A következő szezontól ismét szegényebb lesz a hokivilág, Joe Sakic 40. születésnapján bejelentette visszavonulását. Minden idők egyik legkiválóbb centere 20 szezon után akasztja szögre a korcsolyát. Felidézzük kivételes pályafutásnak nagy pillanatait.

Joseph Steven Sakic horvát bevándorlók gyermekeként látta meg a napvilágot 1969. július 7-én, a kanadai Burnabyben. Hatéves koráig csak anyanyelvén beszélt, a beilleszkedés gyermekkorában nehezen indult. Kivételes képességeire korán fény derült, így a nyelvtudás hiánya ellenére hamar befogadták. A testfelépítésében Greztkyre emlékeztető center 16 évesen már kiemelkedett korosztályából. Az 1985-86-os szezonban 80 mérkőzésen 156 (83G+73A) pontot szerzett a Burnaby mezében. Az 1986-87-es szezonban a WHL-ben játszott a Swift Current Broncosban, ám karrierje majdnem tragédiába fulladt. 1986. december 30-án a a csapatot szállító busz balestet szenvedett a Regina Pats elleni mérkőzés után. Sakic karcolások nélkül megúszta az esetet, miközben négy játékostársa (Trent Kresse, Scott Kruger, Chris Mantyka, Brent Ruff) a buszban lelete halálát. Sakic játékát, fejlődését nem árnyékolta be a tragédia 133 (60G+73A) pontot gyűjtve kiérdemelte az év újonca címet.

Teljesítménye meggyőzte a szakértőket, az 1987-es drafton elkelt, meglepetésre csak a 15. helyen választotta a Quebec. Az még érthető, hogy Shanahant előtte halászta ki a Devils, de ki emlékszik Wayne McBean, Dave Archibald vagy Jimmy Waite nevére? Az 1987-88-as szezonban még a WHL-ben combosodott, nem is akárhogyan, parádés évet zárt, gyakorlatilag mindent vitt. 160 (78G+82A) ponttal a liga legeredményesebb játékosa lett, megosztva Theo Fleuryvel. A pontkirályi cím mellé beseperte az MVP-díjat, és a ő lett a legjobb juniorkorú játékos Kanadában.

Nem lehetett vitás, hogy az 1988-as szezont már az NHL-ben kezdi. Sakic bemutatkozása október 6-án volt a Hartford elleni mérkőzésen, egy gólpasszal  tette le a névjegyét. Első gólját két nappal később szerezte a Devils elleni meccsen, Sean Burke kapuját vette be. A szezon közepéig egyértelműen az egyik legnagyobb esélyese volt a Calder-trófeának, ám egy könyöksérülés miatt ki kellett hagynia 10 mérkőzést, és ez elég volt ahoz, hogy elveszítse a versenyt Brian Leetchcsel szemben. Első szezonjában 62 pontot szerzett 70 mérkőzésen. Ekkor még 88-as mezben játszott, mert az általa mindig is preferált 19-est Alain Cote viselte.

A szezon végén Cote visszavonult, így megkaphatta a mára már legendás 19-est az 1989-es szezonra. Jót tett neki a váltás, 102 ponttal zárt, ami a kilencedik legjobb teljesítmény volt a ligában, és pályafutása során először felléphetett az All Star-mérkőzésen. Az 1990-91-es szezonnak már mint a Quebec egyik csapatkapitánya vágott neki. A hazai mérkőzéseken Sakic, az idegenbelieken Steve Finn viselte a C betűt. A vezérszerep nem nyomta agyon, tovább javította egyéni legjobbját, ismét átlépte a 100 pontos határt, 109-et szerzett.

Hiába a kimelkedő egyéni eredmények – zsinórban öt All Star-fellépés, világbajnoki cím a válogatottal 1994-ben –, a Quebec a liga leggyengébb csapata volt. Pedig olyan társai voltak, mint Sundin, Stastny, Lafleur és Goulet. A mélyből a csúcsra bizonyos szempontból nem ő vezette fel a csapatot. Sőt nem is valamelyik csapattársa, hanem egy olyan játékos, aki sosem lépett jégre a Quebecben: Eric Lindros. A fiatal zseniért, akit a Nordiques draftolt, olyan elképesztő összeget ajánlott a Philadelphia, amit nem lehetett visszautasítani. Miután Lindros kijelentette, hogy nem kíván a csapatban játszani, érkezhetett Forsberg, Hextall, Ricci, Duchesne, Simon és Thibault, akit később Royra cseréltek. Sakic később így nyilatkozott a Lindros-ügy ről: "Mi csak olyan játékosokat szertnénk látni a csapatban, akik szenvedélyesek. Már unalmas állandóan Lindros nevét hallani. Akik itt vannak az öltözőben, azok szeretik ezt a csapatot és a játékot magát!" A Quebec Sakic vezetésével és az új játékosokkal elindult felfelé, 1993-ban hat év után először bejutott a rájátszásba, majd 1995-ben, az utolsó quebeci évben, 19 év szünet után az Adams-divízót is megnyerte.

1995 nyarán hatalmas változás állt be Sakic életében. Anyagi gondok miatt a csapatot eladták Coloradóba, a franchise Denverbe költözött. A költözéstől függetlenül élete legjobb szezonja volt az első denveri. Az összes mérkőzésen pályára lépett, 120 (51G+69A) pontot szerzett. A Coloradót a Pacific-divízió élére vezette, hatalmas fölénnyel, 25 pontot vertek a második Calgaryra. Az Avalanche az egyik legesélyesebb csapatként vágott neki a rájátszásnak. Sakic karrierje első hét évében mindössze egyszer járt a playoffban, mégis hatalmasat játszott, igazi vezér volt. A Vancouver és Chicago felett aratott 4-2-es győzelem után a konferenciadöntőben az a Detroit várt rájuk, akik szinte minden csúcsot megdöntöttek abban az évben. De Sakicnak ez sem jelentett akadályt, rajtuk is sima 4-2-vel léptek át. Ezek után nem volt meglepő, hogy a Floridát szinte lemosták a pályáról, 4-0-val, közte egy 8-1-es győzelemmel. Sakic 22 meccsen 34 (18G+16A) pontot szerzett, a Stanley mellett a Conn Smythe-trófeát is elnyerte. Kiemelkedett a csapatból, 12 pontot és 8 gólt vert társára, Kamenszkijre.

Az 1996-97-es szezonban sérülések hátráltatták, csak 65 mérkőzésen léphetett pályára. Nagyságát jelzi, hogy így is alapszakasz-győzelemig tudta vezetni csapatát. A playoffra már nem tudta összeszedni magát, és elmaradt az ismétlés. 1997 nyarán részleges szabadügynökké vált. A Rangers őt szemelte ki Mark Messier pótlására, 3 évre szóló 21 milliós szerződést kínált neki. Akkoriban ez hatalmas összegnek számított, ám a Colorado tartotta az ajánlatot, nem engedte el legjobbját.

A 97-98-as szezonban ismételten sérülések hátráltatták, de ez nem akadályozta meg abban, hogy ne legyen ott a naganói olimpián. A sérülések miatt 1999-ben zsinórban harmadszor kellett kihagynia hosszabb időt. Az a csúfság is megesett vele, hogy 1990 óta nem lehetett ott az idényfelező All Star-mérkőzésen. Képességeit maximálisan elismerték így is. A szezon végeztével a The Hockey News beválasztotta az évszázad 100 legjobb játékosa közé. Az ezredforduló szezonja végre nemcsak a sérülésekről hanem a mérföldkövekről is szóltak. 1999. december 27-én a Blues ellen játszotta ezredik mérkőzését, majd 2000. március 23-án megszerezte 400. találatát. A szezon végén megdöntötte Stastny 1049 pontos franchise-csúcsát is.

A 2000-01-es szezon kárpótolta az elmúlt évekbeli rengeteg sérüléséért. Mind a 82 mérkőzésen pályára lépett, 54 gólt szerzett, ez karrierje legjobbja volt. 118 pontos teljesítménye csak két ponttal maradt el rekordjától. A pazar alaszakasz-teljesítményt még pazarabb playoff követte. Az MVP, a Lester B. Pearson- és Lady Byng-trófeák mellett a Stanleyt is bezsebelte. A liga történetének negyedik játékosa lett Bobby Clarke, Gretzky és Messier mellett, aki egyazon évben volt MVP és kupagyőztes. A döntőben a Devils ellen 2-3-as állásnál idegenben vezette győzelemre az Avalanche-t. A hetedik, mindent eldöntő meccsen Sakic találata is kellett a győzelemhez. A kupaátadás az NHL történelmének egyik legszebb momentuma volt. Sakic nem emelte fel a Stanleyt, hanem odaadta Ray Bourqe-nek, hogy ő lehessen az első.

Az elkövetkező szezonban gyengébben teljesített, de természetesen tagja volt a 2002-es olimpiai csapatnak. A USA elleni döntőben négy pontot szerzett, a válogatottal aranyérmet, ő maga MVP-díjat nyert. Az ötkarikás győzelemmel tagja lett a Triple Gold Clubnak. Az olimpia után 2002. március 9-én játszotta 1000. mérkőzését a Los Angeles Kings ellen. A 2002-03-as szezonban ismét sérülésekkel küszködött,e mindössze 58 meccsen lépett jégre, így is pontosan pont/meccs átlagot produkált, de a Coloradót már nem tudta a csúcsra vezetni, 1994 óta először nem nyeték meg a diviziót. 2002. december 17-én az 500 gólosok elit klubjának lett a tagja, miután bevette a Canucks kapuját. A lockout előtti utolsó szezonban ismét ott volt az All Star-gálán, mesterhármast szerezve a mérkőzés legjobbjának váasztották. A nyári Világkupán az olimpia után ismét aranyérmet szerzett a válogatottal. A lockout utáni szezonban még mindig képes volt tartani a pont/meccs átlagot, és 2006. március 16-án megszerezte 900. gólpasszát. Egy évvel később mége gyszer megrázta magát, újabb mérföldköveket átlépve, ám hiába tett meg mindent a Coloradóért, nem tudta a playoffba vezetni a csapatot. Hiába szerzett 100 pontot 37 évesen, közte a 600. gólját a Flames ellen, február 15-én. Sakicnál idősebben csak Gordie Howe érte el a százpontos határt.

2007 tavaszán egyéves szerződést kötött, ám a koreográfia ugyanaz volt. Sérülések és mérdföldkövek. A szezon legelején, 2007. október 7-én a San Jose ellen megelőzte az örökranglista nyolcadik helyén 1591 ponttal álló Phil Espositót. 19 nappal később a Flames ellen megszerezte 1600. pontját, majd súlyosan megsérült, 38 meccset kellett kihagynia. Sérvműtéte után visszatért, megszerezte 1000. gólpasszát az Edmonton ellen, március 22-én. A nevezetes korong és Sakic aznapi kesztyűje már a Hockey Hall of Fame-ben van.

Utolsó szezonjában mindössze 15 mérkőzést játszott kiujuló sérve miatt. Ráadásul gyógyulása alatt otthonában eltörte három ujját, ami végképp betette a kaput. 2009. július 7-én, 40. születésnapján bejelentette, visszavonul, amit egy sajtótájékoztatón erősítettek meg két nappal később. A Colorado pedig bejelentette, a 2009-10-es szezon első hazai mérkőzésén visszavonultatják Sakic 19-es mezét.

Sakic visszavonulása után az általa lérehozott Food Bank of Rockies alapítvány munkájában fog tevékenykedni. Az alapítvány hátrányos helyzetű gyerekek és családok étkeztetését segíti elő. Ezenkívűl minden évben szervez egy jótékonysági golftornát.

Real Player, Leader and Gentleman! Will miss you!