Szeretnénk a játékunk alapritmusát felgyorsítani, és a régóta problémát jelentő sok kiállítás számát csökkenteni, mondta blogunknak Énekes Lajos edző. A Sapa Fehérvár AV 19 az EBEL újoncát, a Medvescak Zagrebet fogadja a péntek esti tévés mérkőzésen. Ha nyer a magyar bajnok, nyolc mérkőzés után ötvenszázalékos teljesítménnyel állhat.
Énekes Lajos hozzátette, a gyorsulás és a kevesebb kiállítás összefügg. Ha nem kapnak annyi büntetést, tovább tudnak gyorsabbak maradni a játékosok. Az utóbbi időben sok energiát emésztett fel az általában hatékony védekezés. A másik jelentős szempont, amire oda kell figyelni a jövőben, az a pontosság.
"Ha ez gyorsasággal és egyszerűséggel társul, az emberelőnyös játékunk hatékonysága is emelkedni fog. Természetesen győzni szeretnénk a Medvescak ellen, de mindenkinek felhívom a figyelmét, hogy ez már nem az a horvát csapat, amelyet a felkészülés során Székesfehérváron vendágül láttunk. Az EBEL eddigi meccsein is megmutatták, képesek a bravúrokra. Úgy gondolom, abszolút nem számíthatunk könnyű mérkőzésre. Már csak azért sem, mert ők is javítani szeretnének az utóbbi idők rossz szériája miatt."
A fehérváriak első soros centere, a finn Teemu Elomo pótlásáig Vaszjunyin Artyom kapja meg elsőként a bizonyítási lehetőséget Palkovics és Mihály között, centerként. Az új centerrel kapcsolatban egyelőre a kiválasztás szakaszában tartanak a dolgok, a csapat két héten belül szeretné megoldani a kérdést, de nem kapkodják el. Vas Márton kisebb sérüléssel bajlódott a hét közepén, a csütörtöki jeges edzést ki is hagyta, de nagy baj nincs, csak biztonságból történt mindez. A keretből Maklári Erik nem öltözik át.
A kapuban Tommi Satosaari kezd.
1. sor: Tokaji, Horváth, Palkovics, Vaszjunyin, Mihály
2. sor: Ackeström, Jobb, Kovács, Fekete, Peterdi
3. sor: Alen, Ondrejcik, Vas J., Vas M., Ladányi
4. sor: Flinta, Sofron, Nagy, Benk, Hegyi
A Medvescak a remek rajt után négyes vereségszériában van, igaz, egy pontot szerzett egy hosszabbításos meccsen. Az első idegenbeli mérkőzését a Linz otthonában nyerő Medvescak Villachban (1-5) és Klagenfurtban (0-7) is súlyos vereséget szenvedett.
Figyelemre méltó, hogy kedden négy játékosukat nélkülözve is remekül tartották magukat odahaza a Vienna Capitals ellen, a 49. percig 2-2 volt az eredmény. Alan Letang betegség, Mato Mladenovic és Marko Lovrencic sérülés, Mike Prpich eltiltás miatt hiányzott. Számunkra nem rossz hír, hogy ők négyen nagy valószínűséggel Fehérváron sem fognak pályára lépni. Mladenovicot leszámítva mindannyian fontos, meghatározó játékosai a zágrábi csapatnak.
Lovrencic a csapat legjobb horvát, rajta kívül csak a 18 éves Mislav Blagus szerzett pontot az EBEL hét fordulója alatt, legutóbb, a bécsiek ellen. Az első két sorban az egy szem Brumerciken kívül - aki az elmúlt idényben a szlovák extraligában szerepelt - várhatóan Fehérváron is mindenki légiós lesz. A kapuban a szlovén válogatott Robert Kristan áll majd. A csapatot segítik a jogszabályok, a Kanadában született, de horvát felmenőkkel rendelkező játékosok gyorsan megkapták az állampolgárságot, így Sertich, Hecimovic és J. Prpic is hazai játékosnak számít már. Ha maradnak két-három évig, akkor a horvát válogatott is jelentősen megerősödhet.
Damir Gojanovic Medvescak-elnök az elmúlt hetek sikertelensége után is optimista. Az EBEL-indulás Horvátországban hasonló folyamatokat indított el, mint hazánkban. A hazai mérkőzéseken rendre megtelik a zágrábi csarnok, a hatezer néző a hírek szerint fantasztikus hangulatot teremt. "Nagyon örülünk az eddig elért eredményeknek. A csapat hozza, amit reméltünk. A Jesenice, a Ljubljana és a Fehérvár lehet ellenfelünk, velük nagyjából egy szinten vagyunk. Odahaza mindenki ellen meglepetésre vagyunk képesek." Gojanovic ért a jégkoronghoz, jelenleg is aktív játékos, 2001-ben horvát gólkirály volt, 2007-ig a világbajnokságokon is szerepelt a horvát válogatottban.
A csütörtöki tévés meccsen a címvédő Klagenfurt 4-1-re verte a ligaelső Villachot. A Fehérvár pénteki győzelme esetén a rájátszásért folytatott versenyben mindhárom potenciális ellenfelét maga mögött tudhatná a tabellán.
A hírek szerint az Olimpija Ljubljana háza táján ismét gondok vannak. A helyi kommentátorok ennek első jeleként tudják be, hogy a csapat legendás játékosa és csapatkapitánya, Tomaz Vnuk váratlanul, szezon közben befejezte pályafutását. A 150-szeres válogatott, 39 éves Vnuk tagja volt annak a Feldkirchnek, amely 1998-ban szenzációs módon megnyerte a BEK-et. Vnuk ígérete szerint hétfői sajtótájékoztatóján számol be döntése okairól.
csatoimi 2009.10.02. 10:08:12
munkagep 2009.10.02. 10:11:46
munkagep 2009.10.02. 10:17:27
Azért nálunk is vannak pozitív példák: Sille, Ondrejcik, Ennafati, Holéczy
[Roller] 2009.10.02. 10:17:40
csatoimi 2009.10.02. 10:21:47
csatoimi 2009.10.02. 10:24:11
Scofi 2009.10.02. 10:25:56
Szerintem ez nem csak a klubon múlik. A csapatnak természetesen lényegesen könnyebb lenne a helyzete,de Flinta éa Mihály esetében ennek fel sem szabadna merülnie.
kapusLaci 2009.10.02. 10:26:45
KCs 2009.10.02. 10:33:29
csatoimi 2009.10.02. 10:37:04
exL:1 2009.10.02. 10:38:45
AG 2.0 · http://albertgazda.blog.hu 2009.10.02. 10:40:02
[Roller] 2009.10.02. 10:41:19
Mihály Árpi, viszont tudtommal nem játszott Románia színeiben, tehát neki ha jól tudom kb két év.
Azt viszont nem tudom, hogyha Flinta megkapja az állampolgárságot, akkor ahogy KCs is mondta VB-n csak négy év után játszhat. A négy év az állampolgárság megkapásától számít, vagy mikortól?
Valamint EBEL szabályok szerint, ha már magyar állampolgár, akkor ott is él-e ez a négy év, vagy ott egyből hazainak számít?
kapusLaci 2009.10.02. 10:41:58
Horiko 2009.10.02. 10:44:18
Nem maradt egyetemi csapatánál a tengerentúlon Kóger Dániel, aki a nyári felkészülést a Sapa Fehérvár AV19-cel csinálta végig, és csak augusztus végén döntött úgy, hogy kipróbálja magát az Egyesült Államokban. Nos, az albás nevelésű tehetséges szélső hazaérkezik, és minden bizonnyal a továbbiakban rajta és a klubon múlik, hogy kék-fehér szerelést ölt, vagy sem. Id. Ocskay Gábor azt üzente: várja Danit, hogy tárgyaljanak.
[Roller] 2009.10.02. 10:45:24
Köszi.
Az első viszont még mindig nem tiszta. Mikortól számít a négy év?
KCs 2009.10.02. 10:45:34
@AG 2.0: Igen, de mondjuk nem center. Ettől függetlenül most ez a feladat, szurkoljunk neki.
KCs 2009.10.02. 10:50:28
Pierre 2009.10.02. 10:50:47
FrankK 2009.10.02. 10:51:20
csatoimi 2009.10.02. 10:52:29
csatoimi 2009.10.02. 10:57:30
Gaudi 2009.10.02. 10:57:48
Nemzeti öntudat itt nem létezik, csak a leépítésén dolgoznak sokan, nagy erőkkel. A többire meg rásütjük a "magyarkodó" bélyeget.
ON: Jó lenne megzúzni a horvátokat, egyrészt mert kéne a pont nagyon, másrészt meg otthoni meccsen egy újonc ellen, szinte elvárás.
exL:1 2009.10.02. 11:00:19
exL:1 2009.10.02. 11:04:15
b23 2009.10.02. 11:08:53
Szerinted miért nem lehet ezt gyorsitani?
Ameddig ezek a ..... vannak hatalmon......
Nem hiszem,hogy pont egy székely ember nem tudja erre a választ.Kaptatok bemutatót tőlük,hogyan állnak a magyarság összetartásának kérdéséhez.
csatoimi 2009.10.02. 11:15:34
Gaudi 2009.10.02. 11:22:00
Ha megyek majd szólok, és megejtjük. Sok ilyen kéne ide Magyarországra, mint Te. Nem itt tartanánk.
Pierre 2009.10.02. 11:26:54
Bár most egyre népszererűbb a hoki, itt lenne a lehetőség, kiharcolni...
székely hokis 2009.10.02. 11:30:37
@b23: Szerintem 2 ember állampolgársága nem azon múlik ,hogy ki van hatalmon, főleg a 2 személyét illetően. Na mindeggy. Meg kell kérdezni Ocskay urat, hogy tett e eggyáltalán lépéseket ennek érdekében. És utánna
székely hokis 2009.10.02. 11:33:17
Hajrá Volán
Tiszteletem mindenkinek
ob4 2009.10.02. 12:13:50
Szerintem ne tanítsuk!
A hoki egy játék!
brunzwik 2009.10.02. 12:15:24
Azt szeretném megtudni valami hozzáértötől, hogy Hegyi-vel mi a baj, nem hajt edzéseken, vagy nem tartja be az utasitásokat, hogy ilyen kevés lehetőséget kap???
A volán honlap szerint megint nem ő lesz az első számú a fiatal sorban Sofi és Nagy mellet.
Vaszjunyin szerintem nem olyan rossz választás az első sorba, én bizom benne, nem rossz játékos, de valami miatt mostanában nem nagyon megy neki. Hátha ma indul be.. :D
Már nagyon várom az esti meccset.
brunzwik 2009.10.02. 12:17:06
Bocsi az OFF-ért..
székely hokis 2009.10.02. 12:41:43
És evel befejezem mert ez a téma már ne idevaló.
Hajrá Volán ma este remélem megmutassuk milyen tökös legények a Székesfehérváriak és átrobogunk Zágrábon.
Tiszteletem
Uteapu 2009.10.02. 12:42:38
szeméremajax 2009.10.02. 12:42:50
KCs 2009.10.02. 12:46:39
Fri · http://www.rallysport.hu 2009.10.02. 13:06:07
mindenkijobbra... 2009.10.02. 13:12:22
www.erstebankliga.at/3d8899ab4161f0b5df7c7d8532435f8e.html
Lehet szavazni! :-)
szeméremajax 2009.10.02. 13:12:38
KCs 2009.10.02. 13:24:59
csatoimi 2009.10.02. 13:41:30
Borsy 2009.10.02. 13:43:59
A focit a Föld nevű bolygó szinte mindegyik országában űzik, ez nagyságrendileg 200 országot jelent. Az első 80-100 ország egymással történő meccselése során szinte már nem beszélhetünk meglepetés eredményről. Erre jó példa a BATE Boriszov BL-be jutása,a ciprusi Famaguszta tegnapi 3-1-es győzelme, vagy a francia válogatott csapat veresége Ausztriától. A jégkorongban a világranglista első 7-8 csapatát a többi csapat csak valami isteni csodával tudja legyőzni. A magyar futballban kb. 70-80 ezer igazolt játékos van(ami nemzetközi összeghasonlításban az ország népességéhez viszonyítva Európában a legalacsonyabb=TÖK UTOLSÓK VAGYUNK; a jégkorongról inkább ne is beszéljünk).
Az tény, hogy a mai magyar foci elég siralmas állapotban van, de erre nem az a megoldás, hogy ne adjunk semmit a sportágra, hanem az, hogy megpróbáljunk felzárkózni az előttünk járó országokhoz. A fociban a legnehezebb lépést tartani a gazdag és jól működő focival rendelkező országokhoz, mivel itt a legnagyobb a konkurencia. Ezek a tények ellenére én bízom abban, hogy 30 ezer ember előtt a VIDI BL meccset játszik mondjuk a Real Madriddal és 2-0 győz. Én tulajdonképpen minden sportágnak a híve és nagy szurkolója vagyok, igazából én a MAGYAROKNAK SZURKOLOK. Akkor lennék boldog, ha a kosár olimpia döntőjében pl. az amcsikkal vívnánk ki-ki csatát(férfi, női egyaránt), jégkorongban Kanadával és Szávay Ági a Grand Slam győzelmeit számolgatná. Ezentúl azt is vallom, hogy az utánpótlás és a tömegsport fellendítésére, sportágtól függetlenül sokkal nagyobb szerepet kellene fordítani az államnak is. Ezt azért is mondom, mert így megalapozhatnánk a jobb felnőtt szereplést, egészségesebb lenne az ország->ezekből adódóan kevesebb lenne a káros szenvedélyek gyakorisága->jobb lenne az ország gazdasági teljesítménye...a sort nagyon sokáig lehetne folytatni.
-mai kiegészítés-
Jégkorongban 25-30 valamire való országból vagyunk 20-ak, míg fociban kb 100-120 komoly válogatott van, amiből mi 50-ik hely környékén vagyunk. Ha a számokat arányítjuk egymáshoz, akkor a foci előrébb tart. Szerintem a focival kapcsolatban jóval nagyobbak az elvárások, mivel ott sokáig a világ legjobbjai közé tartoztunk. (nemzetközi kupagyőzelmek, olimpiai címek, VB 2-ik helyek; 1966-ban is nagyon jó csapatunk volt a brazilokat iskolajátékkal aláztuk.)
-kiegészítés vége-
Ezekből az adatokból is látszik, hogy a foci más kategória. Miután már elég alaposan felhúztam a "falábú focistákat és vonjuk el a focitól a pénzt" kiabálókat, elárulom, hogy a VIDI és a VOLÁN mérkőzéseire is bérlettel rendelkezem.
Várom a reakciókat!
HAJRÁ MAGYAROK!
miki78 2009.10.02. 13:45:28
szeméremajax 2009.10.02. 13:46:25
Én azt hiszem kis hazánkban a jégkorong méltó riválisa lett a labdarúgásnak, s ami korábban elképzelhetetlen volt, mára valósággá vált, hogy az itthon is egyre több szurkolót vonzó hoki látogatottságban már le is körözte a futballt. A múlt egyértelműen a foci mellett szól, de a jövő - és már egy ideje a jelen is - a jégkorongé. Na hát ezt kellene méltóképpen elismerni.
KCs 2009.10.02. 13:48:11
Svédországot illetően könnyen lehet, hogy igazad van, ott a hoki igencsak elnyomja a focit.
KCs 2009.10.02. 13:52:03
A magyar hoki rengeteget lépett előre, de a hátországa még messze nem elég bő ahhoz, hogy fenntartható legyen ez a fejlődés. Ameddig pedig csarnokbezárásokról jönnek a hírek, nem is lesz.
szeméremajax 2009.10.02. 13:54:14
Borsy 2009.10.02. 13:56:01
szeméremajax 2009.10.02. 14:04:21
csatoimi 2009.10.02. 14:07:58
Borsy 2009.10.02. 14:13:23
csatoimi 2009.10.02. 14:14:15
Borsy 2009.10.02. 14:17:16
csatoimi 2009.10.02. 14:18:31
Borsy 2009.10.02. 14:18:48
FrankK 2009.10.02. 14:19:11
Ilyen alapon azt mondhatnám , hogy jégkorongcsapatunk a legjobb ha csak Afrikát , Dél-Közép Amerikát , Ausztrália-Oceánia nézzük Valamint Ázsiában is benne van a top 3 ban. A fociban ugye ez nem igaz.
Hagyjuk ezt a témát szerintem.
csatoimi 2009.10.02. 14:20:41
Borsy 2009.10.02. 14:21:02
Borsy 2009.10.02. 14:22:14
csatoimi 2009.10.02. 14:24:56
verado 2009.10.02. 14:31:39
Ritmo 2009.10.02. 14:34:04
Ha van egy gatyád 1 pár tornacsukád + két ballábad akkor már focizhatsz.Ezzel szemben korcsolya ,hokibot és nem utolsó sorban jég nélkül még korcsolyázni tudó ember sem korongozhat stb...
üdvözlet
cric82 2009.10.02. 14:36:25
Először is:én se nagyon értem Artyom első soros nevezését.nem nagyon követtem,hogy hány ebel meccse volt idén vagy mennyid dolgozik edzésen.lehet h sok lesz neki de nyilván ezt észre fogja venni a 2 mester.úgy is össze-vissza keveri a sorokat meccs közben meg a szünetekben.Hajrá Volán!!! :D
másodszorra:sztm is kár összehasonlítani a focit meg a hokit.a foci akkor is a legnépszerűbb sport lenne itthon ha vb,eb csoportban tök utolsók lennénk.(am ebben is fejlődünk.lásd Debrecen bl-ben, válogatott még kiérhet a vb-re,stb...)sztm a focinak nagy előnye, hogy nem kell hozzá más csak egy labda (900-1000 ft),pár ember aki kergeti, 2 kapu ami lehet akár miből, nagyobb füves,betonos,salakos terület.ha ezt szembe állítjuk a jégkoronggal, csak egy kitaposott normális kori is többe kerül és akkor nem beszéltem a védő felszerelésről, a jégről, és még lehetne sorolni.
cric82 2009.10.02. 14:37:01
Borsy 2009.10.02. 14:37:15
horivan 2009.10.02. 14:38:04
www.nemzetisport.hu/nso_hirek/vancouver-2010-beadtak-makszim-zavozin-allampolgarsagi-kerelmet-2001879
Korcsolyázó szövetség érdekérvényesítési képessége egy picit jobb, mint a hokié. (Lsd. a Gyakorló példáját)
De szerintem a székely fiúk honosítását már 16 éves korban kellene elkezdeni együttműködve a Csíkszeredával. Az utánpótlás csapatai itt játszanak, tehetségei ismertek gondolom a szakemberek előtt. Valami program kellene a szövetségtől, így lehetne bővíteni a közös tömegbázist. (De gondolom ehhez a román szövetségnek is lenne egy-két szava)
Ritmo 2009.10.02. 14:40:28
Borsy 2009.10.02. 14:41:41
Ritmo 2009.10.02. 14:42:32
orion66 2009.10.02. 15:30:56
Én bízom benne, hogy megállja a helyét az első sorban.
És a mai tippem: Artyom 1 gól, 1 gólpassz, az eredmény pedig 5:2 nekünk.
Hajrá Volán!!! :)
exL:1 2009.10.02. 15:41:45
cric82 2009.10.02. 15:46:29
Pierre 2009.10.02. 16:08:16
Hajrá Volán!!!
Scofi 2009.10.02. 16:17:43
Mi lenne ha minden szezon 19. volán gólja után (ha idegenbeli a 19., akkor a kovetkező hazai golnál).plüss játékokat juttatnánk a jégre
Véleményeket várok.
nL 2009.10.02. 16:22:59
alpec 2009.10.02. 16:23:26
alpec 2009.10.02. 16:44:45
hajrá, Volán!
EisHockey 2009.10.02. 17:04:45
EisHockey 2009.10.02. 17:08:41
A foci a legnépszerűbb, de csak vánszorog.
Vannak nálunk sokkal eredményesebb sportágak, amelyek mégsem kapnak megfelelő támogatást.
nL 2009.10.02. 20:32:21
KHL Medvescak Zagreb 4
Eleg szomoru :(
Föld-lét 2009.10.02. 20:55:50
Föld-lét 2009.10.02. 21:00:06
a Zamboni nem egy tészta 2009.10.02. 21:00:10
Föld-lét 2009.10.02. 21:02:45
mindighc 2009.10.02. 21:05:13
mindighc 2009.10.02. 21:05:59
mindighc 2009.10.02. 21:06:35
Föld-lét 2009.10.02. 21:06:50
rezsi777 2009.10.02. 21:20:30
rezsi777 2009.10.02. 21:22:03
Föld-lét 2009.10.02. 21:24:33
Kreck 2009.10.02. 21:27:38
Föld-lét 2009.10.02. 21:27:58
mindighc 2009.10.02. 21:29:27
mindighc 2009.10.02. 21:30:03
durex26 · http://www.youtube.com/watch?v=GXDch9MnG9o 2009.10.02. 21:31:28
facsipesz 2009.10.02. 21:33:18
Hát ez szép volt! A három pontért kicsit kár, meg azért, hogy nem tudtam ezt élőben megnézni.. Ehj, na szép játékkal győzelem. Ez kell.
Föld-lét 2009.10.02. 21:39:21
Scofi 2009.10.02. 22:12:18
hosszabítás vagy bübtetők esetén a vesztes is kap 1 pontot, amúgy a gyöztes 2-t