice 7-1-re kiütötte ellenfelét.
Szlovénia bő vb-kerete:
Kapusok: Andrej Hocevar (Pontebba, ITA), Robert Kristan (Medvescak, EBEL), Matija Pintaric, Ales Sila (Olimpija Ljubljana).
Hátvédek: Igor Cvetek, Bostjan Groznik (Olimpija Ljubljana), Blaz Gregorc (Södertälje, SWE), Ales Kranjc (Vienna Capitals, EBEL), Sabahudin Kovacevic, Klemen Pretnar, Mitja Robar (Jesenice), Greg Kuznik (Pontebba, ITA), Jakob Milovanovic (Briancon, FRA), Ziga Pavlin (Renon, ITA), Andrej Tavzelj (Cortina, ITA), Ziga Svete (Ruijters Eaters Geleen, NED), Luka Vidmar (University of Alaska-Anchorage, USA).
Csatárok: Andrej Hebar, Ziga Jeglic, Marjan Manfreda, Robert Sabolic, Rok Ticar (Jesenice), Bostjan Golicic, Matej Hocevar, Ales Music, Ziga Pance, Anze Ropret (Olimpija Ljubljana), Anze Kopitar (Los Angeles Kings, NHL), Jan Mursak (Grand Rapids Griffins, AHL), Rok Pajic (HC Slovan Usti nad Labem, CZE), Tomaz Razingar (Val Pusteria, ITA), David Rodman, Marcel Rodman (Vienna Capitals, EBEL), Mitja Sivic (Grenoble, FRA), Edo Terglav (Briancon, FRA), Jan Urbas (Malmö, SWE).
Szanee · http://www.bluebrothers.eu/ 2010.04.01. 09:07:48
Egy kis nosztalgia tavalyról:
www.youtube.com/watch?v=n0Au0yn71SI
Remélem idén is tudjuk ezt produkálni! :)
alvering 2010.04.01. 09:21:20
Skandinávia-mánia 2010.04.01. 10:10:57
jágör68 2010.04.01. 10:21:36
kispufi 2010.04.01. 10:21:40
jágör68 2010.04.01. 10:24:10
csatoimi 2010.04.01. 10:27:21
borostom83 2010.04.01. 10:39:28
De azt hiszem Kopitar nélkül. Meglepődnék, ha jönne.
demizson bobby 2010.04.01. 10:46:53
F. Kapus 2010.04.01. 10:52:29
Szanee · http://www.bluebrothers.eu/ 2010.04.01. 10:53:37
F. Kapus 2010.04.01. 11:03:52
l.isti 2010.04.01. 11:04:06
eurocat 2010.04.01. 11:05:46
SzDaniel 2010.04.01. 11:15:45
csatoimi 2010.04.01. 11:24:45
Skandinávia-mánia 2010.04.01. 11:34:08
F. Kapus 2010.04.01. 11:35:22
csaboti 2010.04.01. 11:39:32
csaboti 2010.04.01. 11:40:21
:)
Szanee · http://www.bluebrothers.eu/ 2010.04.01. 11:41:17
borostom83 2010.04.01. 11:49:47
Ahogy az erejüket elnézem, ha bejutnak a rájátszásba (ami miatt azért még izgulni kell valóban, mert a Flames tör föl mint a talajvíz, bár most legutóbb a Kings is nyert), meglepődnék, ha 4-0-val zuhannának ki, bárki ellen is.
Az alapszakasz utolsó játéknapja április 11. Hát most inkább arra fogadnék, hogy nem jön.
Gaudi 2010.04.01. 11:56:23
kispufi 2010.04.01. 11:57:30
csatoimi 2010.04.01. 12:05:42
galmat 2010.04.01. 12:10:54
Gaudi 2010.04.01. 12:14:32
Miskolcifan 2010.04.01. 12:18:26
Bpstars 2010.04.01. 12:18:53
Kopitar nem jön, arra mérget veszek! 5 meccsen 5 pontot az nhl-ben nem lehet ledolgozni a PO-ért hajtó csapatok esetében.
serjtankian 2010.04.01. 12:19:17
Hajrá Kings...!!!!
F. Kapus 2010.04.01. 12:20:49
Miskolcifan 2010.04.01. 12:25:31
serjtankian 2010.04.01. 12:35:56
Ebből kiszámolva idén 15-én kezdenek, és csakis söprés esetén érhet haza Kopitar. Az 5. meccs 23.-án lenne.
Legyen!
Miskolcifan 2010.04.01. 12:37:49
borostom83 2010.04.01. 12:38:21
De erre mondom, ha megnézed, azért nem hinném (mondjuk úgy, hogy fogadni mernék ellene), hogy söpréssel esnek ki. Egy söprés esetén még tényleg hazaérhet.
Dany 2010.04.01. 15:10:45
Imádkozzon mindenki,ne jöjjön haza.Ezelőtt is,amikor a szlovének feljutottak,kimagaslott a mezőnyből.
Von Siebenbuergen · http://koszelet.blog.hu/ 2010.04.01. 15:16:23
Egyébként meg nehogy már ez a szlovén csapat erősebb keret legyen (Kopitar nélkül persze), mint a miénk! Annál meg nem is lehetne szebben visszagyalogolni az A csoportba, hogy Ljubljanában verjük a Kopitarral felálló Szlovéniát. Erről ennyit.
Von Siebenbuergen · http://koszelet.blog.hu/ 2010.04.01. 15:22:49
Hanggal nem lehet gond, úgyhogy még mindig nem dőlt el semmi. Egyszerűen képtelen vagyok rettegni ettől a szlovén csapattól : )
Fibonaci 2010.04.01. 15:39:56
na jöhet az alibi-hockey........
rol71 2010.04.01. 19:11:06
kerusz 2010.04.01. 21:42:24
Theutus 2010.04.01. 21:52:55
és a Sharks ellen is
Fradi-Mate 2010.04.01. 21:55:56
Theutus 2010.04.01. 22:46:46
illetve zárt kapus lesz vagy meg lehet-e tekinteni?
F. Kapus 2010.04.01. 22:51:33
Theutus 2010.04.01. 23:51:40
kerusz 2010.04.02. 01:15:35
budaijegesmedve 2010.04.02. 02:07:48
De azért én nem élem bele magam,hogy ne kelljen nagyot csalódni, ezt ajánlom mindenkinek.