A hazai bajnokságokon kívül több A csoportos országban is játszanak a magyar U18-as és U20-as válogatott kerettagjai. Vannak híreink mindenfelől, névsorolvasást tartunk. Öt ország, tizennégy játékos, rengeteg gól, még több gólpassz. Van, aki bajnok lehet.
Oroszország
Ritka, hogy az orosz utánpótlás-bajnokságban az utódállamok fiataljain kívül más nemzet képviselői is szóhoz jussanak. Galló Illés személyében Magyarország mégis képviselteti magát a világ egyik legerősebb ifjúsági bajnokságában. A Belije Medvegyiben már több mint három éve az első két sor valamelyikének tagjaként produkál ponterős játékot.
A csapat eddig kétszer szerepelt az összoroszországi döntőben. Ez évben a lehető legkisebb különbséggel csúsztak le a moszkvai régió első helyéről, így elestek az aranyéremért folyó párharctól. A csapat a bajnokság utolsó fordulójáig a Moszkva-bajnokság élén állt. Olyanokat vert meggyőző fölénnyel, mint a CSZKA, a Dinamo vagy a Szpartak Moszkva. A Krilja Szovjetov azonban sötét körülmények közepette megfosztotta Galló Illéséket a nagydöntő lehetőségétől.
Először is eltiltották az edzőjüket, amiről nem küldött a szövetség értesítést. A 6 mecccses eltiltás a juniorligára vonatkozott, és azóta le is telt, igaz, az edző ott volt az ominózus mérkőzéseken, mert nem tudta, hogy nem lehetne ott. A záró körben a Krilja Szovjetov ellen egy pont is az összorosz döntőt jelentette volna Gallóéknak. A szezonban eddig 4-5 góllal verték vetélytársukat. A találkozóra készülődött a csapat, amikor a bírók egyszer csak az eltiltott edző jelenléte miatt játék nélkül 5-0-val a Kriljának írták jóvá a meccset. Így pontazonosság alakult ki a két csapat között, ezért másnapra végső mérkőzést írtak ki közöttük. Az edzőjét nélkülöző Belije Medvegyi 4-3 arányban alulmaradt ellenfelével szemben. Így a magyar csatár és csapata nem jutott tovább, a második helyen végzett. Galló Illés ebben az idényben is csapata és a bajnokság egyik legponterősebb játékosa volt, és kiváló plusz-mínusz mutatóval is büszkélkedhet.
Ausztria
Az U17-es bajnokságban már az érmekért játszanak a csapatok. Fekti Ádám, a Red Bull Salzburg támadója az osztrák bajnokság harmadik helyéért küzd. Az első találkozón jelentős győzelmet aratott csapata. Az U20-as korosztály döntőjében Somogyi Balázs, Kiss Dávid, Hetényi Péter és Kóger Dániel villog a Red Bull Salzburg csapatában a Klagenfurt ellen. Az első meccset odahaza megnyerték, e hét végén bajnokok lehetnek, ha ismét győznek. Fekti Ádám is szerepelt a juniorok között szezon közben.
Svájc
A helyi ifjúsági bajnokság, a Novizen Elite egyik döntőse már ismert. Az SC Bern Future söpréssel győzte le 3-0-ra az EHC Biel-Bienne Spiritet. A másik ágon Hentes Kristóf csapatával, a Kloten Flyersszel szemben 2-1-es előnyt harcolt ki a Zürcher SC, de szombaton egyenlítettek Hentesék. Még a hét végén felteszik a fiatalok az i-re a pontot. Hentes Kristóf az első elődöntőn a győztes gólt szerezte meg csapatának, és a negyedik találkozón is lőtt egy gólt. Függetlenül a további szerepléstől, vezeti csapata kanadai táblázatát, és bár a liga hivatalos ponttáblázata egyelőre nincs közzétéve, joggal feltételezzük, hogy a svájci korosztályos gólvágók között is az élmezőnyben foglal helyet. Az utóbbi hetekben három alkalommal a juniorcsapatban is lehetőséghez jutott. Ezt meg is hálálta, hiszen két mérkőzésen is gólt lőtt.
Svédország
Bartalis István az U20-as bajnokságban az IF Troja/Ljungby csapatát erősíti, és noha a szezonja nehezen indult, majd menet közben sérülés miatt is hiányzott a csapatából, a bajnokság második felére feljavult, 12 mérkőzésen szerzett 7 gólja és 5 asszisztja egypontos átlagot eredményezett a rájátszásban. Ezzel csapata 4. legponterősebb játékosa lett. A végső rájátszást érő helyhez egy árva győzelemnyi pont hiányzott. Juniorválogatott csatárunk egy kapus és egy védő társaságában az osztályozó mérkőzések előtt a helyi szabályok keretein belül lejátszott az U18-csapatba is, ahol négy mérkőzésen közel kétpontos átlagot csinált (5+2). A Troja csapata a lezárt idényben Bartalis Istvánt választotta a korosztályában legtöbbet fejlődött játékosnak.
Hári János 18 éven aluli csapata, a Färjestads BK a helyosztó előtti csoportkört az alapszakaszhoz hasonlóan megnyerte, így harcban áll a bajnoki aranyéremért. A magyar játékos továbbra is csapata és a bajnokság legeredményesebbjei között van. A középszakasz 14 mérkőzésén 7 gólt lőtt, 9 gólpasszt adott. Mind Bartalis, mind Hári úgy büszkélkedhet csapata egyik legjobb teljesítményével, hogy még a következő szezonban is ugyanebben a korosztályban vitézkedhet.
Szlovákia
Az Extraliga U18-ban két csapatban is játszanak magyar jégkorongozók. Ugyan a mostani ifjúsági válogatottnak nem tagja Pilcsik Tamás, de érdemes megemlíteni, hogy a korábbiakban kerettag csatár hosszú sérülés után ismét készen áll a bizonyításra. Ahogyan arról blogunkat informálta, a múltbeli sérelmeken felülkerekedve újból magára szeretné ölteni a válogatott mezét. Erre ebben a szezonban már nem lesz módja, de nem adja fel. Pilcsik Tamás a HK Gladiators Trnava csapatában játszik, eddig 8 mérkőzésen 1 gólt lőtt, 2 gólpasszt adott, plusz 3 a plusz-mínusz mutatója.
A káposztásmegyeri starsos fiatalok a szlovák együttműködés keretében a pozsonyi HK 99 Ruzinov Bratislava csapatába delegáltak három játékost, akik komoly erősítést jelentenek a jelenleg utolsó előtti helyen álló csapatnak. Tekintettel arra, hogy Németh Attila az utóbbi időben már az NZ-Stars felnőtt csapatában is kap szerepet, mindössze 5 alkalommal lépett jégre a szlovák legfelső ifiligában. Nemes Benjámin 16 meccsen produkált meccsenkénti 1,32 pontos átlagot (12+9), ezzel holtversenyben élen áll a házi ranglistán. Hardi Richárd ugyancsak dobogós a maga 17 mérkőzésén elért 1 pontos átlagával (3+15 pont). Nemes és Hardi Henteshez hasonlóan egy-két évvel idősebbek között játszik.
Dancsfalvi Norbert a juniorbajnokságban szerepel a HC Kosice színeiben. 50 mérkőzésen 12 gól+18 gólpassz a mérlege, azaz 30 pont a produkciója az alapszakaszban. A kassai csapat a nyolcadik helyen végzett, így a tabellaelső Dukla Trencinnel kellett volna megbirkóznia. A két nyert mecsig tartó negyeddöntőt 2-1-re a trencséniek nyerték, mindenki hozta az otthoni mérkőzését. Amikor a második meccset Kassán megnyerték Dancsfalviék, a magyar juniorválogatott csatár alaposan kitett magáét, három gólpassszt adott társainak.
Stommy 2009.03.14. 22:49:26
Azért olyat is szívesen olvasnék lassan hogy agyba-főbe dicsérnek egy fiatal kőkemény magyar hátvédet, mert belőlük jelenleg hiány van!!!
SakiCitizen 2009.03.14. 23:10:28
kamphore 2009.03.15. 08:37:42
Hajrá Fiatalok!!!
vioola 2009.03.15. 09:26:00
Stommy 2009.03.15. 09:45:38
Az amerikai fociban van egy mondás mely szerint a támadók nyerik a meccset, de a védelem nyeri a bajnokságot. Nagy igazság... Nézd meg az orosz-,a svéd-, a svájci korosztályos bajnokság legjobbjairól van szó, és a korosztályos válogatottban meg állandó védőgond van... érdekes lesz pár év múlva egy olyan válogatott aminek a csatárai világszínvonalúak, a védői divizió2es szinten vannak, kapusunk meg lehet hogy nem is lesz mert nem kapnak lehetőséget a csapataikban...
Majd honosítunk....
vioola 2009.03.15. 09:59:50
emlékező 2009.03.15. 11:01:53
Ja, a kölyök döntő másik résztvevője: Alba Volán! Dunaferr-AV 1:2(1:2, 0:0, 0:0). Lövések: Dun:42, AV:22! Heroikus küzdelem volt a pályán végkimerülésig! Mi ez, ha nem a védelem diadala? Maxi gratula mindkét csapatnak! Különösen a Volánnak, mivel a szövetségi versenykiírás értelmében az elmúlt 8 nap alatt 4 meccset játszottak tanulás mellett és mindet nyerték!
Dachstein 2009.03.15. 11:10:01
Skyblue 2009.03.15. 13:32:58
kazincbarcikai hokis az öreg Borsodból 2009.03.15. 15:46:50
Stommy 2009.03.15. 16:21:48
Agárdy már nem játszik profi csapatban amennyire tudom a kanadai egyetemi tanulmányaira koncentrál;
Duschek kérdéses számomra mert a liga egyik leggyengébb csapatában ugyan de rengeteg gólt kap;
Rajna Miki nem sok szerephez jut a starsban, láttuk a vb-n hogy nem is fejlődött...;
Gyömbér Tamás abbahagyta a profi jégkorongot, pedig ő is korosztályos válogatott volt, nem kapot helyet felnőtt csapatban...
Becze Zoli még sokat véd a Volán farmban de túl hullámzó a teljesítménye...
A MOL Liga legjobb 3 magyar nemzetiségű kapusa: Sájevics, Szőke, és Kiss Tamás... ez elég gáz szerintem, főleg úgy hogy közülük senki nem érte el a 90%os védési hatékonyságot...
Szerintem siralmas a helyzet, akire érdemes lesz figyelni az talán a Bp. Stars ifi kapusa Pleszkán József.
Stommy 2009.03.15. 16:23:26
kamphore 2009.03.15. 20:02:21
@vioola: ezt már megbeszéltük. Akkor, ha nincs más akkor igaz, de ha lehet az U14-U16-nál ne rontsák el újra!!!
farmotor 2009.03.15. 22:24:46
Ellenvélemény?...Jó védő!
khl&nhl 2009.03.15. 22:47:49
vioola 2009.03.16. 10:26:15
gm 2009.03.16. 12:12:46
@@@@ 2009.03.16. 17:56:12
gm 2009.03.16. 21:03:11
vioola 2009.03.16. 21:07:29
gm 2009.03.16. 21:41:31
vioola 2009.03.16. 21:51:59
gm 2009.03.16. 21:59:57
hokikori 2009.03.16. 22:31:35
38 gól 3 mérkőzésen egy országos ifi bajnoki döntőn???
Ez sok minden, de talán a védőhatalomtól eltérő kifejezéssel jobban lehetne jellemezni.
vioola 2009.03.17. 08:55:32
hokikori 2009.03.17. 11:12:45
MacskaJaj (törölt) 2009.03.17. 11:56:26