Kész lennék olyan munkát végezni, ahol a különböző korosztályos válogatottak szárazedzés-technikáján javítanánk. Örömmel vennék egy ilyen lehetőséget, de ehhez a szövetség és a csapatok akarata is szükséges – nyilatkozta blogunknak J. P. MacCallum, a magyar juniorválogatott edzője. A debreceni divízió 2-es junior-világbajnokság csalódást okozó eredménnyel ért véget. Az eseményeket kellő távolságból szemlélve interjúztunk.

– Korábban egyetlen elfogadható célkitűzésként az első helyet jelölték meg. Gondolt a torna előtt arra, hogy valamelyik ellenfelünk borsot törhet az orrunk alá?

– Sokan úgy gondolták, a brit csapat lesz az egyetlen igazi kihívás számunkra. Ez be is igazolódott. El kell mondjam, a többi csapat szerényebb játékereje meglepetés volt számomra. A britek játéka nem ért váratlanul minket, a hét folyamán volt lehetőségünk megtekinteni ellenfelünket, amely hozzánk hasonló sikerrel hozta le a meccseit. A britek komoly előnye ismert volt számomra, tisztában voltam azzal, hogy egytől egyig minden játékosuk a szigetország két professzionális ligájában edződik. Az a csapat, amelynek tagjai nap mint nap erős bajnokságban küzdenek, komoly mentális és fizikai előnyt élvez.

– A végeredmény ismeretében a spanyolok és a koreaiak feletti csodálatos győzelem és a szerényebb tudású ellenfelek elleni gólzáporos meccsek feledésbe merültek, mindenkiben csak az maradt meg, hogy csapatunk a divízió 2-ben rekedt. Milyen érzések kavarognak az edzőben a mögöttünk álló események után?

– Ebben az évben nagyszerű csapattal készültünk, amely bizonyította, hogy a képessége messze a divízió 2 fölötti. Így igencsak elkeserítő a tudat, hogy jövőre ismét ezen a szinten kell küzdenünk. Tudom, hogy a jövő évi csapat is hasonló képességű, ezért úgy vélem, újra csak két csapat fog harcolni az aranyéremért.

– Mit mondott a fiúknak az angolok elleni mérkőzés szüneteiben?

– A meccs alatt azzal voltunk elfoglalva, hogy javítsuk a támadásunk hatékonyságát. A kapura lövések számában (44-34) felülmúltuk a briteket, de abban a tekintetben jó munkát végeztek, hogy kevés esetben tudtunk igazi gólhelyzetet kialakítani a kapujuk előtt. Tudtuk, hogy erős a támadójátékunk, és az ellenfelünknek gondjai vannak kapusposzton, de nem voltunk képesek folyamatosan nyomás alá helyezni őket.

– Mit mondott a mérkőzés után?

– Nagyon komor volt a hangulat az öltözőben, nem igazán volt mit mondani. Mindenki, aki a csapat tagja volt, tudta, hogy az aranyéremért jöttünk. Különösen idegesítő volt az a tudat, hogy szétlövéssel veszítettük el álmainkat. Kanadai felfogásban gondolkodom a jégkorongról abban a tekintetben is, hogy bármilyen rájátszás vagy éremért folyó harc csakis úgy dőlhet el igazságosan, ha a csapatok addig játszanak a rendes játékidőn túl is, ameddig az egyikük győztes góllal nem dönt. Véleményem szerint egy ilyen fontos meccset szétlövéssel eldönteni nem a hokihoz méltó dolog. A szétlövés az alapszakaszban helyénvaló, mert viszonylag gyors izgalomról gondoskodik, és a jéghasználat is kontrollálható. De nincs helye az úgynevezett nagy meccseken, ahol a feljutásról, a győzelemről, az éremről születik döntés.

– A szakmai stáb kielemezte már a történteket?

– A mérkőzés után összegyűlt a szakvezetés, hogy megosszuk egymással a döntővel kapcsolatos gondolatainkat. Egyetértettünk abban, hogy 50-50%-os eséllyel vártuk a büntetőlövéseket. Tudtuk, hogy a harmadik harmadban kihagytuk a lehetőségeinket, és a hosszabbításban is akadt két komoly helyzetünk, amivel meg tudtuk volna szerezni az aranyérmet, így kiengedtük a döntés lehetőségét kezeink közül, másra bíztuk magunkat.

– A Mexikó elleni meccs utolsó harmadától kezdve az angolok rápihentek a döntőre. A mi csapatunk több mint 3 órával később még az utolsó percekben is teljes erőbedobással hajtott, hogy minél több góllal szolgálja ki a közönséget. Kétség nem fér hozzá, hogy ez a valódi professzionális hozzáállás, és hosszú távon ez alakítja az utánpótláskorú játékosok karakterét a helyes irányba. Ennek ellenére nem érzi úgy, hogy a britek győzelme veszélyeztetheti az egész háború végkimenetelét, azaz a taktika győzedelmeskedik a hosszú távú professzionális karakterfejlesztő munka felett?

– Nem gondolom, hogy a brit csapat szándékosan leállt volna a mexikói meccs utolsó harmadában. Szerintem egyszerűen lusták voltak, megelégedtek azzal, hogy 20 percen keresztül passzolgassák a korongot. Soha nem szeretnék az általam irányított csapatnál ilyen felfogással találkozni. A mi Kína elleni utolsó mérkőzésünknek semmilyen hatása nem volt a következő napi erőnléti állapotunkra. Annak ellenére, hogy folyamatosan nyomtunk, és késő estig tartott a meccs, ez fizikailag könnyű mérkőzés volt.

– Visszatekintve érez olyan momentumot, ahol a szakmai stáb nem jó döntést hozott?

– Teljesen meg vagyok győződve arról, hogy a rendelkezésre álló játékosok közül a legjobb húszat vittük a tornára. A kulcsfontosságú pillanatokban a legjobbak voltak a jégen, az ötmérkőzéses sorozat minden meccsén nagyrészt négy sorral játszottunk.

– A fiatal játékosok fejlesztésénél mit tart elsődlegesnek?

– Nemcsak a fiatalok esetében, hanem általában is azt mondhatom, a magyar hoki előrelépése szempontjából az a legfontosabb, hogy a játékosok fizikálisan erősödjenek meg. Meg kell tanulniuk a megfelelő edzésmódszereket, ami által képesek lesznek egyre dominánsabbá válni a jégen. Amikor a csapat végül felkerül a divízió 1-be, a fizikai képesség lesz a siker legfontosabb tényezője. Az a három felkészülési mérkőzés, amelyet Szlovéniában, Bledben divízió 1-es csapatok ellen játszottunk, egytől egyig megterhelőbb volt, mint bármelyik Debrecenben lejátszott csata. Klubcsapatom, a Dab.Docler bizonyítja, hogy a tudatos, eltökélt szezonon kívüli edzésmunka hihetetlen teljesítményt tud a jégen is generálni. Szívesen segítenék ennek előremozdításában a magyar jégkorongon belül szélesebb körben is. Első lépésként kész lennék olyan munkát végezni, ahol a különböző korosztályos válogatottak szárazedzés-technikáján javítanánk. Örömmel vennék egy ilyen lehetőséget, de ehhez a szövetség és a csapatok akarata is szükséges.

– Kívánja értékelni a játékvezetők tevékenységét?

– Úgy általában az egész torna során a játékvezetők működése jó volt, dacára annak, hogy az utolsó meccsünkön az áldozatai lettünk két nagyon rossz ítéletnek. Úgy vélem, a televíziós visszajátszás fényében nyilvánvaló, hogy a britek első két gólját nem lett volna szabad megadni. Az első gólnál a kapu mögötti kamera felvétele alapján látszik, ahogyan a brit játékos a megengedett magasság felett piszkál bele a korongba. Megértem, hogy ezt nehéz jól megítélni, hiszen az esemény nagyon gyorsan történt. A második gól megítélése azonban komoly értelmezési zavarnak tudható be. A visszajátszás mutatja, hogy zavarták a kapusunkat, magas bottal leszedték a korongot a háló tetejéről, majd ezt követően az angol játékos a bal kezével húzta be a kapuba a korongot. Számomra érthetetlen, hogy ezen három szabálytalanság közül egy sem volt elég ahhoz, hogy érvénytelenítsék a találatot. Tudomásul veszem azt is, hogy ezen a szinten nincs arra elég pénz, hogy videóbírót alkalmazzanak, de három szempár állt rendelkezésre ahhoz, hogy különböző okok miatt érvénytelenítsék a második angol találatot. Tudva azt, hogy ilyen gólok járultak hozzá az aranyérem elvesztéséhez, nehéz a keserű pirula megemésztése.

– Milyen üzenetet fogalmazna meg a klubok ifjúsági és juniorkorú játékosokkal foglalkozó szakmai stábjai felé annak érdekében, hogy a jövőben hatékonyabban szolgálják a válogatott szakvezetésének munkáját?

– Az összes utánpótlásedzőnek arra kellene összpontosítania, hogy a játékosok erőnlétét és gyorsaságát fejlesszék. Ezáltal jobban megfelelnek a felnőtt férfiligákra jellemző kívánalmaknak. A speciális játékszituációk közül a védekező játék az, amin még sokat kell dolgozni. Ha a játékos magabiztos és képes a hokipályán koncentráltan dolgozni, egy idő után azt veszi majd észre, hogy egyre gyakrabban áll a győztes oldalon.

– Remek játékosok, komoly, magas szintű szakmai munka, megbízható menedzsment, a torna majd minden elképzelhető statisztikai mutatója a magyar csapat masszív fölényét mutatta, de így is csupán az ezüstérmet sikerült megszerezni. Milyen hangulatban van ezután, elment a kedve az egésztől, elvesztette a hitét, vagy a csak azért is megmutatjuk elv alapján a következő alkalommal feljutunk?

– Élveztem a munkát, remek team és kiváló játékosok voltak együtt. Mind a felkészülés, mind a torna során professzionális volt az együttműködés. Nem győzöm hangsúlyozni, mennyire értékelem ennek a fiatal gárdának a mentális hozzáállását. Az én szakmai segítőim, Mayer Péter és Fekti István nagyszerűen tették a dolgukat, Prohászka Zoltán masszőr úgy kezelte a csapatunkat, mintha profik lennének, Géczi Gábor és Mariann végig nagyszerűen szerveztek meg mindent körülöttünk. Bárcsak azt mondhatnám, hogy a torna óriási élmény volt. De ha az ezüstéremre, vagy a megnyert mérkőzésekre gondolok, akkor sem volt remek élmény, hiszen a csapatok tudása között igen nagy volt a különbség. Edzőként a legnagyobb kihívás az volt, hogy arra ösztönözzem a játékosokat, hogy még többet adjanak ki magukból, holott voltak mérkőzések, amelyeket úgy nyertünk meg, hogy húsz gólnál is többet ütöttünk. Az edzőtábor és a felkészülési meccsek alatt is kiderült, amit később bizonyítottak a játékosok a vb-n is, hogy remek a hozzáállásuk. A végeredményben talán egy pozitív dolog van, az, hogy nagy tanulság volt minden érdekelt számára. A kudarc rávilágít azokra a pontokra, amelyek erősítésével előre lehet lépni a divízió 1-es szintre, ahová egyértelműen tartozunk, és ahol a verseny már nagyszerű csapatok között zajlik.