"Csak az a könnyű siker, amiért keményen megdolgozunk! Valami ilyen útravalót adtunk a lányoknak szombatra. Tudjuk régóta, hogy sajnos sokszor nekünk, magyaroknak a kötelező győzelmek nem jönnek össze. Ilyenkor szokott előfordulni, hogy azt gondoljuk, elég, ha a korcsolyát és az ütőt kiküldjük a pályára. Kazahsztán úgyis gyenge, és mindenki megverte eddig. Pont erre hívtuk fel a figyelmet, hogy velünk ez ne történjen meg. Legyünk profik, és az elejétől fogva mutassuk meg, hogy nincs esélye az ellenfélnek, döntsük el lehetőleg az elején a meccset, és mindenki játsszon felszabadultan, de fegyelmezetten, és akkor nem lesz baj." Gömöri Csaba és Buzás Norbert edző világbajnoki aranyéremre vezette a női ifjúsági válogatottat az Asiagóban megrendezett eseményen, amely első két helyezettje divízió 1-be jutott. A második helyre az utolsó mérkőzések előtt még három esélyes van: Olaszország, Nagy-Britannia és Kína. A szokásos edző értékelést tovább után folytatjuk.
"A csapatot kissé át kellett alakítani, mert Huszák Alexandra nem léphetett jégre térdsérülése miatt. A délelőttöt a kórházban töltötte, röntgenezték a lábát. Az első diagnózis szerint nincs törés, szalagszakadás és porcsérülés sem. Pihentetni kell a lábát tíz napig, aztán reményeink szerint teljesen rendben lesz. A kapuban először nem az eddig parádésan védő Németh Anikó kezdett, hanem a nagyon fiatal, mindössze 14 éves Poltzer Renáta, aki élete első válogatottságát ünnepelhette. A mérkőzés sajnos nem abban a tempóban kezdődött, ahogy vártuk, kicsit olyan volt, mintha átvettük volna a kazahok ritmusát, márpedig az nagyon lassú volt.
Ennek ellenére mi szereztünk vezetést, és úgy tűnt, ez elindíthat egy góllavinát. Nem ez történt, hanem a kazahok egyenlítettek egy váratlan pillanatban. Mentünk tovább, mert azért az látszott, hogy hamarosan újabb gólokat lőhetünk. Így is lett, Maszlova Kátya szállította a tőle immár elvárható gólt, és így ismét vezettünk. Itt jegyezném meg, hogy Kátya ezen a tornán nyújtja élete eddigi legjobb formáját, és minden pillanatban gólveszélyes. Nem sokkal később Medgyes Dorottya is meglőtte a szokásos gólját, és azt gondoltuk, már nem lehet baj. Ezzel szemben megint csak ártatlannak tűnő helyzetben a védelmünk nem volt a helyzet magaslatán, és a kazah csapat kíméletlenül büntetett, 3-2 volt ekkor az állás. Sajnos kapust kellett cserélni, mert úgy éreztük, hogy Renáta megroppant, és félő volt, hogy a csapat is összezuhan.
Ekkor még nem sejtettük, hogy innentől már csak mi leszünk eredményesek, és hamarosan beindul az örömhoki is. Pedig így történt. Következett Horváth Tifani elmaradhatatlan gólja. Már nem kellett attól félni, hogy meg tud újulni az ellenfél. Hosszú gólcsend után Gasparics Fanni is megtalálta a góllövő ütőjét, duplázni tudott. A meccs innentől kezdve arról szólt, hogy meg ne sérüljön valaki, illetve akiket kell, azokat pihentettük, már a vasárnapi létfontosságú meccsre gondoltunk. Mindenki játszott, többeket pihenve és háromnegyed fokozatban is sorra lőttük a gólokat, meg sem álltunk 10-ig, csakúgy, mint Kína ellen.
10-2-re nyertünk, ezzel eldőlt, végérvényessé vált, hogy legrosszabb esetben is a második helyen, ezüstéremmel végzünk, és a feljutás megvan. Hurrá! Viszont mi edzők szeretnénk, a csapat pedig akarja azt az aranyat, a világbajnoki címet, így készültünk a záró napra, az olaszok ellen. De az élet olyan nagy rendező, hogy az esti brit–olasz meccsen ez a kérdés is megoldódott. A lányok a vacsora után engedélyt kaptak az esti meccs első felének megnézésére. Felhívtuk figyelmüket, hogy nem szurkolhatnak a briteknek, mert az nem elegáns. Ha nyernek, azt megköszönjük, ha nem, akkor kőkemény éles meccset játszunk a döntőben. Érezni lehetett a feszültséget, mert mindkét csapatnak szüksége volt a győzelemre. Nekünk az is elég volt, ha döntetlen a rendes játékidő végén az állás, mert akkor már senki nem szerezhet annyi pontot, mint mi, tehát megnyerjük a vb-t.
A meccs nagyon izgalmasra sikeredett, bár a játék lassabb volt, mint vártuk. Hol az egyik csapat vezetett egy góllal, hol a másik. Mígnem eljött a 3. harmad 17. perce, amikor is az olaszok 4-3-ra elmentek. És ekkor egy brit hölgy, akinek áldani fogom a nevét, belőtte a britek negyedik gólját. Hatalmas öröm és közben nagyfokú idegeskedés vette kezdetét, ugyanis már csak három percre voltunk az aranyéremtől. Ez a három perc az örökkévalósághoz hasonlított. Majd 22 óra 32 perckor egy dudaszóra hirtelen megtörtént az, amire vágytunk, és amiért jöttünk. Megnyertük a kvalifikációs világbajnokságot Asiagóban. Az a pillanat, amikor eléred a vágyadat, megismételhetetlen és feledhetetlen. Azt hiszem, megkaptuk azt, ami járt ennek a csapatnak, elsők lettünk egy brutálisan erős csapatokból álló tornán.
De örömmel tölt el, hogy azt látom, a csapat csak akkor lesz elégedett teljes mértékben, ha vasárnap Olaszországot is legyőzzük, és 100%-osan nyerjük a tornát. Hosszú nap vár ránk, hiszen az utolsó meccs 19.30-kor kezdődik, addig mindenkinek még erre a feladatra kell koncentrálnia, hogy utána nagyon büszkén viselhessük az aranyérmet.
A meccs előtt ezt az Edda idézetet akartam kitenni a falra: "Álmodtam egy világot magamnak, itt állok a kapui előtt, adj erőt, hogy be tudjak lépni, van hitem a magas falak előtt". Hát minden úgy alakult, hogy a csapat ledöntötte a falat, és belépett egy másik világba, oda, ahol még nem járt magyar női hokis! Gratulálok mindenkinek, aki bármilyen apró munkát hozzátett ehhez a sikerhez, akár itt, akár odahaza. Sok edző keze benne van ebben, a szülők lemondása, a szövetség támogatása és az itteni stábé is, amely a héten együtt élt, együtt mozgott a csapattal. Mindennek köszönhető az, hogy bebizonyítottuk, így együtt, nagy csapat vagyunk."
