A németországi Ingolstadtban lesz az idei inline világbajnokság június 7–13. között. A magyar válogatottat tavalyi helyezése alapján a divízió 1 D csoportjába sorsolták, Nagy-Britannia, Brazília és az afrikai selejtezőből felkerült Dél-Afrika mellé. A magyar válogatott pénteken indul útnak, az utazó keret is megvan.
A 2008-ban elfogadott versenykiírás szerint a divízió 1 nyolc csapata (a C csoportban Ausztria, Ausztrália, Japán és Tajvan szerepel, utóbbi szövetségi kapitánya az évek óta a szigetországban edzősködő Kővágó Kristóf lesz) közül a győztes 2010-ben automatikusan felkerül a legjobb nyolc válogatott alkotta elitbe, míg az A csoport nyolcadik helyezettje az alsóházban folytatja. Tavaly Kanada válogatottja került fel, Ausztria esett ki. A divízió 1 15. és 16. helyezettje kiesik, és csak selejtezők árán kerülhet vissza a legjobb 16 közé, leghamarabb két év múlva. Jó lesz figyelni, mert tavaly csak az utolsó meccsen, egygólos győzelemmel biztosítottuk be a bent maradást.
A magyar válogatott június 5-én este busszal indul a vb helyszínére. A mérkőzések az ingolstadti Saturn Arenában zajlanak majd. A centerpálya 4800 férőhelyes, ebből 1800 ülőhely. Két pályán folynak majd a küzdelmek, mint mindig, a divízió 1 meccsei – ahogy a magyarok mindhárom csoporttalálkozója – jellemzően a kettes számú helyszínen lesznek. A mieink vasárnap 15 órakor kezdenek Brazíliával. A szokott módon minden találkozót online élőben lehet követni a nemzetközi szövetség hivatalos honlapján.
A magyar válogatott kerete:
Kapusok: Kiss Tamás, Szőke Attila.
Mezőnyjátékosok: Bontovics Márton, Borbás Gergely, Dobos Tamás, Feil Arnold, Fekecs Norbert, Fekti Bálint, Kiss Ákos, Kiss Tamás, Kordisz András, Lencsés Tamás, Revák Zoltán, Sándor Szilárd, Szappanos Dávid, Szarvas Zoltán.
Az inline szabálykönyv angol nyelven itt elérhető. A hírek szerint a kanadaiak meccseit itt lehet majd megnézni.
csiki hokis 2009.06.03. 10:50:07
kerusz 2009.06.03. 10:56:23
hokiss 2009.06.03. 11:01:49
csiki hokis 2009.06.03. 11:02:46
F. Kapus 2009.06.03. 11:04:55
csiki hokis 2009.06.03. 11:17:16
F. Kapus 2009.06.03. 11:20:31
kapusLaci 2009.06.03. 11:29:40
Kapusnak föleg nagyon nehéz, +30 fokban a haldoklás környékez,izzadsz mint Bellei macskálya.Kondicio csinálásra biztos nagyon jo.
Amugy egy hokikapusnak nem ajálom,teljesen más a mozgási stilus.
Én is csak azért mentem el mert hivtak,de amugy többet sose megyek,nekem nem jött be,a jégkorongal összese lehet hasonlitani.
De viszont F.Kapusnak igaza van,nagy jégkorong játékosok is üzik ezt a sportot,a Bécsi ligában több Capitalszes játékos játszik.
kazincbarcikai hokis az öreg Borsodból 2009.06.03. 13:52:24
Köszi a válaszokat!
székelylegény 2009.06.03. 14:03:32
F. Kapus 2009.06.03. 14:22:56
www.iihf.com/home-of-hockey/news/news-singleview/article/crown-hunt-in-bavaria.html?tx_ttnews%5BbackPid%5D=955&cHash=53fa29d3c5
kapusLaci 2009.06.03. 15:33:22
Elöször is a pálya felületével kezdeném.
Én kétféle pályán játszottam,az Albert Schulz halleba Bécsbe,itt a felolvasztott jég alatti betonon ami teljesen sima volt,szinte normálisan lehetett mozogni,szoval hasonloan mint a jégen.
A második változat az a szabadban aszfalton,hát az nagyon szar,szinte mindent ki kell találj magadnak hogy hogyan mozogj.
Én a távoli lövésekkel szembe mentem,igy jobban zártam a szöget,spárgázni csak kifele lehet,szoval nem a védöt letéve hanem ugy ahogy ezelött 30-40 évvel a jégen csinálták a kapusok korcsoját kiforditani.Leirni elég nehéz,élöbe talán jobban menne (megmutatni).
Remélem tudtam segiteni,és sok sikert az inline-ban!
ifjvit · http://hockey.powerplaymanager.com/hu/online-jegkorong-menedzser-jatek.html 2009.06.03. 16:27:29
FRee · http://www.amatorhoki.hu 2009.06.03. 17:31:12
Minden vb-n szintén müanyag borítás van , és koronggal folyik a játék.
Ci 2009.06.04. 08:51:22
Amúgy sok sikert klapecok!A Jászai díjas Brazilokat csapjátok meg!cucu-dánia
mhk 2009.06.04. 13:04:58
Robúrról meg már nem is beszélek több évnyi száműzetésben van...
talán ha lemegy mázsa2-re
Z_21 2009.06.04. 14:46:52
Kivago Ivan Györgyné 2009.06.04. 17:56:14
Én úgy tudom RobÚr és Robot láb más válogatottakkal, kacérkodik.
Úgy tudom Kanada, környékezi őket.
RobÚr 2009.06.05. 14:03:02
Szerintem Kordisz Bubu a legjobb! :P
RobÚr 2009.06.05. 14:03:54
Na ja. Főleg Robotláb kell nekik!
Aropa · www.finnisztan.blogspot.com 2009.06.05. 18:52:30
A magyar in-line egyébként a legnagyobb mélységből küzdötte fel magát, ezért nagy respect mindenkinek aki egy kicsit is hozzátett/ hozzátesz!
Én fehérvári vagyok, ott részese voltam pár évig az in-line életnek. A dolog története Fehérváron jellemzően magyar: a hőskorban, a 1994-1997 környékén a félcsőben (meg minden városi tereptárgyon) ugráló korisok kezdték el a "görhokit". Fantázia nevünk is volt: "Alien Skater Club". Saját pénzből (gimnáziumi, szakközepes diákok nulla zsetonnal!) utaztunk az összes versenyre (pl. Görzenál, Zone, Roxaréna, Győr, D.újváros).
Én kapus voltam itt, állandóan kunyerálni kellett mindent a többi csapattól. Egy csehszlovák lószőr mamut kincset ért!
Jellemző volt az is, hogy az edzéseken alig volt védőcucc: a kapuba fejvédő híján bézbólsapkában álltam, ennek egy rövid ájulás lett a vége egy edzésen.
Több egykori, menetközben (pl. serdülőben)kihullott Volános fiatal is volt a grundon, és rájuk, meg a lakótelepi görkoris bandára épült az első komolyabb - a Turul által is támogatott - csapat.
A többi csapat sem indult sokkal jobb helyzetből.
Hát, 10 év alatt ennyit fejlődött a dolog.
oldspieler 2009.06.07. 16:10:22
oldspieler 2009.06.07. 17:02:22