Mihály Árpádot meghívtam a válogatottba, terveim szerint a Pannon Hoki Kupán Olaszország ellen be is mutatkozik Magyarország színeiben, mondta blogunknak Ted Sator. A szövetségi kapitányt azután kerestük meg, hogy a kiváló csatár hét eleji interjúnkban elmondta: ha rajta múlna, már a válogatott következő meccsén ott lenne. Az amerikai szakember hozzátette, a csatár a magyar válogatott húzóemberévé válhat hosszú távon, de ehhez a szükséges papírokat be kell szerezni. A keret névsorát nem kaptuk meg, de Sator jelezte, a csapat összeállítására vonatkozó bármilyen egyéb következtetés levonására nincs ok, hiszen "a vb-keret az edzőtáborok után válik véglegessé".
A honosítás jelensége mindennapossá vált az élsportban. Természetesen nemcsak a jégkorongban, szinte minden sportágban általános a labdarúgástól kezdve a kézilabdán át a sakkig. Még olimpiai bajnok férfi vízilabda-válogatottunk is folyamodott ilyen megoldáshoz. Nyilvánvalóan nem véletlenül, az extra értékekre mindenhol szükség van. Az országok versenyeznek azokért a sportolókért, akiknél ilyen-olyan okok miatt hajlandóság mutatkozik állampolgárságot vagy hazát váltani. Az utóbbi évtizedben a magyar jégkorong-válogatott is intenzíven élt ezzel a lehetőséggel, gondoljunk csak Kovács Frank, Sille Tamás, Holéczy Roger, Ennaffati Omar és Ondrejcik Rastislav esetére. A legújabb történet Mihály Árpádé lehet.
Kedvenc sportágunkban mindez nem megy egyik pillanatról a másikra. A hazát váltó sportolóknál kétéves folyamatos játékengedéllyel kell rendelkeznie a játékosnak új állomáshelyén, IIHF-rendezvényen csak ezután szerepelhet. Ettől független kérdés az új állampolgárság, ott csak annyi az előírás, hogy a vb-nevezési határidőig megkapja az érintett. Mindez Mihály Árpád esetében azt jelenti: legkorábban a 2012-es vb-n léphet jégre piros-fehér-zöld mezben, ha A csoportosak leszünk, Finnországban.
A nemzetközi szabályok a világbajnoki szereplésekre nézve szigorúak, de a barátságos mérkőzéseken nem tiltják, hogy egy másik ország állampolgáraként játsszon valaki. Számtalan példa volt ilyenre a világ jégkorongsportjában, és bármilyen meglepő, idehaza is. Olyan is megesett már a magyar válogatottnál az elmúlt évtizedben, hogy egy játékos úgy szerepelt, hogy tudni lehetett, a következő vb-n nem számíthatunk rá. A mostani invitálás gesztusként értékelendő, érzelmi motivációként, amellyel a magyar jégkorongsport és a válogatott egyértelműsíti, szüksége van Mihály Árpádra, hosszú távon számít rá. Összeszedtünk néhány esetet a témakörben. Nem mindegyik analóg Mihály Árpád esetével, a magyar példákon kívül a kuriozitásokat kerestük.
Sille Tamás úgy mutatkozott be a magyar válogatottban, hogy nem volt meg a szükséges két éve a magyar bajnokságban, és állampolgársággal sem rendelkezett. A 2003-as vb előtt emlékezetes hajrával, néhány nappal az esemény előtt kapta meg az állampolgárságot. Ehhez képest ekkor már 13-szoros magyar válogatott volt, az addigi felkészülési mérkőzéseken még szlovákként szerepelt. Az ő esete azért is érdekes, mert görhokiban előtte is és azóta is Szlovákia színeiben lép pályára a világbajnokságokon. Miként Ennaffati is jégkorongozott Marokkó színeiben. Ide tartozó információ, hogy Holéczy Roger is úgy debütált a magyar válogatottban, hogy IIHF-rendezvényen még nem játszhatott volna.
Kovács Frank – aki a magyar hokitársadalomban mindörökké Frank Kovács marad – 1999 nyarán érkezett Magyarországra. Az akkor 28 éves, kanadai állampolgárságú csatár alig egy év múlva, 2000. november 10-én mutatkozott be a magyar válogatottban, Dunaújvárosban a hollandokat vertük 6-2-re az úgynevezett millenniumi tornán. Másnap Székesfehérváron a Szlovénia elleni 5-3-as győzelem alkalmával két gólt is szerzett. Akkor már állampolgársággal is rendelkezett, mivel édesapja magyar állampolgárként távozott hazánkból, néhány hónapos eljárás után megkapta a papírokat. Utána sokáig nem volt válogatott a ponterős csatár, csak a 2002-es közvetlen vb-felkészülésekor, 2002 januárjától. A 2002-es és a 2003-as vébén játszott a magyar válogatottban, 10 meccsen 10 pontot szerzett. Jelenleg rendőrtisztként szolgál Torontóban.
Mintegy két évtizede nagy számban érkeztek Magyarországra székelyföldi hokisok. Közülük azok, akik korábban nem játszottak a román válogatottban, bemutatkoztak a magyarban. Példa erre Csibi József, Rajz Attila, Rajz Tamás vagy Sándor Szilárd. Akik korábban román válogatottak voltak, a nagy átállási idő miatt nem lettek hivatalosan magyar válogatottá, néhányan közülük: Antal Zsolt, Borsos Attila, Csata Csaba, Dragomir György, Salamon Jenő, Vargyas László. Talán kevesen emlékeznek arra, hogy Szeles Dezső szövetségi kapitány 1990 decemberében Antal Zsoltot, Nagy Zoltánt és Vargyas Lászlót is meghívta, ők Bulgáriában három mérkőzésen szerepeltek is a nemzeti csapatban.
Már utánpótlásszinten is találhatunk példát arra, hogyan próbálják magukhoz csábítani a válogatottak a hazájukban játszó tehetséges külföldi hokisokat. Ehhez sem kell állampolgárság. Az évek óta Svédországban élő, de magyar Hári Jánost többször hívták a korosztályos válogatottak felkészülésére, míg a 2009-es junior-vb-n magyar válogatott nem lett. Öccsét, Hári Norbertet 14 éves korában a svéd U14-es szelekció minden gond nélkül elvitte Prágába, pedig zsebében magyar útlevél lapult.
Az olaszoknál és a franciáknál számtalan példa volt és van arra, hogy külföldön született és nevelkedett játékosokat honosítanak származási alapon. Végső soron Olaszországnak köszönheti a világ hokisportja a jelenleg érvényben lévő 2, illetve 4 éves szabályt (ez utóbbi azokra vonatkozik, akik korábban másik ország válogatottjában már játszottak IIHF-eseményen), mert csoportosan hozták az olasz gyökerekkel rendelkező játékosokat Kanadából. Ez a mai napig így van, de azok a játékosok, akik nem Itáliában születtek, csak két év olasz bajnoki szerepléssel válthatnak jogot a válogatottbeli vb-szereplésre.
A Medvescak Zagreb EBEL-szereplése már az első évben tucatnyi horvát származású, de Kanadában vagy másutt született játékost vonzott ősei hazájába. Várhatóan néhányan közülük Horvátország szelekciójában is feltűnnek majd, amint lehet. Náluk az állampolgársággal nincs probléma, többségük meg is kapta, de a nemzetközi feltételek miatt nekik is várniuk kell 2012-ig, és persze a következő szezont is végig egy horvát szövetséghez tartozó csapatnál kell letudniuk.
A 2000-es évek elején hasonló okokból a holland válogatott hozott magával Magyarországra finn hátvédet, aki sem állampolgársággal, sem vb-jogosultsággal nem rendelkezett. Az egyik legnagyobb csikicsukit Peter Stastny hajtotta végre. A pozsonyi születésű játékos 20 évesen Csehszlovákia színeiben mutatkozott be felnőtt vb-n, és az 1980-as olimpián is játszott. Ezután az NHL-be ment, 15 éven át játszott. Közben 1984-ben Kanada színeiben részt vett a Kanada Kupán. A rendszerváltás után szlovák állampolgár lett, és új hazája színeiben játszott az 1994-es téli olimpián, rá egy évre vb-n is szerepelt. Így ő az első jégkorongozó, aki három ország színeiben is játszott a nemzetközi színtéren. Jelenleg szlovák politikus, 2004 óta európai parlamenti képviselő.
Egy másik érdekes történet Bryan Trottier-é. Az apai ágon indián származású hokis Kanadában született, így természetes volt, hogy 1981-ben a Kanada Kupán a kanadai válogatottban szerepelt. Aztán néhány évre rá nagyon kemény bírálatokat kapott és csúnyán összeveszett a kanadaiakkal, ezért úgy döntött, kihasználja apai ágon szerzett jogait, felveszi az amerikai állampolgárságot. 1984-ben már USA feliratú mezben lépett jégre a Kanada Kupán. Érdekesség, hogy napjainkban is több indián származású jégkorongozó szerepel az NHL-ben, a teljesség igénye nélkül: Sheldon Souray, Wade Redden, Rene Bourque, Arron Asham.
Az utolsó 100 komment: