Az, hogy a Detroit eljutott a Stanley-kupa-döntőig, nem csoda. Arra viszont, hogy megismétlődhet a tavalyi finálé, kevesen gondoltak. Az pedig, hogy Carolina–Pittsburgh főcsoportdöntőt rendeztek, pláne meglepetés. Folytatódik a szezonértékelés.

Szenzációs párharcokat vívtak keleten. A hét meccsből négy ért véget hetedik nekifutásra. Alapszakasz-teljesítménye után keletről a Boston Bruinsnak és a Washington Capitalsnak volt a legnagyobb esélye. A Boston 37 éve nem teljesített ilyen jól az alapszakaszban. 1972-ben 78 meccsen ért el 54 győzelmet és 119 pontot. Akkor a végén meg is nyerte a Stanleyt, a döntőben a New York Rangerst győzte le. A Washington sokkal erősebbnek tűnt, mint tavaly. Alekszandr Ovecskin mellett a védő Mike Green is olyan teljesítményt mutatott, ami sikeresebb playoffot ígért.

A Boston ennek megfelelően simán kisöpörte a Montrealt, a Canadiens nem tudta győzelemmel ünnepelni 100. születésnapját, már a rájátszásba is éppcsak bejutott. A Washington ellenben kínkeservesen hozta a negyeddöntőt. 1-3-ról jött vissza a New York Rangersszel szemben, a hetedik meccsen Szergej Fjodorov a harmadik harmad utolsó öt percében döntött. A Caps talpra állásában óriási szerepe volt Szemjon Varlamovnak. A 21 éves újonc hat alapszakaszmeccsel a háta mögött lett csapata első számú kapusa. A Rangers ellen kétszer nem kapott gólt, bravúrjai kellettek a továbbjutáshoz.

A Pittsburgh – megismételve a tavalyi főcsoportdöntőben mutatott játékát – a Philadelphiát búcsúztatta. A Carolina nagy meglepetésre, hétmeccses párharcban kiverte a New Jersey Devilst, nem is akármilyen körülmények között. Az utolsó csatában 80 másodperccel a vége előtt még a Devils vezetett. Jussi Jokinen egyenlített, majd 32 másodperccel a vége előtt Eric Staal továbblőtte a Canest.

A főcsoportelődöntők is csak a hetedik meccsel értek véget. A Carolina a Bostont is megtréfálta. Már 3-1-re is vezetett, de egyenlített a Bruins. Az utolsó találkozón megint idegenben harcolta ki a továbbjutást a Canes, az első hosszabbítás 19. percében a 35 éves Scott Walker karrierje első playoffgólját lőtte, amivel a Carolina 2006 után ismét főcsoportdöntőbe jutott.

A másik ágon a Pittsburgh és a Washington hasonló csatát vívott. A hat meccsből öt nagyon szorosan alakult, csak egy dőlt el két góllal az egyik csapat javára. A mindent eldöntő mérkőzést Washingtonban rendezték. Ez volt a legsimább az összes közül. Szemjon Varlamov nem bírta nyomást, le is kellett cserélni, Sidney Crosby két góljával és gólpasszával 6-2-re a nyert és továbbjutott a Pens.

Ezek után a Pittsburgh elképesztő könnyen intézte el a Carolinát a főcsoportdöntőben, simán kisöpörte ellenfelét. Az első meccs még szoros volt, aztán három nagyon könnyed Pittsburgh-győzelem következett. A Pens négy meccsen 20 gólt lőtt, csak kilencet kapott, Jevgenyij Malkin hatszor volt eredményes.

Azoknak lett igazuk, akik a nyugati párharcoknál azt jósolták, hogy a San Jose idén sem jut semmire. Arra azért kevesen gondoltak, hogy már rögtön az első körben kiesik. Nem is sűrűn fordult elő ebben a konferenciában, hogy a nyolcadik helyen továbbjutó a negyeddöntőben kiveri az elsőt. 1994 óta háromszor esett meg – mindkét főcsoportot beleszámítva is csak nyolcadszor –, hogy a papíron leggyengébb veri a legjobbat. Kétszer a San Jose volt a nyerő, legutóbb 2006-ban az Edmontonnak sikerült a Detroitot, idén az Anaheimnek a San Josét elintéznie.

Hiába évek óta az egyik legjobb csapat nyugaton a Sharks – az elmúlt öt szezonban háromszor is megnyerte a Pacific-divíziót –, 2004 óta nem tud eljutni a főcsoportdöntőig. Most sem sikerült, az Anaheim, elsősorban kapusa, Jonas Hiller szenzációs védéseinek köszönhetően viszonylag simán továbblépett.

A Detroit és a Vancouver nagyon simán rendezte le a negyeddöntőt. Az egyik 4-0-ra verte az első playoffjáig jutott Columbust, a másik ugyanígy a féltávnál még csoportutolsó St. Louist. A Chicago okozta nyugaton a legkellemesebb meglepetést. A hosszú évek óta utolsó helyeken kullogó Blackhawks fiatal csapata beérett az idei playoffra. Legutóbb 1996-ben jutott túl az első körön, az elmúlt öt szezonban a rájátszásba sem került be. A csapatban 12 olyan játékos volt, akinek ez volt az első rájátszása, 14-en még nem töltötték be a 25. életévüket. A Chicago előbb a Calgaryt, majd az elődöntőben a Vancouvert intézte el, mindkettőt 4-2-re. Utolsó meccsén 7-5-re nyert a Blackwaks, ez volt az idei playoff leggólgazdagabb meccse. A Canucks háromszor is vezetett.

Az Anaheim kis híján kiverte a másik legjobb nyugatit is. A San Jose legyőzése után hétmeccses csatára késztette a Detroitot. Hiába védett ebben a sorozatban is fantasztikusan Jonas Hiller, a Red Wings nagyobb rutinja főcsoportdöntőt jelentett a címvédőnek. A Detroit úgy jutott el idáig, hogy legtöbbször a kiegészítő embereinek köszönhette a sikereket. Darren Helm, aki még életében nem lőtt gólt az alapszakaszban, a playoffban négyet is vágott. Dan Cleary, aki korábban hét gólig jutott 56 playoffmeccsén, az idei sorozatban kilencszer talált be.

Ahogy keleten, nyugaton is viszonylag sima volt a konferenciadöntő. A Chicago fiataljaiból elfogyott a lendület és az erő, rengeteg volt a bunyó, ami szintén a fáradtság jele volt. A Chicago így is emelt fővel búcsúzott, ahogy Patrick Kane, a Blackhawks csatára korábban fogalmazott: óriási dolog volt már a Calgary kiverése is.

Így megismétlődött a tavalyi döntő, ahová a Pittsburgh és a Detroit került ismét. 1984 után másodszor fordult elő, hogy két egymás utáni évben ugyanaz a két csapat döntőzzön a Stanley-kupáért. Akkor előbb a New York Islanders nyert, de egy évvel később az Edmonton Oilers visszavágott. A párharcot a következő részben elemezzük.