A Skalica negyeddöntőjének első mérkőzésén Zigmund Pálffy gólt lőtt és gólpasszt adott. Az első pont szezonbeli századikja volt, ezzel új rekordot állított fel a szlovák extraliga történetében. Az is eldőlt, hogy Budai Krisztiánék az utolsó helyen végeznek, a kiesés ellen a másodosztály bajnokával vívnak páros mérkőzést március második felében.
Tudvalévő volt, hogy a Dukla Trencin elleni mérkőzés első Pálffy-pontja történelmi pillanattá válik. A 17. perc végéig kellett várni, amikor is Durákot hozta kihagyhatatlan helyzetbe a legendás csatár. Nem egészen két perc múlva maga is betalált. Így az 54. meccsén 53 gólnál és 48 gólpassznál, azaz 101 pontnál jár. A skalicai csarnokban ekként köszöntötték. Ezzel a teljesítménnyel Demitra és saját maga eddigi 99 pontos csúcsát rangsorolta eggyel hátrébb. Szerencsére válogatottbeli játékával nem kell számoljunk.
Budai Krisztiánék sikerszériája megszakadt, így hét fordulóval a vége előtt megpecsételődött sorsuk. A héten már matematikailag is eldőlt, hogy a táblázat utolsó helyén végez a Kezmarok. Így a másodosztály bajnokával (ott jelenleg az elődöntőknél tartanak) vívnak majd négy győzelemig tartó páros csatát az első osztályú tagságért. A bajnokságból még hat mérkőzés van hátra, ezek tehát tét nélküliek lesznek.
Negyeddöntők | ||||||
HC Kosice (1.)-HC 05 Banska Bystrica (8.) | 0-0 | |||||
03.02. | 03.03. | 03.06. | 03.07. | 03.09. | 03.11. | 03.13. |
Slovan Bratislava (2.)-HC Martin (7.) | 0-0 | |||||
03.02. | 03.03. | 03.06. | 03.07. | 03.09. | 03.11 | 03.13. |
HK 36 Skalica (3.)-Dukla Trencin (6.) | 1-0 | |||||
03.01. | 03.04. | 03.05. | 03.08. | 03.10. | 03.12. | |
HKM Zvolen (4.)-MHK Liptovsky Mikulás (5.) | 0-1 | |||||
03.01. | 03.04. | 03.05. | 03.08. | 03.10. | 03.12. |
Elődöntők | ||||||
1/8-4/5 | 0-0 | |||||
03.18. | 03.19. | 03.22. | 03.23. | 03.25. | 03.27. | 03.29. |
2/7-3/6 | 0-0 | |||||
03.16. | 03.17. | 03.20. | 03.21. | 03.24. | 03.26. | 03.28. |
Döntő | ||||||
0-0 | ||||||
04.01. | 04.02. | 04.05. | 04.06. | 04.08. | 04.10. | 04.12. |
szekely gobe 2009.03.01. 18:27:50
F. Kapus 2009.03.01. 18:39:19
szekely gobe 2009.03.02. 13:26:38