Már a világbajnokság előtt tudni lehetett, hogy a helsinki csoportban a francia-kazah mérkőzés fog dönteni nagy valószínűséggel a kiesésről. A franciák már három góllal vezettek a 15. percben, de Krasznoszlobodcev gólja reménykeltő volt a kazahok számára a harmad vége előtt. A második harmadban a franciák visszaállították a háromgólos differenciát, de Treille végleges kiállítása után nagy lehetőség előtt álltak a kazahok, egy percig tartó kettős előny és további négy perc le nem járó előny várt rájuk. Ezalatt csak Poliscsuk volt eredményes, de a harmadik játékrész elején Zsajlauov gólra váltotta egyéni kiugrását. A későbbiekben viszont már csak a franciák lőttek gólt, 6-3 lett a javukra. Ahhoz, hogy a kazahok bennmaradjanak, négy pontot kell gyűjteniük a hátralévő öt mérkőzésükön, miközben a franciák nem szereznek pontot. A másik mérkőzésen az olaszok már két góllal vezettek az első harmad után, de a másodikban fordítani tudtak a dánok, viszont két perccel később újra döntetlen volt az állás. Az eredmény nem változott, így hosszabbításra került sor, ahol Scandella döntött, 4-3-as olasz győzelem született. Az olaszoknak ezzel két pontjuk van, akkor lehetnek bajban, ha a dánok nyernek a németek, a lettek vagy a norvégok ellen.
A kazahok a kiesés szélére kerültek
2012.05.06. 15:06 Hblog
Szólj hozzá!
Címkék: franciaország olaszország dánia kazahsztán világbajnokság
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Kommentezéshez lépj be, vagy regisztrálj! ‐ Belépés Facebookkal
