A Sport Tv tulajdonosa meghívott minket egy KHL-meccsre, nevezetesen a szerdai Lev Poprad–Dinamo Moszkva bajnokira. Végigjártuk a poprádi jégcsarnokot, bepillantottunk a VIP-páholyba, megnéztük a közel egymilliárd forintot érő közvetítőkocsit is. Helyszíni riport tovább után.
A Chello Central Europe jóvoltából kétnapos poprádi úton vehettünk részt, amelynek a legfontosabb eseménye a Lev hazai meccse volt a jóval esélyesebb Dinamo Moszkvával. A találkozón a nyugati második orosz csapat végül szétlövésben kapott ki a KHL-ben első nem szovjet utódállamból érkező csapatként idén bemutatkozó Poprádtól. A hazaiak a harmadik harmad közepén 23 másodperc alatt szerzett két góllal egyenlítettek, majd mindhárom büntetőt belőtték, a Dinamóból a korábbi detroiti, Vjacseszlav Kozlov rontott.
A mérkőzés előtt vendéglátóink körbevezettek az 1973-ban épült, majd később felújított, jelenleg 5000 férőhelyes Zimny Stadionban. A házigazdák büszkén mesélték, hogy szinte minden meccsen telt ház előtt játszanak, a 4500-as átlagnézőszám garantált. A poprádi szurkolók lelkesen szurkolnak a meccseken. A Dinamo ellen is csak néhány szék maradt üresen. Jártunk az elegánsan berendezett VIP-páholyban is, ahová 2500 eurós bérlettel juthat be bárki, aki ezt ki tudja és ki szeretné fizetni.
A legizgalmasabb a KHL-meccseket közvetítő kocsiban tett látogatás volt. A találkozót 12 kamerával adták, teljes magyar stáb dolgozott a mérkőzésen. A bejövő jeleket egy 800-1000 millió forintot érő kocsiban dolgozzák fel, ahol külön pulton a képmérnökök, külön helyiségben a hangmérnök dolgozik. A találkozót két kommentártor közvetítette, az egyik szlovák, a másik orosz nyelven. A hihetetlen technikai felszereltségű, Magyarországon egyedülálló kocsiban nyolc-tíz technikus, mérnök dolgozott a meccs ideje alatt.