A jégkorong a legmelegebb vidékeken nyári sportággá válik. Görögországban bajnokot avattak és a Kontinentális Kupába készülnek, Ciprusról és Kuvaitból is vannak friss híreink.
Április-májusban rendezték meg a görög bajnokságot, amelyen idén kilenc csapat indult. Mindenki egy mérkőzést játszott mindenkivel, a végső győzelmet a válogatott nagy részét foglalkoztató Iptameni Athén szerezte meg, sorozatban harmadszor. Az athéniak két mérkőzést zöld asztal mellett nyertek, a másik haton 156 gólt ütöttek, mindössze nyolcat kaptak, egyértelműen kimagaslottak a mezőnyből. Eközben egy szaloniki illetőségű csapat a bolgár amatőr ligában utasította maga mögé a mezőnyt. A bajnokcsapat következő terve az indulás a Kontinentális Kupában a 2010-2011-es idényben.
A görög jégkorong évek óta a lét és a nemlét határán egyensúlyoz. Korábban bezárt az ország egyetlen jégpályája, de nemrég elkészült egy új létesítmény, így újraindult a bajnokság, és a válogatott is ismét résztvevője volt a világbajnokságnak. Megpályázták és elnyerték az idei divízió 3-as vb egyik csoportjának rendezési jogát, de nem sikerült összekalapozni az ehhez szükséges pénzt, az utolsó pillanatban át kellett adják a jogot Luxemburgnak. Nagyszerűen szerepeltek, ezüstérmesek lettek, a jövő évi divízió 3-as indulók között mégsem látjuk válogatottjukat. Reméljük, nem újabb hosszú szünet jön.
Kezdi megvetni a lábát a jégkorong Cipruson is. A plakátok a Famagusta Ice Crows és a Limmasol Solar Bears mérkőzéseire csalogatják a kíváncsiskodókat azzal, hogy hozzájuk is elérkezett a jégkorszak. Ez nem teljesen igaz, hiszen a mérkőzéseknek a Famagustában található 450 négyzetméteres műanyag pálya ad otthont, ahol kis kapura játszanak. Így is kétségtelenül hatalmas lépés ez egy olyan országban, ahol a jégkorong eddig ismeretlen volt. Az első ciprusi csapat szervezése 2009 elején kezdődött, így nagy dolog, hogy mára már két gárda létezik, és hogy ezek rendszeresen játszanak egymással. Az első meccsre április végén került sor, a történelmi eseményre a sajtóbeszámolók szerint több mint százan voltak kíváncsiak. A kettéosztott ország török és görög feléből érkező két gárda eddigi mérkőzései békés légkörben zajlottak. A tervek szerint a 2010-2011-es idényben a kettejükből alakított közös csapat benevez valamelyik török bajnokságba. A kíváncsiak a Facebookon több galériát is találhatnak a csapatok eddigi mérkőzéseiről, itt és itt.
Kedden kezdődik Kuvaitban az Öböl-országok bajnoksága. A hétnapos jégkorongtornán megfigyelőként részt vesznek az IIHF képviselői is, és ígéretük szerint játékvezetőket is küldenek a zökkenőmentes lebonyolításhoz. Négy ország vesz részt az eseményen, közülük Kuvait és az Egyesült Arab Emírségek válogatottja rendszeresen játszott a korábbi Asian Challenge tornákon, utóbbiak idén bemutatkoztak a világbajnokságon is, ahol abszolút újoncként nem is vallottak szégyent. Omán és Szaúd-Arábia első lépéseit teszi a nemzetközi jégkorongban, amihez csak sok sikert kívánhatunk nekik.
woody74 2010.05.25. 10:29:23
woody74 2010.05.25. 10:30:15
Még 1X!
Von Siebenbuergen · http://koszelet.blog.hu/ 2010.05.25. 12:57:58