"Eddigi legjobb idegenbeli játékunkat mutattuk a Villach ellen, nagyjából a Medvescak-meccs harmadik harmadának színvonalat hoztuk hatvan percen át. Azt gondoltuk, ez elég lehet a pontszerzéshez, és így is lett. Játékosaink a mérkőzés után kissé szomorúak voltak, mert volt lehetőségünk megnyerni a mérkőzést" – értékelte a vasárnap esti helytállást Énekes Lajos, a Sapa Fehérvár AV19 edzője.
"Hosszú út után az első harmadban partiban voltunk, jó védekezés után veszélyes támadásokat tudtunk vezetni. Kiegyenlített játék folyt. Bár házi statisztikánk szerint néhánnyal többet lőtt az ellenfél, próbálkozásaik jelentős része veszélytelen távoli kísérlet volt. Gólszerzési lehetőségünk nekünk volt több. A második harmadban ugyanígy folytatódtak a dolgok, továbbra is jól dolgozott a csapatunk. Ekkor mi lőttünk többet, aktívabbak, veszélyesebbek voltunk. Egy emberelőnyös helyzetben, megpattanó lövéssel vezetést szerzett a Villach, de az ilyen gól mindig benne van a játékban. Azonos létszám mellett többször is beszorítottuk őket a harmadukba, igaz, fordítva is előfordult ez.
A harmad végén emberelőnyből gólt szereztünk, Palkovics lövése egyértelműen bent volt, a hátsó vasról jött ki. Mindez hét másodperccel a harmad vége előtt történt. A bíró olyan szögben állt, hogy felső vasnak nézte, jelezte, mehet tovább. Reklamáló játékosainkat látva egyből mutatta, a következő játékmegszakításnál visszanézi videóról az esetet.
A bírók a jégkészítés alatt ítélték meg számunkra a gólt. Így a harmadik harmad elején a másodikból visszalévő hét másodpercet újra kellett játszani, majd egyből fordultunk, és igaziból is elkezdődött az utolsó húsz perc. Érdekes volt ez a helyzet. Mi lett volna, ha a fennmaradó időben a második harmad végén kontrából gólt lő a Villach?
A harmadik harmadban ismét dominálni tudtunk. Kondicionálisan egyértelműen fölénybe kerültünk, örülhet a Villach, hogy nem hoztuk el mind a két pontot. Igazán nagy helyzeteink voltak. A végén kaptak két perc kettős előnyt, ami komoly esély volt nekik, de hősies védekezéssel és Tommi Satosaari fantasztikus védéseivel kihúztuk ezt az időszakot is, megszereztük az egy pontot. Ebben a játékrészben is csak ezért lőttek többet nálunk.
A hosszabbítás elején az egyik védőnk rossz fordulása után kilépett a villachiak kanadai csatára, és még arra is maradt ideje, hogy Satosaari védése után a saját lepattanóját belője. Ezzel együtt csak dicséret illeti a fiúkat, akik bosszankodtak a meccs után. Az is az igazsághoz tartozik, hogy a meccs alapján közel sem a liga legjobb csapata a Villach, játszottunk már jóval nagyobb játékerőt képviselő csapatokkal.
A találkozón Vaszjunyin végig az első sorban tudott maradni, és hatvan percen át használtuk a négy sort. Flinta és Benk nem kapott jégidőt, a szezonban első mérkőzését játszó Hegyi elfogaható teljesítményt nyújtott. Az egész csapat fegyelmezetten játszott, a hat kiállítás nem sok, ebből kettő korongkiütés utáni volt, ami benne van a pakliban. Elképzelhető, hogy Kóger Dániel már ezen a héten játszani fog csapatunkban."
KCs 2009.10.05. 11:05:10
bojl 2009.10.05. 11:12:27
sipmester 2009.10.05. 11:46:06
Nem láttam a meccset, mert mi épp Grazban voltunk:)
exL:1 2009.10.05. 11:53:37
norbikimi0217 2009.10.05. 12:00:44
Pierre 2009.10.05. 12:27:31
Nem tudja valaki, mikortól lehet jegyeket venni a Pannon Kupára???
Köszi
bojl 2009.10.05. 12:29:10
Pierre 2009.10.05. 12:31:25
taki17 2009.10.05. 15:03:23
AVfan 2009.10.05. 17:15:03
surdilovics 2009.10.05. 18:41:55
exL:1 2009.10.05. 19:13:21
Dave55 2009.10.05. 19:40:40
www.erstebankliga.at/3d8899ab4161f0b5df7c7d8532435f8e.html
A Szeptemberi Youngstar szavazáson Sofira lehet szavazni!
kiralyfi 2009.10.05. 19:45:55
Jonathan Filewich (F)
From Peoria Rivermen (AHL) to Red Bulls Salzburg
Steve Regier (F)
From Peoria Rivermen (AHL) to Red Bulls Salzburg
Steve Kelly (F)
From Syracuse Crunch (AHL) to HDD Olimpija Ljubljana
kiralyfi 2009.10.05. 19:47:02
FrankK 2009.10.05. 20:44:46
FrankK 2009.10.05. 20:45:57
KCs 2009.10.05. 20:49:54
@kiralyfi: Ezek nem túl friss hírek.
KCs 2009.10.05. 20:50:36
Raon 2009.10.05. 20:52:03
kiralyfi 2009.10.05. 20:57:03
kiralyfi 2009.10.05. 20:57:44
FrankK 2009.10.05. 20:59:53
KCs 2009.10.05. 21:02:22
edudus · http://albavolanszurkolok.com_http://hajramagyarok.eu 2009.10.05. 22:11:25
KCs 2009.10.05. 22:36:51
ekanai · http://www.hangositas.com 2009.10.05. 23:05:59
Regierrel szintén ez a helyzet.
Kelly is már több, mint két hetes szerzemény. Két meccsen 3 pont, azóta sérült volt.
De abban igazad van, hogy a többiek sem tétlenkednek!
llorant 2009.10.06. 10:37:27
Raon 2009.10.06. 12:05:17
@KCs: :)