Az első két Mol Liga-döntőt két miskolci alapember kénytelen kihagyni. Svasznek Bence sérülés, Ritó László betegség miatt nem lehet ott a jégen Dunaújvárosban. A csütörtöki mérkőzést csak felvételről tekinthetik meg a tv-nézők, a Digi Sport Tv 23.10 órától sugározza, és a DAB honlapján sem lesz online közvetítés. A találkozót a Kincses Gergely, Halassy György, Nagy Attila, Soós Dániel négyes vezeti.
"Az egyik edzésen a kapu előtt helyezkedtem, amikor egy kék vonalas lövés eltalálta a csuklómat – mesélte a történteket blogunknak Svasznek Bence. – Fájdalmat éreztem, eltört a mutatóujjam, és sajnos a tenyérhez közelebb eső részen. Így nem tudok szorítani vele, ezért nem játszhatok. 3-4 hét a gyógyulási ideje ennek a sérülésnek, a Magyar Kupában már mindenképpen ott szeretnék lenni."
"Beteg vagyok, de csütörtökön már az ifjúsági csapattal edzhetek remélhetőleg" – mondta még szerdán Ritó László. Az ifjúsági válogatott csatár hozzátette, biztos benne, hogy a hátralévő mérkőzéseken nagyobb lendülettel játszik csapata. "Nincs lehetetlen, nehéz feladat a Dab.Docler legyőzése, de biztos vagyok benne, hogy nekünk sikerülni fog. Ugyanilyen optimista vagyok az U18-as válogatott vb-szereplésével kapcsolatban. Ott is minden rendben van, bármire képes lehet az a csapat is."