"Jégkorongozni és kapusedzősködni is szeretnék, de a sportmenedzsmenttel kapcsolatos tanulmányaimat és gyakorlati ismereteimet is bővíteni fogom" – mondta blogunknak a 27 éves kapus, aki három szerepkörben is ki szeretné magát próbálni a tengerentúlon. Az UTE kapusa hétfőn délután nagyjából egy szezonra utazott el Kanadába, komoly tervekkel.
Sájevics András párjával, az olimpiai negyedik helyezett rövid pályás gyorskorcsolyázó Huszár Erikával együtt döntött úgy, egy szezont Quebec Cityben töltenek. "Erika már korábban is tervezte, hogy az olimpia után egy évet Kanadában töltene, mert hívták onnan. Amikor volt egy 3-4 hónapos csend a magyar jégkorongban, és nem sokat lehetett tudni a jövőről, akkor úgy döntöttem, vele tartok. Sajnálom, hogy el kell mennem, de úgy érzem, az adódó lehetőségeket ki kell próbálnom."
Márpedig nagy lehetőséghez jutott a fiatal magyar kapus. Az egyik quebeci junior ligás csapat, a Val-d'Or Foreurs edzőtáborában belülről ismerkedhet meg a kanadai csapatok mindennapjaival. "Három éve állok kapcsolatban a Val-d’Orral. Annak idején kerestek egy több nyelven beszélő kelet-európai kapcsolatot, így kerültem képbe. Természetesen a TF-es papírom ezen a szinten nem sokat ér, de a Magyarországon tanultakat igyekeztem kiegészíteni a kinti dokumentációk tanulmányozásával. Mivel tovább itthonról nem tudok haladni, ezért is utazom ki. A tanulási folyamat nagy része még előttem áll."
Az észak-amerikai csapatok már junior szinten is rengeteg játékosmegfigyelőt alkalmaznak. Természetesen elsősorban az Egyesült Államok és Kanada területére koncentrálnak, de Európát sem tévesztik szem elől. A QMJHL-ben érdekelt Val-d’Or több mint tíz scoutot foglalkoztat a tengerentúlon, és két embere van Európában. "A védést és az edzősködést nem szeretném abbahagyni, több klubbal is tárgyalásban állok, de a legnagyobb jövőt a sportmenedzselésben látom. Franciául még nem tudok, de szeretném megtanulni ezt a nyelvet is, addig is az angolt és az oroszt tudom használni. Szeretném megnézni, hogy működnek ott a dolgok, mert innen minden messze van." Tudni kell, hogy az utóbbi években jó néhány külföldi játékos Sájevics András közreműködésével érkezett hazánkba.
De mint mondja, nem ez az elsődleges célja, hanem a magyar fiatalok külföldi boldogulását szeretné elősegíteni. "Magyarországon gyerekcipőben jár a játékosok útjának egyengetése. Márpedig a fiataloknak iránymutatást kell adni, segíteni kell pályafutásukat, mert a világban rengeteg azonos képességű jégkorongozó van, legtöbbjük megfelelő hátszél nélkül nem tud érvényesülni. Ahhoz, hogy a tehetségesebb magyar játékosokra felfigyeljenek külföldön is, kell egy menedzser, aki nyomja őket, és kell egy ember, aki a jövőbeli klubjánál alátámasztja az általa elmondottakat. Hogy a játékos megfelelően teljesít az új helyen, az csak ezután következik, de természetesen ez is nagyon fontos."
Persze magyarként nehéz bekerülni a játékosmenedzserek körébe is, nem véletlen, hogy még egy honfitársunknak sem sikerült. Az is igaz, hogy ilyen komolyan talán még senki nem próbálkozott. "Érzem én is, hogy magyarként távol bagyunk a tűztől, még a közelébe is nehéz kerülni, de úgy tűnik, kapok egy esélyt az élettől. Magyarország nincs rajta a hokitérképen, szeretnék változtatni ezen a helyzeten. Az utóbbi években többször állt magyar játékos tengerentúli szerződéshez közel, de inkább egy szlovént vagy egy belgát draftoltak a juniorligába, mert az előbbiek egy lépéssel előttünk járnak, az utóbbinak pedig volt kanadai útlevele. Pedig egyik sem volt jobb játékos, mint a miénk. Jó lenne ezen változtatni, persze nagyon nehéz lesz."
Sájevics szerint azzal, hogy Hári János első mezőnyjátékosként részt vehet a major juniorligában, nem nyílik meg az út a magyar játékosok előtt. Mint mondja, Hári kikerülése racionális volt, és már tavaly is csak a csatáron múlott, hogy Svédországban maradt. "Nem fogunk évente játékost adni a CHL-be, mert nem tartunk még ott. De nagyon kemény munkával elérhetjük, hogy ne Hári legyen az utolsó ebben az évtizedben."
kovacsistvan · http://www.khl.hu 2010.07.26. 21:43:04
Gallohoki 2010.07.26. 21:46:04
Bálna_ 2010.07.26. 22:03:12
szeszter 2010.07.26. 23:08:46
Ez a kemény.
Sikeres évet nem csak neked, hanem Erikának is!
Stommy 2010.07.26. 23:43:25
exL:1 2010.07.27. 00:15:20
Stommy 2010.07.27. 00:39:06
kerusz 2010.07.27. 00:49:17
kerusz 2010.07.27. 00:51:25
Borsy 2010.07.27. 01:42:09
celebesz 2010.07.27. 07:14:19
check 2010.07.27. 07:21:17
LBogár 2010.07.27. 07:28:05
Stommy 2010.07.27. 09:12:17
Ok, igazad van abban hogy nem a cikkre irtam kommentet, de akkor most megteszem.
Kimegy Kanadába. na és? Szerintem jópár honfitársunk elmondhatja magáról hogy kapcsolatban áll egy-két külföldi klubbal, ilyen vagy olyan okból. Attól még nem lesz egyből az ember scout. Egy Magyarországon is átlagos vagy átlagon aluli képességű kapus nem tudom milyen tudást tud átadni edzőként, nyilván max az alapokat a kicsiknek de ettől megint csak nem dobom el magam.
A menedzserkedés meg két élű dolog. Igaza van hogy nálunk még nincs kultúrája ennek, pedig fontos egy-egy tehetséges játékos életében a pálya egyengetés, de ugyan akkor egy élősködő pénzéhes pióca menedzsernél nincs rosszabb. Érdekes módon neki is most jut eszébe ez amikor a magyar utánpótlásból egyre több játékos tűnik ki nemzetközi szinten is. Eszem ágában nem lenne egy megyar maszek menedzsert alkalmazni, de rendben örüljünk neki hogy szerencsét próbál...
Jah és hajrá Erika! Ő tényleg ügyes.
mhk 2010.07.27. 09:12:58
Rofoldó
kerusz 2010.07.27. 09:19:22
kerusz 2010.07.27. 09:20:08
mhk 2010.07.27. 09:22:37
És biztos vagy abban, hogy igazad van:-((
Sajnos Sájevics nagyon jó szakember aki hiányozni fog az összes tanítványának.
Az meg hogy bakit csinált nagy feszültségű szituációkban, még nem jelenti azt hogy a fejében nincs meg a megfelelő tudásanyag amit átadhat.
Slapshot 2010.07.27. 09:24:20
kerusz 2010.07.27. 09:30:38
Továbbá szerencsére nem Neked kell magyar menedzserekkel együtt dolgoznod, de ha megnézed, hány szlovén játékos kerül ki külföldre fiatalon, és hány magyar, akkor láthatod, hogy ők menedzselésben fényévekkel járnak előttünk. Kóger rendszeresen lepattan külföldi csapatokról, nála rosszabb szlovének pedig ugyanoda kerülnek, ahová ő nem kell. Sáj lehet a legeslegelső olyan menedzser, aki megpróbál magyar játékosokat elhelyezni külföldön. Az eddigi kikerülők ugyanis családi erőfeszítéseknek köszönhetően mentek ki. Ha ő elkezd dolgozni, az azt jelenti majd, hogy a legelső, és a legnagyobb lépést ebben is megteszi a magyar hoki.
Neked is eszedbe juthatott volna, de sajnos, Sáj megelőzött. Ezért azonban nem kell irigykedned rá, meg fog dolgozni minden sikeréért, amit csak kívánni lehet neki.
Stommy 2010.07.27. 09:47:12
Kedves Slapshot! honnan tudod hogy én hol jártam eddig, és hol fogok még? Meg se próbálom leírni h belőled mi lehet, mert nem ismerlek, ahogy te se engem.
Stommy 2010.07.27. 09:59:35
Volt már kapcsolatom magyar menedzserrel, sajnos igen negativ. Legtöbbjük csak a saját hasznát keresi a játékos másodlagos. Tipikus ügyeskedő-trüközgető mutyizós bagázs. Remélem Sáj nem ilyen lesz, és a megszállotságával jó irányba viszi a hamarosan a magyar hokiban is megtelepedő menedzserek morális értékeit. Már annyiszor segítette a hokin egy-egy megszállott ebben az országban.
Amit a szlovénekről írtál az is világos, de ők mindig egy lépéssel előttünk járnak. Náluk szlovén menedzserek kezdtek dolgozni, vagy esetleg a nagyjából stabil A csoportra felfigyelő külföldiek?
fetyiszov 2010.07.27. 11:01:18
Jó messze ment, ennek is örülök. A fentebb linkelt parádéja csak egy a sok közül, amit most is nagyon szépen köszönök. Ha kint is lesz hasonló, arról biztosan értesülünk.
Sok sikert.
Slapshot 2010.07.27. 13:49:11
Disznóvágási Feri · http://apalyaszelen.blog.hu 2010.07.27. 14:05:01
Ha javasolhatok ilyet, inkább támogassuk őket ebben, és ne tituláljuk őket ismeretlenül, illetve a szakma komolyabb ismerete nélkül ügyeskedő, trükközgető, mutyizós bagázsnak. Köszi.
Disznóvágási Feri · http://apalyaszelen.blog.hu 2010.07.27. 14:06:04
brunya 2010.07.27. 14:11:33
Minden rosszmájúság nélkül mondhatom, kicsit furcsa azt olvasni, hogy Sájevics fogja Magyarországot a világ hokitérképére reáhelyezni. Jó, persze nem a kapus Sájevics, hanem a menedzser. Sok sikert hozzá!
freddyD 2010.07.27. 20:33:23
Sajnos nem csak nagy feszültségű szituációkban...
Mint ember Sájevics rendes fickónak tűnik, semmi bajom vele. De nem lehet elmenni amellett, hogy magyar viszonylathoz képest is eléggé átlagon aluli a kapusteljesítménye. Ezt nem felesleges cikizésből mondom, ez sajnos így van. Teljesen elkalandozik a pályán, lassú, furcsán mozog és helyezkedik. Hiába fogott ki néha jobb napot, egy olyanra jutott 3 rossz.
Ettől függetlenül sok szerencsét kívánok neki, teljesüljenek a tervei
tozs 2010.07.29. 13:52:08
...Ja persze az nem ő volt hanem PUSKÁS ÖCSI a legnagyobb!!!...
murinnyóó.. hát ő azért nem rossz edző.
(egy kicsit azért én is irigy vaok inkább quebec mint zugló..:)