Két hónap múlva kezdődik az új idény. Körbejártuk, a tv-csatornák hogyan készülnek a 2009-10-es szezon jégkorongos eseményeire. Tényekről és tervekről is beszámolunk.
Máté Pál, a Sport Tv főszerkesztője előrebocsátotta, a már leszerződött jogokon kívül minden végleges döntés az NB I.-es futballbajnokság körüli ügyek lezárása után jöhet csak szóba. Ami biztos, az OB I. és a Mol Liga magyarországi mérkőzéseinek közvetítési joga a Sport Tv-é. A megállapodás értelmében a bajnoki döntővel együtt legalább 11 mérkőzést közvetít a csatorna a következő évben is. Ugyancsak náluk van a felnőttválogatott magyarországi mérkőzéseinek közvetítési joga. A következő szezonban valamennyi ilyen találkozó képernyőre kerül. Maradnak az NHL-es meccsek, az alapszakaszból 120 kerül adásba, ehhez jön a rájátszás dömpingje. Még évekig a Sport Tv birtokolja a divízió 1-es és az A csoportos vb-k közvetítési jogait, 2010-ben is sok ilyen mérkőzéssel számolhatunk. Ezek a már biztos dolgok, minden továbbiról később beszélhetünk.
Hesz Máté, a Sportklub Tv főszerkesztője még nem tudott aláírt szerződésekről beszámolni, lázas tárgyalásokról igen. Az Alba Volánnal elindult tavalyi együttműködést mindkét fél számára előnyösnek ítéli a Sportklub Tv, a folytatást szorgalmazzák, szándékaik komolyak. Folynak a konzultációk Ocskay Gáborral, két számjegyű mennyiségben szeretnének Alba Volán 19-mérkőzéseket közvetíteni élőben. Felmerült a lehetőség: nemcsak székesfehérvári találkozókat adnának, hanem horvátországiakat és szlovéniaiakat is. Mindenképp érdekli őket a szezon előtti Ocskay Gábor-emléktorna, de megállapodás még ez ügyben sincs. A Mol Liga romániai mérkőzéseire hároméves szerződést kötött a Sportklub Tv tavaly. Ez ügyben még a tapasztalatok értékelésénél tartanak, a megváltozott feltételeket értékelik, ezért nem derült ki, konkrétan mi várható szeptembertől. Az biztos, hogy a Mol Liga magyarországi mérkőzéseit nem közvetítik, ez ügyben nem lesz egyeztetés a jogtulajdonos Sport Tv-vel.
Az MTV sportszerkesztősége részéről Havas Judit adott felvilágosítást. Annyi biztos, hogy vannak jégkorongra vonatkozó közvetítési terveik, de jelenleg az MTV-nél a költözéssel kapcsolatos teendők uralják a hétköznapokat, a műsorigazgatóság még nem döntött az őszi tv-programokról, a sportosok által beadott tervezetről sem. Az MTV-t elsősorban az EBEL érdekelné, de lehetőségként felmerült az OB I. (Mol Liga) is. 2010 legnagyobb sporteseménye a vancouveri téli olimpia lesz. A kanadai eseményt a Magyar Televízió tűzi műsorára. Bízzunk benne, hogy a fantasztikusnak ígérkező 30 meccses torna minél több mérkőzését láthatjuk. És persze a nőkről se feledkezzünk meg.
A Duna Tv sportosztályának vezetője, Riskó Géza nem tudott konkrétumot mondani. Náluk nem szerepel a konkrét tervek között hokiközvetítés, de örülnének, ha valamelyik jogtulajdonossal meg tudnának állapodni, és náluk is adásba kerülne néhány meccs.
A piac új szereplője a július 1-jétől kísérleti adásban már működő, tényleges indulását július 23-ára tervező Digi Sport Tv. Kristóf Péter felelős szerkesztő nem tudott konkrétumokról beszámolni.
Ahogy április elején megírtuk, a Viasat 3 három évre megvásárolta a KHL európai közvetítési jogait. A szerződés értelmében Magyarország területén is ők az orosz profiliga jogtulajdonosai. Érdeklődésünk során kiderült, a magyar irodában nemigen tudnak erről a tényről, így minimális az esély arra, hogy a 83 mérkőzést tartalmazó csomagból akárcsak egy is a Viasat 3 magyar adásába kerüljön. Az orosz hokirajongók inkább abban bízhatnak, hogy a magyar sporttévépiac valamelyik szereplője megvásárolja a Viasat 3-tól a közvetítési jogokat. Igaz, ilyen irányú információt sem kaptunk sehol. Ugyancsak remélni tudjuk, hogy valamelyik tévéadó lát fantáziát a decemberi, Magyarországon rendezendő D2-es junior-világbajnokságban, de legalábbis a sorsdöntő, britek elleni mérkőzésben.
freddi 2009.07.12. 11:36:35
Nem tudja valaki, hogy ez a jog kizárólagos-e, vagy ha pl. a Duna-tv adna egy meccset, ami nincs a sport-tv műsorában akkor gond nélkül közvetíthet?
Lazlee 2009.07.12. 11:37:27
Horiko 2009.07.12. 11:53:29
lidmark 2009.07.12. 11:57:12
uprmedia 2009.07.12. 11:58:02
OliBLOOD 2009.07.12. 11:58:31
Ha azt számolom, hogy a MOL final four 4 meccsét közvetítik, akkor marad 3 meccs.
Ezen szerintem sürgősen változtatni kell. TV közvetítés nélkül nincs előrelépés.
ifjvit · http://hockey.powerplaymanager.com/hu/online-jegkorong-menedzser-jatek.html 2009.07.12. 12:08:06
rihiranta&rantasila 2009.07.12. 12:11:43
1116001 2009.07.12. 12:25:41
Ezért is kéne a szövetségnek, a ligának kőkemény marketing tevékenységet folytatni, hogy minnél többen felfigyeljenek rá, minnél több ember tudja miről van szó, hogy van egyáltalán ilyen. A szponzorok csak ezt nézik, ezáltal a TV adók is.
Az AlbaVolán és a SK közti házasság szerintem nagyon kockázatos az SK piacvesztése okán, de majd meglátjuk mit hoz a jövő.
OliBLOOD 2009.07.12. 12:35:31
"Egyben hadd emeljem ki külön is azt a korrekt, értékes partneri kapcsolatot, amely a szövetséget és a Sport Televíziót összeköti."
www.icehockey.hu/index.php?pg=news_6_810
Zsoldos 2009.07.12. 14:17:15
Dave55 2009.07.12. 16:12:18
Viccet félretéve, a viasattól énse várok semmit, pedig legalább annyian néznék a KHL-t mint az NHL-t...
@Zsoldos: Énis úgy tudom, hogy majdnem az összes meccset leszeretnék adni, szóval a sportklub hozzáállása nagyon pozitív (de az általad említett cikkben is az volt írva hogy "tárgyalások folynak az ügyben".... :( semmi konkrétum)
Ami a Mol-ligát illeti valaki észbekaphatna már egyre többen nézik a magyar meccseket nem hiszem el hogy ne érné meg 20-25 meccset közvetíteni (kezdésként) és most hogy nem lesz kis volán énis lefogok menni Dunaújvárosba mert engemis érdekelnek az új csapatok meg persze az egész Mol-liga.
Reméljük lesz belőle valami!
KL82 2009.07.12. 16:35:24
kovacsistvan · http://www.khl.hu 2009.07.12. 17:10:20
csiki hokis 2009.07.12. 17:18:41
borostom83 2009.07.12. 17:23:37
A Viasat, ha jól emlékszem egy svéd hátterű cég viszi, és egy csomó országban fognak is KHL meccseket adni, csak itt nem. Ez a mi hátrányunk, nem elég népszerű szerintük itt a hoki. Mi tudjuk, hogy tévednek.
kovacsistvan · http://www.khl.hu 2009.07.12. 17:24:01
Ami számomra szomorú, hogy megszűnt az a műholdas csatorna, amelyen a meccseket adták (Planeta Sport), így nekem is marad az internet. De remélem nem marad.
csiki hokis 2009.07.12. 18:57:51
csiki hokis 2009.07.12. 19:02:25
borostom83 2009.07.12. 21:35:16
Teljesen igazad van. De nem tudom, más országokban ez hogy megy, de itt a kereskedelmi tévék CSAK ÉS KIZÁRÓLAG a nézettségre mennek. Nézd csak meg a magyar fociválogatott meccseit. Vagy inkább a BL meccseket, amikor még legalább odáig eljutottunk. Amikor jöta MU, azt mindig adták, amikor egy körrel előtte a Hajduk Split és az RK Zagreb volt a Loki meg az Egerszeg vendége, nem álltak érte sorban. Ennyi.
Az a baj, hogy igény, széles tömeben arra van, ami olykor a "legaljasabb" ösztönöket hozza ki belőlünk. Ezért megy K1 (sokan szeretik, én nem, ez persze, mint minden, egyénfüggő), ketrecharc vagy az újabb ilyen extrém, Japánból áthozott golyókon ugrálós játék (a nevét nem tudom). Ezt adja a Viasat vagy a TV6. A hoki kemny, de nem brutálisan az, így nem vadállati reakciót hoz ki az emberből. Sajnos az az érzésem, hogy az "intelligensen" kemény mivolta miatt nem kelti fel csak kevés társaság érdeklődését, azokét, akik az egészez az eladhatóság oldaláról nézik. Ja meg mert ugye kicsi a korong.
Persze ez az én véleményem, lehet vele egyet nem érteni, hisz nem szentírás vagy kőbe vésett igazság.
Valaki írta, hogy a Helyszínelők helyett adják, vagy adhatnák a hokit. Én ugyan egy részt sem néztem, egyikből sem (bocs, azt hiszem a Miamiból egyszer egyet), de arra azért van érdeklődés. Ám én tévéből, akár éjszaka felvételről is megnéznék vagy felvennék egy jó KHL meccset.
Vágyálom. Bocs, hogy hosszú voltam.
munkagep 2009.07.12. 22:13:15
"vannak jégkorongra vonatkozó közvetítési terveik, de jelenleg az MTV-nél a költözéssel kapcsolatos teendők uralják a hétköznapokat"
most annyi frappáns dolgot tudnék írni, de akkora moderálást kapnék érte, hogy 1 év múlva is még feketelistán lennék.
Azért tényleg jó lenne ha nem minden az NHL-ről szólna, főleg, mert még nem is láthatja élőben az ember akkora az időeltolódás.
solarys 2009.07.12. 22:15:34
A cikk címe alapján reménykedtem a kedvező fordulatban, de úgy látom, felelegesen. Elszomorít!
Lazlee 2009.07.12. 22:50:32
Akkor én is bontanám TVnként : Sporttv: a válogatott meccsek jól mennek, de a magyar bajnokikat nem akarják erőltetni, igazán kölcsönadhatnák a lehetőséget az alapszakaszra. Hogy lenne e lehetséges alternatív csatorna?
Sportklub: kezdjük ami a kezükben van: Mol romániaban: írtó gyenge minőség, stúdió hangulat(talanság), és mivel Hargita megyén kívül ott senkit se érdekel a hoki, sztem a megváltozott helyzet tanulmányozása arra vezet, hogy nem akarnak adni lehetőleg túl sokat. Pedig úgy érzem a sporttvk piacán az ő helyzetük rendülhet meg leginkább; kérdés érzik e elég húzósportnak a magyar jégkorongot. Na meg meg a sporttv mit szólna rá. Ebel: az a minimum, hogy heti 1 meccset adjanak itthonról (vagy az összes idegenbelit, pláne horvátból, szlovénból :D), és vmi EBEL magazin, kérdés a másik 3 országban ki rendelkezik ennek a jogával, mert ugye tőle kéne megszerezni a volán anyagokat.
MTV élvezze ki az új székházat, ha most nem érnek rá másra... Olimpia, elég is lesz az nekik.
Duna: ha nincs tervben, miről akarnak megállapodni? Már hány éve mondjuk, hogy mint nagy "összmagyartvnek" a székely csapatokat kéne fölvállalniuk, lehetnének a fordított Sportklub(SC itteni meccsei), talán náluk nem kiabálnák teli torokból, ha vezetnek az anyaországi csapatok, hogy vezetünk!
Digi: egy új csatorna; vagy nem tudja mit fog adni (csak nem ezeket a videókat világvégig, ha a magyar foci ugrik? ja bundesliga!!!) vagy azt tudja, hogy hokit nem. A KHL sanszos lehetne, mint NHL konkurencia, mert
Viasat: nevettséges. Nincs központi hírújság, hogy mégis mik folynak a cégnél? Na mondjuk jobb is ha nem adnak, TV6 talán a lerosszabb lefedettséggel rendelkezik az összes közül, a viasat3 meg a női vonaluk, oda nem fér bele szvsz. Csak akarjon vki velük megegyezni.
Összegezve: nem félek, hogy lusta ember révén inkább itthon maradok az ismétlés kényelmét kihasználva magyar bajnokit nézni, ellenben nagy reményem van a Sportklubban, hogy látnak kitörési lehetőséget minnél több Ebel és székelyföldi mérkőzés leadásában (még az élő adást se várom el).
Viszont lenne ötletem( bármely adó javára, sporttv előnyben van): mivel ha jól tudom minden mérkőzést rögzíteni kell, adjanak tudást, és készítsenek magazin műsort, jó vágással egy fél órás műsor köré 4 reklámblokk is beszerkeszthető. Ne szegény blogosoknak kelljen még ezzel is küzdeni. ;) (tényleg az NHL magazin amiban is megszünt?)
Ja és végül, az milyen már, hogy még a német meccset se tudtam tvn megnézni, mert még éjszaka se fért be egy ismétlés? Egy ilyen eseményről? Meg lett volna pár dolog, amit visszanéztem volna... Vkinek?
hokidoki 2009.07.13. 07:26:54
sakkor mi it Erdelybe mit szoljunk, mikor egyebb nincs csak foci...a sport hirekbe is azzal foglalkoznak h a masik focista megnosult, v a harmadik eladta a kocsijat...hat egetvereoen fontos informacio minden estre...nalatok meg jobb, legalabb nagyobb a valasztek...:)
kovacsistvan · http://www.khl.hu 2009.07.13. 07:47:56
Gabberboy 2009.07.13. 09:14:47
Szép álom :D Fasza lenne, de ettől nagyon messze vagyunk, nekem elég lenne kicsivel több MOL és EBEL meccs, a színvonalat meg majd lehet emelni, csak lenne meccs.
Francesco70 2009.07.13. 10:14:05
OliBLOOD 2009.07.13. 10:34:30
Lazlee 2009.07.13. 11:09:58
ja és az internetes közvetítés jogába ne szóljanak bele, sőt a helyi adóknak adják meg a jogot tvben való leadásra.
kovacsistvan · http://www.khl.hu 2009.07.13. 11:15:49
guriga uram jr. · http://realujpest.blog.hu 2009.07.13. 11:41:53
guriga uram jr. · http://realujpest.blog.hu 2009.07.13. 11:42:56
Lazlee 2009.07.13. 11:52:37
guriga uram jr. · http://realujpest.blog.hu 2009.07.13. 12:01:17
Közben rájöttem, hogy mégis van olyan, hogy "adja közre", pedig milyen furán hangzik.
gabute 2009.07.13. 13:02:43
OliBLOOD 2009.07.14. 12:32:32
Ravic83 2009.07.19. 00:12:05