A tavaly szeptemberi repülőgép-katasztrófa után először lépett jégre mérkőzésen a Lokomotiv Jaroszlavl KHL-es csapata. Az első felkészülési meccsen az Alekszandr Radulovot a soraiban tudó CSZKA Moszkvánál vendégeskedett a visszatérő együttes. A találkozón a vezetést a jaroszlavliak szerezték meg Oleg Jasin révén, majd az első harmad vége felé Kvasa egyenlített. A mérkőzés közepén aztán négy perc alatt hármat lőttek a moszkvaiak, Rjaszenszkij, A. Radulov és Persson is eredményes volt, így alakult ki a 4-1-es végeredmény. Egyelőre nem tudni, hol folytatja a pályafutását Makszim Zjuzjakin. A tragédiát az előző évi KHL-es keretből egyedül ő élte túl, ugyanis nem utazott a csapattal. Ezt követően az MHL-ben, majd a VHL-ben, azaz a másodosztályban induló gárda csapatkapitánya volt az előző idényben.
