Pék György szövetségi edző készségesen állt rendelkezésünkre, és tőle szokatlanul hosszasan értékelte az ijesztő eredményű magyar–olasz mérkőzésen látottakat.

"Ez az olasz csapat minden csapatrészében, a játék minden momentumában jobb volt nálunk. Nem lehet azt mondani, hogy kicsúszott eredmény volt, azt sem, hogy nekik ment, nekünk meg nem. Egész egyszerűen úgy tűnt, 3-4 gól különbség bármelyik pillanatban van a két ország U20-as válogatottja között.

A hatgólos különbség teljesen megérdemelt. Kicsit meglepő talán az első két mérkőzés szoros eredménye után, de lélektanilag egyértelműen nagy különbség volt a dán, az osztrák és a mai mérkőzés között. Nem mindegy, hogy azzal mennek ki a fiatalok a jégre, hogy próbáljunk meg szoros meccset játszani az ellenféllel, vagy pedig azzal, hogy nincs mese, győzni kell.

Bármennyire akartuk levenni a tétet a vállakról, már a melegítés alatt remegett kezük-lábuk, aztán falfehér arcal ültek a kispadon. Hiába készítettük fel őket, hogy az olaszok a pálya minden négyzetméterén letámadnak, ilyen nyomás alatt kijön, hogy a játékosaink többsége nem játszik éles mérkőzéseket év közben. A válogatott idén két ulibuli meccsen volt együtt a lengyelek ellen, és a nyári felkészülés után háromszor játszottunk a franciákkal. Az összes több ország két-három komoly tornán indul egy szezonban.

A sebességet főleg védőszempontból volt lehetetlen kezelni. A védelmünk annyira nem tudja kezelni a divízió 1-es színvonalat, hogy rossz nézni. Csatárposzton úgy-ahogy versenyképesek lennénk, de a csatárok lehetőségeit elvágta, hogy hátulról nem érkeztek a korongok. Az egész meccsen 19-et lőttünk, ami gyakorlatilag semmi. Ráadásul a két gólon kívül helyzetünk sem nagyon volt. Ha őszinték vagyunk, megjegyezzük, hogy a második gólunk is hatalmas szerencsének volt köszönhető, az elsőt pedig kettős előnyből lőttük. Sorra kapjuk a tornán az emberelőnyös gólokat. Az a csapat, amelyik ellen többször is elmegy a hátrányban lévő ellenfél szólóban, nem érdemel győzelmet.

Letámadással kezdtük mi is a mérkőzést, négy sorral, a terveknek megfelelően. Aztán változtattunk, inkább védekező taktikát játszottunk, átálltunk három, majd két sorra, majd ismét vissza háromra, variáltuk a figurákat. De mindenki gyengén muzsikált a csapatból. Szépíthetjük jobbról-balról, de kivégeztek minket az olaszok.

A gyors gól után lett volna esélyünk húzni a vezetést, de két nagy egyéni hibából fordítottak az olaszok. 2-1-nél a csapatom játékosainak kevés hite is megingott, nem voltak, akik átsegítették volna a társaságot a nehéz helyzeteken. És ha egy csapatban az első sor sem tudja magával ragadni, húzni a többieket, ott sok jó nem várható.

A divízió 1 ereje nagyon közelít a világ élvonalához, eközben nekem 25 játékos közül kell kiválasztanom a 20 fős keretet. Ráadásul a 25-nek a fele ifi korú. Amikor erről beszélünk a részt vevő országok szakembereivel, nem hiszik el, amit mondok.

Hári János megérkezett, bemutatkozott. Nem tudott pluszt hozzátenni a mai játékhoz, mondhatnám, se jobb, se rosszabb nem volt, mint a többiek. Látszott, még erősödnie kell a divízió 1-es juniormezőnyhöz. El kell mondjam, nem volt a legrosszabbak között.

Mi más maradt volna hátra, mint hogy holnap megpróbáljuk az ukránokat lemészárolni? Ha sikerülne, még mindig maradna izgulni valónk a többi meccs eredménye miatt. Bár azt hiszem, az ukránok legfeljebb ellenünk lehetnek képesek pontot szerezni.

Ki kell heverni ezt a traumát, ha bármiről is beszélni akarunk a folytatásban. Az ukrán csapat az első háromhoz képest nem tud sokat. Ha a kapusaink összeszedik magukat,  szerencsével nyerhetünk. De nem mi vagyunk az esélyesek pénteken."