A második napon megszerezte első győzlemét a franciaországi négyes tornán juniorválogatottunk. Az első harmadot Virág T. és Pavuk góljával 2-0-ra nyertük, innentől kezdve már két 1-1-es döntetlenre végződött húsz perc is a győzelmet jelentette. Harmadik gólunkat Korpos szerezte, majd 3-2-t követően kapuslehozatallal próbálkoztak az olaszok, de nem jött be, Németh A. megszerezte a meccs utolsó gólját. A szemtanúk egy elég kemény mérkőzést láttak, amelyen Vay zseniálisan védett, amikor szükséges volt, remekül tartotta a csapatot. Ma nem fogyott el annyira az erőnk, mint a franciák ellen, de természetesen azért voltak holtpontok. Szombaton az eddig nagyon meggyőző szlovénokkal találkozunk, igazi értékmérő lesz az a mérkőzés. Erdélyi T. az első napon sérült meg, ma nem tudta vállalni a játékot, és sajnos a pénteki mérkőzés sem múlt el sérülés nélkül. Kiss D. vállficam miatt a 25. percben kivált, biztos, hogy ő sem játszhat Szlovénia ellen.
Magyarország–Olaszország 4-2
2010.11.12. 18:37 Hblog
Szólj hozzá!
Címkék: válogatott junior
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.