Magyar idő szerint 13 órakor Japán válogatottjával mérkőzünk. A tét nem kicsi, a helyzet nem rossz. Ha nyerünk, akkor 2002 után ismét döntő mérkőzést játszhatunk a záró napon. Ha kikapunk, akkor szurkolunk Ukrajnának Japán ellen, és ha sikerrel tesszük ezt, akkor megint csak az előző mondat második fele válik érvényessé.

Nem lenne csoda, ha megvernénk őket, de az sem, ha kikapnánk. Maradjunk annyiban, a csoda az, hogy a magyar jégkorong egyáltalán versenyezni tud a japán és az ukrán válogatottal, a váratlan pedig az volna, ha Ladányiék nem szakadnának meg a jégen. Mert hosszú évek alatt megszoktuk tőlük, hogy utolsó leheletükig küzdenek. Ezért is szereti ezt a csapatot majd mindenki, és ezért nem mondhatni rájuk egy rossz szót sem.

Az elmúlt években többször találkoztunk a japánokkal, váltakozó sikerrel. A két ország hokijának anyagi lehetőségeit ne hasonlítsuk össze, nem érdemes. Két számot viszont állítsunk szembe egymással. Mahon szövetségi kapitány közel 15 000 felnőtt férfi játékos közül válogathat, Cortina mester alig több mint 500 közül. Japánban 137 fedett pálya szolgálja a jégkorongsportot, hazánkban a két ideiglenes arénát is beszámítva 17. A válogatott keretet és a körülményeket részletesen ismertettük a vb előtt. A későbbiekben így készültek fel és így szűkült az állomány.

Ezen a vb-n eddig jól mennek a hazaiak. Kettőt nyertek, és nem kaptak még gólt sem. De ez nem érdekes. A torna két leggyengébb csapatával játszottak, és a litvánoktól mi sem kaptunk gólt, eggyel többet is lőttünk nekik. Másfelől az észtekkel meg ők is meg fognak szenvedni, nagy valószínűséggel. Ráadásul pláne nem szabad következtetéseket levonni a más csapattal játszott mérkőzések eredményéből, sőt a mutatott játékból sem.

Az sem érdekes, hogy Japán eddigi hat harmadából jónak igazából egy, az első minősíthető. Akkor a litvánoknak négyet ütöttek. A többiben pihentek. Vagy nem, de ezt nem tudhatjuk. Legalábbis kevesebbet lőttek kapura összesen, mint az elsőben. Az sem nagy dicsőség, hogy a gyengének gondolt horvátokkal szemben a 42. percig csak 1-0-ra vezettek. De nyertek, úgyhogy minden más mellékes, felejtsük el.

Az már figyelemre méltó, hogy eddigi nyolc góljukból hetet emberelőnyből ütöttek. De itt is van huncutság. Eddig a játékidő közel negyedében fórban játszottak. A két találkozón kis híján 28 percet töltöttek 5 a 4 vagy 4 a 3 ellen. Ami biztos, jól védekezik ki a hátrányokat, több mint 17 perc alatt nem kaptak gólt. Ez szép teljesítmény.

Összefoglalva a feladat adott: lőjünk eggyel több gólt, mint ők, és ne matematikázzunk.

A japánok hosszú évekig A csoportosak voltak. Elsősorban a sportdiplomácia tartotta ott őket. Kieső helyen zártak, de sportág-népszerűsítési megfontolások miatt legjobb ázsiaiként maradhattak. Az oltalmat 2004-ben oldották fel, és egyből ki is pottyantak. Az a csapat derekasan helyt állt. A kiesés elkerülésért játszó négyesben harmadikok lettek, de így is a divízió 1-be csúsztak vissza. A három meccsből csak egyen szenvedtek vereséget, akkor még nem volt hosszabbítás a döntetlen után. Így egy pontot csentek a szintén kieső franciáktól és a mostani legnagyobb rivális ukránoktól. Abból a csapatból öt hírmondó maradt: Miyauchi, Kon, Obara, Suzuki és Saito Takeshi.

Innentől kezdve mindig egy csoportba kerültünk velük. 2005-ben Debrecenbe utazhattak, annak reményében, hogy egyből visszajutnak. Ehhez képest negyedikek lettek a norvégok, a lengyelek és a magyarok mögött. 3-0-ra vertük a Mark Mahon szövetségi kapitányi debütálását hozó vb-n őket.

2006-ban a nagyon fárasztó és a 46. percig döntetlenre álló német meccsünk másnapján, tét nélküli találkozón 6-3-ra maradtunk alul.

Legutóbb Szlovéniában találkoztunk. 3-3-ra végeztünk a rendes játékidőben, végül Kovács Csaba büntetőjével nyertünk. Ezzel lettünk másodikok a csoportban. Kapura lövésben igencsak rájuk vertünk, 47:19 volt a statlap szerint az arány. Ezen a mutatón is jól lemérhető, mennyit fejlődött játékunk néhány év alatt. A 2007-es kereteket vizsgálva az is kiderül, egy év alatt mi nyolc helyen változtunk, náluk viszont csak hat új játékos található.

Decemberben ugyan kikaptunk tőlük 2-1-re Miskolcon, de néhány dolgot ne feledjünk. Azon a mérkőzésen nem játszott Ocskay és Palkovics. Pat Cortina sem volt jelen, mert visszautazott Innsbruckba. Jegyezzük fel azt is, hogy a találkozó első fél órájában Szuper védett, hibátlanul. A játékidő lejárta után egy másodperccel egyenlítettünk, persze ez már nem számított.

Fentiekkel együtt az azért kiderült, hogy nem fekszik nekünk stílusuk. Hihetetlen tempóban korcsolyáznak, rengeteget. Úgy tűnt, ez a tempó saját technikai tudásszintjükhöz képest is gyors. Sok hiba, pontatlanság csúszik a rohanásukba. Fizikai erő tekintetében és taktikában jobban állunk, legalábbis most ezt gondoljuk. Persze az őszi csak barátságos mérkőzés volt. És abból a 21 japánból most csak 10 van a névsorban.

A mostani keretre is igazak a közhelyek. Alacsony, könnyű játékosok alkotják a csapatot. Alig akad 180 centinél magasabb és 80 kilónál nehezebb közöttük. Nyomjuk le őket. Ha máshogy nem megy, erőből.