Petteri Hietanen, a finn jégkoronszövetség főtitkárának szép reményű fia kerülhet a Kaposvári Sportiskola jégkorongszakosztályának élére, tudta meg a jégkorongblog. A fiatalember hazájában szerezte meg a felsőfokú edzői képesítést, szakmai gyakorlatának egy részét Ottawában végezte el. A kaposvári szakmai munkára Bukta András menesztése után felkért Vörös Tíbor személyes okok miatt nem tudja elvállalni az állást.
Balogh Tibor, a magyar szövetség utánpótlás-igazgatója elmondta, mindent megtesznek, hogy a kaposváriak az új idényben magas színvonalon kezdhessék el az utánpótlás-nevelést. Balogh szerint Somogy megye 70 ezer lakosú központja igazi kincs, a kevés remek feltételekkel rendelkezõ helyek egyike, ahol szinte minden adott arra, hogy jó hokit csináljanak. Megvan a létesítmény, felvilágosult és támogató az önkormányzat, eltökéltek a szülõk, és gyermekekben sincs hiány, csak egyre nagyobb számban kell megismertetni velük a jégkorongot.
Úgy tudjuk, a közeljövőben a város illetékes vezetõi találkoznak Hietanennel, és együtt vizsgálhatják meg a lehetséges együttmûködés feltételeit. Amennyiben megegyeznek, nagy valószínüséggel kölyök és serdülõ korosztályban is elindul a bajnokságban az egyelõre csak feltételes nevezéssel rendelkezõ kaposvári csapat.
Trombitáslány 2009.07.08. 07:48:07
gm 2009.07.08. 09:00:40
Video Tóni 2009.07.08. 09:01:27
Isac74 2009.07.08. 11:33:11
Köszönjük a bíztatást; nekünk már az "ugrásszerű" eredmény lenne, ha rendes edzéseken láthatnánk hajtani a gyermekeinket.
Kis túlzással a zsidóság messiásvárásához hasonlíthatnám már a kaposi hikitársadalom új edző utáni vágyakozását.
Amitől még mindig tartok az az elszabadult fegyelem kérdése. Azt amit már a minik közt is nehéz betartatni, amit sztem a Vörös Tibi meg tudott volna követelni EK-től a serdülő srácokig magatartás terén, nem tudom, hogy az ifjú Hietanennek mennyire fog menni. De legyen alaptalan az aggodalmam és sikerüljön neki...
Addig is szeretettel vár mindenkit Képes Pali a nyáron is folyó edzéseire kaposvarhockey.forumx.hu/viewtopic.php?t=12&mforum=kaposvarhockey
Zöldy Áron 2009.07.08. 11:35:55
A Toronto Maple Leafs leigazolta Jonas Gustavssont, a svájci vb svéd csodakapusát. Végre megszabadulunk Toskalától...
mapleleafs.nhl.com/team/app/?service=page&page=NewsPage&articleid=436394
ON
Jó látni, hogy újabb város vállalja a következetes munkát hogy felkerüljön a hokitérképre. Hajrá!
ob4 2009.07.08. 11:49:05
ez egy vicc?
Gaudi 2009.07.08. 12:00:01
AG 2.0 · http://albertgazda.blog.hu 2009.07.08. 12:00:19
Veermetal 2009.07.08. 12:44:56
ob4 2009.07.08. 13:04:54
Igen, de én már régebben is megnéztem és akkor is így volt. Gondoltam, most megnézem megint, aztán így találtam változatlanul. Elég hívogató. Biztos nyári szünet. :)
Isac74 2009.07.08. 13:50:45
És ez nem is a legfurcsább dolog Kaposváron! :)
guriga uram jr. · http://realujpest.blog.hu 2009.07.08. 13:58:57
Egyébként hajrá, kaposváriak!
Eye 2009.07.08. 15:20:22
Extraligából az SM-Liigába igazolt a Skalica ifjú centere, Juraj Mikuš. A veterán Zigmund Palffy 22 éves csapattársa KHL és Elitserien kaliberű csapatok ajánlatát utasította vissza. Meglepést okozva igazolt a TPS Turkuhoz.
"Örülök, hogy Juraj végül minket választott. Több orosz és svéd kulb kínált számára szerződést, de az ő célja, hogy az NHL-ben szerepeljen. Ezért gondolta, hogy a TPS egy jó alternatíva."- véleményezte a jó üzletet Ari Vouri sport igazgató.
MIKUŠ az utolsó két szezonban megduplázta pontjainak számát: 43 pontról 90-re tornázta fel magát - a második legtöbb pontszám a ligában. A pontlista éllovasa címet Pálffy érdemelte ki 99 ponttal. A center a médiában is nagy figyelmet kapott, 59 asszisztjával Pavol Demitra rekordját tűrte le, számszerint 54 gólpasz.
A TPS Turku nagy múlttal rendelkező csapat. Az 1922-ben alapított klub tíz alkalommal végzett a bajnokság győzteseként. Utoljára 2001-ben. Kupát kétszer nyertek: '94-ben és három évre rá. A csapat történetében három mezt vonultattak vissza, köztük Timo Nummelin 3-as számú mezét.
Eye 2009.07.08. 15:50:51
A Pingvinek csatára Maxime Talbot, a döntő hetedik meccsének duplázója 4-5 hónap kihagyásra kényszerül. Törött vállára több ideje panaszkodott. Végül kedden mütötték meg.
"Mindenki egyetértett, hogy most kell alávesse magát a műtétnek. Akkor is, ha a nyári tréninget és a szezon kezdetét lekési. Az orvosok szerint teljes mértékben felépül, nem lesz több gondja vállával."-nyilatkozta a sajtónak Ray Shero General Manager.
Talbot nyolc góllal és öt gólpasszal segítette elő csapata menetelését a playoffban. Az alapszakaszban 75 mérkőzés alatt 22 (12+10) pontot termelt. Két gólt köszönhet neki csapata a mindent eldöntő hetedik 2-1 -es végeredmennyel zárt csatából.
Eye 2009.07.08. 16:29:18
ON
Nagyon remélem sikerül elindulni a kölyök és serdülő korosztályban is a kasposvári csapatnak.
Hatékony hosszútávú munkát kívánok Hietanennek és sok sikert, örömöt a kaposváriaknak!
kígyó 2009.07.08. 17:20:19
Egyébként az sem lenne baj, ha egy igazi edző ezt a szezont kihyagyva felkészítené a srácokat ( kölyök kor. ) a következőre. Sajnos az elmúlt három évben csak annyit fejlődtek amennyit a jégen eltöltött időben saját maguktól megtanultak.
Nagyon sok tehetséges kissrác van Kaposváron, nem velük volt a baj. A serdülőkkel a KASI leadatta a felszerelést április 30-án, azóta senki nem tud semmi konkrétumot, kételyeim vannak afelől, hogy indulni tudnának. Kevés az idő.Ha létrehoztak felvevőegyesületet, abba még biztosan nincs egy darab játékos sem, olyan üres mint a KASI oldala.