Befejeződtek a divízió 1-es és 2-es világbajnokságok az ifjúsági és a junior korosztályokban. Megnéztük, ha tényleg átalakítják a vb-rendszert, milyen csoportokba kerül a magyar U18-as és U20-as csapat a következő szezonban. Nincsenek jó híreink.
Az ifjúsági válogatott a rigai d1-es világbajnokság negyedik helyén végzett, nem elég, hogy nem szerzett érmet, az átalakítás után a divízió 1 alsóházába, a tulajdonképpeni harmadosztályba kerülhet. Ráadásul a másik csoport végeredménye óriási meglepetést hozott, Fehéroroszország három vereséggel negyedikként zárt, így szintén erre az ágra került. A két csoport ötödik helyezettjei a katasztrófa miatt visszalépett Japán és Lengyelország, míg a divízió 2-ből két erős csapat, az osztrák és az ukrán jutott fel. Az új rendszerben az utánpótlásban minden hatosból egy-egy feljutó és kieső lesz.
A juniorok ellenfelei könnyebbek lesznek, köszönhetően annak, hogy nem jutottak fel a divízió 2-ből, így a d2 felsőházában, gyakorlatilag a negyedosztályban szerepelnek majd. Az egy feljutó helyért a két kieső, Litvánia és Ukrajna, valamit Hollandia, Spanyolország és Dél-Korea egységeit kellene egytől egyig legyőzni.
Mindez akkor igaz, ha az IIHF végül valóban az átalakítás mellett dönt, és a vb-ket a 2010/11-es szezon végeredményei alapján szervezi át. Ez lenne a logikusabb lépés, de létezik egy olyan forgatókönyv is, miszerint az átalakítás utáni kezdő állapotot az aktuális világranglista határozná meg.