A Red Wings saját csarnokában kapott ki a Calgarytól, a két csapat helyet cserélt nyugaton, immár a Flames a nyolcadik. Háromgólos hátrányból fordított a Vancouver a Colorado csarnokában, Mikael Samuelsson mesterhármast lőtt. 15 meccse nem tudja legyőzni a NY Islanders a Philadelphiát.
Nagyon fontos meccset bukott el odahaza a Detroit. A Red Wings a második harmadban 0-1-ről még fordítani tudott, de az utolsó húsz perc egyértelműen a Calgaryé volt. A Flames három gólt szerzett, a kapura lövéseket 15-4-re nyerte. Ezzel az eredménnyel a két csapat helyet cserélt a tabellán. Jelenleg a Calgary áll a nyolcadik, még továbbjutást érő helyen. Egymás után 15. meccsét bukta el a New York Islanders a Philadelphiával szemben. Pedig a keddi találkozón már 2-0-ra is vezetett az Islanders. Pályafutása 1166. meccsén az 550. győzelmét aratta Jacques Martin, a Montreal főedzője. A Canadiens a Tampát verte, amelyben Steven Stamkos már a 41. szezonbeli gólját lőtte, így a liga harmadik helyén áll az egyaránt 44 gólos Ovecskin és Crosby mögött. A fiatal csatár félszázat ígért az alapszakasz végéig.
A Toronto hosszabbításban, a Florida szétlövésben nyert. A Panthers-kapus, Tomas Vokoun kapujára mindössze 11 lövés ment, a Minnesota legutóbb ilyen kevésszer 2004. január 23-án, az Anaheim ellen próbálkozott. Amúgy is a Wild a hazai jégen legkevesebb kapura lövést jegyző csapat. Hiába vezetett 3-0-ra, majd 4-1-re is a Colorado, mégis kikapott otthon a Vancouvertől. Mikael Samuelsson karrierje első mesterhármasát lőtte, Henrik Sedin három gólpasszt adott. A Canucks a brutális, 14-es idegenbeli sorozatának utolsó előtti állomásához ért, tizenhárom meccsből nyolcszor nyert. Samuelsson a kilencedik szezonját tölti az NHL-ben, de 50 pontnál többet még sosem szerzett. Az Avs elleni 3+1-gyel érte el a félszázat. Az Ottawa először nyert az olimpia befejezése óta, Daniel Alfredsson három gólpasszal segítette a Senst Edmontonban. A Columbus idegenben verte az Anaheimet, ezzel a Ducks már hét pontra került a playoffos helytől.
A kanadai junior ligás Quebec Rempartsban szereplő 20 éves Dmitrij Kugrisov hároméves, entry level megállapodást kötött a Washingtonnal. Az orosz utánpótlás-válogatott csatárt a 2008-as draft második körében választották ki.
141. játéknap, 2010. március 9.
Toronto Maple Leafs-Boston Bruins 4-3 (0-1, 2-1, 1-1, 1-0)
Gól: Primeau (Schenn), Gunnarsson (Kessel, Kuljomin), Caputi (Stalberg, Schenn), Kuljomin (hosszabbításban, Grabovszkij), ill. Recchi (P. Bergeron, Seidenberg), Sturm (Recchi, Wideman, ee.), P. Bergeron (Recchi, Sturm). Kapusok: Gustavsson 26/29, ill. Thomas 26/30.
Atlanta Thrashers-Nashville Predators 1-2 (0-2, 1-0, 0-0)
Gól: Antropov (Oduya, Bergfors), ill,. Suter (Arnott, Erat, ee.), Wilson. Kapusok: Hedberg 30/32, ill. Ellis 30/31.
Detroit Red Wings-Calgary Flames 2-4 (0-0, 2-1, 0-3)
Gól: Dacjuk (Holmström, Rafalski), Holmström (Lidström, Rafalski, ee.), ill. Langkow (I. White), Iginla (R. Bourque, Stajan), R. Bourque (Iginla, Regehr), Higgins (az üres kapuba). Kapusok: Howard 28/31, ill. Kiprusoff 28/30.
Philadelphia Flyers-New York Islanders 3-2 (0-1, 1-1, 2-0)
Gól: Carter (Briere, Timonen), Giroux (M. Richards, Pronger, ee.), Gagne (Giroux, Carle, ee.), ill. Tavares (Park, Gervais), Okposo (Bailey, Gervais). Kapusok: Leighton 23/25, ill. Roloson 32/35.
Montreal Canadiens-Tampa Bay Lightning 5-3 (2-0, 2-2, 1-1)
Gól: Metropolit (Gomez, Spacek, ee.), Gomez, B. Pouliot (Gomez), Darche (Metropolit, Markov), Darche (Plekanec, Markov), ill. Stamkos (ee.), Walker (Parris, Veilleux), St. Louis (Stamkos, Foster). Kapusok: Halak 28/31, ill. Niittymaki 9/13, majd Smith 14/15.
Minnesota Wild-Florida Panthers 2-3 (2-0, 0-0, 0-2, 0-0, 0-1)
Gól: M. Koivu (Barker, Burns, ee.), Earl (Schultz), ill. Frolik (McCabe, Booth), Stillman (Reinprecht), Stillman (szétlövésből). Kapusok: Bäckström 29/31, ill. Vokoun 9/11.
Colorado Avalanche-Vancouver Canucks 4-6 (3-0, 1-3, 0-3)
Gól: Duchene (Mueller, Cumiskey), Stewart (Galiardi), Duchene (P. Stastny, Cumiskey, ee.), Mueller, ill. Samuelsson (D. Sedin, H. Sedin), Samuelsson (Ehrhoff, H. Sedin), Samuelsson (D. Sedin, H. Sedin), Burrows (Ehrhoff, Kesler, ee.), Hansen (Glass, Rome), D. Sedin (az üres kapuba, Samuelsson, Kesler). Kapusok: Anderson 26/31, ill. Luongo 23/27.
Edmonton Oilers-Ottawa Senators 1-4 (0-0, 1-1, 0-3)
Gól: Pisani (A. Johnson, Horcoff), ill. Kelly (Alfredsson, Spezza), Cullen (Karlsson, Alfredsson, ee.), Fisher (Kelly, Karlsson), M. Michalek (Alfredsson, Spezza, ee.). Kapusok: Drouin-Deslauriers 35/39, ill. Elliott 18/19.
Anaheim Ducks-Columbus Blue Jackets 2-5 (0-1, 0-2, 2-2)
Gól: Visnovsky (Ryan, Getzlaf), Getzlaf (Ryan, Perry), ill. Dorsett (Vermette, Blunden), Voracek (Tyutin, Stralman, ee.), Tyutin (Voracek, Umberger), Vermette (Voracek, Tyutin, ee.), Brassard (Vermette, Russell, ee.). Kapusok: Hiller 17/20, majd McElhinney 7/9, ill. Garon 36/38.
A bajnokság állása itt olvasható, a statisztikák legjobbjai pedig itt.
Thresher 2010.03.10. 13:38:08
Hírértékben szerintem őket követi a Toronto gyözelme a Boston ellen, jó volt a hajrá a végén.
Ma Washington-Carolina-t kéne nézni, az előbbi fiaskója után, meg a Devils-Rangerst, ha az előbbi megint veszít, akkor nem hogy a divizó elsőség lesz nehéz (amit azért én nem bánok :P), de meg kell barátkozniuk a gondolottal hogy a főcsoport 5-6-ik helyénél nehezen remélhetnek jobbat.
stero · http://newyorkrangers.blog.hu/ 2010.03.10. 13:47:24
www.youtube.com/watch?v=UK5WMgFzljc
Thresher 2010.03.10. 13:54:10
Von Siebenbuergen · http://koszelet.blog.hu/ 2010.03.10. 20:16:30
la_mikee 2010.03.10. 20:48:05
Hajrá-hajrá Kopitar! :)
amúgy meg go kings go
csatoimi 2010.03.11. 04:44:09
csatoimi 2010.03.11. 05:06:40
csatoimi 2010.03.11. 05:17:18