Szombaton hat órakor Dunaújvárosban folytatódik a bajnoki elődöntő, a kérdés az, ki lesz a Fehérvár ellenfele a fináléban. Ebben a szezonban is maratoni csatát vív egymással a Vasas és a Dab.Docler. Eddig 11 egymás elleni mérkőzésen vannak túl, és még egy vagy kettő vár rájuk, mert legkésőbb vasárnap elbúcsúznak a felek néhány hónapra. Eddig a Vasas vezet 6-5-re, de a szezonban az eddigi legfontosabb meccset, a Magyar Kupa-döntőt a Dab.Docler húzta be. Ugyanakkor az is igaz, hogy az MK óta lejátszott hat mérkőzésből ötöt a Vasas vitt el, amely ezért is vezet az elődöntőben 2-1-re. A dunaújvárosiak nehéz helyzetben vannak, mert szombaton és vasárnap is nyerniük kell a sikerhez. Nyilván a Vasas sem ért még révbe, de a negyedik meccsen nem játszanak győzelmi kényszer alatt a piros-kékek. Nem jellemző, hogy a másik csapat otthonában nyerjenek a felek, egy-egy példa van erre, a Dab szeptemberben, a Vasas februárban diadalmaskodott idegen jégen. Tovább után feldolgozzuk a párharc idei eseményeit, és megpróbáljuk néhány oldalról körbejárni, miért eredményesebb az utóbbi időben a Vasas.
A felnőtt szezon éppen e két csapat szeptember 7-ei mérkőzésével indult, egy olyan jelenetsorral, amelyhez hasonló szerencsére azóta nem zajlott le a két csapat között. Magas hangnemben indítottak tehát a legnagyobb riválisok, de később a játékon volt a hangsúly, és ez mindenképpen pozitívum. A 11 meccsen mindannyiszor vérbeli hokieredmény született, öt gólnál egyszer sem lőttek többet a csapatok, és a legnagyobb különbség is csak négygólos volt. Szeptember-októberben öt hét alatt lezavarták az alapszakasz négy meccsét, ebből három a Dab sikerét hozta. Több mint két hónap múlva találkoztak újra, ekkor a Vasas meghatározó új igazolásai, Fodor Szabolcs, Nathan Martz és Marko Makinen is hadrendben voltak. A Dab szép győzelmet ért el Miskolcon, így zsinórban harmadik MK-elsőségét szerezte meg.
A középszakasztól kezdve azonban nem sok siker jut Magosiéknak Kangyalékkal szemben. A playoffért zajló szakasz mindhárom találkozása után a fővárosiak voltak boldogabbak, még Dunaújvárosban is nyertek, pedig a 14. percben 3-0-ra mentek Galaniszék. Így érkezett a két csapat az elődöntőhöz, ahol az eddigi két jégpalotabeli meccset sima győzelemmel hozta a Vasas, míg Dunaújvárosban csak egy góllal győzött a hazai gárda. A hat legutóbbi mérkőzésből tehát ötöt a Vasas nyert, a piros-kékek 17 gólt lőttek és csak 9-et kaptak. És ez utóbbi adat a legaggasztóbb a Dab-drukkerek számára, kedvenceiknek ugyanis jelentős gondjaik vannak a gólszerzéssel.
Dátum | Szakasz | Párosítás | Eredmény |
2010. 09. 07. | alapszakasz | Dab.Docler–Vasas | 2-1 |
2010. 09. 12. | alapszakasz | Vasas–Dab.Docler | 3-1 |
2010. 09. 26. | alapszakasz | Vasas–Dab.Docler | 1-4 |
2010. 10. 15. | alapszakasz | Dab.Docler–Vasas | 5-2 |
2011. 01. 30. | Magyar Kupa-döntő | Dab.Docler–Vasas | 5-3 |
2011. 02. 08. | középszakasz | Vasas–Dab.Docler | 5-2 |
2011. 02. 22. | középszakasz | Dab.Docler–Vasas | 3-4 |
2011. 03. 06. | középszakasz | Vasas–Dab.Docler | 2-0 |
2011. 03. 15. | elődöntő | Vasas–Dab.Docler | 4-0 |
2011. 03. 16. | elődöntő | Dab.Docler–Vasas | 2-1 |
2011. 03. 18. | elődöntő | Vasas–Dab.Docler | 4-2 |
Pedig a kapu előtti aktivitásuk nagyobb, mint ellenfelüké, jóval többet lőnek kapura, a Rajna Miklós vezérelte hátsó alakzat azonban az egész szezonban megkeseríti életüket. Joggal bosszantja a dunaújvárosi híveket, hogy a 19 éves kapus maga is dunaújvárosi, és három évvel ezelőttig a Dunaferrben nevelkedett. Ráadásul a Vasas védői feltűnően jobban védik a kapu előtti területet, mind a passzok, mind a lepattanók tekintetében. Közel sem mindent lehet számokkal kimutatni, statisztikailag nehezebben megfogható, de a mérkőzések összképe alapján szembetűnő, hogy a dunaújvárosiak védelme sokszor határozottan önveszélyes, látványos hibákat vétenek hátul, az úgynevezett könnyű gólok náluk sokkal többször fordulnak elő. Ezek ezen a szinten, ilyen kiélezett és kevés gólt hozó meccseken nem férnek bele.
Mindazonáltal amit Rajna művel a kapuban a Dab.Docler-meccseken, az káprázatos. 10 találkozón védett – ebből egyszer csak 40 percet, mert az első harmadban három gólt kapó Kiss Tamás helyett ment jégre, és azt a meccset is nullával hozta le –, ezeken összesen 18 gólt lőttek az újvárosiak, de csak 8 esett egyenlő létszám mellett. Ehhez 421 lövés kellett, tehát Rajna elődöntőbeli ellenféllel szembeni védési hatékonysága 95,7%-os, ami még az egyébként szintén fantasztikus szezonátlagánál is jobb.
Az alábbi táblázat alapján egyértelműen látszik, kik húzzák csapatuk szekerét ezeken a meccseken. Csak azokat a pontokat számoltuk össze, amelyeket ezen a 11 meccsen szereztek a játékosok. A nagy változás azóta tapasztalható, mióta a Vasas első sorában Fodor Sz., Gergely Cs. és Makinen játszik. Ez a sor nagyon erős, rendre hozza a sikereket a Vasasnak, ráadásul eddig csak egy gólt kapott a legutóbbi hat meccsen, éppen a párharc eddigi utolsó gólját, amivel Magosi Bálint beállította a 4-2-es végeredményt a Jégpalotában. Miközben a másik első sor két légiósa, Metcalfe és MacSweyn egy-egy gólt lőtt ezen a hat meccsen – előbbi a Vasas harmadik sora ellen, utóbbi pedig emberelőnyből –, addig a vasasosok ontják a gólokat és a pontokat. Ráadásul a plusz-mínusz mutató tekintetében is brutális a különbség: a Vasas-sor átlaga +4, a Dab-soré pedig –1. Érdekesség az is, hogy a gólok nagy többségét nem egymásnak lövik az első sorok, a középszakasz második meccsén például háromszor is eredményesen sikerült a harmadik újvárosi sorra rácserélnie Risto Kurkinennek.
Ha a 11 mérkőzésre terjesztjük ki vizsgálódásunkat, még jobban szembeötlik a dunaújvárosi légiósok gyenge teljesítménye. Kurt MacSweyn első soros támadóként egy gólt lőtt a Vasasnak, de Metcalfe három találata sem eget rengető. Egyértelműnek látszik, hogy a még mindig nagyon fiatal magyar játékosokból álló Dab.Docler nem bírja el, ha húzónak szánt emberei nem teljesítenek versenyképesen. Ráadásképpen kézzel fogható hibák köthetők hozzájuk. Például az elődöntő első mérkőzésén egy nagyon jól sikerült első harmad után a második elején a Dab első sora kapott gólt emberelőnyből, ami után el is ment az a meccs. Egy 18 éves hátvéd, Nagy Richárd talált be, aki így éppen annyi gólt lőtt a párharcban, mint MacSweyn. A legtöbb gólt Magosi Bálint ütötte, 5-öt, a legtöbb pontot Marko Makinen szerezte, 10-et.
Természetesen egy csapat produkciójának gyengeségeit nem lehet két-három emberre kenni, de örök igazság: az idegenlégiósoknak ki kell emelkedniük, jól kell teljesíteniük. Jó példa erre a Vasas állománya. És még valami: ami eddig történt, mit sem számít majd akkor, ha a piros-fehérek légiós támadói a hátralévő időben magukat összekapva döntőbe juttatják csapatukat. Mert a párharc még nem lefutott, ezt mindenki tudja.
A Vasastól kapott információk szerint Lubomir Sabol szezonjának sérülés miatt vége, Kiprusoff állapota javul, de szombaton még nem játszik, Makinen szereplése pedig kérdéses, agyrázkódásgyanú miatt. A Dabnak, ahogy honlapja is írja, pontosabb, jobb, fegyelmezettebb játékra lesz szüksége a folytatásban.
Az egymás elleni pontszerzők
Vasas
Marko Makinen 4+6=10
Fodor Szabolcs 3+5=8
Libor Pavlis 4+3=7
Gergely Csaba 2+5=7
Nathan Martz 1+6=7
Berta Ákos 4+2=6
Somogyi Balázs 2+3=5
Szirányi Bence 2+3=5
Popovics Patrik 2+2=4
Lubomir Sabol 1+3=4
Gröschl Tamás 1+2=3
Svasznek Bence 0+3=3
Hüffner Adrián 0+3=3
Szappanos Dávid 2+0=2
Hardi Richárd 1+1=2
Sille Tamás 0+2=2
Nagy Richárd 1+0=1
Maszlov Szergej 0+1=1
Wéber Zsolt 0+1=1
Marko Kiprusoff 0+1=1
Dab.Docler
Magosi Bálint 5+2=7
Papp Viktor 3+4=7
Tyler Metcalfe 3+4=7
Kurt MacSweyn 1+6=7
Hegyi Ádám 3+3=6
Galanisz Nikandrosz 2+4=6
Milan Varga 2+4=6
Lukas Martinka 1+4=5
Peterdi Imre 2+1=3
Kiss Ákos 2+1=3
Virág Tamás 2+1=3
Azari Zsolt 1+2=3
Pozsgai Tamás 0+2=2
Lencsés Tamás 0+1=1
Szilassy Zoltán 0+1=1
Pavuk Attila 0+1=1
Jonkl László 0+1=1
Tőkési Lajos 0+1=1