Petteri Nummelint, a finn válogatott hátvédjét sok fórumon a mai napig a világ legjobbjai között tartják számon a műfajban. A jelenleg a svájci élvonalban jégkorongozó védővel készített interjúnkból sok minden más mellett kiderül, hogy egy alacsony hokis mivel pótolhatja a centiket, mi kell ahhoz, hogy valakiből jó bekk váljék, mik a legfontosabb szempontok a modern védőjátékban, és mit csinálnak az NHL-es játékosok nyaranta. Ezenkívül magyarországi tapasztalatairól is beszél a világbajnok.

Beszéljünk akkor a magyar védőkről címmel minisorozatban itt és itt áttekintettük az itthoni védőhelyzetet. A Pannon Hoki Kupa óta talán mindenki optimistább a magyar bekkeket illetően, hiszen Hegyi Ádám, Pozsgai Tamás és Szirányi Bence előremutató játékot produkált. Ráadásul három szintén igen jónak tartott fiatalember, Erdélyi Péter, Hüffner Adrián és Jobb Dávid sérülés miatt nem játszhatott ezúttal. Eredetileg a sorozat részeként képzeltük el, hogy világszínvonalon teljesítő védőket kérdezünk pályafutásukról, hátha mondanak olyasmit, amit érdemes átgondolni, megfontolni idehaza is. Úgy érezzük, aktuális riportalanyunk esetében ez megvalósul.

Petteri Nummelin a finn válogatott 37 éves védője. 23 évesen tagja volt az eddigi egyetlen világbajnok finn válogatottnak. Az 1995-ös vb-re még a finn bajnokságból, a TPS-ből ment, de azóta nemzetközi karriert fut be, a svéd és a svájci élvonal mellett eljutott az NHL-be, ahol a Minnesota és a Columbus foglalkoztatta. Alacsony, de nagyon gyors, erős és technikás, előrejátéka tanítani való. Gól- és ponterős, tavaly a Luganóban 41 mérkőzésen 21 gólt lőtt és 39 gólpasszt adott, 60 pontot ért el. Többször volt pont- és gólkirály. 2006-ban és 2007-ben a vb legjobb csapatába választották. Az ilyen sikerek hamar megtalálták, 22 évesen máris a finn élvonal legjobb védője lett. A büntetőlövések nagymestere, az NHL örökranglista élmezőnyében áll 9 kísérletből szerzett 8 góljával. Az egyik tribute videón néhány jól kivitelezett shootoutja is látható.

Sportos családban született, édesapja példaképe is lehetett. Timo Nummelin focizott és jégkorongozott egyszerre, nem is alapszinten. Mindkettőben volt finn bajnok, finn válogatott, és mindkét sportban megválasztották az év játékosának is. Labdarúgásban 1968-ban, hokiban 1981-ben. Mindvégig hű maradt szülővárosa csapatához, a TPS Turkuhoz. Az aktív hokit 47 évesen fejezte be. A TPS-ben 3-as számmal csak Nummelin nevű játékos léphet jégre.

Petteri Nummelinnel nem okozott gondot interjút csinálnunk, mert igen jó viszonyt sikerült kialakítanunk a családdal. Amikor a finn válogatott az Arénában játszott, megkeresett minket a finn 3-as Amerikában tartózkodó lánytestvére, Jonna, és kérte, segítsünk neki streamet találni, mert nem szereti elmulasztani Petteri mérkőzéseit. Segítettünk, ő pedig jelezte, ha Petterivel kapcsolatban tud nekünk segíteni, ne habozzunk keresni. Nem haboztunk, megkerestük. Az alábbi beszélgetést egy másik finn jégkorongblogbarát, a Magyarországon élő Timo Pekka Frondelius készítette.

– Magyarországon kevés a jó védő. Elsősorban azért, mert az ügyes gyerekek többsége nem akar védőt játszani, a legtöbben góllövők akarnak lenni. Van-e ilyen probléma Finnországban is?

– Igazából nincs, mert sokkal nagyobb azon gyerekek száma, akik jégkorongozni szeretnének, és közülük sokan csak védőként találják meg a helyüket csapatukban.

– Hány éves korában kezdett hokizni, mikor és miért lett védő?

– Viszonylag későn kerültem igazi csapathoz, úgy emlékszem, hétéves lehettem. Addig természetesen hokiztam minden télen, amióta csak az eszemet tudom. Barátokkal és kisebb saját kezdeményezésű csapatokban. Az az emlékképem, hogy rögtön bekket kezdtem játszani, azonnal azt a posztot választottam. Nekem is volt az elején olyan vágyam, hogy támadó legyek, de apám is bekk volt, és amikor láttam őt, akkor adottnak éreztem, hogy én is hátulról induljak.

– Finnországban mikortól foglalkoznak a gyerekek posztonkénti képzésével?

– Szerintem túl korán. Azt, hogy nyolcéves koruktól egy-egy posztot játszatnak velük, még korainak tartom. Honnan tudhatná a gyerek, hogy hol szeretne játszani végül? És honnan tudhatná az edző, mi lehetne a gyerekből egy másik poszton. Az az edző, aki biztosan meg tudja mondani egy gyerekről tízéves korában, hogy melyik poszt illik neki a legjobban, minden bizonyára valamifajta mágus.

– Hogy jellemezné korunk klasszis védőjét, mit kell tudnia, hogy kell kinéznie?

– Nagyon jól kell korcsolyáznia minden irányba, előre, hátra és oldalra is. Ez a legfontosabb, ezt kell jobban tudnia minden más poszton játszó játékosnál. Hihetetlen, de egy nemzetközi szintű bekknek hátrafelé kell ugyanazt a mozgékonyságot mutatnia, amit egy támadójátékosnak előre. Mindehhez jön még, hogy pontosan és erősen kell tudni lőni. De összességében a korcsolyázás a legfontosabb.

– Ha a fia védő akarna lenni, mire hívná fel leginkább a figyelmét, mit gyakorolna vele?

– Hogy élvezze a játékot. Ez a legfontosabb, mondhatni csak ez számít. Addig csinálja, addig járjon edzésre, amíg élvezi. Ez a legfontosabb, ezután jön a többi. Magában a játékban a már említett korcsolyázási technikát kell leginkább gyakorolni.

– Viszonylag kistermetű, de a nagyon ügyes, ponterős bekkek közé tartozik. Kellett-e pluszmunkát végeznie az edzések mellett ehhez?

– Igen, mindenképpen. Hamar rájöttem, hogy kisebb vagyok a többi bekknél, így olyat kellett felmutatnom, amivel fel tudtam venni a versenyt a többiekkel. Ezt a mozgékonyságban találtam meg. Azzal, hogy odaérek a támadók elé, technikailag meg tudom akadályozni őket a támadásépítésükben. Továbbá a mai napig rengeteget korcsolyázom a meccseken, így hatékonyan segítem a támadókat, és vissza is érek. Gyorsan felsietek a támadásokat támogatni, és nem maradok hátul csak védekezni. Ebből adódik, hogy védő létemre sok pontot szerzek.

– Fonák keresztpasszai messze földön híresek, ezekből a svájci világbanokságon is jó néhányat láthattunk. Úgy tűnik, ez alapeleme a játékának. Minek köszönhető, hogy ezt ilyen magas szinten tudja?

– Szerintem a passz igen fontos elemi része a játéknak, és gyakran sajnos túl kevés figyelmet fordítanak rá az edzők. Nincs értelme az olyan edzéseknek, ahol agyonkorcsolyáztatják a játékosokat, aztán a végén játék közben a korong a csapattárs mögé érkezik. A passzolás is olyan dolog, amit kifejezetten sokat gyakoroltam, és a technikámat a mai napig rendszeresen csiszolom. A jégkorongban az is csodálatos dolog, hogy amikor elérsz egy részelemében egy szintet, ami már jónak mondható, és már régóta gyakorlod és csinálod, akkor sem hagyhatod abba. Nem állhatsz meg, csinálnod kell tovább, gyakorolnod még mindig és mindig. Különben észre fogod venni, hogy más már jobban csinálja, és hamar megelőznek annyian, hogy előbb-utóbb nem leszel már azon a szinten, ahol korábban voltál.

– Mi volt a benyomása a magyar válogatottról az Aréna-beli meccsen?

– Igen jó tapasztalat volt Magyarországon játszani. Már 16 éve szerepelek a finn válogatottban, de csak először csaptunk össze a magyarokkal. Feltörekvő csapatot ismertem meg, amely még azért más szinten van, mint mi. Budapesten és a vb-n is egyértelművé vált, hogy a magyar jégkorong sokat fejlődött, de még nincs a válogatottban úgymond elég komolyság. A legnagyobb különbség a két csapat között a gyorsaságon kívül a türelem. A meccseken látszódik, amikor az embereknek és a csapatnak végig van türelme azt csinálni, amit az edző mondott. Ebben volt szerintem a legnagyobb különbség a finn és a magyar válogatott között. A finn válogatott tagjai jellemzően végig kitartanak az edző utasításai mellett, nem térnek le a kijelölt útról. Ez egyfajta végsőkig kitartó fegyelem  a részünkről. Ennek hiányát véltem felfedezni a magyar csapatban. Bár nagyon akarnak és nagyon odateszik magukat, nem tartanak ki a végsőkig a feladat mellett.

– És hogy látta konkrétan a magyar védőket?

– Nem nagyon figyeltem külön a védőkre, de amennyire találkoztunk a pályán, és amennyit le tudtam szűrni, azt mondom, egész jó játékosok. Szerintem egy-két év múlva több magyar játékosnak is esélye lesz nívósabb európai bajnokságban játszani.

– Budapesten milyen benyomásokat szerzett?

– A két magyarországi mérkőzés közül csak a budapestin játszottam. Azon az estén keveredtek az érzések bennünk. Egyrészt el voltunk varázsolva a szép csarnoktól, a jó hangulattól és a körítéstől, a fényjátéktól, a tűzshow-tól, na meg a zenekartól. De emellett kikaptunk, ami nem jó, hiszen mindig nyerni akarsz, még ha barátságos vagy felkészülési mérkőzésről is van szó. Szóval sajgott a dobhártyánk, de bosszantott minket a játék végeredménye.

– Mit csinál nyáron egy klasszis védő? Mennyit pihen, mikor kezd felkészülni a szezonra, hogyan?

– Leginkább aktív pihenéssel töltöm az időt. Bár nyáron két hónapig korcsolyát sem akarok látni, nem hagyom magam el. Sokat gyúrok, futok és teniszezem.

– Az NHL-es játékosok a szezont követően mennyi ideig állnak le, hogy fest a szezon előtti felkészülés a tengerentúlon?

– Az NHL-szezon nagyon hosszú, sok játék mellett rengeteg az utazás. Így jó kérdés, ki hogyan tudja kihasználni azt a viszonylag rövid pihenőt, amit kapunk az erőgyűjtésre. Ez játékosfüggő. Ismerek olyan jégkorongozót, aki a megerőltető szezon után leteszi a korcsolyáit, és sportolásról hallani sem akar. Aztán vannak olyanok, amilyen és is vagyok, akik jellemzően más sportokat űznek, mert szervezetük és a lelkük igényli. Hozzáteszem ezzel is a következő idényre készülünk. Nekem már az, hogy mást csinálok, pihentető. Amikor elmegyek futni, minden mást elfelejtek, az egyéb dolgaim távol kerülnek gondolatban. Így a futás segít elfelejteni egy időre a jégkorongot is. Szeretem aktív pihenéssel tölteni az időmet, legfeljebb egy-két hetet töltök nyugodtan egy helyben, utána el kell kezdenem mozogni.

– A világbajnok finn csapat egyik utolsó mohikánja. Magyarországon nagy kultusza van annak a csapatnak. Mikor lesz legközelebb vb-esélyes válogatottjuk?

– Szerintem nagyon hamar. Nem kell rá sokat várni, hogy ismét megtörténjen az, ami 1995-ben. Az elmúlt évek eredményeit kell megnézni, és látni lehet, hogy igen közel voltunk eddig is az aranyhoz. Emlékezzünk akár a torinói olimpiára. A teljes válogatottunk bármelyik riválissal szemben versenyképes ma is. Vancouverbe nem mint első számú esélyesek megyünk, de a finn hokiválogatottnak mindig is megvolt az a tulajdonsága, hogy csapatként hamar összeáll, és a játékosok megtalálják egymással a hangot. Az olimpia előtt még két nappal is NHL-meccsek lesznek. Így gyakorlatilag nem lesz felkészülés. Ez a javunkra válik. Szóval szerintem egyáltalán nem kell sokat várni a sikerünkre.

– Az olimpia évében 38. életévében jár majd. Vancouverbe menni akar?

– Hát hogy a fenébe ne akarnék? Nagyon is ott szeretnék lenni az olimpián, de látom, hogy most sok jó finn játékos van, aki szóba jöhet. Jelenleg nem titkoltan a fő célom, hogy ott legyek a téli olimpián. Persze úgy gondolom, mindenkinek, aki jelenleg jégkorongozik, ez az álma. Ezért az edzőknek pozitív problémájuk lesz, ritka az ilyen sok lelkes jelentkező a csapatoknál. Nagyon erős válogatottunk lehet, és a mi vezetőségnek sem lesz egyszerű dolga abban, hogy kit hívjon be.

– Gondolkodott már azon, meddig folytatja páyafutását?

– Még három évre szól a szerződésem svájci klubcsapatomnál, lejártakor közel 40 éves leszek. Utána meglátjuk, miképpen megyek tovább.

– Az NHL-ből szerződött a svájci bajnokságba. Miért döntött így?

– Az NHL-ben egyre kevesebbet játszattak, nem kaptam meg azt az időt, amit szerettem volna. Amikor az ember huszonéves, még bírja, hogy idényeket húzzon le, várva a több lehetőségre. Az én koromban már nem így van, ráadásul nagyon szeretem ezt a játékot, és minél többet akarok egy meccsen belül a jégen lenni. Amikor kevesebbet játszottam, mint szerettem volna, döntöttem, és eljöttem Svájcba.

– Ez a liga pihentetőbb a tengerentúli viszonyok után?

– Azért semmiképpen nem nevezném pihentetőnek az ittlétet, de természetesen azt mondhatjuk, az NHL-nél kisebb az igénybe vétel mindenhol. Minden svájci élvonalbeli csapatban legfeljebb négy külföldi játszhat. Így ha nem hozod a formád, vagy nem vagy elég jó, gyorsan lecserélnek. Jelentkező a helyedre akad bőven Európa minden országából, de még az NHL-ből kikerültek között is.

– Milyen erős jelenlegi csapata, a Lugano?

– Sajnos a csapat idén nem kezdett olyan jól a bajnokságban, ahogy számítottuk. Bár a keretünk most is nagyon erős. A múlt heti szünet alatt megpróbáltuk összeszedni magunkat, és remélhetőleg most majd hozzuk a fontos mérkőzéseket. El kell érjük azt, amire számítanak tőlünk, azaz a bajnokság első néhány helyét célozzuk meg.