Mindjárt itt az olimpia, két történelmi fejezet következik felvezetésképpen. Az első jégkorongtornát 1920-ban rendezték, a nyári olimpiai játékokon. Akkor amatőröknek írták ki a versenyt, és ez elvben 1998-ig így is maradt. NHL-hokisok legalábbis Naganóban szerepelhettek először. Kanadának eddig csak klubcsapatok nyertek aranyat.

Kezdetben Kanada mindent vitt, úgy, hogy egyetemi vagy klubcsapatot küldött, amely többnyire simán hozta a címet. 1920-ban a nyári olimpia programján volt a jégkorong, Kanadát az Allan-kupa-győztes Winnipeg Falcons képviselte. A legnagyobb ellenfelet, az Egyesült Államokat kizárták, mivel csapatában négy kanadai születésű hokis is szerepelt.

1952-ig, az oslói tornáig egy kivétellel Kanada nyert. A kivétel az 1936-os torna volt, ott Nagy-Britannia lett az első. A britek úgy tudtak nyerni, hogy csapatukban 11 olyan játékos volt, aki Kanadában játszott korábban. Ráadásul a brit csapatban két játékos is szerepelt, akik engedély nélkül igazoltak az angol nemzeti ligába. A kanadaiak hiába óvtak, maradt az ezüstérem.

Ebben az időszakban egyszer sem a teljes kanadai válogatott utazott az olimpiákra. A már említett Winnipeg Falcons után 1924-ben a Toronto Granites, 1928-ban a University of Toronto Grads, 1932-ben a Winnipeg Hockey Club, 1948-ban a Royal Canadian Air Force, 1952-ben az Edmonton Mercurys nyert aranyat.

A kanadainak sikerei után a szovjetek uralma következett. Az 1992-es albertville-i olimpiáig szinte mindig nyertek, a sorozatot csak az amerikaiak szakították meg kétszer, mindkétszer saját rendezésű olimpián. A Szovjetunió 1956-ban indult először, és némi meglepetésre nyert is. Azért is volt különös a siker, mert 1950-ben egy szverdlovszki légi katasztrófában a csapat nagy része, 11 játékos és az edző Borisz Bocsarnyikov is meghalt, új válogatottat kellett építeni, ami nagyszerűen sikerült.

Az 56-os bajnokok legjobbja az a Vszevolod Bobrov volt, aki egyike a kevés sportolónak, aki nyári és téli olimpián is szerepelt. Az 1952-es nyári olimpián a futballválogatott kapitánya volt, öt gólt lőtt, a jugoszlávoknak mesterhármast vágott. Ma a KHL-ben divízió viseli a nevét. Bobrov úgy élte túl szverdlovszki katasztrófát, hogy félt a repüléstől, inkább vonattal utazott.

Legalább ilyen meglepő volt az 1960-as amerikai győzelem. A fiatal, bostoni és minnesotai egyetemistákra épülő válogatott az 1958-as és 1959-es világbajnok Kanadát és a címvédő szovjeteket előzte meg. Az 1964-es olimpia azért volt emékezetes, mert ezen szerepelt utoljára a magyar válogatott.

A szovjetek – a FÁK 1992-es győzelmével együtt – összesen nyolc aranyig jutottak. 1972-ben, a csapat legfiatalabb játékosaként nyert bajnoki címet Vlagyiszlav Tretyak, és ekkor tűnt fel Jevgenyij Malcev, Valerij Harlamov és Borisz Mihajlov. Vitalij Davidov és Alekszandr Ragulin már a harmadik aranyánál tartott.

1980-ban is abszolút esélyesként utaztak az Egyesült Államokba a szovjetek, olyan játékosokkal, mint Tretyak, Petrov, Harlamov, Mihajlov, Malcev, valamint a fiatalok, Alekszej Kaszatonov, Vjacseszlav Fetyiszov, Vlagyimir Krutov és Szergej Makarov. Mégsem ők nyertek Lake Placidben, hanem a házigazda, ami csodaszámba ment. Már az óriási meglepetés volt, hogy a 20 éves egyetemistákból összerakott válogatott eljutott a döntőig. A svédek elleni meccset 27 másodperccel a vége előtt hozták 2-2-es döntetlenre, majd legyőzték a szovjetek után legerősebbnek tartott Csehszlovákiát (7-3), továbbá Norvégiát (5-1), Romániát (7-2), és az NSZK-t (4-2) is.

Ezután következett 1980. február 22., a négyes döntő első meccse a szovjetek ellen. Két héttel korábban a Szovjetunió egy bemutatón 10-3-ra verte az amerikaiakat, de ezen a találkozón nem sikerült elhúzniuk a sztároknak. Krutov, majd Makarov és Malcev góljaival 1-0-ra, 2-1-re és 3-2-re is vezetett Szovjetunió, de a hazaiak rendre egyenlíteni tudtak. Az 50. percben pedig jött, amire kevesen számítottak, Mike Eurozine góljával 4-3-ra vezetett az Egyesült Államok. Az utolsó tíz percben az amerikaiak szinte ki sem jöttek a védekezőharmadból. Érdekesség, hogy a végén szovjetek nem hozták le kapust, 39-16 volt a lövések aránya, de a hazaiak megőrizték egygólos előnyüket. Két nappal később a finneket is megverték, így veretlenül hozták második olimpiai aranyukat.

A húsz Lake Placed-i hős közül 13 játékos jutott el később az NHL-be, közülük csak öt olyan akadt, aki több mint 500 meccset játszott. Ken Morrow Stanleyt nyert a New York Islandersszel, Mike Ramsey 18 szezont húzott le a legjobbak között.

A szovjet jégkorongot nem rengette meg a Lake Placed-i kudarc, Szarajevóban megint elsők lettek, és 1992-ben, Albertville-ben már a nyolcadik aranyukat nyerték. Ám azóta csak kétszer állhattak a dobogóra, és a naganói ezüst volt a legjobb eredményük.