"Nem voltam megelégedve azzal a játékidővel, amit a Montreal Juniors biztosított nekem, ezért váltottam klubot. A csapat nagyon jó csatárokból állt, és egy idő után nem láttam esélyt a feljebb lépésre" – mondta blogunknak Hári János, az első magyar mezőnyjátékos, akit az QMJHL-be, a legjobb kanadai juniorligába draftoltak. A Montrealból Quebec tartomány nyugati végébe, Rouyn-Norandába költözött 18 éves szélső már be is mutatkozott új csapatában, a Huskiesben. Eddigi tapasztalatairól mesél tovább után.

"El akartam kerülni a Montreal Juniorstól, és szerencsére ők is úgy gondolták, ez a legjobb lépés. Az a néhány hónap, amit ott töltöttem, nagyon sokat számít pályafutásomban. Sokat tanultam, láttam, hogy rengeteg munka kell a csúcsra jutáshoz. Nem volt könnyű dolgom a betegségem után, fizikailag nem voltam azon a szinten, ahol kellett volna, de ez érthető, hiszen kihagytam az alapozást. Visszatérésem után ráadásul hamar megsérültem.

A Rouyn-Noranda Huskies az új csapatom. Itt a téli átigazolási időszakban hat csere történt, hat új játékos érkezett a csapathoz. Van egy orosz légiósunk, Makszim Kazakov, vele lakom egy házban. A vezetés elvárása egyértelmű, pontokat kell csinálnom, húzóemberré kell válnom. A városról egyelőre semmit nem tudok mondani, 40 ezer lakosú lehet. Ami biztos, hogy hideg és nagyon francia környék ez. Szabadidőm bőven van, az az igazság, néha még túl sok is. Egyáltalán nem mindegy, ki melyik csapatban, hol játszik. Például az a cseh center, Denis Kindl, aki néhány nappal előttem távozott a Montrealtól, és akinek a helyére a svéd Viktor Hertzberget hozták, öt mérkőzésen tíz pontot szerzett eddig új csapatában.

A bemutatkozó meccsemen nyertünk, ez a legfontosabb. Pontot nem szereztem, de jól ment a játék, az utolsó percben felső vasat lőttem, nem volt szerencsém. Volt ezen kívül is pár jó helyzetem, passzom, és ami a legfontosabb most nekem, sok játékidőt kaptam. Nagyon érdekes hierarchia van az ilyen erős ligákban. Nekem addig ment jól a Montrealban, amíg az első két sorban tudtam játszani. A harmadikban és a negyedikben teljesen más a feladat, ők nem játszanak előnyben, sokszor védekeznek hátrányban. Amikor bokasérülésem után visszatértem, nagyon jól ment a csapatnak, és természetes volt, hogy miattam nem bontják meg a jó sorokat. Igazából később sem sikerült beverekednem magam az első kettőbe.

A csapat egy idő után nem látott sok hasznot abban, hogy a negyedik sorban szerepeltessen engem, mert ott kevés idő alatt olyan feladatokat kellett megoldani, amelyre voltak megfelelőbbek a keretben. Itt már nem fontosak az egyéni érdekek, a csapat nyerni akar, és ez a legfontosabb. Amikor éreztem, hogy nem jutok előrébb, kértem, engedjenek el, és az én érdekem szerencsére egybeesett a csapatokéval."