Holnap már biztos azt fogom gondolni, hogy van értelme folytatni, mondta Ladányi Balázs még a kanadaiak elleni mérkőzés után közvetlenül, a kloteni jégcsarnoknál, a busz indulására várakozva. Mindenkit megnyugtatunk, tartotta szavát.

"Most nagyon rossz érzéseim vannak. Örülnöm kellene, hogy egyáltalán itt lehetünk, hogy az A csoportos világbajnokságon világsztárokkal, a világ legjobb csapataival játszunk. Nagyon nem esett jól, hogy ennyivel jobbak nálunk." Így foglalta össze mérkőzés utáni hirtelen gondolatait a magyar 11-es. Szerencsére a 0-9-es találkozó utáni napon már a megszokott jó hangulatában beszélgethettünk vele.

"Én és a csapatból még jó páran teljesen figyelmen kívül helyeztük, hogy ki az ellenfél. Nem azt néztük, és a továbbiakban sem azt nézzük ezen a vébén, hogy ki ellen lépünk jégre, hanem az eredményre koncentrálunk. Azt gondolom, a szlovákok elleni sikert is ennek köszönhetjük. Ugyanezért nekimegyünk a fehéroroszoknak is. Ez nem azt jelenti, hogy egész pályán letámadunk végig, hanem azt, hogy megpróbáljuk meglepni őket. A győzelem szándékával megyünk a jégre. Tudjuk, hogy nem vagyunk esélyesek. A fehéroroszok ránézésre semmivel sem lesznek könnyebb ellenfelek, mint a szlovákok voltak. Ha nem is nulla az esélyünk, de kevés, ami mellettünk szólna. Megpróbáljuk a lehetetlent, ami a mi csapatunknak már többször is sikerült.

Hihetetlen, mennyivel jobbak a kanadaiak nálunk. Van egy szint, amit elértünk, már ez is sokkal több, mint amire 18 évesen gondoltunk. A Volán helytáll az EBEL-ben, jó néhányan A csoportos bajnokságokban játszunk, nem is rosszul. De ez teljesen más világ. Horváth András mondta a meccs után, hogy egyszerűen képtelen volt szabályosan megállítani őket. Nekem pedig alig sikerült előre mennem. Pedig olyan csatár vagyok, aki hébe-hóba belebotlik a korongba és néha még pontot is szerez. De durva volt, ami velünk történt vasárnap. A szlovákok ellen voltak momentumaim, itt meg egy-egy, amikre nem is emlékszem. Mondták a többiek, hogy volt jó megmozdulásom, de most mire emlékezzek? Ráadásul azt a kanadai játékosok mondták a meccs után, hogy az edzőjük többször kérte őket, hogy végig hajtsanak, ne álljanak le, lőjenek annyit, amennyit tudnak. Ennek pedig mi örültünk a meccs után, mert ezzel tiszteltek meg minket, ez volt az irántunk érzett megbecsülésük. Ha leálltak volna, és úgy lett volna hat, az sokkal rosszabbul esett volna. A végén a kézfogásnál mélyen a szemünkbe nézve gratuláltak, őszintén.

Nyílván ebben a gratulációban az is benne volt, amit a szurkolóktól kaptunk. A kanadai játékosok is elképedve vették tudomásul, mit művelnek a magyar szurkolók Zürichben. Már a találkozó előtt hallottuk, hogy a kanadai srácok izgatottan várják a meccset, mert kint voltak a szlovákok ellen, és kíváncsiak arra, milyen ilyen hangulatban játszani. Attól féltek, hogy ellenük másként szurkolnak majd a magyarok. De nem, amiben bíztak, megkapták, és látszott, hogy őket is feldobja meccs közben a hatalmas hangulat. Viccelődtünk is, hogy lehet, ha nem ilyen fantasztikusak a szurkolóink, akkor nem kapunk ennyit, mert Heatleyéket is pörgették a mieink.

Nem  pörögtünk úgy, mint a szlovákok ellen. Nem lehet összehasonlítani a két meccset és a két válogatottat. Ha jól kijön a lépés Kanadának, és a szlovákoknak nincs túl nagy szerencséjük, nekik sem ütnek sokkal kevesebbet, akkor ott is lehet hat a különbség a végén. Kanada ellen olyan tempókülönbség volt közöttünk, hogy rossz volt ezzel szembesülni. A különbség kedden is meglesz, de nem lesz ekkora. A szlovák meccsen is megvolt, de azt tudtuk kezelni. Ha nem sikerül a fehéroroszokat megverni, akkor sincs semmi probléma. Mondhatnánk, hogy akkor sincs semmi probléma, ha egy meccset sem nyerünk ezen a világbajnokságon, és nagyszerű érzés, hogy a szurkolóinkon őszintén érezzük, ők sem lennének haragosak ránk emiatt. De sportolók vagyunk, és céljaink vannak. Azért jöttünk ki Svájcba, hogy valamit elérjünk. Ez a valami most azt jelenti, hogy bent akarunk maradni. Erre még bőven van esélyünk, ezért harcolunk.

A csapaton belüli hangulattal a nagy vereség ellenére sincs probléma. A mérkőzés után sokan elfelejtették a történteket, a többiek reggelre túltették magukat rajta. Ezért is vagyunk profik, ez jól működik a válogatottban. A sikert és a kudarcot is el kell felejteni egy nap alatt. Ha nyersz háromszor, és büszke vagy rá, hogy milyen frankó vagy, csalódni fogsz, mert jön egy másik csapat, amely bebizonyítja az ellenkezőjét. A győzelmek után is csak egy-két óráig kell örülni, aztán lehet zakatolni tovább, tenni a dolgunkat.

De térjünk még vissza a szurkolótáborunkhoz, amely olyat produkál, amiről nem lehet eleget beszélni. Az IIHF vezetői azt mondták, ők még a világon sehol nem láttak ilyen. A szlovákok ellen még értették, mi történik, mert lőttünk gólokat, szoros volt, na de a kanadaiak ellen 9-0-ra kikaptunk. Kaptuk egymás után a gólokat, és megállás nélkül szurkoltak nekünk, éltettek minket. Ezt nem tudták felfogni. Jason Spezza az öltözőfolyóspon odament Ennaffati Omarhoz, akivel játszott együtt a juniorban, és mondta, adjuk kölcsön nekik a szurkolótáborunkat, mert ilyet Kanadában nem tudnak. Tényleg fantasztikus, ami történt. Fél órával a lefújás után még ezren tomboltak a lelátón, mint akiket felhúztak, a rendezők meg csak nézték, mi van itt.

Amikor visszamehettünk a pályára megköszönni a buzdítást, az egyik rendező segítséget kért tőlem, mondta, hogy kérjem meg a magyar fiatalokat, hogy szép lassan menjenek ki a csarnokból. Mondtam neki, nem gondolod, hogy én fogom elküldeni azokat az embereket, akik többhavi fizetésüket feláldozva eljöttek nekünk szurkolni ezer kilométerre, akik a kilencedik fa után is torkuk szakadtából üvöltötték, hogy mi vagyunk a legnagyobbak, akik lehet, hogy életükben utoljára látnak minket az A csoportban játszani. És akik példamutatón viselkednek, jó, az egy szlovákok elleni balhét leszámítva. A szlovák játékosok is mondták nekünk, meg vannak rökönyödve, hogy a magyar szurkolók felugrálva szurkoltak Szlovákiának a Kanada-meccs előtti, fehéroroszok elleni derbijükön. Hallottam, hogy nagyon sokan együtt söröztek a két ország szurkolói közül, közös fotók készültek, békésen megfért egymás mellett a magyar és a szlovák zászló. De mi is láttunk szlovák mezes fiatalokat magyar zászlóval a kezükben tapsolni Kanada ellen. Ezért is nagyon jó sport a jégkorong."