Ma este két mérkőzést játszanak a Mol Ligában. A Vasas-Újpest rangadónak komoly tétje van, mind a Mol Liga, mind az OB I. folytatását befolyásolhatja az eredménye.
A Vasas kisebb meglepetésre pénteken vereséget szenvedett a győzelmet jobban akaró Ferencvárostól. Glen Wiliamson edző a csapathonlapon értékelte a mérkőzést, elsősorban a kapuk előtt elkövetett hibákban látja a vereség okát. A csapatban mindenki harcra kész, pénteken Sille Tamás mellett már Szappanos Dávid is visszatért a jégre. Újpesten komolyabb hullámvölgybe került a csapat, a pénteki, Miskolc elleni mérkőzésen azonban már érezhetőek voltak a kilábalás első jelei is. Újdonság volt a liláknál, hogy négy sorral játszottak, és a negyedik sor ifistái nem is vallottak szégyent. Ma is arra lehet számítani, hogy Dömötörék lehetőséget kapnak, mellettük visszatérhet a Miskolc ellen betegség miatt hiányzó Hüffner Adrián is.
Videónkon Borbás Gergely és Pék György beszél arról, hogy miért is igazi presztízscsata a két csapat mérkőzése, és arról, hogy persze mindketten újpesti győzelmet szeretnének.
Miskolcon este hatkor kezdődik a Dab.Docler vendégjátéka. Továbbra is a miskolciak az egyetlenek a magyarországi csapatok közül, akiknek sikerült legyőzniük az Acélbikákat, és legutóbbi mérkőzésük a Magyar Kupa elődöntőjében szinten érdekes és szoros csatát hozott. Legutóbb az Újpestet kényszerítették komoly küzdelemre. A Dab.Docler kedden Újpesten győzött fölényesen, pedig kulcsemberek hiányoztak. Galanisz, Kiss Ákos és Jonkl játékára továbbra sem lehet számítani, így a mezőnyben ugyanazok a sorok várhatók, mint kedden. A szintén sérült Sevela kapus viszont a héten már edzett, így elképzelhető, hogy ő jégre tud lépni, amennyiben szükséges.
Pénteken eldőlt, hogy a Román Kupában az SC Csíkszereda lesz az egyik döntős, miután 4-2-re győzték le a Brassót. Az ellenfél a mai Steaua-Progym mérkőzés győztese lesz. Ezt élőben a linkre kattintva lehet követni.
Szotyeee · http://www.utehockey.blog.hu 2010.01.10. 14:08:56
exL:1 2010.01.10. 14:12:47
Szotyeee · http://www.utehockey.blog.hu 2010.01.10. 14:15:01
Uteapu 2010.01.10. 14:38:34
exL:1 2010.01.10. 14:46:31
Uteapu 2010.01.10. 14:49:08
Koksz 2010.01.10. 14:54:27
mester : Iparos, kézműiparos, szakember; szakértő, szaktekintély, műértő, művész. Tanító, oktató . Szerintetek ebből melyik illik rá ?
Felejtsétek már el ezt a jelzőt.
qx92 2010.01.10. 14:59:13
Szotyeee · http://www.utehockey.blog.hu 2010.01.10. 15:00:44
Uteapu 2010.01.10. 15:01:34
Fugeute 2010.01.10. 15:10:12
Tény: szarul indult a szezon, őszre lett csak jegünk.
Tény: Pék érdes stílusa sokaknál kiveri a biztosítékot, de ez nem leánykollégium, tudtommal.
Tény: ő csinált tavaly a semmiből bajnoki ezüstérmes csapatot.
Mesterségbeli tudását eddig csak a Volánosok kérdőjelezték meg, sikerült is elüldözni a junior válogatott éléről. Aztán idén, esélyesnek kikiáltva, a legjobb kerettel, hazai pályán mi történt az új edzővel? (Bocs újvárosiak, nem titeket akarlak marni, csak a tények, ugye:)
Nagyon egészségtelen az a légkör, ami uralja manapság az újpesti öltözőt. De ezért egy személyben Péket felelőssé tenni nevetséges.
freddyD 2010.01.10. 15:38:06
Koksz 2010.01.10. 16:01:17
Kis puposge..... Te ügyetlenfa.... Stb megnyilvánulásairól. Jó lenne ha nem csak a meccseket néznéd hanem ami körülveszi őket azt is.
Bpstars 2010.01.10. 16:02:00
:)
qx92 2010.01.10. 16:03:01
a jeget az osszel nem o csinalta hanem a vezetoseg hozta ossze valahogy , az o dolga a jatekosok technikai taktikai es psziches felkeszitese lenne ami tobbe kevesbe de velemenyes hogy mennyire sikerul neki
Uteapu 2010.01.10. 16:11:21
Uteapu 2010.01.10. 16:15:54
Bertuzzi 2010.01.10. 16:22:36
Uteapu 2010.01.10. 16:24:36
adamnfl · http://borzsony938m.blog.hu 2010.01.10. 16:25:40
Szotyeee · http://www.utehockey.blog.hu 2010.01.10. 16:30:43
Szotyeee · http://www.utehockey.blog.hu 2010.01.10. 16:32:20
mastamind 2010.01.10. 17:23:09
dabdocler.hu/online/
tolsztoj 2010.01.10. 17:33:23
Viszont a miskolciaknak még jobban drukkolok, mert őket szeretném abban a szerepbe (is) látni mint a AV19-et ma - ezért a mai DAB elleni mérkőzésen nekik fogok drukkolni:-)))
Hajrá MAGYAR HOKI!!!
tolsztoj 2010.01.10. 17:36:25
Spigott 2010.01.10. 18:01:46
brainska (törölt) 2010.01.10. 18:04:48
vaze 2010.01.10. 18:06:06
Spigott 2010.01.10. 18:06:08
brainska (törölt) 2010.01.10. 18:06:16
Spigott 2010.01.10. 18:06:52
Lazlee 2010.01.10. 18:07:09
vaze 2010.01.10. 18:07:12
brainska (törölt) 2010.01.10. 18:07:54
Spigott 2010.01.10. 18:10:02
brainska (törölt) 2010.01.10. 18:13:17
vaze 2010.01.10. 18:13:40
Spigott 2010.01.10. 18:18:41
brainska (törölt) 2010.01.10. 18:18:55
CTZ78 2010.01.10. 18:21:47
vaze 2010.01.10. 18:22:44
vaze 2010.01.10. 18:24:13
brainska (törölt) 2010.01.10. 18:24:41
brainska (törölt) 2010.01.10. 18:25:09
brainska (törölt) 2010.01.10. 18:26:06
CTZ78 2010.01.10. 18:26:43
brainska (törölt) 2010.01.10. 18:27:31
vaze 2010.01.10. 18:28:54
brainska (törölt) 2010.01.10. 18:28:55
vaze 2010.01.10. 18:30:19
brainska (törölt) 2010.01.10. 18:30:43
brainska (törölt) 2010.01.10. 18:32:05
brainska (törölt) 2010.01.10. 18:35:03
vaze 2010.01.10. 18:36:06
Spigott 2010.01.10. 18:36:50
F. Kapus 2010.01.10. 18:37:09
Spigott 2010.01.10. 18:38:46
Spigott 2010.01.10. 18:48:05
vaze 2010.01.10. 18:56:11
Spigott 2010.01.10. 18:57:21
CTZ78 2010.01.10. 18:58:36
Spigott 2010.01.10. 19:01:31
CTZ78 2010.01.10. 19:02:35
Spigott 2010.01.10. 19:02:55
brainska (törölt) 2010.01.10. 19:04:45
CTZ78 2010.01.10. 19:05:21
Spigott 2010.01.10. 19:07:51
brainska (törölt) 2010.01.10. 19:07:53
CTZ78 2010.01.10. 19:10:07
Spigott 2010.01.10. 19:10:08
Spigott 2010.01.10. 19:11:51
Spigott 2010.01.10. 19:14:42
CTZ78 2010.01.10. 19:15:50
check 2010.01.10. 19:15:52
Spigott 2010.01.10. 19:16:39
brainska (törölt) 2010.01.10. 19:18:09
Spigott 2010.01.10. 19:18:33
check 2010.01.10. 19:19:27
CTZ78 2010.01.10. 19:20:39
brainska (törölt) 2010.01.10. 19:21:10
Spigott 2010.01.10. 19:22:58
CTZ78 2010.01.10. 19:23:17
OliBLOOD 2010.01.10. 19:26:03
Áll a játék, hosszú megbeszélés.
Fodort állítják ki, lefelé menet Hetler szólt neki valamit, amire a támadó nekiesett Hetlernek. 2+10+20.
rumanigge 2010.01.10. 19:30:54
Spigott 2010.01.10. 19:36:46
Spigott 2010.01.10. 19:40:56
Zsiraf78 2010.01.10. 19:43:46
Spigott 2010.01.10. 19:49:40
CTZ78 2010.01.10. 19:51:15
CTZ78 2010.01.10. 19:53:17
Spigott 2010.01.10. 20:00:07
brainska (törölt) 2010.01.10. 20:00:29
brainska (törölt) 2010.01.10. 20:01:11
brainska (törölt) 2010.01.10. 20:02:52
Spigott 2010.01.10. 20:07:09
brainska (törölt) 2010.01.10. 20:07:10
check 2010.01.10. 20:07:11
check 2010.01.10. 20:08:14
CTZ78 2010.01.10. 20:08:39
check 2010.01.10. 20:09:35
brainska (törölt) 2010.01.10. 20:11:36
brainska (törölt) 2010.01.10. 20:16:59
Spigott 2010.01.10. 20:25:08
vaze 2010.01.10. 20:28:39
gabute 2010.01.10. 20:31:47
Spigott 2010.01.10. 20:40:51
gabute 2010.01.10. 20:43:18
Egyébként az egyik vonalbírót is jól meglökdöste. Raádásul abszolút nem is volt (addig) paprikás a meccs, tök érthetetlen volt a "műve"
brainska (törölt) 2010.01.10. 20:46:02
forestjr 2010.01.10. 20:50:02
öregjátékos 2010.01.10. 20:52:15
Video Tóni 2010.01.10. 20:55:47
forestjr 2010.01.10. 20:58:49
Szotyeee · http://www.utehockey.blog.hu 2010.01.10. 20:59:03
gabute 2010.01.10. 21:19:28