A hangulat kiváló, kis trükkel rá is segítenek a szervezők, az ultrák feje fölé mikrofont lógatnak, ki is vannak hangosítva a csarnokban, rendesen döng a dob és a kórus. Képes helyszíni élménybeszámoló a frenetikus CSZKA–Lada Togliatti KHL-nyolcaddöntőről.

Sikerült! A negyedik meccsen idegenben izzadta ki a győzelmet a CSZKA, így vasárnap következhet a mindent eldöntő ötödik meccs a katonacsapat és a Lada Togliatti között. Gyorsan körbetelefonálok pár embert, senkinek nincs ellenére a hokikaland, pillanatok alatt összejön egy 11 fős társaság, ekkor úgy érzem, ennyi elég. Bár simán össze lehet toborozni egy harmincfős magyar szurkolói alakulatot a kolóniában (hokinemzet!), félek, nehogy neppernek nézzenek a jegypénztárnál, így több honfitársunknak nem szólok.

Így is közelharcra számítok a jegyekért, nem is tévedek. Negyedórával nyitás után érek oda, csak két kassza működik, mindkettőnél százméteres a sor, azaz mindkettőnél áll egy hatalmas kupac ember, és a kupacokból lóg ki maga a sor. Ahogy lenni szokott, most sem tudnak az oroszok rendesen várakozni, többen is próbálnak előre pofátlankodni, többször ordítozás kezdődik, sőt egyszer kis lökdösődés is.

Eszembe jut, hogy Svájcban 10 perc alatt eladnak hatezer jegyet, itt talán ha ötvenet sikerül. Szerencsére mire közel kerülök, a deviáns figurák vagy jegyhez jutnak, vagy elzavarják őket a többiek, így egy óra álldogálás után megvannak a belépők, pont a felezővonalhoz, felülre, jobb nem is kell. 800 rubelbe fáj darabja, de 5200 forint egy KHL-nyolcaddöntőért, óriási téttel, jó helyekre, nem akkora vész.

Vasárnap jó korán indulunk. A söröket otthonról hozzuk, mert már ide is elért a meccs alatti alkoholtilalom. Szerencsére a parkolóban cirkáló rendőrök nem kötnek bele abba, aki előre melegít. Van kibúvó, aki a büfében erős teát kér, annak kis rumot löttyintenek, nehogy megfázzon. Hiába, még tombol a tél, hó is esett, akárhogy állnak a csillagok.

Elég gyorsan bejutunk, bár egyenruhásokat látni bőven, ma nem szednek mindenkit darabokra a bejáratnál. Ők is tudják, ez nem focimeccs, amikor csak a nehéztüzérség és a légierő hiányzik a repertoárból, egyébként azt hinné az ember, hogy egy szomszédos ország inváziójára készülnek, annyi a brutális fejű, páncélba öltözött nehézfiú.

Irány a büfé, na nem az erős teáért, csak egy kis harapnivaló kéne. Laci barátom három meccs óta fűzögeti az egyik büféslányt, de megint csak popcornt kap. Talán ha a csapat eljut a döntőig, meglesz a telefonszám is, drukkolunk neki.

Lassan közeledik a kezdés ideje, a konferanszié hergeli a közönséget, majd levetítenek egy klipet az utóbbi időkben a Ladának lőtt gólokból, aztán jöhet a lézershow. A togliatti csapat edzője távirányítóval indít útnak egy rakás kockaladát Moszkva ostromára, egyenesen neki a Vörös térnek. Riadó, kivágódik a CSZKA-jégcsarnok ajtaja, és a hazai játékosok számaival ellátott vörös csillagos tankok kirontanak rajta.

A csatában a tankok ripityára lövik és palacsintává lapítják a Zsigulikat, megmenekül a főváros, a vendégedző kezében eltörik a távirányító. A közönség meg mulat, pedig jó néhányan hasonló járművel érkeztek. A hangulat kiváló, kis trükkel rá is segítenek a szervezők, az ultrák feje fölé mikrofont lógatnak, ki is vannak hangosítva a csarnokban, így rendesen döng a dob és a kórus mindenfelé.

A meccs kapkodósan kezdődik, közel sincs akkora iram, mint az első két összecsapáson, szép játék se, rengeteget hibázik mind a két csapat. Látszik, kivannak már, a győztesnek nagyon nehéz dolga lesz a negyeddöntőben.

A CSZKA játéka kezd hamarabb emlékeztetni az orosz hokira, meg is szerzik a vezetést emberelőnyből. A gól után rákapcsol a Lada, sorra kapják a fórokat, de az egyenlítés csak a második harmadban jön, amikor a CSZKA csúnyán elcseréli magát. Azért ez nem a kölyökcsapat, súlyos hiba. A sors iróniája azonban, hogy a ladás Kosecskin kapus, aki az előző meccseken kiválóan, időnként elképesztően jól védett, most, a mindent eldöntő csatában válik negatív hőssé. Már az első hazai gól is az ő kiállítása alatt született, amikor nem először lökte el a kaput saját helyezkedési hibájából, most teljesen feleslegesen bottal akaszt egy kapu mögött átkorcsolyázó katonát, az emberelőnyből pedig újabb gólt kap. Kevesebb, mint fél perccel később pedig még egyet.

A harmadik harmadra így baseballsapkára cserélheti a sisakot. Próbál nyomni a Lada, de képtelen már a ritmusváltásra, Markkannen kapus is jó napot fog ki, így egy kettős emberhátrány perceit kivéve biztosan őrzi az előnyt a CSZKA. Nem is változik az eredmény, a katonák csak bejutnak a nyolc közé, a Lada pedig, amely egyébként a szláv mitológiában a szépség és a szerelem istennője, reménykedhet, hogy a költségvetéséhez képest mégis jó szereplés segít rendezni az otthoni gondjokat.

A közönség felállva tapsol, kivéve azt a mellettünk ülő négygyermekes apukát, aki becsempészett magának egy nagy laposüvegnyi töményet, és most egyre fehéredve néz maga elé ültében. Igyekszünk lelépni, mielőtt beérik a sápadás, de a lépcsőről visszafordulva látjuk, hogy a korlát segítségével már sikerült talpra küzdenie magát.

Remek móka volt a hoki, de mikor nem az? Közben azon gondolkodom, hogyan lehet elmagyarázni a feleségnek, hogy kedden-szerdán CSZKA–Dinamo negyeddöntő, csütörtökön CSZKA–Sahtyor Donyeck UEFA-kupa-nyolcaddöntő, amikor pénteken munka után megyünk a reptérre, és irány haza Budapestre. Akinek van ötlete, segítsen.