Több mint két éve alaposan szemügyre vettük a magyar jégkorong-utánpótlás helyzetét. Jelentős változások történtek azóta, így a következő idényről határozó döntések előtt időszerűnek látjuk, hogy ismét számot vessünk a múlttal, rögzítsük a jelenlegi helyzetet, és keressük a jövőbe vezető legjobb irányokat. Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy okoskodni könnyebb, mint ügyesen cselekedni. Javaslataink ugyanakkor vannak.

A tisztánlátás érdekében először nézzük meg ismét a tényeket. A 2009/10-es szezonban 1686 fiú jégkorongozott hazánk utánpótlás-bajnokságaiban a két évvel ezelőtti 1429-cel szemben. Ez 18%-os bővülést jelent. Korosztályonként nagy eltérés mutatkozik. Míg a juniorok a 2008-as 70 főnél is kevesebben, 66-an voltak, addig az összes többi korosztályban többen jégkorongoztak. A legnagyobb arányú gyarapodás a legkisebbeknél, az U8-ban történt, ahol 193-ról 335-re ugrott a létszám. Az alsó négy korosztályban immár stabilan több mint 300 játékos versenyez.

Ebben a szezonban a korosztályok így alakultak: szupermini (U8, azaz 8 éven aluliak, 2002-es és korábbi születésűek), mini (U10, 2000-01), előkészítő (U12, 1998-99), kölyök (U14, 1996-97), serdülő (U16, 1994-95), ifjúsági (U18, 1992-93) és junior (U20, 1990–91). Bár az újraindult juniorbajnokságban az 1989-es születésűek is játszhattak, a cikk folyamán a korosztályi meghatározás esetében maradunk a hivatalosnál.

A közel húszszázalékos gyarapodás nagyon örömteli, de érdemes tovább bogozni a számokat. Ha megnézzük a korosztályokat a két évvel ezelőtti állapotukhoz képest, korántsem ilyen rózsás a helyzet. Továbbra is sokan hagyják abba az aktív játékot a felsőbb korosztályokban. A jelenlegi ifjúsági és junior korosztályokban 30-40%-kal kevesebben sportolnak, mint két éve ugyanezekben az évjáratokban, tehát amikor még serdülők és ifjúságiak voltak. A jelenlegi juniorok összesen 66-an vannak, két éve még 111-en hokiztak közülük. Ennek a drasztikus visszaesésnek több oka is van.

Egyrészt a hosszú távú folyamatok alapján megállapítható, hogy két fő törési pont mutatkozik a fiatalok pályafutásában, az U14 és az U18 utáni év. Élettani és életkori sajátosságok és magyarázatok miatt nem meglepő, hogy ilyenkor hagyják abba a fiatalok a legnagyobb arányban a versenyszerű sportolást. Ennél a korosztálynál ezt tetézi a juniorbajnokság megszüntetése és a másodosztály vegetálása. Így az ifiből kiöregedő játékosoknak, akik nem képesek egyből beilleszkedni a felnőtt első osztályba, jóformán nincs hol tovább játszaniuk. A serdülőknél 20%, a kölyköknél 10% alatti a lemorzsolódás aránya két év alatt, míg az alsó három korosztály duzzad, hiszen ide lehet csatlakozni kezdőként, később ez már jóval nehezebb.

A korosztályok létszáma idén és két éve:

1988/89: 43 (2009/10, U22), 70 (2007/08, U20)
1990/91: 66 (U20), 111 (U18)
1992/93: 116 (U18), 163 (U16)
1994/95: 198 (U16), 243 (U14)
1996/97: 307 (U14), 328 (U12)
1998/99: 336 (U12), 321 (U10)
2000/01: 328 (U10), 193 (U8)
2002/05: 335 (U8), két éve nem játszottak

Konkrét példát felhasználva nézzük meg, hogyan alakult az 1988-ban születettek sorsa. Közülük jelenleg 23 játékos aktív, 9-en felnőtt válogatottak, Hetényi, Sofron és Szirányi a ljubljanai vb-n is ott volt. A 23-ból 7-en nem az OB I.-ben játszanak, ez mutatja, hogy a jelenlegi másodosztály semmilyen játékosmegtartó erővel nem bír. Ez a korosztály U14-ben rendelkezett a legtöbb játékossal, akkor 89-en voltak. Szinte egyenletes ritmusban estek ki játékosaik. Ha kétévente nézzük, akkor U16-ban 72-en, U18-ban 65-en voltak. Utána drámai csökkenés következett, U20-asként 43-an maradtak, míg U22-esként már csak 23-an. Ez az aggasztó tény is azt mutatja, a magyar jégkorong-utánpótlás legfontosabb kérdése, hogyan tudjuk értékeinket, azokat a játékosokat, akiket másfél évtizedig nevelünk, a rendszerben tartani.

Tisztán látszik, onnantól, hogy megszűnik a kétéves generációkra épülő korosztályi logika, elfogy a hely a játékosok többsége elől. A klubok és a szövetség felelőssége és feladata is, hogy a hokiból megélni nem tudók számára is biztosítson versenykörülményeket. Ne feledjük, ezek a fiatalok és családjaik 10-15 évig – a nyilvánvaló előnyökön túl – a sportág nettó befizetői voltak, anyagi és fizikai hozzájárulásuk mindvégig segítette a legjobbak érvényesülését, és ez nem csak holmi üres ideologizálás.

A dolgok további boncolgatásához érdemes megnézni egyes korosztályok létszámbeli fejlődését. Aaz alábbiakban a kétéves lépésekben elkészített, három korosztályra vonatkozó kimutatásunkat találják. Egy évtizede harmadennyi kölyök korú gyermek hokizott. Látszik, hogy ifjúsági és junior korosztályban csupán megduplázni sikerült a létszámot ennyi idő alatt. Ez azt jelenti, hogy vagy akkor voltak elkötelezettebbek a sportág iránt a nagykamaszok, vagy kicsi volt a létszámuk, kellettek a rendszer fenntartásához, így valahogy megtartották őket az edzők és a klubok. Vagy pedig a jelenlegi körülmények miatt távoznak többen a jégpályáról, mint az természetes lenne.

U14, összesített létszám:

2009/10: 307
2007/08: 243
2005/06: 175
2003/04: 132
2001/02: 144
1999/00: 111

U18, összesített létszám:

2009/10: 116
2007/08: 116
2005/06: 112
2003/04: 71
2001/02: 63
1999/00: 58

U20, összesített létszám:

2009/10: 66
2007/08: 70
2005/06: 49
2003/04: 56
2001/02: 51
1999/00: 36

A két évvel ezelőtti cikkhez képest ismét sokat haladtunk a lehetőségek tekintetében, a kérdés csak az, hogy megfelelően ki tudjuk-e használni az új adottságokat. Az elmúlt 4 éves periódusban például a most lezárt felnőtt szezon bajnoki döntősei, azaz a klasszikus hazai hokifellegvárnak számító Fejér megyeiek két városa közül egyiknek sem sikerült kölyök korosztályban bajnoki címet szerezni, a legutóbbi versengést már csak a hatodik, illetve a hetedik helyen zárták. Mint ismeretes, a fehérváriak léptek is egy nagyot, Kercsó Árpádot megszerezve óriási tervekkel idén áprilistól beindították a helyi hokiakadémiát. A dunaújvárosiak válasza egyelőre még nem ismert, de remélhetőleg ők sem ölbe tett kézzel várnak a szebb eredményekre, hiszen a helyi szurkolók mindig joggal hirdetik büszkén, hogy a magyar EBEL-csapat és a válogatott jelentős része Újvárosban nevelkedett.

Két éve még szóba sem került, hogy egyszer hokiakadémia jöhet létre Magyarországon. A Székesfehérváron induló mellett a sportág középtávú fejlesztési koncepciója még két ilyen intézmény felállítását tartalmazza, egy budapestit és egy kelet-magyarországit, utóbbit miskolci székhellyel.

A hokiakadémiákon koncentrálódó jelentős erőforrások kétségtelenül hasznosak lehetnek, és nagyon fontos, hogy ezek az intézmények létrejöjjenek és jól működjenek. Örömteli a létezésük, de több szempontot végig kell gondolni. Az akadémiákon jelentős fejlődést lehet elérni, azonban önmagában ez az intézményi rendszer sem ér sokat, különösen, ha önkényesen kiválasztott helyen jönnek létre. Megfelelő edzéslehetőség, megfelelő számú és minőségű edző, megfelelő anyagi háttér hiányában csupán egy ki nem aknázott lehetőség lesz a hokiakadémia is. A tehetséggondozás ilyen formája további jelentős kérdéseket is felvet. Mi lesz azokkal az egyesületekkel, amelyek kinevelték a tehetséges játékosokat, akik aztán az akadémiára távoznak? Már egy előkészítő korosztályból elvitt gyermeket sem nagyon tud pótolni egy kiscsapat, mert benne is öt-hat év kemény munka és adott esetben sok pénz van. Pótlása évekig tarthat, ha sikerül egyáltalán.

A kis egyesületeknél két-három távozó egy egész korosztály létét, de legalábbis versenyeztetését veszélyeztetheti. Bár a sportág érdeke valóban azt kívánja, hogy a legjobbak magasabb színvonalon fejlődhessenek, a verseny így jelentősen torzul, a jók még jobbak lesznek, miközben kevésbé erős csapatok ellen játszanak a bajnokságban. A gyengébb lehetőségekkel rendelkező klubok háza táján felhalmozódik a frusztráció, mert egyszerűen képtelenek lesznek legjobbjaikat megtartani. Ugyanakkor fontos azt is elmondani, hogy nemcsak akadémiai rendszerben lehet minőségi munkát végezni, illetve az akadémiákon is lehet rosszul dolgozni.

Az akadémiák különös felelőssége és kötelessége pedig az, hogy a náluk edző, megnövekedett létszámú korosztályok minden tagjának biztosítsák, hogy fiatalként elegendő lehetőséget kapjanak mérkőzéseken is. Meg kell oldaniuk, hogy a sorban harmincötödik kölyök is mérkőzéseket játsszon. Ráadásul komoly erkölcsi felelősség, hogy az akadémián felnövő gyermekek megfelelő nevelést kapjanak. Információink szerint már az első fehérvári évben tíz év körüli játékosok költöznek Székesfehérvárra, többen közülük szüleiktől távol élnek majd.

Menjünk tovább egy problémakörrel. A magyar utánpótlás-bajnokságok neuralgikus pontját a mérkőzésszámok jelentik. Egyre rangosabb nemzetközi tornákon vesznek részt fiataljaink, ahol a többi résztvevővel beszélgetve kiderül, hogy az elit országokban már 12 éves korban is mindenki túl van évi 40 tétmérkőzésen. Hogy ne menjünk messzire, Szlovákiában az U20 36, az U18 44 mérkőzéses alapszakasz után kezdi a rájátszást. Természetesen mindez pénzkérdés is, ezért nem kezelhető csak szakmai dilemmakémt. Mégis érdemes rögzíteni, mi lehet az üdvözítő út.

Nézzük meg, hogy ezzel szemben hány mérkőzést kínáltak a magyar bajnokságok a korosztályos csapatoknak a 2009/10-es szezonban. Csak a ténylegesen lejátszott mérkőzéseket vettük számításba.

Juniorbajnokság:

Sapa Fehérvár AV19: 17 mérkőzés
Budapest Stars: 18
Dunaferr: 20
Crvena Zvezda: 21
Újpesti TE: 14

Ifjúsági bajnokság:

Budapest Stars: 20
UTE-MAC: 19
Sapa Fehérvár AV19: 20
SC Csíkszereda: 19
Dunaferr: 15
Miskolci JJSE: 16
Debreceni HK: 15

Serdülőbajnokság:

Budapest Stars: 33
SC Csíkszereda: 32
MAC Népstadion: 29
Újpesti TE: 31
Sapa Fehérvár AV19: 30
Dunaferr: 27
Debreceni HK: 25
Drago Skorpiók: 28
Miskolci SI: 26
Kaposvári JSE: 25
Ürömi SC: 28

Kölyökbajnokság:

Zalai Titánok: 20
MAC Népstadion A: 22
SC Csíkszereda: 21
Újpesti TE A: 22
Budapest Stars: 22
Dunaferr: 19
Sapa Fehérvár AV 19: 19
Újpesti TE B: 22
MAC Népstadion B: 17
Miskolci SI: 18
Fradi Hoki Akadémia: 14
Debreceni SI: 18
Erzsébeti Farkasok: 18
Egerszegi Titánok: 15
Drago Skorpiók: 18
Ürömi SC: 15
Győri ETO HC: 16
Kaposvári SI: 16

Véleményünk szerint a fenti mérkőzésszámokkal egyedül a serdülőknél lehetünk többé-kevésbé elégedettek, az ifjúsági bajnokság évenkénti 15-20 és a juniorbajnokság évenkénti 14-21 mérkőzése önmagában rémisztőnek tűnik. A szeptembertől márciusig tartó, nagyjából 30 hetes jeges szezonban a heti átlag egy mérkőzés sem jön össze, nem is beszélve azokról a csapatokról, amelyek átlagosan kéthetente játszanak egy meccset. Ez nem igényel különösebb kommentárt, még akkor sem, ha tudjuk, sok játékos több bajnokságban is jégre lép.

Hogy a korosztályos bajnokságok alacsony mérkőzésszáma milyen hatással van a játékosokra, annak példájául nézzük meg az ifjúsági és a juniorválogatott néhány tagjának terhelését az elmúlt szezonban. A felsorolásban csak a tétmérkőzéseket számoltuk.

Tóth Adrián (1990)
Mol Liga: 24
OB I.: 16
Magyar Kupa: 4
juniorbajnokság: 15
junior-vb: 5
Összesen: 64

Ozsváth Ádám (1990)
OB I.: 10
juniorbajnokság: 17
junior-vb: 5
Összesen: 32

Nagy Richárd (1992)
Mol Liga: 11
OB I.: 10
Magyar Kupa: 1
juniorbajnokság: 13
ifjúsági bajnokság: 12
ifjúsági vb: 5
Összesen: 52

Varga Arnold (1992)
OB I.: 2
juniorbajnokság: 17
ifjúsági bajnokság: 9
junior-vb: 5
ifjúsági vb: 5
Összesen: 38

Adódik tehát a következtetés, hogy utánpótlás játékosaink versenyeztetésében gyökeres fordulatnak kell beállnia, hiszen a jelenlegi helyzet negatívan befolyásolja a korosztályos válogatottak szereplését is. Reálisan nézve egy olyan válogatottnak, amelynek tagjai egy szezon alatt 30 körüli tétmérkőzést játszanak, még a divízió 1-ben sincs helye. Ozsváth Ádám példája mutatja, milyen fontos, hogy a junior korú játékosok is rendszeres versenyzési lehetőséghez jussanak. A fehérvári védő úgy lépett jégre a decemberi junior-világbajnokságon, hogy addig a szezonban hét juniorbajnoki meccset játszott. Ez nagyon kevés, de még mindig több, mint a nulla. Azt mondhatjuk, a tavalyi U20-as bajnokság mentette meg őt a sportág számára. A junior az egyik legolcsóbban fenntartható korosztály. Ahol van ifjúsági és felnőttcsapat, ott az edzéseket velük együtt szokták tartani, tehát csupán mérkőzéseik igényelnek külön jégidőt.

Érdekes, hogy pénteken napvilágot látott az utánpótlás-játékosok fizikai felméréséről szóló beszámoló. A konklúzió szerint, amelyet a cikk végén található táblázat foglal össze, az U14-től a heti két mérkőzés alapvető követelmény a játékosok képzése során. Ilyen komoly mérkőzésszámok természetesen csak úgy képzelhetők el, ha komolyodik a szervezés és a csapatok hozzáállása is. A Mol Ligával kapcsolatban már elmondtuk, most újra hangsúlyozzuk: véget kell vetni a mérkőzések tologatásának, a ki nem állásoknak – természetesen nem a szabadtéri pályák esetében az időjárási körülmények miatti halasztásokra gondolunk –, el kell érni, hogy az egész szezonban egyenletesen legyenek mérkőzések, fix játéknapokkal. Ez különösen azért lényeges, mert túlnyomó többségben olyan sportolókról beszélünk, akik a sportolás mellett iskolába is járnak.

A 2010/11-es szezontól kezdve mindenképpen emelni kéne az utánpótlás-bajnokságok mérkőzéseinek a számát. Az ifibajnokságból kiöregedő játékosok további rendszerben tartása és a juniorválogatott eredményes versenyeztetése érdekében mindenképpen újra ki kéne írni a juniorbajnokságot. Az elmúlt években úgy tűnt, mintha az Alba Volán indulása lenne a juniorbajnokság kulcskérdése. Ha ők indulnak, akkor van, ha nem, akkor nincs. Tudjuk, hogy ők idén nem tervezik az indulást, a határozott véleményünk azonban az, hogy a juniorbajnokságra nélkülük is szükség van.

Nem igaz, hogy az U18-ból kiöregedett játékosok közül már csak azokkal érdemes foglalkozni, akik beférnek a felnőtt csapatokba. Az sem igaz, hogy akik OB I.-re érettek 19 évesen, azok elegendő időt tölthetnek a jégen a felnőttek között; a beszoktatás mindig fokozatos, a legtehetségesebbek esetében is. Tehát nem igaz az, hogy az ifiből kiöregedettek fejlődését az szolgálja, ha mérkőzésenként két cserét kapnak a bajnokságban a felnőttek között a negyedik sorban, és leülhetik a fegyelmi büntetéseket. Nekik is szükségük van arra a rutinra, amelyet csak éles mérkőzéseken lehet megszerezni, csak akkor, ha elég időt töltenek a jégen. Ha nincs elegendő jelentkező Magyarországról, akkor be kell kapcsolni külföldi csapatokat is. Tavaly a Crvena Zvezda indult Szerbiából, és az előzetes várakozásokra rácáfolva a szezon végére az érmeseknek is okoztak nehéz perceket, a kisdöntőben pedig öt meccsre kényszerítették a Dunaferrt.

Tavaly óta negyvennel nőtt a játékosok létszáma az U21-ben, semmi nem indokolja, hogy egy év után megszűnjön bajnokságuk. Ezzel nevetségessé válna a tavalyi kezdeményezés is. Tudomásunk szerint a Bp. Stars, a Dunaferr és a Crvena Zvezda tervezi az indulást. Véleményünk szerint a Debrecen több mint 10 juniorkorú játékosa számára is rendkívül fontos lenne a részvétel ebben a sorozatban, ha a klub komolyan gondolja az OB I.-es indulást 2011-ben. Az OB I./B önmagában kevés. Ha egyedül kevesen lennének, együttműködhetnének a Miskolccal, indulhatnának közös csapattal. Hasonlóan a szegedi juniorok számára is megoldás lehetne a közeli szabadkaiakkal közös csapat indítása.

Az Újpesti TE-nek és a MAC-nak együttesen ugyancsak majdnem teljes csapatra való játékosa van, kézenfekvő lenne a tavaly megkezdett együttműködés folytatása, még akkor is, ha ehhez felül kell emelkedni személyes problémákon. Érkezhet az SC Csíkszereda is, és valószínűleg Székesfehérváron is lesznek játékosok, akik számára ez a sorozat lenne a játékban maradás egyetlen lehetősége.

Megfontolandónak tartjuk, hogy mérkőzésenként 3 hazai U23-as vagy U22-es játékost lehessen a juniormérkőzésekre is nevezni. Ez növelheti a színvonalat, segíthet a formába hozásban, fegyelmezésben, segít a fiatalabbaknak is megérezni a felnőtt és az utánpótlás közötti különbséget. Legalább heti egy mérkőzésre van szükség ebben a sorozatban, a teljes szezonon át, az U20-as vb korai időpontjára való tekintettel korai kezdéssel.

Mivel a heti több mint egy mérkőzés egyelőre irreálisnak látszik, azok számára, akik nem férnek be az egyesületek OB I.-es felnőtt csapataiba, kölcsönszerződéssel, kettős igazolással az OB I./B-ben érdemes további játéklehetőséget biztosítani. Nyilván ebben is megkerülhetetlen a klubok felelőssége, az OB I/B.-t illetően pedig az erős szövetségi elhatározás a sorozat fokozatos erősítésére, már ettől a szezontól elkezdve.

Az ifjúsági bajnokságban mindenképpen meg kell haladni a 30 mérkőzést, minden induló esetében. Az indulók létszáma az előző évihez képest várhatóan nő majd, így mindenképpen hosszabb alapszakaszra lehet számítani. Ki kell iktatni a hosszabb üresjáratokat, a mérkőzéseket a szezonban egyenletesen elosztva kell játszani. A heti két mérkőzés lenne a kívánatos, a kiírásnál nyilván figyelemmel kell lenni a junior- és a serdülőbajnokság játéknapjaira is.

A serdülőbajnokságban tavaly átlagosan 30 körüli mérkőzést játszottak a fiatalok, ami többé-kevésbé elfogadható volt. A csapatok létszáma várhatóan nem változik lényegesen, minimálisan nő majd, így a tavalyi rendszer apróbb módosításokkal azt eredményezheti, hogy egy betartható menetrend mellett minden mérkőzés megrendezhető lesz, nem kell időhiány miatt sorozatban a versenybíróságnak ítélkeznie.

A kölyökbajnokságban a tavalyi 17 csapat egy erősebb és két területi alapon szerveződő, gyengébb csoportban játszott. Egy kivétellel azok a csapatok érték el egyedül a 20 feletti mérkőzésszámot, amelyek a selejtezőkben is érdekeltek voltak. A csoportbeosztások legnagyobb buktatója, hogy elképzelhető: egy csapat az előző évi, esetleg közben kiöregedett korosztálya jogán játszhat az erősek vagy a gyengébbek között, miközben az erőviszonyok a távozó és érkező játékosok miatt megváltozhatnak.

A várhatóan tovább emelkedő létszám miatt a lebonyolítási rendszer megtartását javasoljuk, de a tavalyi évhez képest azzal a módosítással, hogy az év közben az alapszakaszt a gyengébb csoportokban megnyerő csapatoknak legyen lehetőségük a rájátszásba bekapcsolódni, méghozzá a kiemelt csoport leggyengébbjeivel versenyezve a felső osztály helyeiért. Így a generációváltás miatt megerősödött és meggyengült csapatok közti erősorrend a bajnokság végére helyreállhat.