A német ifjúsági válogatottnak egy évvel ezelőtt a magyar fiatalok voltak a legnagyobb ellenfelei a divízió 1-ben, de a jelek szerint jövőre nemigen fogunk ismét találkozni. Az U18-as A csoportos világbajnokságot – amelyről eddig csak egyszer írtunk, az első játéknap után – éppen a németek rendezik, és ha már így van, kőkeményen odateszik magukat. Bevezetésképp 4-1-re elverték Svájcot, majd 0-3-ról felállva hosszabbításra, illetve büntetőkre kényszerítették az oroszokat, igaz, a vége 4-5 lett. Feltűnő ezzel szemben a szlovák tinédzserek sikertelensége, északi szomszédaink nyolcat kaptak az oroszoktól és az amerikaiaktól, majd a svájciak is legyőzték őket 3-2-re. A mai Németország–Szlovákia találkozó első nekifutásra sorsdöntőnek látszik, de aligha az: a hazaiak csak akkor kerülnének az alsó ágra, ha Svájc legyőzné Oroszországot. Ha nem így történik, Szlovákia nulla ponttal kezdi a kiesés elleni kört, ami nem sok jót ígér számára. Ebben a csoportban az Egyesült Államok, a másikban Kanada hibátlan eddig. Ott a csehek kavarták meg a vizet a svédek nyitónapi legyőzésével. Mivel a felsőházba csak hárman juthatnak, minden a cseh–finnen múlik. Amennyiben az északiak nyerik a keddi rangadót, hármas holtverseny is kialakulhat. Bármelyik csapat csússzon le ebből a trióból, a szlovákok nem fognak örülni érkezésének. Így állnak a dolgok egészen pontosan.
Hajtanak a németek, bánják a szlovákok
2011.04.18. 08:09 kultúrmisszionárius
Szólj hozzá!
Címkék: vb a csoport u18
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.