Folytatódik a magyarországi védőhelyzetről szóló sorozatunk. Az első részben azokat a 20-23 éves fiatalokat mutattuk be, akik a legesélyesebbek a válogatottba kerülésre. Ezúttal a svájci világbajnokságon járt nyolc védőnk közül az első négy mondja el véleményét a dolgok lényegéről. Körvonalazódik pl., hogy legjobbjaink kit tartanak a legjobbnak, és az is, hogy szerintük a játék mely elemében tartozunk a világelithez.

Horváth András úgy ment le élete első edzésére, hogy minden vágya az volt, hokikapus legyen. "Balogh Tibornál kezdtem jégkorongozni a KSI-ben, ő mondta, hogy az alkatommal nincs esélyem arra, hogy jó kapus legyek. Abban maradtunk, akkor megpróbálkozom a védőposzttal, végül ez egy életre szóló döntés lett." Sokat változott a játék, állítja, ahhoz, hogy ma valaki jó védő legyen, mindenben jónak kell lennie. "Ma már nem az a feladat, hogy a védő védekezzen. Elvárás, hogy irányítsa a játékot. Ezenkívül ütközzön, a korong elé feküdjön, támadjon, lőjön nagyokat kapura, de utána elsőként érjen vissza a saját harmadába. És más poszton játszó csapattársaihoz képest az a különbség, hogy sokkal nagyobb a felelőssége, nem hibázhat, mert gólt kap a csapat."

A 4-es úgy látja, van Magyarországon nemzetközi szinten is jó bekk, de a legjobbaknál is hiányzik a támadójáték hatékony segítése. "Ma már én is visszafogom magam a támadásokban, mert tengerentúli edzőim nem ezt várják tőlem. Régen Dunaújvárosban sok gólt lőttem, de az ő elképzelésük más. Gondolom, nem akarják, hogy az elöl elvégzett munkám a védekezés rovására menjen." Leszögezi, nincs ma hazánkban tökéletes védő. Tokaji Viktort lehetne kiemelni közülük, de a termete nem a legjobb. "Bár Svájcban láttam hasonló testi adottságú védőt, akit bátran tökéletesnek nevezhetünk. Az az igazság, hogy azon a szinten, ahol mi játsszuk a hokit, nem létfontosságú, hogy minden szituációban akkorát ütközz, hogy lebontsd az ellenfelet. A mi hokinkban az a lényeg, hogy nekimenj az ellenfélnek, mert elég, ha ezzel állandóan megzavarod."

A mai fiatal védőkről, akik szeretnének bekerülni a válogatottba, határozott véleménye van. "Az adottságaik legalább olyanok, mint nekünk. A lehetőségeik viszont sokkal jobbak, amit nagy részben nekünk is köszönhetnek. 18-20 évesen játszhatnak az EBEL-ben, külföldre igazolhatnak, sok mecccset játszhatnak egy szezonban ahhoz képest, mint amennyit mi játszhattunk. Ezek mind segítik őket abban, hogy jó játékosokká váljanak. De látok hiányosságokat is. Nekem úgy tűnik, sok küzdelmet könnyen feladnak. Mondok konkrét példát is. A válogatott keretbe rendszeresen érkeznek fiatal védők. Az edzéseken látom rajtuk, hogy azt hiszik, úgy sincs esélyük ellenünk – vagy ellenem – bekerülniük a csapatba. Ha én 18 évesen így mentem volna le Dunaújvárosba, akkor nem tartanék itt. Valószínűleg már nem is jégkorongoznék. Lehet, hogy várniuk kell még a stabil kerettagságra, de nem lehet olyan a felfogásuk, hogy arra várnak, majd csak kiöregszik néhány idősebb bekk. Ezzel sok mindent elrontanak. A környezetünkben edződő fiataloknak próbáljuk elmagyarázni, hogyan tudnak profi játékossá válni. Hogy minden mennyire fontos, az étkezéstől a lefekvés időpontjáig, az edzésintenzitásig, a koncentrációig. Onnantól kezdve, hogy otthonról elindulnak autóval a válogatott edzésére, odáig, míg haza nem érnek néhány nappal később, mindent komolyabban kéne venniük."

A sok építő szándékú kritika mellett belátja, hogy az ő helyzetük más volt, amikor a válogatott közelébe kerültek. "Kercsó Árpádnak köszönhetően új lendületet adtunk a magyar hokinak. Sokkal többet koriztunk, mint az akkori öregek, a nagyobb sebesség mellett is jól bántunk a koronggal. Ráadásul Kercsó lett a szövetségi kapitány, aki tolt minket. Nagyra tartotta az akaratot. Amikor lekerültem Újpestről Dunaújvárosba, negyedik soros védő lettem. Előttem csupa válogatott bekk játszott. Onnan verekedtem fel magam stabil első sorosnak. Ezért is vagyok a mai napig büszke arra, amikor azt hallom, hogy a Toki, Balu páros a legjobb az országban. Ebben persze nagy szerepet játszik, hogy Tokaji Viktor a legjobb védő idehaza, és néha hiába rakják jó légiósok mellé a Volánban, végül mindig mellettem köt ki, mert azt mondja, velem az igazi játszani, együtt vagyunk mi a legjobbak. Ez is nagyon jólesik."

Horváth a 34. életévét tapossa, de a visszavonulás még meg sem fordult a gondolatai között. "Szó sincs róla. Hamarabb van a fejemben, hogy azzal a csapattal, ami körvonalazódik most Fehérváron, és ebben a környezetben, amikor néhány ellenfelünk kicsit gyengébb lesz, mint tavaly, már nem is a nyolc közé, hanem a négybe kéne verekednünk magunkat az EBEL-ben. Persze a cél a rájátszásba kerülés lesz."

Ha egyszer befejezi a pályafutását, többet nem kíván a jégpályák környékén dolgozni, ebben nagyon határozott véleménye van. "Meg is mondom, miért. Nagyon sokat gondolkodtam rajta, legfeljebb csak akkor maradok a hokiban, ha nem lesz más lehetőségem. Elsősorban azért, mert túlzás nélkül az életem egészét a hoki teszi ki, lassan harminc éve. Igaz, hogy a nyaraim lazák, de augusztustól májusig nincs szabadnapom. Nincs ünnepnap, nincs karácsony, szilveszter. Bízom benne, hogy pár éven belül lesz gyermekem. El akarok menni majd a szülői értekezletekre, az anyák napi ünnepségekre. Ma ezt nem tudnám megtenni, vagy csak ritkán. Ha vezetőként, ha edzőként maradnék a sportág mellett, ugyanilyen életem lenne, de én szeretnék ezen változtatni. Vagy úgy dolgoznék szívesen, mint egy átlagember, hogy legyenek legalább a hétvégéim szabadok, vagy szezonális munkát keresek. Évtizedek óta háttérbe szorítom a családot, a barátokat. Hogy mihez fogok, még nem tudom. Autószerelői szakközepet végeztem, az autótunning a hobbim, de nem ezen a környéken gondolkodom. Keresgélem a megoldást, mihez kezdek majd, de egyelőre a hoki van a fejemben leginkább."

Kangyal Balázs is azok közé tartozik, akiket első edzőjük döntése irányított a hátsó alakzatba. "Séra Miklós a kezdetek kezdetén osztott be a hátvédek közé. Néha játszottam csatárt is, még felnőttben is, Újpesten. De mindannyiszor csak kényszerből, Pék György keze alatt." Egy jó bekknek sok vele született és sok képezhető tulajdonságban kell jónak lennie. "Lövőerő, erős fizikum, jó vér, kellő aggreszivitás, sok rutin, ezek fontosak. Egyszerűsödik a hoki, a jó alapképességek mellett elsősorban a sémákban kell jónak lenni. Fizikálisan ki kell emelkedni a mezőnyből, de ha ezen a poszton akarsz kiemelkedni, attól még semmiben sem kell a legjobbnak lenned. Míg egy csatárnál fontos, hogy lehetőleg ő cselezzen a legjobban, vagy a legjobban lőjön, itt nincs ilyenre szükség, de komplexitásra annál inkább."

A fiatalok nem állnak rosszul ezen a téren. "Rajtuk múlik minden. Az a kérdés, hogy mikor nőnek fel a feladathoz. Ha a megfelelő irányba változik a mentalitásuk, odaérhetnek. Meg kell találniuk a helyes utat, próbálunk segíteni nekik ebben. Muszáj irányt mutatnunk, mert ha rosszfelé mennek, később nehéz lesz visszatérniük. Képességekben hasonlóak, mint mi vagyunk, úgy mondanám, legalább olyan jók." De hogy mindez elég-e ahhoz, hogy átvegyék a stefétát, és erre mikor kerül sor, az még kérdéses. "A feltételek adottak, hogy folytassák az általunk megkezdett utat, de ez még évekig tart. És a dolognak van egy másik része is. A mostani csapat nagyon erős egységgé vált. A fiatalok szempontjából fontos lesz, miként tudnak csapattá válni, tudnak-e majd olyan csapatot alkotni, mint mi."

A válogatott csapatkapitánya a világbajnokság után a sportnapilapban nyilatkozta, számára nem lesz több vb játékosként. "Elhatározásom végleges, a következő világbajnokságra már nem megyek, de év közben, ha a szövetségi kapitány igényt tart rám, vagy esetleg az EBEL-esek közül valaki pihenni szeretne, segítek a válogatottnak, beszállok. Pályafutásomat a klubban egy évig még biztosan folytatom. Az előző szezonom kifejezetten jól sikerült, ha a következő is ilyen lesz, szóba jöhet, hogy még ráhúzok egy kicsit, de meglátjuk. Egyelőre egy évre tervezek." Az A csoportos válogatottakhoz képest az egyik legnagyobb hátrányunk, hogy kevesebb játékosunk van. "Ezenkívül mentálisan, fizikálisan, technikailag és taktikailag is javulnunk kell. De ebben a sportágban az egyik legfontosabb az akarat. A szív, a küzdeni tudás egymásért. Ez nálunk maximális, ebben a világelitbe tartozik ez a csapat."

Említette, hogy visszavonul a válogatottságtól, és hogy közeledik az aktív pályafutás vége. De mi lesz utána, marad-e a sportág mellett? "Nem szűkíteném le csak a jégkorongra a kérdést. A legfontosabb, hogy a magyar sportban szeretnék tevékenykedni, sportvezetőként. Bárhol, ahol valami a fiatalokról szól, érdekel. Az elmúlt 35 évben a legaljáról értem el a legtetejére a sportágamban, rengeteg tapasztalatot szereztem. Ezek átadása, a sport megszerettetése a fiatalokkal a társadalom szempontjából is nagyon fontos. Az ifjúság normális neveléséhez a sport még mindig kiváló közeget jelent." Kangyal Balázs sportgimnáziumban érettségizett, emellé szerzett néhány képesítést, van logisztikai és szakedzői végzettsége is.

"Bár tudom, hogy mindenki Tokaji Viktorra szavaz, elsőre én is rá gondolnék, de Sille Tamást tartom ma a legjobb magyar védőnek."

Szélig Viktor is egyből védő lett. "Hogy miért, az jó kérdés. Ez egy régi, ismert sztori, Kercsó Árpád is sokszor elmondta, és szóról szóra így igaz. Volt egy párom, egyikünk balra, a másikunk jobbra tudott kanyarodni. Így egészítettük ki egymást. Kanyarodni szép lassan megtanultam mindkét irányba, és azóta is nagyon jól érzem magam ezen a poszton. Bár időközben kapusként is kipróbáltak, az nem ment jól, ki is vettek onnan." Nagyon sok minden kell ahhoz, hogy egy védőből jó játékos legyen. "Ma már nincsenek posztok. Komplex játékosnak kell lenned, aki bárhol bevethető. Természetesen a csatárok egy fokkal képzettebbek, de ha valaki nézi a Stanley-kupa döntőjét, látja, nemigen van védő, aki zavarba jön az ellenfél kapuja előtt. Ha úgy adódik, csatárként csatlakoznak a bekkek az akciókhoz."

A mai fiatalokról nem tud látatlanban részletes képet alkotni, mert évek óta csak azokkal találkozik, akik a válogatottba el-eljutnak. Főleg a dunaújvárosiakról tud, onnan hall híreket. "Úgy gondolom, a svájci világbajnokság előtt Jobb Dávid és Hegyi Ádám azért maradt ki a keretből, mert volt náluk rutinosabb játékos. Nem könnyű egy fiatalnak kiharcolnia a helyét a válogatottban. Minket Kercsó Árpád egy jól kigondolt koncepció szerint dobott tömegesen a mély vízbe, generációnk 17-18 évesen került a nemzeti csapatba. A maiak pechje, hogy ez a generáció a mai napig játszik. Ügyes srácokról van szó, az látszik az edzések alapján is."

De ha az 5-ösön múlik, a generációváltás még várat magára. "Amíg kellek és egészségileg tudok, addig mindenképpen játszom. Motivációhiányom egyáltalán nincs. A pályafutásom alatt most élvezem a legjobban a játékot. Korosabb lettem, jobban figyelek a játékomra is, sokkal tudatosabban hokizom. A válogatottal is szeretnék még jó néhány szép sikert elérni." Persze a világ élvonalától el vagyunk maradva, nem is titkolja. "Nagyon sok mindenben. Én például nem vagyok komplex játékos, márpedig ez ma nagyon fontos, mint említettem. De ez esetemben már így alakult, nem tudok most változtatni rajta. Úgy éreztem, a vb-n a kapunk előtti játékunk miatt kaptuk a legtöbb gólt, volt meccs, hogy ezeken a találatokon ment el minden. Fizikailag, gyorsaságban is el vagyunk maradva. De emlékszem, amikor először feljutottunk a B csoportba, ugyanígy csont nélkül kiestünk. Remélem, jó ez a párhuzam, és ide is visszajutunk."

Korábban el sem tudta volna képzelni, hogy a korcsolyák használaton kívül helyezése után a hokiban maradjon. "Mostanában viszont egyre inkább gondolok erre a lehetőségre. Edző és vezető is szívesen lennék, most legalábbis úgy érzem, de majd eldől. Jelenleg csak sportolok, profi életet élek, más nem foglalkoztat. Maradjunk annyiban, elképzelhető, hogy maradok, de az is, hogy nem. Tavaly két évre írtam alá Brianconban, kitöltöm a szerződésemet, még egy évet maradok." Szélig Viktornak jogi végzettsége van, mind mondja, az is egy lehetőség, hogy erre a pályára lép majd. "Sok mindenhez lenne kedvem, meglátjuk, merre visz az élet a jégkorongpályák után."

Tokaji Viktorban nem dúlt a szereplési vágy, ennek tudja be, hogy védőposztban kezdett el gondolkodni, amikor választani kellett. "Nem feltétlenül akartam én lőni a legtöbb gólt. A hátrafelé korcsolyázás pedig tetszett, hiszen előre mindenki tud, de vissza nem. Akkoriban keveseknek ment ez jól, mindenki előre korcsolyázott. Ez adódott tehát, és nem bántam meg, hogy egyből védő lettem. Kapus nem akartam lenni, mert az mindig egyéni sportágnak tűnt nekem." Ügyes játékosnak számított, de "ma már minden poszton remek játékintelligenciára van szükség a kiemelkedéshez, nem lehet feltétlenül posztokra bontani a szerepeket. Kompakt játék lett a jégkorong, és nem lehet azt sem kijelenteni, hogy néz ki fizikailag egy kiváló védő. Sok példa van arra, hogy alacsony vagy nem túl izmos játékosból remek bekk lesz, hirtelen a norvég Tommy Jakobsen jut eszembe. Számít a gyorsaság, az intuíció, a problémamegoldó képesség, a gyors reakció. Fontos, hogy jól passzolj, az első passznak muszáj jónak lennie, olvasni kell a helyzeteket, a kézügyesség, a mozgáskoordináció és a mozgékonyság sem elhanyagolható. A jó testi adottságok mellett tudni kell, mikor és mennyire kell a testet használni, el kell tudni dönteni, mikor kell az ellenfélre figyelni, mikor a korongra koncentrálni. Egyszóval érdekes, összetett szerepkör a védőé, ez is nagyon tetszik benne."

Állítja, a fiatalok esélye megvan arra, hogy jó bekkekké váljanak, a lehetőség adott számukra. "Más kérdés, élnek-e ezzel, vagy csak felülnek a szekérre, és amikor mi kikopunk, akkor jönnek a helyünkre. Csak rajtuk múlik, akarnak-e. Más környezetben nőttek fel, mint mi, úgy látom, más az értékrendjük. Sok mindent az ölükbe kaptak, nem mindig értékelik a helyükön a dolgokat. Valahogy nem látom rajtuk azt az elhivatottságot, amit szeretnék. Amikor mi fiatalok voltunk, másként csináltuk. Hogy csak a magam nevében beszéljek, edzések után másfél órát maradtam még kint a pályán, mert úgy éreztem, a lövéseim és a korcsolyázásom távol van a tökéletestől. Ezerszámra lőttem kapura. Meg kell tanulni, hogy szenvedés és munka nélkül nincs eredmény. Amíg az embernek hiányosságai vannak, addig küzdeni kell. De hogy ne csak rosszat mondjak róluk, a testi és a szellemi tulajdonságaik megvannak ahhoz, hogy a helyünkre lépjenek. Velünk szemben ők kiskoruktól kilenc hónapot tölthettek jégen egy évben, jó edzők kezei alatt, jó bajnokságokban játszhatnak. Összességében bizakodó vagyok velük kapcsolatban, de kicsit több lelkesedést és alázatot várok tőlük, ez a lényeg." Ha az utolsó mondatot vesszük alapul, talán nem meglepő, hogy Tokaji Viktor szerint a mai magyar mezőnyben Horváth András a legjobb védő.

Ennaffati után a második legfiatalabb védőnk volt a vébén, 32 éves kora ideális egy védő számára. "Amíg örömet okoz nekem a játék, és nem hátráltatom a csapatot, nem vagyok a kárára, addig maradok a jégen. Csak azt kérem, hogy őszintén jelezzék, ha már nem vagyok olyan, mint korábban. Nyugodtan tudomásul veszem, hogy ennyi volt. De azt gondolom, még jó néhány évig hokizom, szeretnék a válogatottban is szerepelni."

Az A csoportos szinthez képest mindenben el vagyunk maradva, néz őszintén szembe a tényekkel Tokaji Viktor. "Azzal, hogy a C csoport 8. helyéről az A csoportba jutottunk, miközben az erős ellenfelek száma emelkedett a szocialista országok szétesésével, a generáció kihozta magából a maximumot. Sok jó tulajdonságunkkal pótoltunk sok hiányosságot, csodálatos sikert értünk el, feljutottunk oda, ahová csak álmodni mertük magunkat. Hogy ezzel a legtöbbet hoztuk ki magunkból, az Svájcban megmutatkozott."

Nagyon nehéz kérdés, mihez kezd egy élsportoló a civil életben. "Három-négy éve foglalkozom azzal a kérdéssel, hogy mi leszek, ha nagy leszek. Hiába van villamosmérnöki diplomám, nyilván kezdek bele negyvenévesen. Ha visszavonulásom után bárki felajánlana egy lehetőséget, maradnék a hoki mellett. 25 éve csinálom, sokat kaptam, sokat tanultam. Tudásomat szívesen átadnám, akár edzőként is. Meglátjuk, mit hoz az élet."

(Jelmagyarázat. sz.: felnőtt első osztályban lejátszott szezonok száma, vál.: felnőtt válogatottságok száma.)