Az OB I.-döntő harmadik mérkőzésén nem sok hiányzott, hogy az erősebb csapat eljusson a két számjegyig. Az előző szezonban az akkor finalista Újpesti TE komoly ellenállást bírt kifejteni a magyar EBEL-gárdával szemben, egy mérkőzést nyertek is a lila-fehérek, ráadásul idegenben, ám ezúttal nyoma sincs az érdemi küzdelemnek. A fehérváriak a 7-0-s, illetve a 7-2-es siker után harmadjára kilencet lőttek Dunaújvárosban, és bár négy gólt kaptak, brutálisan fölényes győzelmüket semmi sem fenyegette, 4-9. A párharc 3-0-ra áll. A döntőnek a héten bizonyára vége lesz, utána kezdődhet a vb-felkészülés.
Dab.Docler–Fehérvár 4-9
2010.03.23. 20:54 Hblog
311 komment
Címkék: ob 1
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Csak a 100 legfrissebb kommentet szeretném látni!
csaboti 2010.03.23. 20:56:40
9BB9 2010.03.23. 20:59:19
A meccsről: ahhoz képest, hogy nagyon gyenge volt a védelmünk, és, hogy Sevela a második harmadban nem járt élete csúcspontján, becsülendő a négy gólunk (ami zárójelben lehetett volna mondjuk hat is, ha belövünk egy-két helyzetet). Magó vasa és az előtte meghúzott csel szemkápráztató volt, ugyanígy Zsoci passza Kiss Á.-nak.
Csütörtökön törjünk már egy kis borsot, de tényleg...:)
Hajrá DAB!
Spigott 2010.03.23. 20:59:57
brainska (törölt) 2010.03.23. 21:02:49
@Spigott: több dunaújvárosi bekk szempontjából nagy szerencse, hogy Ted Sator nem látta a mai betlisorozatot, ami a kapu előtti takarítást illeti, szerintem szuperminiben is lezavarják azt a játékost, aki pl. Pozsihoz hasonló mutatványokat produkál (óvatos számítások szerint 3, de lehet, hogy 4 gólban is vastagon benne volt) - tőle sokkal fegyelmezettebb, élesebb játékot vártam, s Hegyi Ádám teljesítménye is vonal alatt maradt. Ellenpéldákat is mondok: újra nagyon jól és hatékonyan játszott Kiss Dani, és többnyire jól oldotta meg a feladatokat Lecsó. a mieinktől nekem Kiss Ákos játéka volt ma az abszolút csúcs, na, ő például sajnálhatja, hogy a szövetségi kapitány nem látta a mai produkciót. a Volán végig kiegyensúlyozottabb, gyorsabb, taktikusabb volt, csak ismételni tudom magam, korong nélküli játék és kapu előtti helyzetek megoldása terén van a legnagyobb szakadék a két csapat között per pillanat.
@legórágó: ez nekem is eszembe jutott őszintén szólva, és persze majd megint lesz, aki károgásnak veszi, de a Dab ma négyet vágott a nagycsapatnak, ráadásul az első harmadban nyomott is szépen a csapat, a vég már amolyan hitehagyott, csöndes hadd teljen meccs volt - de a Volán-védelem sem volt annyira feszes, mint például vasárnap, ez meg is mutatkozott a kapott gólok számában - vagyis Ljubljana miatt egyre jobban aggódom.
ezzel együtt persze gratulálok a Volánnak, ők a jobbak - más kérdés, hogy ezt a lebonyolítási rendet már csak a többi csapat játékosainak mentális épsége miatt is sürgősen és radikálisan át kell alakítani. mondom ezt annak ellenére, hogy több játékosunk számára biztos fontos tanulságokkal szolgált a párharc - érdemes tudni, hol tart a hazai éllovas.
csaboti 2010.03.23. 21:06:00
tiriakos 2010.03.23. 21:06:20
u.i.: Jót mosolyogtunk a fehérvári szurkolókon, amikor a "Piszkáld ki..." gólöröm dalt énekelték. :) Kár, hogy csak a refrént ismerik... :) Nyilván rögtön felmerül a kérdés: ha csak a refrént ismerik, akkor miért éneklik? :P:P:)
wincent · http://index.hu 2010.03.23. 21:06:52
csaboti 2010.03.23. 21:10:55
Spigott 2010.03.23. 21:12:18
check 2010.03.23. 21:12:24
A meccs mélypontja Sofron volt, aki a közismerten vadállat Szilassyt lökte fel bottal és akart nekimenni, végül a saját csapattársai csillapították le. Nem nagyon értem miért akarja folyton igazolni azt, amit mindenki úgyis tud... A sporttársaktól azért megkérdezném, hogy ennél az esetnél hogyan lehetett szabálytalan testjátékért 2 percet adni Sofronnak, amikor az incidens sípszó után történt...
Ha már jv-k, én rájöttem, hogy nem tudnak szarul sem vezetni. Csak összevissza... Emellett sportot űznek abból, hogyan tegyék egymást nevetségessé... Kincses következetesen nem látja az eseteket szabálytalannak 4-5 méterről a kapu mögött, Gebei következetesen ráfúj a piros vonalról. Legalább ennyi következetesség van a működésükben.
tiriakos 2010.03.23. 21:12:50
Kíváncsi lennék, hogy melyik ország bajnokságában van hasonlóan lefutott bajnoki rájátszás és döntő?
Kérdezem: Biztos ez a jó a magyar jégkorongnak?
tolsztoj 2010.03.23. 21:13:32
brunzwik 2010.03.23. 21:16:39
Viszont ez a dal nálunk csak akkor szólal meg ha Mihály Árpi üti a gólt egyfajta tisztelet kifejezéseként.
check 2010.03.23. 21:17:40
wincent · http://index.hu 2010.03.23. 21:18:39
tiriakos 2010.03.23. 21:18:55
legórágó 2010.03.23. 21:19:30
legórágó 2010.03.23. 21:20:02
Fulike1 2010.03.23. 21:20:09
Nagyjából ugyanez jutott eszembe nekem is, hiába no, ismerjük egymást, ez lehet az oka :)
Amúgy meg hajrá Acélbikák! Sose adjátok fel!
budaijegesmedve 2010.03.23. 21:25:32
Egyetértek, tavaly a Volán egy nagyságrenddel gyengébb, az Újpest pedig egy félnagyságrenddel jobb volt, mint a DAB, főleg védelemben, egy másik, Palkó nevű zseni okán....
advocatusdiaboli 2010.03.23. 21:26:55
-d(-_-)b- 2010.03.23. 21:27:49
tiriakos 2010.03.23. 21:28:42
wincent · http://index.hu 2010.03.23. 21:29:30
tiriakos 2010.03.23. 21:34:20
Még egyszer megkérdezem egy kis kiegészítéssel:
Melyik Div-1-ben, vagy A-csoportban szereplő ország bajnokságában van hasonlóan lefutott bajnoki rájátszás és döntő?
Licsimi 2010.03.23. 21:39:08
Maradjunk annyiban, hogy Káka ugyanolyan sunyi mint volt. Soha nem mert odaálni. Azt nem vetted észre, hogy Sofi kezét kötözték, mert olyat vágott rá a göndör hajú fiatalember. Nem véletlenül akart Sofi elégtételt venni. Ott ültem a pad felett és 1 méterre vizsgálták, kötözték a kezét...
2010.03.23. 21:39:42
op66 2010.03.23. 21:40:05
-d(-_-)b- 2010.03.23. 21:40:37
Ha a csapatok nem elégedettek az idei kiírással, akkor a 2010-2011-eset máshogyan írják majd ki. Ha meg abban is az lesz, hogy jöjjön haza a Volán kiemeltként, akkor azt fogja jelenteni, hogy a többi egyesület is így akarja.
brainska (törölt) 2010.03.23. 21:40:57
Spigott 2010.03.23. 21:41:30
Spigott 2010.03.23. 21:43:38
kispufi 2010.03.23. 21:43:54
Azért ilyen simára nem számítottam. Mindnyájunk érdekében, reménykedve mondtam az elején, hogy nem lesz 4-0. Most meg azt hiszem, ha 10 győztes meccsig tartana, akkor se biztos, hogy nem söprés lenne a vége.
De legalább a Fradi nem nullázódik a Stars ellen, aminek örülök, meg pluszban legalább ebben nem tévedtem. (Sőt, a Fradinak még szorosabb meccse is volt az AV ellen, mint a DAB-nak...)
2010.03.23. 21:44:48
brainska (törölt) 2010.03.23. 21:45:17
wincent · http://index.hu 2010.03.23. 21:45:26
ferences 2010.03.23. 21:45:27
Ringleader · http://sahic.inda.hu 2010.03.23. 21:45:56
Készüljünk inkább a VB-re! Hajrá Magyarország!
brainska (törölt) 2010.03.23. 21:47:21
wincent · http://index.hu 2010.03.23. 21:48:14
Ringleader · http://sahic.inda.hu 2010.03.23. 21:51:53
Fagyálló 2010.03.23. 21:52:33
-d(-_-)b- 2010.03.23. 21:53:22
Ősszel bejelenti a Volán szakvezetése, hogy a szezonvégi helyezéstől függetlenül a Volán nem fog hazajönni és egyetlenegy meccset sem fog játszani magyar klubcsapattal.
Aztán elképzeltem, ahogy a mistani hőzöngők még vehemensebben hőzöngenék végig az eész szezont, hogy a Volánnak derogál magyarokkal játszani, meg hogy mi lesz így a magyar hokival meg a válogatottal stb.
Szóval vegyetek már vissza és álljatok le a fikázással. Nektek semmi nem jó, a lényeg, hogy a jobb csapatot basztatni lehessen. Basztassátok a saját szakvezetéseteket.
bdan 2010.03.23. 21:53:55
wincent · http://index.hu 2010.03.23. 21:54:32
Ilyen alapon mindenféle sportág, mindenféle versenyében ki kell "iktatni" azt a csapatot, amely adott pillanatban (időszakban) sokkal jobb a többinél?
Ki tiltja, ki tiltotta meg bármelyik másik csapatnak azt, hogy erősítsen? Tudom, nem egyszerű a helyzet. De ez azért már csőlátás...
Legyen erős MOL Liga, hosszabb rájátszással (3-4 nyert meccsig tartó elődöntő és döntő), illetve a már többször említett "villámbajnokság" a magyar bajnoki címért.
legórágó 2010.03.23. 21:55:48
Utána pedig jó éjszakát!
tiriakos 2010.03.23. 21:57:26
Hát Lettországban pont nem igaz, bár nem követem a KHL-t, és lehet a Riga még ott vitézkedik...
www.lhf.lv/lv/championship_1/3/
brainska (törölt) 2010.03.23. 21:58:01
Üdv.
Fagyálló 2010.03.23. 21:58:03
skg75 2010.03.23. 21:58:04
legórágó 2010.03.23. 22:00:49
Nyilván lesz vmi. évértékelő értekezlet ahol a csapatok megvitatják, hogy kellett volna jobban megoldani az évet, mert azért itt volt év elején az is, hogy az utolsó pillanatig nem volt biztos, hány csapat játszik. Télen egy hónap szünet majdnem pl. nekünk. Utána meg 3 héten keresztül 2 naponta meccs. ezután egy felejthetetlen rájátszás, ahol a szövetség elkönyvelte nekünk a simát és hagyott 22 órát pihenni.
Lesz idő átbeszélni a mit és a hogyan-t én ettől nem félek.
Hajrá DAB
-d(-_-)b- 2010.03.23. 22:00:54
Ezekre gondolsz, hogy olvassam el figyelmesen?
"Mélyül. És tovább fog mélyülni. A jó játékosok mind mennek a Volánba, ezzel tovább erősítve a Volánt, és tovább gyengítve a magyar bajnokságot."
"Biztos ez a jó a magyar jégkorongnak?"
"ki kíváncsi egy előre lefutott bajnokságra..."
"milyen értéke van egy így szerzett magyar bajnokinak?"
"Csicsó bá, milyen értéke van így az aranyéremnek? Ez elszomorító!"
És nyugodtan olvass bele a korábbi vitákba is.
Fulike1 2010.03.23. 22:01:17
Én ide kiutalnék egy orvost... és még nekem van volán-fóbiám...
2010.03.23. 22:03:38
Tudjuk mi lett!
Idén:
A volánban képződött egy eúj erős fiatal sor (Sofi-Nagy-Kóger) DE szétestt az első a válogatott szempontjából, ezért a DAB ellen Énekes megpróbálja A Ladányi-Vas-Palkovics sort kialakítani. Ez jó ötlet! Erősségében a Palkovics-Ocskay-bárki soorral vetekszik, csak működjön. A 2. sorba Kovács-Fekete-Vas a jelöltek. Ez gyengébb mint a Sapporói ex dunaújvárosi 2. sor.
A 4. sor nem sokat zavar ez egy kevert sor lesz , pihentetés céljából lesznek fölküldve a langyosabb meccseken. Ha Galanisz nem sérült volna, lehtne még variálni, de így nagyjából ennyi maradt. A védelem csak személyekben változik 1 vagy 2 helyen, erősségben sajnos nem. Összességében hasonló erősségű a válogatott mint szapporóban gyengébb 2., de erősebb 3. sorral. Szerencse kell a csücsforma mellé, mert a lengyelek is erősek, a brittek is jók egy meccsen, a horvátok ellen sem lehet már lazsálni. A Szlovének pedig erősebbek mint valaha!
-d(-_-)b- 2010.03.23. 22:03:53
Ringleader · http://sahic.inda.hu 2010.03.23. 22:04:08
Ha ezen az elven folytatódik, akkor egyre nagyobb lesz a szakadék Volán és bármelyik más magyar csapat között, mert egyelőre ez a tendencia. Jó ez így? És, ha igen, kinek?
gogosz 2010.03.23. 22:04:22
brainska (törölt) 2010.03.23. 22:05:11
mellékszál: ma a fent nevezett négy játékos közül három a Volánt erősíti, és fáj kimondani, de közülük egyedül Marci játszott élesen az utóbbi két meccsen - Godó néhány tényleg szép villanást nem számítva rettentően tompa volt, és Jankó sem hozta azt a formát, amitől nagyon kirügyezne a kedvem rózsafája a vb előtt (metafora, hadd legyek én is visszafogott).
-d(-_-)b- 2010.03.23. 22:06:00
wincent · http://index.hu 2010.03.23. 22:06:29
Lehet ez bármilyen országban, bármilyen sportágban.
Raon 2010.03.23. 22:06:38
brainska (törölt) 2010.03.23. 22:06:49
Theutus 2010.03.23. 22:06:50
nincs egy értelmes ütközés...ehhh
ha a vb fontos a bajnoki döntőt rendezzék nálunk a vb után, mert ez az udvariasan engedlek gólt lőni játék a hoki kicsúfolása
@-d(-_-)b-:neked a képzelőerőd napok óta semmit sem változott és gondolom nem is fog... (nem a mi hibánk)
néha gondolkodni sem árt, bár tudom a képzelet szárnyán magasra lehet szállni...csak előbb-utóbb földet érsz
legórágó 2010.03.23. 22:07:11
Azért nem csak nálatok értik meg szeretik ezt a játékot.
Raon 2010.03.23. 22:07:44
legórágó 2010.03.23. 22:08:23
brainska (törölt) 2010.03.23. 22:10:23
Raon 2010.03.23. 22:10:26
Fagyálló 2010.03.23. 22:10:36
alexdelpiero 2010.03.23. 22:11:47
wincent · http://index.hu 2010.03.23. 22:12:39
Lehet itt ragozni a semmit egyébként, de nem lesz senki előrébb. Viszont várom a véleményed, pontosabban a javaslatodat, hogyan képzeled. (Bocs, ha írtad már valahol, de most nem ugrik be)
Mielőtt félreértesz: nem ironizálok, nem kekeckedem. Tényleg kíváncsi vagyok, mit gondolsz.
Raon 2010.03.23. 22:13:48
2010.03.23. 22:14:02
sjanos amostani fiataloknál is ez a trend. Lehet hogy, ha Nagy Gergő vagy Kóger jó védő lenne többre mennénk a válogatottban.
legórágó 2010.03.23. 22:14:20
check 2010.03.23. 22:16:10
Valóban bekampózott Káka, de ha el is találta nem hinném, hogy az ő esetében ez volna a korrekt elintézési mód...
2010.03.23. 22:16:19
Lazlee 2010.03.23. 22:16:47
itt volt ez a meccs, amin állítólag egyedül lehetett volna esélyünk. erre legtöbben igen csak gyászos produkciót mutattak. egész évben mondtuk, hogy ilyen jók vagyunk kapus-védő-csatár. és mikor itt a lehetőség: a védők betliznek (egész évben bénázott Lencsés jó, a vén Vargyas nem lóg ki pl), Sevelát nem viszi el a Volán. persze a Volánnak még szerencséje is volt, de az csak annak van, aki megdolgozik érte.
közönség: szerintem a újvárosi nézőszámon meglátszik a kiírás hibája. Stars ellen többen voltak, nehogy már az jobban megmozgatná az embereket...
megint sok volános, viszont a második harmadban megint dobos sztrájk volt? :D egyébként lehet dobból a kevesebb több.
majd még írok ha vmi eszembe jut :D
-d(-_-)b- 2010.03.23. 22:16:47
@legórágó: Semmi bajom a véleménynyilvánítással, a Volán-fikázást viszont már az első meccs után untam. Persze azt írsz, amit akarsz, de nem értem, miért nem tetszik, ha a Volán szurkolói is véleményt mondanak.
Azért nem csak a "szegény" csapatoknál értik meg szeretik ezt a játékot.
@Raon: Kösz. Ha már nagyon unom, elmegyek aludni oszt kész. :)
Raon 2010.03.23. 22:17:36
horika38 2010.03.23. 22:18:32
Ringleader · http://sahic.inda.hu 2010.03.23. 22:19:11
2010.03.23. 22:19:25
Licsimi 2010.03.23. 22:21:16
brainska (törölt) 2010.03.23. 22:21:18
Theutus 2010.03.23. 22:22:09
de csak a realitás kedvéért:
mi szegények és gyengék vagyunk, kvázi az itthoni bajnokság nekünk van kitalálva
azt gondolom itthon mi voltunk a legjobbak
ti gazdagok és jók vagytok
mire jutottatok az ebelben?
mint múltkor is írtam a Zágráb egy év alatt előbbre jutott, mint a Volán 3 év alatt
oszt kész
check 2010.03.23. 22:26:17
Ennél többet is kinézhetnél belőlünk: ha már vadászunk, olyanra vadásznánk, akire érdemes :))). Sofron? Ugyan már...
legórágó 2010.03.23. 22:26:29
Remélem jövőre tovább fogtok jutni az EBEL-ben mint most és akkor nem lesz itt szájkarate. Bár azt nem hinném, mert biztos lesznek tőletek is olyanok akik majd mondják, hogy a Volán a legjobb csapat és őket illetné a bajnokság vmint a többi csapat szurkolóitól is lesznek olyanok akik szerint nem ér annyit, mert a Volán ellen az igazi. annyi megoldást írtak erre már az elmúlt napokban, hogy a szövetségben is kellene mondani, hogy nézzenek ide.
Egy uli-buli 4 csapatos "szupertornán" még lehetne is vigyázni a fehérvári játékosokra is.
Licsimi 2010.03.23. 22:26:33
Szerintem, meg aki blog-ol, az mindig elolvasta a MOL liga, vagy at OBI-ról szóló cíkkeket is...
wincent · http://index.hu 2010.03.23. 22:27:01
"Itthoni bajnokság" helyett azt kellene írni, hogy a Mol Liga lett erre a célra kitalálva.
brainska (törölt) 2010.03.23. 22:27:04
Lazlee 2010.03.23. 22:28:04
egyszerű játék a jégkorong.
Licsimi 2010.03.23. 22:28:39
Lásd: Raon 2010.03.23. 22:17:36
Theutus 2010.03.23. 22:30:08
tudtam, hogy a pénz lesz az oka:)
de jó hallani Volános szájból is, hogy a pénzen múlik minden
hidd el a többi magyar csapatnál is csak azon múlik
2010.03.23. 22:30:17
Ringleader · http://sahic.inda.hu 2010.03.23. 22:30:26
Egyébként, ha visszakeresel a kommentjeim között, biztos megtalálható valahol...de rengeteg ötlet volt már korábban rá (jók és kevésbé jók egyaránt).
gogosz 2010.03.23. 22:30:36
csaboti 2010.03.23. 22:30:47
MOL liga! MOL liga! MOL liga!
legórágó 2010.03.23. 22:30:47
kerusz 2010.03.23. 22:32:16
Ringleader · http://sahic.inda.hu 2010.03.23. 22:32:40
alexdelpiero 2010.03.23. 22:33:10
Theutus 2010.03.23. 22:33:25
Licsimi 2010.03.23. 22:34:06
2010.03.23. 22:34:37
check 2010.03.23. 22:34:49
brainska (törölt) 2010.03.23. 22:35:04
csaboti 2010.03.23. 22:35:31
Szerintem ez is kozrejatszott az eredmenyben. A ket Vas pl, minek alazza agyon azokat a fiatalokat, akik ugyanazon a jegen tanultak meg korcsolyazni mint ok...stb
2010.03.23. 22:35:43
legórágó 2010.03.23. 22:35:53
Kivéve Raon.
Fagyálló 2010.03.23. 22:36:25
Theutus 2010.03.23. 22:36:37
és a későbbiekben is fogok
de egyetlen dolgot nehezen tudok elviselni itt is és a való világban is: amikor valaki magas lóról osztja az észtet
és egyetlen dolgom marad:letérdelni és buzgón bólogatni, hogy igen mágus, de jó, hogy megmondtad a frankót, az éleslátásod nélkül teljesen hülyén halnék meg
alexdelpiero 2010.03.23. 22:38:12
csaboti 2010.03.23. 22:38:18
javitanak az aranyt...
:)
Fagyálló 2010.03.23. 22:38:32
Theutus 2010.03.23. 22:39:24
Licsimi 2010.03.23. 22:39:24
Csicsó bácsi és még pár ember nekiállt és összeszedte. Én is megtettem a magamét ebben az ügyben...
wincent · http://index.hu 2010.03.23. 22:39:59
De az itteni vita nem arról szól, hogy vajon több pénz van-e jelenleg Fehérváron, mint a többi csapatnál. Hanem arról, hogy "mit keres a volán a MAGYAR bajnokságban". Holott szerintem ez nem lenne, hogy vitatéma legyen.
Legyen komolyabb (hosszabb) a Mol Liga, nem 1 meccses elődöntővel és döntővel. Így a ligán belüli jobb csapatok is több meccset játszanak egymással, kiélezett helyzetekben. A magyar bajnokság meg legyen annyira lefutott, amennyire megvannak a különbségek a magyar csapatok között.
Biztos vagyok benne, hogy nem lesz mindig ilyen egyenlőtlen. De továbbra is tartom: ez egy állomás a magyar jégkorong életében. Lesz ennél még sokkal jobb is. Nem volt olyan régen, amikor alig-alig volt fedett csarnok.
Szerintem 2-3 éven belül jóval kiegyenlítettebbé válnak a hazai erőviszonyok.
@Ringleader: én kíváncsi vagyok rá. Úgyhogy visszakeresem majd.
Licsimi 2010.03.23. 22:41:22
csatoimi 2010.03.23. 22:42:05
brainska (törölt) 2010.03.23. 22:42:42
üdv.
gogosz 2010.03.23. 22:43:12
alexdelpiero 2010.03.23. 22:43:59
csaboti 2010.03.23. 22:46:25
Ellenben egy Vast, Tokajit stb ugyanannyira erez maganak egy dunaujvarosi, mint egy fehervari.
Hogy szeretik Piret is, pedig paran meg azt is nehezmenyeztek, hogy "roman" jatekosokat miert mutatnak be itt a blogon. O most Volanos lett es a Volan szurkolok tiszta szivbol szurkolnak neki, de omiatta szurkolnak a Volannak az erdelyiek is.
Ezert nem kell sajnalni, hogy a valogatott a Volanbol epul fel. Vegyuk ugy, hogy emiatt mindenki szeret egy kicsit szurkolni a Volannak, de a Volan nemcsak a Volane, hanem a Nemzete.
:)
Licsimi 2010.03.23. 22:46:25
Theutus 2010.03.23. 22:47:29
most is csak azt mondtam, hogy az ilyen örömhokinak, amit korong helyett csinálnak a csapatok a sérülések elkerülése miatt a jégkorong kicsúfolása, tehát teljességgel felesleges
és azt mondogatom már régóta, hogy ez a fajta elitképzés ami nálunk folyik nem viszi előre a magyar jégkorongot (nem a fehérvárit, hanem a magyart)
és azt is mondtam, ha a mostani válogatottból a 30 felettiek abbahagynák egyik napról a másikra hirtelen nem maradna csapatunk, mivel a fiatalok többsége sokkal gyengébb bajnokságban korongozik, mint ami a sikeres válogatott szerepléshez kellene (ezt jól tükrözi a mostani döntő)
és azt is mondtam, hogy az elitképzés ellenére könnyen előfordulhat, hogy pofára esünk a vébén (ne legyen igazam)
legórágó 2010.03.23. 22:48:30
alexdelpiero 2010.03.23. 22:48:59
brainska (törölt) 2010.03.23. 22:49:35
csatoimi 2010.03.23. 22:49:57
legórágó 2010.03.23. 22:51:12
csaboti 2010.03.23. 22:51:15
:)
alexdelpiero 2010.03.23. 22:52:31
legórágó 2010.03.23. 22:52:51
gogosz 2010.03.23. 22:53:37
csaboti 2010.03.23. 22:54:09
:)
Licsimi 2010.03.23. 22:54:26
A másik dolog meg, hogy volt ez már fordítva, mikor nálatok tolták talicskával a pénzt a vasműből.
Amúgy nálunk sem minden fenékig zsír, igaz valószinűleg sokkal jobb a helyzet mint nálatok.
csatoimi 2010.03.23. 22:54:55
brainska (törölt) 2010.03.23. 22:55:02
üdv.
check 2010.03.23. 22:55:28
legórágó 2010.03.23. 22:56:37
wincent · http://index.hu 2010.03.23. 22:57:08
Tökéletesen igazad van abban, hogy ennek az "örömhokinak" így nem sok értelme van. Elég lenne belőle max 2-3 mérkőzés is. Ezért lenne célszerű elnyújtani a Mol ligát.
Ahogy Te is írod, "ezt jól tükrözi a mostani döntő". Vagyis némileg mégis van értelme ennek a mérkőzéssorozatnak. Nem úgy beszélünk valamiről, amit sejtünk, hanem arról, amit látunk. Ennek így tényleg nincs értelme. Ennyi erővel lehetne egy Mol Ligaválogatott Volán mérkőzéssorozat is, bejárva az országot :)
A viccet félretéve. Amíg nem sikerül így vagy úgy erős csapatokat bevonni (vagy erős csapatokhoz csatlakozni) év közben (pl. szlovák bajnokság, EBEL, erősebb Mol liga), addig nehéz lesz érdemben javítani.
Licsimi 2010.03.23. 22:57:53
OliBLOOD 2010.03.23. 22:57:55
dabdocler.hu/content/kepgaleria/151/n_IMG_4137-062.jpg
CTZ78 2010.03.23. 23:00:15
kerusz 2010.03.23. 23:00:35
Licsimi 2010.03.23. 23:02:20
csaboti 2010.03.23. 23:02:56
:)
ezert nincsenek utkozesek stb. a csalad egyesult ma is
:)
csatoimi 2010.03.23. 23:03:46
Theutus 2010.03.23. 23:03:56
hidd el minden normális szurkoló örül a Volán sikerének és a válogatott erőn felüli teljesítményéhez
leírtam már, Sapporohoz valszeg kellett az Ebel szereplés, de abból, hogy van egy elit csapatunk hosszú távon abból nehéz megélni
és érdekes dolog, de ha ilyen irányú fejtegetésekbe bocsátkozunk - bárki - általában a Volán szurkerei csendben elengedik a billentyúzetük mellett
csak arra jön riposzt, hogy szerezzetek ti is sok pénzt
wincent · http://index.hu 2010.03.23. 23:04:35
legórágó 2010.03.23. 23:04:55
wincent · http://index.hu 2010.03.23. 23:07:33
Ringleader · http://sahic.inda.hu 2010.03.23. 23:07:34
legórágó 2010.03.23. 23:08:36
Licsimi 2010.03.23. 23:09:39
Én annak örülnék, ha még minimum 1 csapat jönne az EBEL-be, ahogy azt most a szövetség is erőlteti és pár másik elmenne szintén egy nívósabb bajnokságba játszani, aztán mindenki hazajönne és lenne egy gyors pár hetes PO, ahol eldől a bajnoki cím...
horika38 2010.03.23. 23:10:22
brainska (törölt) 2010.03.23. 23:10:41
@csaboti: hűha, gyerekek, de előreszaladtunk...majd amikor előáll egy ilyen helyzet (a Volán nem egyedül áll vevőként a hazai porondon, ergo nem kínálativá, hanem keresletivé válik a játékospiac), akkor jön majd a keserű pirula szorgalmatos kapkodása, őszintén sajnálom, hogy a Dunaújváros ebből a csatából előre láthatólag kimarad, komolyan, csak az érzés és az arcok kedvéért jó lett volna benne lenni - de így is lesznek vidám pillanataim.
brainska (törölt) 2010.03.23. 23:11:18
Theutus 2010.03.23. 23:11:57
de utána azért teljesen szimpatikus húzás volt, hogy a 49-est nevezték csk-nak
és az is a sportszerűség csúcsa, hogy sem a csapatuk, sem a 49-es nem kért tőle elnézést
ennél mélyebbre lehet ugyan süllyedni, de nem hinném, hogy érdemes
és csak suttogva kérdezem meg tőled mit kapott volna tőletek a derék 49-es, ha mondjuk Palkóval csinálja?
ezzel kapcsolatban tényleg most írtam utoljára, ha mégsem megkérem keruszt, hogy tiltson ki egy hónapra
wincent · http://index.hu 2010.03.23. 23:12:09
KCs 2010.03.23. 23:12:17
Bpstars 2010.03.23. 23:12:17
csatoimi 2010.03.23. 23:12:36
Licsimi 2010.03.23. 23:14:54
Horiko 2010.03.23. 23:15:52
horika38 2010.03.23. 23:16:52
csaboti 2010.03.23. 23:16:56
:)
tudatlan10 2010.03.23. 23:17:08
legórágó 2010.03.23. 23:17:59
De ha te máshogy tudod akkor győzzél meg, ígérem visszavonom minden állításomat, kivéve azt, hogy szándékosan tette. Láttunk már tőle hasonlót nemrég egy régebbről belinkelt videóban.
Theutus 2010.03.23. 23:18:00
szóval szerintem egy olyan erős bajnokság kellene nevezhetjük Mol vagy Kárpát vagy akármilyen ligának, ahol több csapat is játszhat és kellő számú fiatal hokis fejlődhetne
de ez egyelőre csak álom, mivel a szövetség sütkérezik a Volán sikereiben a többiek meg szépen elsorvadnak
és ettől persze Gabi bá még valszeg akár hosszú távon is tud egy jó ebel csapatot csinálni (de lehet, hogy a fehérváriakon és 1-2 fanatikuson kívül senkit sem fog már a hokira figyelmet fordítani
és nem győzöm hangsúlyozni: ne legyen igazam
kerusz 2010.03.23. 23:18:01
Csak ugye az erős magyar bajnoksághoz kellene egy erős, következetes vezetés, átgondolt légiós szabály, okos marketing, értelmes klubvezetők (szerintem legalább két klub esetében kurva nagy gáz van ezzel is) ilyesmik, ezzel pedig dolgozni kellene...
Licsimi 2010.03.23. 23:18:13
tudatlan10 2010.03.23. 23:20:07
Nézzük inkább azt,ki mit tett az ügy érdekében.
Bpstars 2010.03.23. 23:20:37
MSK10 2010.03.23. 23:21:18
csatoimi 2010.03.23. 23:21:42
tudatlan10 2010.03.23. 23:22:45
Theutus 2010.03.23. 23:23:40
nem kértem még meg soha senkit sem a saját cégem ügyeinek intézésére, mivel az az én feladatom
Licsimi 2010.03.23. 23:24:35
Az elmenés azért könnyebb, mert nekünk Magyaroknak nehéz csinálni egy olyan bajnokságot, ahova mondjuk egy osztrák, szlovák, szlovén, stb. csapat becsatlakozna. Majd ha a kinti bajnokságokban, illetve a VB-n leteszünk vmi nagyobbat az asztalra, akkor majd már meg lehet Őket invitálni egy Magyar vagy akármilyen nevű Magyar rendezésű bajnokságba. Szerintem.
tudatlan10 2010.03.23. 23:25:22
Theutus 2010.03.23. 23:27:03
tényleg nem az én feladatom ezt megoldani - ez egy sima tény
Licsimi 2010.03.23. 23:27:31
legórágó 2010.03.23. 23:28:04
A megkeresésről meg informálódok majd jobban, ha igazad van tekintsed úgy hogy elnézésedet kértem :)
brainska (törölt) 2010.03.23. 23:28:25
MSK10 2010.03.23. 23:29:06
tudatlan10 2010.03.23. 23:29:46
Mert,ha csak a szavak röpködnek itt,akkor kár is folytatni az értelmetlen vitát.
Theutus 2010.03.23. 23:29:56
szerintem Kanadában, Skandinávoknál, Oroszoknál nem azért jó a jégkorong, mert egy elitképzőben csináltak egy csapatot és az utána válogatottként is sikeres lett, hanem van bázisa az utánpótlás képzésnek és szintről-szintre normális hazai bajnokságok vannak, ahol a játékosok folyamatosan fejlődhetnek
brainska (törölt) 2010.03.23. 23:29:56
csatoimi 2010.03.23. 23:30:07
tudatlan10 2010.03.23. 23:32:45
tudatlan10 2010.03.23. 23:33:50
tudatlan10 2010.03.23. 23:36:03
kerusz 2010.03.23. 23:36:22
Szerintem nem az OB I / MOL Liga szerepe kellene legyen az, hogy kinevel ígéretes játékosokat jobb csapatoknak, hanem az OB I/B-nek. Az OB I-ben lehetőség szerint minőségi hokit kell produkálni, éles meccsekkel. Ehhez egyelőre kellenek a Wallenberg, Mihály Árpád, Zlocha, stb. szintű vagy náluk is jobb légiósok. Lehet, hogy a hazai kapus esetére vonatkozó kedvezményt megtartanám, mert a kapus az nagyon kényes kérdés.
Theutus 2010.03.23. 23:36:58
van még osztrák, szlovén, szlovák csapat is amelyiknek egy normális Kárpát-medencei liga kihívás lehetne
onnantól pedig már csak a résztvevőkön - felelősök, csapatvezetők, játékosok - múlna, hogy milyen lesz a színvonala
gogosz 2010.03.23. 23:37:27
és nem győzöm hangsúlyozni: ne legyen igazam"
Márpedig mennyire igazad van!
@Horiko: Kerusszal értek egyet, Én nem másik EBEL csapatban látom a fejlődés széles bázisát, hanem egy erős saját bajnokságban.
brainska (törölt) 2010.03.23. 23:38:19
tudatlan10 2010.03.23. 23:39:58
Theutus 2010.03.23. 23:40:16
az elitképzőn kívül azért volt egy széles bázis és normális utánpótlás nevelés
de ebben tényleg igazad van ill. volt, mert ma is jó az orosz hoki
igaz volt egy átmeneti visszaesés (ami nálunk is bekövetkezhet, ha a húzóembereknek elegük lesz a válogatottságból)
egyébként kísérteties a hasonlóság, csak itt nem a párt mondja meg, hogy ki játsszon a Volánban:)
tudatlan10 2010.03.23. 23:43:01
MSK10 2010.03.23. 23:43:04
csatoimi 2010.03.23. 23:45:06
Theutus 2010.03.23. 23:45:12
de valamit sürgősen ki kell találni, ha tényleg fejlődni akarunk
MSK10 2010.03.23. 23:45:20
tudatlan10 2010.03.23. 23:45:42
Theutus 2010.03.23. 23:46:28
gogosz 2010.03.23. 23:46:39
brainska (törölt) 2010.03.23. 23:48:57
KCs 2010.03.23. 23:50:18
Theutus 2010.03.23. 23:50:41
nem tudom, hogy mi a jó megoldás, valószínűleg nem is nekünk kell kitalálni
de azt (tudom) hiszem, hogy a jelenlegi helyzet egyáltalán nem jó és veszélyes
pl. mint céloztam rá a gondolatkísérlettel, hogy egyik évről a másikra megszűnik az ebel
tudatlan10 2010.03.23. 23:51:16
csatoimi 2010.03.23. 23:53:02
KCs 2010.03.23. 23:53:11
tudatlan10 2010.03.23. 23:53:15
MSK10 2010.03.23. 23:54:26
tudatlan10 2010.03.23. 23:55:27
És nem ártana némi továbbképzés az edzőknek is.Lásd nyári futás kontra J.P módszerei.
MSK10 2010.03.23. 23:56:27
KCs 2010.03.23. 23:58:21
brainska (törölt) 2010.03.23. 23:58:32
csatoimi 2010.03.23. 23:58:34
Theutus 2010.03.23. 23:58:35
hidd el, hogy a válság még közel sem ért véget és sok minden megtörténhet
@MSK10:ha még ecs csapat kiszállna a hazai bajnokságból, akkor az valószínűleg elsorvadna
2 csapattal pedig...
nemtom, nem egyszerű kérdés
tudatlan10 2010.03.24. 00:00:44
Theutus 2010.03.24. 00:01:01
dec 29.én volt az utolsó meccs, majd 4 hét szünet
MSK10 2010.03.24. 00:01:45
tudatlan10 2010.03.24. 00:02:24
csatoimi 2010.03.24. 00:02:37
@tudatlan10: Sztem a légióskorlátozás jelen helyzetben a fejlődés egyik komoly gátja. Tervezem, hogy kicsit részletesebben körüljárjam a kérdést, esetleg egy vitaindító cikkel itt a blogon, sztem erről érdemes beszélni."
Szerintem is ez a legnagyobb marhaság. Várjuk sokan ezt a cikket.
Fibonaci 2010.03.24. 00:02:57
Pl:Igor Griger
Horiko 2010.03.24. 00:03:43
Ha akarod megvárhatod:) De addig szerintem ne számíts arra, hogy újvárosi játékosok nagyobb szerephez jutnak a válogatottban, mert sajnos óriási a színvonalbeli szakadék a két bajnokság között, és így a játékosok tudása között is. Félre nem érts nem bántani akarom őket, egyszerűen csak ezt látom.
KCs 2010.03.24. 00:05:02
csatoimi 2010.03.24. 00:05:06
tudatlan10 2010.03.24. 00:05:32
Bár,állítólag Pedrónak is ugyanazt megadták volna,mint amit a Starsban keres.
Theutus 2010.03.24. 00:06:06
mondjuk Ocskay és Kercsó akadémiájában van bizodalmam, de az hosszú idő
@KCs: biztosan nem zseni, de sokkal jobb edző, mint bárki, aki korábban a magyar OB1ben volt
pl Dabnál anno Kercsó óriási előrelépés volt és sztem utána Spisak is, majd most JP
JP-nek még biztosan van/lenne 1-2 éve hogy kiderüljön mennyit is ér valójában
és utána lehetne még felkészültebb edzőt hozni
tudatlan10 2010.03.24. 00:06:52
gogosz 2010.03.24. 00:07:04
gogosz 2010.03.24. 00:09:06
F. Kapus 2010.03.24. 00:09:30
legórágó 2010.03.24. 00:10:47
KCs 2010.03.24. 00:11:10
MSK10 2010.03.24. 00:11:12
KCs 2010.03.24. 00:11:52
csatoimi 2010.03.24. 00:12:19
edudus · http://albavolanszurkolok.com_http://hajramagyarok.eu 2010.03.24. 00:13:04
Valaki kérdezte: nem nem volt dobos sztrájk...nem tudom miből gondolod. :)
Kicsit off, de a mai naphoz kapcsolódik: Köszönöm minden fehérvári szurkolótársamnak, aki hozzájárult ahhoz, hogy olyan lehessen a csütörtök, amilyen lesz! A fennmaradó összegből közmegegyezés alapján egy koszorút csináltatunk Csicsó emlékhelyéhez. Mégegyszer köszönöm!
tudatlan10 2010.03.24. 00:13:35
Theutus 2010.03.24. 00:14:40
de a vb alatt is lesznek súrlódások abban biztos vagyok:)
edudus · http://albavolanszurkolok.com_http://hajramagyarok.eu 2010.03.24. 00:15:42
Horiko 2010.03.24. 00:16:51
MSK10 2010.03.24. 00:16:56
kerusz 2010.03.24. 00:17:09
csatoimi 2010.03.24. 00:17:41
gogosz 2010.03.24. 00:17:50
kerusz 2010.03.24. 00:18:00
Gabberboy 2010.03.24. 00:18:12
Megértem én, hogy Szlovéniában is így megy, sőt, nem tudom Szlovéniában milyen a gazdasági helyzet, de itthon, nincs lehetőség arra egyelőre, hogy akármelyik magyarországi klub, a Volán szintjére lépjen az elkövetkezendő "x" évben.
És még valaki kérdi, hogy miért nem közvetít meccset a Sport 1? Akár döntő, akár nem.
ÚJVÁROS!!!!!
Theutus 2010.03.24. 00:18:56
a magunk módján mindkettőhöz hozzá fogunk járulni
KCs 2010.03.24. 00:19:49
kerusz 2010.03.24. 00:21:05
Theutus 2010.03.24. 00:22:05
tudatlan10 2010.03.24. 00:22:20
Hiába mutat a műszer minden vérvételnél tökéletes laktóz meg egyéb értékeket,ha az alapozás nem jégkorongspecifikus.A futás már rég kiment a divatból.
KCs 2010.03.24. 00:22:25
csatoimi 2010.03.24. 00:22:36
tudatlan10 2010.03.24. 00:23:56
Tudtommal egyelőre Debrecen jelezte,hogy hamarosan szeretne csapatot.
KCs 2010.03.24. 00:24:02
Akkor mivel magyarázod, hogy a foci Bundesliga élcsapatainál a mai napig az alapállóképesség megszerzését célzó edzésmunka szerves része?
KCs 2010.03.24. 00:27:05
Gabberboy 2010.03.24. 00:41:50
@csatoimi: "Nem kell még egy ilyen Magyar döntő. " akármire is célzol, egyet kell, hogy értsek.
@Theutus: Köszi, erre voltam kíváncsi, megünnepeljük a magyar bajnokot :)
kerusz 2010.03.24. 00:43:31
Ez is egy olyan dolog, amivel dolgozni kell, és aminél egyszerűbb (de szerintem kevésbé termékeny) EBEL-ben gondolkozni...
kerusz 2010.03.24. 00:45:31
Theutus 2010.03.24. 00:53:56
a bajnok a Volán
forestjr 2010.03.24. 06:50:43
durita 2010.03.24. 07:55:22
Másrészt nekem teljes mértékig csalódás, amit nyújtunk a döntőben! Motiválatlannak, kishítűnek és amatörnek tünik a csapat! Én is sportolok, de nem megyek fel egyetlen egyszer sem úgy a pályára, hogy ne akarnék győzni, mégha a józan eszem azt is diktálná, esélyem sincs! Nem véletlenül jutott ki a csapat Svájcba, abban a generációban volt(van) hit, a mostani fiatalokban, tiszetelet a kivételnek, ennek szikráját sem látom! Serdülő 3-ban nem kaphat egy csapat ilyen gólokat! Sajna ezek alapján azt kell mondanom, a játékosainknak semmi keresnivalója a válogatottban! Így nincs!
Bakker, ennek egy döntőnek kellene lennie, nem egy gála előadásnak! Baromság, hogy mi bejutottunk a döntőbe, innentől már csak ajándék minden meccs! Ezzel a hozzáállással soha nem is fogjuk a Volánt még megszorítani sem!
miki78 2010.03.24. 08:01:30
Holnap, amúgy is szomorú évforduló lesz, REMÉLEM lesz megemlékezés és a srácok csak Ő érte becsülettel játszanak! ?(
miki78 2010.03.24. 08:10:37
kedvencunk19 2010.03.24. 08:23:51
drukker60 2010.03.24. 08:26:30
tudatlan10 2010.03.24. 08:33:45
A fociban a futás specifikus,a jégkorongban sokkal kevésbé.És akkor még az izületi hatásairól nem is beszéltünk.
Nem hasraütésre írtam a véleményem,elhiheted.
tudatlan10 2010.03.24. 08:36:41
brainska (törölt) 2010.03.24. 08:47:09
Licsimi 2010.03.24. 08:50:34
brainska (törölt) 2010.03.24. 08:53:32
brainska (törölt) 2010.03.24. 08:57:51
gyertek, legyünk sokan - a csütörtöki örömünket már csak a csapat tudná végzetesen elrontani, ha hazai pályán legyőzné a Volánt :)
üdv
brainska (törölt) 2010.03.24. 09:05:32
brainska (törölt) 2010.03.24. 09:09:24
-d(-_-)b- 2010.03.24. 09:19:50
-d(-_-)b- 2010.03.24. 09:22:37
medvid 2010.03.24. 09:22:47
bakker81 2010.03.24. 09:32:42
Mitől lesz állóképesség?
Hogy lesz robbanékony?
Szanee · http://www.bluebrothers.eu/ 2010.03.24. 09:34:34
sziszi_15 2010.03.24. 09:35:11
Licsimi 2010.03.24. 09:38:50
sziszi_15 2010.03.24. 09:42:38
tudatlan10 2010.03.24. 09:48:46
Ehhez kitűnő kiegészítő a kerékpározás.
Menj be egy öltözőbe,kérdezd meg,hány játékosnak van ki a térde,aztán futtasd őket.
Vagy kérdezd meg Strudwickot,Niedermayert a futásról.Én megtettem.
wincent · http://index.hu 2010.03.24. 10:20:32
A DAB, UTE, Fradi, Stars, Miskolc állítson össze egy KÖZÖS EBEL csapatot. Nyilván a játékospontrendszer függvényében. Úgy tudom, nincs limitálva a nevezhető játékosok száma. Majd egyfajta rotációs rendszerben minél több játékosnak lehetőséget adva a játékra lehetne indulni a pontvadászatban. Az igazi az lenne, ha a helyszínt is lehetne variálni, de gyanítom az EBEL erre nem nagyon ad lehetőséget (így célszerű Pesten játszani a potenciális szponzorok miatt).
Nem tudom, milyen szintű csapat lenne így összehozható (ha egyáltalán megvalósítható). No meg persze ilyenformán a Volán is beszállhatna a "játékba" :)
Tudom-tudom... Csak egy kis agymenés volt :)
bakker81 2010.03.24. 10:24:38
www.youtube.com/watch?v=2PBrrA1Ub_8
Persze mi magyarok ismét találhatunk ki jobbat-))
www.youtube.com/watch?v=SVF9i6q4mWc
Gondolom a fránya amcsiknak nincs egy qurva biciklijük és ezekkel a speciális mozgásokkal inzultálják a srácokat.
Fürdikéző jégkorongosokat sajna nem találtam.-)
Amiről te írsz max.levezetésnek,regenerálódásnak jó!
bakker81 2010.03.24. 10:30:12
Speciális elemeket belerakva ,még jobbat.
wincent · http://index.hu 2010.03.24. 10:37:37
Egyébként a futás, a testsúly (izomtömeg) növekedésével egyre jobban terheli az izületeket, így lehet, hogy pl. egy jégkorongozó számára nem ideális hosszabb távon. De laikus vagyok, amit írok, pusztán saját tapasztalat.
Licsimi 2010.03.24. 10:51:36
wincent · http://index.hu 2010.03.24. 10:55:07
brainska (törölt) 2010.03.24. 10:57:29
brainska (törölt) 2010.03.24. 11:06:30
9BB9 2010.03.24. 11:08:01
bakker81 2010.03.24. 11:28:20
Cooper felkészülés elején majd felkészülés végén.
Speciális és rövid távú futásokról van szó természetesen.Ami a tüdőt tágítja és a combizmokat erősíti,plussz vádlit erősít.@Nyuszí O_o: Ez is igaz.Egy jó atlétika edző aranyat ér a felkészítésben.Mindemellett jól kilazítani azokat a fránya izmokat az is nagyon fontos.Minél lazább az izomzat annál rugalmasabb.
Én is csak amatőr szinten foglalkozom ezzel.Másnak a bélyeg gyűjtés,vagy fegyver.Nekem az edzés tervek.
Néztem meg nem egy Kercsó féle edzést.Ő például nagyon sok gyakorlatot átvesz innen onnan.
Merít Kanadából.Usából de még az orosz jégkorongból is.
bakker81 2010.03.24. 11:32:42
Pedig az ő edzésein is látszik.
brainska (törölt) 2010.03.24. 12:11:29
www.dunaujvaros.com/tallozo/sport/020418_jegkorong.htm
ja, és az a meccs volt és maradt nekem az élő példák etalonja arra, hogy a hoki azért csodás játék, mert itt hatványozottan igaz a méretes közhely, hogy nem mindig a jobb csapat győz.
tudatlan10 2010.03.24. 12:13:54
De akkor egy utolsó kérdés:akinek a térde nem bírja a futást,hogy szerez akkor kondit?
kerusz 2010.03.24. 12:44:16
kerusz 2010.03.24. 12:45:00
wincent · http://index.hu 2010.03.24. 12:50:48
bakker81 2010.03.24. 12:57:22
Tudtommal száraz edzéseken ő is szokott segítséget kérni.Ebben nem vagyok 100%-ig biztos!@tudatlan10:Azért én kinézem Kógerből és Énekesből,hogy nem a 72-es edzésnaplókat böngészik.:))Vagy a 89-es videókat nézegetik.-))
Gondolom Chelios levezet a szaunában és nem alapoz.Persze kerékpározással is lehet izom tömeget felvinni nem kétlem.
Nem vagyok térd specialista sem de ha nem bírja nézesse meg orvossal.
A fejlődő jégkorongozó gyermekeknél szokott ez kijönni de nem csak náluk: www.informed.hu/betegsegek/betegsegek_reszletesen/accidents_trauma/fractures/knee/?article_id=33131
Olvasd el.
bakker81 2010.03.24. 13:03:28
Megnézném a jókedvű fiaink mit művelnének az uszodában-))
brainska (törölt) 2010.03.24. 16:47:00
tudatlan10 2010.03.24. 20:04:00
tudatlan10 2010.03.24. 20:05:05
Lazlee 2010.03.24. 22:31:19
@Licsimi: Jobb? Maklári? Hetényi?
@KCs: inkább írj erről is cikket, olyan rég olvashattunk már valami igazán frankót tőled.
jó most olvasom bazd- hogy finom legyek-, tán próbáld Vladóhoz, meg mivel annyira szereted Pékhez hasonlítani.
@edudus: az első meg a 3. jobb volt, ennyi :)
@Theutus: ezt jó tudni, köszi
@csatoimi: Szégyenlem ezt a játékot, még ha jobb is az ellenfél. De év közben is ez volt, M.Lac a megmondhatója, hogy mindig azt mondtam neki, hogy egy iszonyú szar meccsre jött. Szeriontem már nem hiszi el ő sem, de jobban is tudunk játszani. megerősítés, köszi :)@forestjr:
ma ilyen vagyok, ne haragudjatok nagyon :)
kerusz 2010.03.25. 00:18:07