Három sorra szűkült juniorválogatottunk háromgólos vereséget szenvedett a divízió 1 első feléhez tartozó, több EBEL-es játékossal felálló szlovén csapattól. 1-1-nél és 3-2-nél még közel voltun, de 6-2 után már csak szépíteni tudtunk. Góljainkat Sebők, Somogyi és Nagy R. szerezték. Az eddigi két sérültünk mellé újabb kettő társult, Pavuk nem játszott, mert olyan ütközést kapott előző nap, ami után kockázatos lett volna, Reiter R. pedig a felénél sérült meg, onnantól már a három teljes sorunk sem volt meg. Ellenfelünk négy sorral játszott, helyzetkihasználása is jobb volt. Sokat küzdöttek U20-asaink, de Szlovénia volt az erősebb. A négy nemzet tornát végül egy győzelemmel (pénteken Olaszországot 4-2-re legyőztük) és két háromgólos vereséggel zártuk (a nyitónapon a franciáktól 4-1-re kaptunk ki). A szakmai stáb gyorsértékelése szerint érdekes tapasztalata a három napnak, hogy fizikailag nincsenek felkészítve játékosaink erre a szintre. A többi csapatnál nem volt sérülés, nálunk négy is. A testi épség megőrzésére nagyobb hangsúlyt kell fektetni szezon közben is. Állóképességben is van lemaradásunk, de ez nem jelentős, viszont a szezon közbeni száraz munka egyértelműen jobb a mostani riválisoknál.
Magyarország–Szlovénia 3-6
2010.11.13. 16:01 Hblog
Szólj hozzá!
Címkék: válogatott u20 junior
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.