Egy kör, kilenc mérkőzés maradt az EBEL alapszakaszából. A Sapa Fehérvár AV19 még nem teljesítette ugyan a feladatát, de nagyon közel áll hozzá. A playoffhoz két csapatot kell megelőznünk. A Jesenice már matematikailag sem érhet utol bennünket, a Ljubljana hátránya pedig 13 pont. Talán nem vall elbizakodottságra, ha már azon morfondírozunk, mely csapat lehet az ellenfelünk a rájátszásban. És főképpen azon, mi várhat a Volánra hosszabb távon. Olvasóink megszokhatták, időről időre megírjuk véleményünket a dolgok állásáról. Az alábbiakban tehát a székesfehérvári jégkorongról lesz szó. Jelenről, jövőről, jó érzésekről, magas színvonalról, lelátói hangulatról, rózsaszínű szemüvegekről. A magyar jégkorong szempontjából ugyanennyire fontos Mol Ligáról sem feledkeztünk meg. Megvárjuk a hétvégét, utána internetre vetjük összegyűjtött gondolatainkat arról is.

Ahogy tavaly, idén is az volt a klubvezetés elvárása, hogy jusson a csapat a rájátszásba. Tudvalévő, ehhez két riválist kell megelőzni. Könnyűnek hangzik, korántsem az. Két szezonon át nem sikerült, a harmadikban összejönni látszik. Megállapíthatjuk, a feladat felét egy körrel a vége előtt teljesítettük. A Jesenice már nem tudja ledolgozni 19 pontos hátrányát a magyar bajnokkal szemben.

Volt egy másik cél is. A csapat szakmai stábja azt tűzte saját maga és játékosai elé, hogy szerezzenek mérkőzésenként átlagban legalább egy pontot. 45 mérkőzésen 48 pont gyűlt össze eddig. Ez azt jelenti, hogy a részteljesítés stimmel, a hátralévő időben hat pont megszerzése a minimálterv. Öt hazai meccs van, vállalhatónak tűnik.

A Jarmo Tolvanen–Énekes Lajos páros másik elképzelése szerint az ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnok hazai vár kell legyen, amelyben mindig meg kell mutatni, ki az úr. Fontos, hogy ne szeressenek ide jönni az ellenfelek. 22 hazai mérkőzésen négyszer maradt pont nélkül maradt a csapat. A hazai tabellán a vesztett pontok tekintetében harmadik a Fehérvár, kevesebbszer csak a Graz és a Vienna Capitals kapott ki a rendes játékidőben.

A Fehérvár teljesítménye összességében messze felülmúlja az előző szezonokban tapasztaltakat. Ezzel együtt tisztában vagyunk vele, hogy vannak hiányosságok, van, ami nem úgy megy, ahogy szeretnénk. Nézzük az árnyoldalakat. A csapat emberelőnyös játéka impotens. Vannak mérkőzések, mint a legutóbbi, amikor az előnyök beltartalmi értéke magasabb, de eredmény ilyenkor sem jön. Szembetűnő, hogy zavarja a csapatot a létszámfölény, megtöri a lendületünket, számszerűen is kevesebb helyzetet dolgozunk ki, mint öt az öt ellen. A csapat alapjátéka viszont jól működik, a megteremtett helyzetek alapján minden mérkőzésen megadjuk magunknak a győzelem esélyét, csak az a kérdés, hogy a speciális és a védekező játék milyen. A találkozókon sorozatban gyönyörű megoldásokat produkálnak játékosaink. És ami nagy öröm ebben a mezőnyben, mindez egyáltalán nem azért van, mert egykori NHL-esek viszik a prímet a csapatban. Bár örvendetes, hogy a légiósok kiválasztása idén minden eddiginél jobban sikerült, főként a hazai hokisokra építhetünk, ezt szinte csak mi mondhatjuk el magunkról.

Olyan ligában küzdünk az 5–8. helyen, ahol pontokban kifejezve nem sokkal áll előttünk a Kontinentális Kupa-győztes Salzburg. Hogy milyen ez a Salzburg? Az említett kupa döntőjének legeredményesebb csatára öt kanadai juniorszezon és három AHL-idény után nem fér be az első csapat keretébe, az osztrák másodosztályban játszik. Hihetetlen jó játékosok, nagyszerű csapatok érkeznek hozzánk. Ezt nem szabad megszokni. Ennek minden héten örülni kell. És bízni abban, hogy mindez még jó ideig így marad. A hiányosságokon, hibákon tehát sopánkodhatunk is, de mi még mindig csodának tekintjük ezt az egészet, aminek részesei lehetünk. Ha ez rózsaszín szemüveg, hát legyen. De hadd gondoljuk mégis azt, hogy amikor optimisták vagyunk, akkor vagyunk realisták.

Muszáj beszélnünk arról a hangulatról, ami Székesfehérváron, az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban kialakult. Ahogy a csapat felépítése, ez is hosszú folyamat eredménye. A prioritás természetesen a fehérvári drukkereket illeti, azokat, akik évek, évtizedek óta ott vannak csapatuk mellett jóban-rosszban. De nem lehet nem észrevenni, hogy az ország minden részéből és határainkon túlról is érkeznek a meccsekre a hokiszurkolók. A magyarázat egyszerű: errefelé korábban soha nem látott minőségű játékot láthatnak garantáltan. Ne legyünk bátortalanok kimondani: a liga magyarországi mérkőzései mind színvonalukban, mind izgalmukban hazánk talán legnívósabb sorozatává váltak, minden sportágat beleértve. Budapestről is több százan utaznak Fehérvárra hetente többször is, hogy segítsenek hizlalni a nézőszámot. Külön öröm, hogy az OB I.-es riválisok drukkerei közül is sokan magukénak tudják érezni a csapatot. UTE-, Dab- és Stars-szurkolók tavaly is voltak, idén megjelentek a miskolciak, a csíkiak, a Fradi-pályáról ismert arcok is. Közülük többen együtt szorítanak a Fehérvárnak. Az is remek fejlemény, hogy a szeredai szponzor és a székelyföldi város nevének felbukkanása kis túlzással hárommillió odaadó hívet szerzett a csapatnak. Ez mind jó dolog, nagyon is. Palkovicsék, Ladányiék az EBEL-ben Magyarországot és a magyarságot képviselik.

Szívet melengető az a sportbarátság is, ami legutóbb kedden mutatkozott meg a Fehérvár- és a Medvescak-hívek között, és ami egyre gyakoribb. A mérkőzés után tíz percig ünnepelte, éltette egymást, valamint az est nagyszerű játékát a hazai és a vendégtábor. Ez látható és hallható a háttérből az alábbi videón is. Cikkünk címe innen származik: a Blue Brothers szurkolócsoport horvát közmondással készített drapériát zágrábi barátainak, a Sektor B-nek. Eredeti nyelven – ludi boj biju, a mudri vino piju –, ahogy őket is magyar transzparens várta Zágrábban. Jó érzés előre tudni, hogy február 19-én ismét nagyszerű dolog lesz hétezer horvát mellett néhány tucatnyi magyarnak lenni. Ez az, amiért nők és családok is egyre nagyobb létszámban jönnek. Olyan a hangulat és a színvonal, aminek egyszerűen jó részesévé válni. Betonlépcső ide, hideg oda, büfé előtti várakozás amoda.

Érdemes elgondolkodnunk, mit hoz a jövő. Ahhoz, hogy versenyképes legyen a magyar bajnok, sok pénz kellett eddig is. Bár már az idei színvonal tartása is elfogadható lenne, az alkotó ember szeretne mindig feljebb lépni. A szakmai előrelépés, amit helyezésekben is ki lehet fejezni, szinte kizárólag pénz kérdése. Ha jól gondoljuk, a székesfehérvári csapat működésének anyagi hátterét a város, a Volán, továbbá néhány közepes és sok kis cég szponzorációja jelenti. Magyar szinten tetemes, ligaszinten alacsony összeg jön így össze. Ezenkívül a jegybevétel lehet még számottevő a költségvetésben. Hiányzik egy roppant fontos láncszem, ami nélkül nehéz lesz továbblépni. Egy tőkeerős, a csapattal hosszú távon számoló jelentős cég. Magyarul: nagyon fontos, hogy a tőke végre-végre észrevegye, itt olyasmi történik, ami mellé érdemes odaállni.

A csapat fejlődése hosszú évek óta töretlen. De a csarnokba lépve egyértelművé válik, van hová fejlődni, vannak perspektívák a szakosztályvezetés előtt. Állítható, hogy a kornak megfelelőbb körülmények, a 21. századi körítés biztosítása esetén a mai átlagnézőszám jelentősen emelhető lenne. Hosszú távon gondolkodva, a város egyéb létesítményeit is látva a helyzet egyre inkább új sportcsarnokért kiált.

Összefoglalva: a Sapa Fehérvár AV19 történetét a nagyon kevés magyar sikertörténet egyikének véljük. Az ember olyan, hogy a múltat általában szebbnek látja, mint a jelent, a jövőre gondolni pedig nem tud, nem akar, nem mer. Mi azonban úgy véljük, csak az út elején járunk. Szerintünk a jelen rendben van, a jövő ígéretes. Ahhoz persze, hogy az ígéretek valósággá váljanak, iszonyúan sokan kell dolgoznia mindenkinek. Lehet, hogy nekünk is. Legyen hozzá elég erő és kitartás, ez a legfontosabb.