A mérkőzés előtt sem volt titok, hogy Horvátország nem a legerősebb ellenfeleink egyike. Ez a találkozó azt a célt szolgálta, hogy a saját játékunkat próbáljuk tökéletesíteni. Elsősorban természetesen a támadójáték elemein volt a hangsúly, bár a harmadik harmadban több időt töltöttünk a védekezőzónában is. Énekes Lajos szokásos értékelése mellett a Nagy-Britannia elleni szerdai rangadóra is előretekint, videónkon négy játékos és Ted Sator szövetségi kapitány nyilatkozik a 8-0-s sikert követően.
"Mentálisan nehéz tartani a szintet egy ilyen nagy gólkülönbségű mérkőzésen. Ennek ellenére a második harmadban tökéletesen elégedettek voltunk a csapattal, és az elsőben is majdnem. Az utolsó húsz percben viszont olyan dolgokat engedtünk meg magunknak, amelyeket ezen a vb-n a továbbiakban nem lehet.
Jól dolgoztunk, kihajtottuk magunkat, ezért szerda délelőtt nem is megyünk jeges edzésre, mert egyrészt túl korai időpontot kaptunk, másrészt inkább pihenéssel töltik a játékosok az idejüket. Szerdától két mérkőzésen át száz százalékot kell mindenkinek nyújtania, ha komolyan vesszük azt a célt, amiért Ljubljanába utaztunk. Semmi kifogás nem fogadható el a britek és a szlovénok ellen sem, de ezeket a magas követelményeket a játékosok ismerik, vállalták, pontosan tudják, mit kell tenniük.
Megnéztük este a szlovén–brit meccset. A találkozó nagy részében a hazaiak irányítottak, de a britek erőszakos, kaparós, hajtós hokit játszanak. Ez ellen nagyon nehéz jó eredményt elérni. Természetesen megvan ennek is a receptje, szerdán hatvan perc jó játékra lesz szükségünk, ha olyan eredményt akarunk elérni, amiről álmodunk.
A britek fáradtságára nem érdemes építeni, ezeken a mérkőzéseken mindenki túl tud lépni a problémákon. Eddig mindig végig négy sorral tudtunk játszani, ez is nagy öröm. Így terveztük, bíztunk benne, hogy minél kevesebbet és minél kevesebbszer kell rövidíteni a csapaton. A mérkőzés közbeni esetleges átalakításban nagy szerepet játszik a pillanatnyi forma, a koncentrációs szint, az eredmény alakulása és az egyéni teljesítmény. Nincs tehát eldöntve, hogyan megyünk a jégre háromsorozás esetén.
A kapuban ismét Hetényi Zoltán kezd, aki kedden egy kicsit szusszanhatott a harmadik harmadban. Így húsz percig írhatta a kapusstatisztikát a kispadon, bár nem túl nagy bánatára, lassan kezdi elfelejteni, hogy is kell ezt csinálni. A kezdő sorösszeállításon nem változtatunk a korábbiakhoz képest."
Divízió 1-es világbajnokság, Szlovénia | ||||||||
H | csapat | m | gy | hgy | hv | v | g | p |
1 | Magyarország | 3 | 3 | - | - | - | 18-2 | 9 |
2 | Szlovénia | 3 | 2 | 1 | - | - | 17-6 | 8 |
3 | Nagy-Britannia | 3 | 2 | - | 1 | - | 9-6 | 7 |
4 | Lengyelország | 3 | 1 | - | - | 2 | 7-11 | 3 |
5 | Dél-Korea | 3 | - | - | - | 3 | 5-11 | 0 |
6 | Horvátország | 3 | - | - | - | 3 | 2-22 | 0 |
Vincent 2010.04.21. 10:34:19
DominiKing 2010.04.21. 10:45:43
Csak nagyon okosan fiúk, mert az nem kérdés, hogy ti vagytok a jobbak és:
Reszkess Nagy-Britannia, jön a MAGYAR CUNAMI!
Hajrá Magyarok!
Hajrá Magyar Hoki!
Spinesi 2010.04.21. 10:47:41
Skandinávia-mánia 2010.04.21. 10:49:22
Azt a 2 kapott gólt is simán meg lehetett volna úszni, és akkor még szebb lenne!
RCH 2010.04.21. 10:49:59
Fikk a Nick 2010.04.21. 10:50:30
Biztosan le volt már írva, de mi a helyzet akkor, ha nyerünk mi is és a szlovénok is, és az egymás ellenin pedig döntetlen után nyernek a szlovénok?
Mi számít? Az egymás elleni, vagy a gólkülönbség?
Köszi!
edudus · http://albavolanszurkolok.com_http://hajramagyarok.eu 2010.04.21. 10:52:06
wincent · http://index.hu 2010.04.21. 10:53:51
LaCok 2010.04.21. 10:55:32
Bencito 2010.04.21. 10:56:37
wincent · http://index.hu 2010.04.21. 10:56:57
Ha ma rendes játékidőben kikapunk, akkor a briteknek pontot kell veszteniük a lengyelek ellen, nekünk pedig rendes játékidőben legyőzni a szlovénokat
De ugye ez csak matekozás. A képlet egyszerűbb: nyerni kell ma is :)
Fikk a Nick 2010.04.21. 11:03:13
SakiCitizen 2010.04.21. 11:13:01
Hajrá Magyarok!
borostom83 2010.04.21. 11:14:54
Nyerünk mi, és nyer Korea :D .
Na jó, kivettem a biliből a kezem.
greycup 2010.04.21. 11:30:36
salemi 2010.04.21. 11:36:08
Túlszervezés miatt lett egy fölös jegyem a HUN-SLO meccsre a magyar (B) szektorba, minden megkülönböztető jelzés nélkül, 6000-ért eladó (azt a 150 ft hasznot bizony keményen behúzom magamnak... :) ). Csütörtök estig (esetleg péntek délelőttig)átvehető Pesten, valahol a Belvárosban. Az első betelefonáló nyer. 0630-223-89-26
SakiCitizen 2010.04.21. 11:36:44
wincent · http://index.hu 2010.04.21. 11:54:34
alpec 2010.04.21. 11:56:49
RCH 2010.04.21. 12:02:19
"
Igen, egy tokeletes torna lenne a legegyszerubb, legfrappansabb. Sapporoban kellett a szerencse is (vagy maskepp: a videobiro hianya), de iden kepesnek erzem a csapatot arra, hogy "izombol" jusson fel a legjobbak koze.
wincent · http://index.hu 2010.04.21. 12:08:38
Meglehetősen kiegyensúlyozott a mezőny. A lengyelek sem annyira gyengék, mint amire a 6-0 utalhat. A britek is erősen, a szlovének is. De mi is. Ráadásul csapaton belül is nagyon egyforma erősek a sorok, tényleg nincs az, mint régebben, hogy "várni kellett" az első sort, hogy újra cseréljen és helyzetek legyenek. Tetszik a fiatalok játéka, és bármi legyen a VB vége, ez mindenképp bizakodásra ad okot a jövőre nézve.
salemi 2010.04.21. 12:08:47
AIR 2010.04.21. 12:12:14
kolbászbableves 2010.04.21. 12:35:34
kolbászbableves 2010.04.21. 12:36:46
kolbászbableves 2010.04.21. 12:37:33
Leslieke 2010.04.21. 12:50:30
ladislaus 2010.04.21. 12:55:05
iNeZ 2010.04.21. 12:58:20
JámborMalac 2010.04.21. 13:01:56
Leslieke 2010.04.21. 13:04:44
Ma délután meccs streamje pedig itt:
www.ustream.tv/channel/s1-00000930
borostom83 2010.04.21. 13:20:15
De nem fogunk veszíteni!!!!
borostom83 2010.04.21. 13:20:47
Gaudi 2010.04.21. 13:21:40
Rosisperguin 2010.04.21. 13:23:27
Szorítok hogy meglegyen újra az A-csoport