Biztos vagyok benne, hogy a világbajnokságra a Budapesten látottnál erősebb csapattal megyünk – mondta blogunknak Roy Johansen. A norvég válogatott szövetségi kapitánya szerint a magyar csapat egy-két mérkőzést nyerhet a vb-n a kiesés elleni körben.
Roy Johansen elmondta, nagyon jól érezték magukat Magyarországon. A két mérkőzés hasznos volt felkészülésük szempontjából. Hangsúlyozta, hogy ők később kezdték a ráhangolódást a világbajnokságra, mint a magyar válogatott, ez meg is látszott rajtuk.
Szerdán átbuszoztak Szlovákiába, ahol még nehezebb két mérkőzés vár rájuk csütörtökön és pénteken. "Abban biztos vagyok, hogy a világbajnokságra a Budapesten látottnál erősebb csapattal megyünk. Már a héten öt játékos csatlakozik hozzánk, véget ért ugyanis a norvég bajnokság. (Konkétan nem tért ki rá, de éreztette a kapitány, nem volt elragadtatva csapata fiatal játékosainak teljesítményétől – F. K.) A magyarokkal kemény és jó színvonalú meccseket játszottunk."
Norvégia az elmúlt három évben A csoportos szereplő volt, mindannyiszor a jelenlegi szövetségi kapitány vezette a válogatottat, így van rálátása az ott ránk váró feladatokra. Megkérdeztük, milyennek ítéli meg a mieink erejét, mi várhat ránk Svájcban. "A norvég válogatott három komoly erőpróbán van túl, 2006-tól a legjobbak között játszunk. Ez nagyon fontos és hasznos tulajdonságokkal látott el minket. Ilyenről a magyar válogatott esetében nem beszélhetünk. Az A csoport teljesen más, mint bármi, amit eddig a magyar játékosok tapasztalhattak pályafutásuk során. Ráadásul nincsenek olyan nívós hokisok nagy számban, akik a legjobb bajnokságokból jönnének a válogatottba.
Ezért azt gondolom, az NHL-es és KHL-es játékosokkal teli ellenfelek ellen a csoportban nem tudnak meccset nyerni. Elsőre ez bravúr lenne, nem is lehet elvárni. Viszont ha azt a játékot tudják folytatni, amit ellenünk mutattak, és javítani is sikerül rajta, a kiesés elkerülésért játszott mérkőzések közül egyet vagy kettőt megnyerhetnek. Ha így fejlődnek tovább, azt gondolom, jó esélyük lesz bent maradni."
Jó alkalom lesz lemérni a hét második felében lejátszott Szlovákia–Norvégia meccseken, mit ér a mi két győzelmünk. A szlovák válogatottról is szót kell ejtenünk. Norvégia ellen ez a keret készül. Friss hír, hogy újabb NHL-es játékos mondta le a válogatottságot, Marek Svatos, a Colorado csatára nem jön a vb-re, mivel felesége gyermeket vár, és arra kíván összpontosítani. Jan Filc szlovák szövetségi kapitány a felkészülés hátralévő részében már nem számol a 34-es keret két tagjával, azzal a két játékossal, akik jelenleg még a cseh Extraliga döntőjében szerepelnek. Így nem kell tartanunk a hátvéd Karol Slobodától (Slavia Praha) és a csatár Frantisek Skladanytól (Karlovy Vary). Filc szerint ők ketten olyan posztokon játszanak, ahol nélkülük is elég nagy a választék, nem érdemes várni rájuk. Egy nagy öreg, a 37. évében járó, 16 NHL-szezont lehúzó világbajnok Jozef Stümpel kedden kapcsolódott be az edzésmunkába.
Morgó Muki 2009.04.08. 15:18:02
Tudom, off:
Nem lehetne a jégkorong blogot kihasználni arra, hogy a világbajnokságot nem a helyszínről néző drukkerek, mint én, közös meccsnézést szervezznek? Valamiféle szurkolói klub egy nyilvános helyen?
on
2002 2009.04.08. 15:21:13
Sikorcinforprez 2009.04.08. 15:23:44
2002 2009.04.08. 15:32:51
solarys 2009.04.08. 15:34:44
Nagy 'Omar' Ádám 2009.04.08. 15:39:14
indafoto.hu/ikszadam/magyarorszag_norvegia
Von Siebenbuergen · http://koszelet.blog.hu/ 2009.04.08. 15:55:21
biowolf 2009.04.08. 16:02:25
munkagep 2009.04.08. 16:06:17
D. Gromov 2009.04.08. 16:06:58
biowolf 2009.04.08. 16:11:41
utó 2009.04.08. 16:12:47
Elképzelhető, hogy az ürge a játékosaihoz hasonlóan nem tudta feldolgozni a tegnapiakat.
De remélem, egy ilyen nyilatkozat csak erősíti a fiúkban a bizonyítási vágyat, és amikor legközelebb összefutunk, megint jól elkalapáljuk őket, sőt, helyt állunk az erősebb csapatokkal szemben is.
Lehet, hogy elbizakodottság, de én abszolút kezdek hinni abban, hogy bent tudunk maradni.
Rock me Amadeus 2009.04.08. 16:43:00
2002 2009.04.08. 16:43:32
D. Gromov 2009.04.08. 16:44:10
Veermetal 2009.04.08. 17:03:40
D. Gromov 2009.04.08. 17:06:58
egyébként 27-27 volt, ha jól láttam:
www.regi.icehockey.hu/magyar/jk2+.php?mit=2475
2002 2009.04.08. 17:14:21
SakiCitizen 2009.04.08. 18:09:36
Inkább az, h a kieséses szakaszban is ilyen erősségű csapatokkal játszunk, ha akkor is ennyire ott tudunk lenni fejben és játékban a pályán akkor reálisak az esélyeink, egyébként meg elkapálhatjuk magunkat...bár sztem pl a francia csapat nem hinném h erősebb nálunk, a dán-norvég kettős verhető és az osztrákok sem egy lehetetlen feladat, de hát majd kiderül...
tom40 2009.04.08. 20:01:18
Bár ha a szlovákokat vagy kanadaiakat elkapjuk, akkor már nem kell a kiesés ellen meccselni :-)
2009.04.08. 20:20:59
Ha Kanadát vagy Szlovákiát verjük, de a Fehéroroszoktól kikapunk, akkor kiesünk a csoportból.
nazgul 2009.04.08. 20:23:35
nazgul 2009.04.08. 20:23:44
nazgul 2009.04.08. 20:23:50
nazgul 2009.04.08. 20:24:55
sutyi2 2009.04.09. 13:59:16