Aki világbajnok akar lenni, még ha csak a másodosztályban is, annak meg kell vernie mindenkit, minden ellenfelénél jobbnak kell lennie. Jól van ez így, örüljünk, hogy nem kell számolgatni. Ha az ukránokat nem tudjuk elkapni, úgysem érdemlünk feljutást. De ha nem jutunk fel, akkor is fantasztikus csapatunk van, ezt szögezzük le előre.

Nem hétköznapi ellenféllel állunk kerülünk szembe k-európai idő szerint szombaton 13 órakor. Hanem olyannal, amely évtizedig a legjobbak között küzdött, a tavalyi esztendőt leszámítva sikerrel. Ehhez fogható erősségű csapattal még nem volt dolgunk, mióta a divízió 1 létezik. A tavalyi A csoportos vb-ről 15-en vannak itt (ráadásképp egyik legjobbjuk, Sahrajcsuk ott sem volt Moszkvában), további három szereplőt a felkészülés utolsó rostáján vágott ki Vlagyimir Golubovics szövetségi kapitány. Náluk tehát jobbakat talált erre az évre.

Donika is hazarepült a habarovszki edzőtáborból, így nem ismétlődhet meg miskolci találkozójuk Vaszjunyinnal. Emlékeztetőül, édesapjaik a Jászberényi Lehel színeiben arattak történelmi magyar bajnoki győzelmet anno. Akkoriban még szakadék tátongott az ukrán, pontosabban a szovjet és a magyar hoki között, ezért lehetett, hogy a két technikás védő szinte végigjátszotta a bajnoki meccseket, és rengeteg gólt és -passzt szerzett. Más dimenzióban mozogtak. Nem úgy fiaik manapság.

Előzetes biztatásképp jegyezzük meg, az ukrán válogatott legutolsó két sorsdöntő csatáját elvesztette, mindkettőt a 2007-es vb-n. A csoportkör utolsó meccsén Dániával csaptak össze. A győztes felső ágra került, a vesztes a kiesés elkerüléséért játszó négy közé. 4-3-ra a dánok nyertek, az eredményből sejthetőnél simábban. Aztán a bennmaradásért a lettektől 5-0-ra kikaptak, a norvégokat viszont 3-2-re verték keleti szomszédaink. Ausztria ellen a túlélés volt a tét. Kalték 8-4-re lelépték őket.

Bár voltak legendás eredményei az ukrán válogatottnak a legjobbak között, az élmezőny sokszor felmosta velük a pályát. Rengeteg nagy arányú vereséget szenvedtek, de a hátul kullogó csapatok ellen sok éven át magabiztosan nyertek. Jellemzően a 11-14. helyet csípték meg. Szép emlékű számukra a bécsi vb, amely ráadásul az utóbbi évek legerősebb mezőnyét mutatta fel az NHL-szünet miatt. Három éve 1-1-es döntetlent játszottak az amerikaiakkal, majd csupán 2-1-es vereséget szenvedtek Kanadától, úgy, hogy Rick Nash az 50. percben vitte be a döntő találatot ellenük. Az a 11. hely nagyon szép siker volt.

A 2007-es kiesés viszont letargiába sodorta az ország jégkorongsport iránt érdeklődő részét. Szétesni látszott minden. Aztán ahogy közeledett a japán vb, úgy érkeztek a hírek: mindenkit mozgósítanak, még az NHL-különítmény is jön, és rendben lesz minden. Az NHL-esek nem jöttek, pedig ígérték, és az orosz légióból is jó sokan más programot szerveztek a szezon utánra, némelyek sérültet jelentettek. Köszönet jár ezért nekik. Ezen kívül is vannak gondjaik, elsősorban a jövővel és a jövőképpel. Mindezek ellenére a helyenként összevissza beszélő Golubovics kapitány az edzőtáborban már biztos volt a dolgában.

Bár legutóbb, februárban Ukrajna alaposan, 6-2-re elvert minket, emlékezzünk inkább az első felettük aratott győzelmünkre. Már csak azért is, mert a tilburgi tornán erősen tartalékosak voltunk. Ugyanúgy 12 játékosunk található abból a csapatból a vb-keretben, ahogy a szapporói ukránok közül is éppen egy tucat látogatott el Miskolcra.

2001 óta olyan a lebonyolítás rendszere, hogy a 16 csapatos elit mögött két hatos csoportbanküzdenek a csapatok. Csak az első helyezett nyer bebocsátást a legjobbak közé. Mióta a nemzetközi szövetség osztályba sorolta a csapatokat, a magyar hoki még nem szerepelt legfelül. Legközelebb 2002-ben jártunk ehhez, akkor a dánok hamar értésünkre adták, nem lacafacáznak, 6-2-re vertek minket Székesfehérváron. Jobbak voltak, de a mérkőzés krónikájához tartozik, hogy a torna pontkirálya, az akkor legjobb formában lévő csatárunk, Ocskay Gábor térdsérüléssel bajlódott. Játéka nem volt teljes értékű, és a vezér elvesztése megroppantotta a csapatot.

Csak a hat évvel ezelőtti tornán tudtunk tulajdonképpeni döntőt játszani, ott álltunk egy győzelemre az A csoporttól. Igaz, ha tavaly a második körben verjük a szlovéneket, mi jutunk fel. De akkor még három meccs hátravolt, nem tudható, mi történt volna, ha.

Mindenesetre négy rendes játékidőben elért győzelmet csak 2002-ből és most tudunk felmutatni, a 2008-as tehát minden idők legsikeresebb vb-szerepléseink egyike már eddig is. Eddig a d1-ben 39 meccset játszottunk. 22 győzelem mellett feleannyi vereség van a számlánkon, és egy hosszabbítást is nyertünk. Öt alkalommal osztozkodtunk a pontokon, mert csak 2007 óta van ráadás döntetlen után.

Nézzük egy kicsit a csapatok szereplését a számok tükrében ezen a vb-n. Viszonylag egyformák az adatok. Eggyel több pontunk van, de ez nem jelent semmit. Ukránt kell vernünk, vagy így, vagy úgy. Számukra ellenünk pont ugyanez éppen ugyanarra elegendő: feljutást jelent. Mi kettővel több gólt lőttünk, ők eggyel kevesebbet kaptak. Mi megvertük a japánokat, de az ő döntetlenjük sem ér kevesebbet, legfeljebb csak a pontok számát tekintve, ahogy írtuk. Nekik van egy félelmetes első soruk, amely sok gólt lő, és egyet sem kap. Ennek fő alakja Sahrajcsuk, aki a bulik háromnegyedét nyeri, eddig 63-22 arányban. A többi soruk egy-egy vezérre épül, közülük Cirul magaslik ki. A hatpontos csatárt Miskolcon is láthattuk. Nekünk két jó sorunk van, amelyek szintén sokat lőnek, és keveset kapnak. És van két hangyaszorgalmú kvintettünk, amelyek felnőttek a feladathoz.

Magyarországnak is vannak klasszisai a torna statisztikái alapján. Palkovics vezeti a góllistát és a kanadai táblázatot. Veterán védőnk, Sille Tamás jelenlétében még nem kaptunk gólt, de hetet már lőttünk vele. Ez a legjobb plusz-mínusz mutató a mezőnyben. Ha a mi első vagy második sorunk támadói vannak a jégen, nem kapunk gólt. A két leghatékonyabban hárító kapus néz majd farkasszemet. Karpenko közel 96, Szuper több mint 94 százalékkal véd, bravúrokat halmoznak bravúrra, szinte nem is hibáznak. Ebből csak nagy és szoros csata sülhet ki.

Az Ukrajna-Japán mérkőzésen kiderült, nem arról szólt az eddigi világbajnokság, hogy az ukránok pihennek, és az utolsó két mérkőzésen elsöprik az igazi riválisokat. Mindazonáltal semmilyen következtetést nem vonhatunk le a pénteki találkozóból. A szombati teljesen más lesz. Az ukrán-japán mérkőzésről rengeteg videót találnak ezen cikk végén.

Ne felejtsük el, hogy csapatunk már nemcsak a minimális, de a reális célkitűzést is túlteljesítette. Mindkettő szerint bronzérmet kellett volna szereznünk. Márpedig másodiknál rosszabbak most nem lehetünk. Bármi történhet szombaton, 99%-ig elégedettnek kell lennünk a fiúkkal, csak annak alapján, ami eddig történt.

Ismételjük el: olyan erősségű sorokkal még nem találkozott a magyar válogatott tétmeccsen, mint az ukránok első és második ötöse. Hatalmasnak tűnik a szombati feladat. De ez a magyar csapat elhitette velünk, hogy bármire képes. Ha feleszmélünk, hogy mégsem, nem haragudhatunk rájuk. Mert mi, szurkolók voltunk irreálisak.

Állapítsuk meg, legalábbis bizsereg az ország. Már-már hokilázról beszélhetünk, az Index-olvasók tönkrekattintják a blogszervert, Ladányiékról olyan emberek beszélgetnek körülöttünk, akik eddig valószínűleg nem sok jégkorongmeccset láttak. A helyszínen legalább 11 magyar szurkoló teszi ki szívét-lelkét a több mint félszáz ukránnal szemben. Idehaza több százezren ülünk le szombaton a Sport Tv közvetítését nézni, ahol a világ legjobb szakkommentátora és a csatorna hokiőrült főszerkesztője társaságában izgulhatjuk végig a hozzávetőlegesen háromórányi horrort. Ilyen várakozás magyar hokimeccset 25 éve előzött meg utoljára. 1983-ban Kína ellen sikerültek terveink.

A világbajnokság során a szerencse a mi oldalunkon állt. Erősek vagyunk, megdolgoztunk a sikerért és a mázliért is. Ha az utolsó mérkőzésen is így marad, van esélyünk.

Minden továbbiról csak fantaziálni lehet, mert bár a kapuban áll a csapat, mögötte pedig ott van az ország, de a felfokozott várakozás közben is tudni kell, ez egy erősen zárt kapu. Amely mögött a csodák birodalma vár.