Az OB I. keddi programjában egy komoly rangadó is van a két másik, ugyancsak érdekes mérkőzés után. Káposztásmegyerre a Dab.Docler látogat, a megerősödött Miskolc Újpesten lép fel, a Ferencváros Székesfehérvárra megy. Lassan befejeződik a tízfordulós középszakasz, minden mérkőzés kiemelt jelentőséggel bír.
Este hatkor kezdődik a Megyeri úton a Miskolc vendégjátéka. A házigazdák javuló formát mutattak utóbbi két idegenbeli mérkőzésükön, vasárnap este magabiztos revánsot vettek a Ferencvároson a január végi, büntetőkkel elbukott hazai mérkőzésért. Pék György mérkőzés utáni nyilatkozata szerint elképzelhető, hogy kéztörésből lábadozó ászuk, Ladislav Sikorcin még ma sem lép pályára. Az elvárás Sikorcinnal vagy anélkül is csak a győzelem a már eddig is sok pontot vesztett csapattal szemben. A miskolci csapat biztató mérkőzéseket játszott a középszakaszban, a Stars elleni vereség aránya többeket meglepett, a fekete-sárgák sok hibával segítették gólokhoz az ellenfelet. Ha ezen tudnak változtatni, megkeseríthetik az újpestiek életét is.
Az Alba Volán este hétkor fogadja a Ferencvárost. Mindkét gárda súlyos vereséget szenvedett az előző körben, amely után egyetlen céljuk lehet, a csorba kiköszörülése. Mivel a Volán befejezte EBEL-szereplését, elvben rendelkezésre állhatnak mindazok, akik nem esnek a korlátozás alá. A Ferencvárosban vasárnap nem játszott egyik legnagyobb ászuk, Nyikolaj Fegyasov, és bár eddig mindig megszenvedtek ellenük, a kis Volán az ő távollétében sem jelenthet megoldhatatlan akadályt a zöld-fehérek számára.
A nap rangadóját ugyancsak este héttől az NZ Stars és a Dab.Docler játssza Káposztásmegyeren. Mindkét csapat biztos győzelemmel hangolt a ma esti mérkőzésre, amelyen a Dab számára nagyobb a tét. Ha nem tudnak elkerülni a harmadik helyről, egy nyertesen megvívott negyeddöntő után a döntőért a Volán EBEL-keretével kellene játszaniuk. Mivel az első három helyen álló csapatok (Stars, Újpest, Dab) még egy teljes kört játszanak egymással, így helyzetük nem teljesen reménytelen. De a legelső lépésként ma mindenképpen hárompontos győzelmet kellene aratniuk. Nem lesz könnyű.
OB I , 2008/2009, középszakasz | ||||||||
h | csapat | m | gy | hgy | hv | v | g | p |
1 | NZ-Stars | 6 | 5 | 1 | 0 | 0 | 25-8 | 23 |
2 | Újpesti TE | 6 | 3 | 0 | 1 | 2 | 26-18 | 19 |
3 | Dab.Docler | 6 | 4 | 0 | 0 | 2 | 27-13 | 15 |
4 | Miskolci Jegesmedvék | 7 | 3 | 1 | 0 | 3 | 24-26 | 11 |
5 | Ferencvárosi TC | 8 | 2 | 1 | 2 | 3 | 20-28 | 10 |
6 | Alba Volán SC | 7 | 0 | 0 | 0 | 7 | 14-43 | 0 |
Fugeute 2009.02.17. 13:59:07
Lazlee 2009.02.17. 14:26:04
freddyD 2009.02.17. 15:39:41
És bizony nem vitás, ma Maci verés lesz ;)
Bertuzzi 2009.02.17. 16:35:53
Rock me Amadeus 2009.02.17. 17:22:45
megmondóemberke (törölt) 2009.02.17. 17:23:20
miki78 2009.02.17. 18:48:41
Mondjuk én egy Dunaferr-Volán meccset akarok 4000 nézővel :)
exL:1 2009.02.17. 20:06:18
a. Bárd 2009.02.17. 20:11:41
a. Bárd 2009.02.17. 20:14:11
ekanai · http://www.hangositas.com 2009.02.17. 20:34:55
freddyD 2009.02.17. 20:42:57
Rock me Amadeus 2009.02.17. 21:28:33
"Nos, a szövetségi kapitány várhatóan valamikor február végén, március elején jön legközelebb egy rövid villámlátogatásra Magyarországra, s úgy tervezi, hogy ez idő alatt egy bajnoki mérkőzést is megtekint"
Egy...az több a nullánál.
vvilson 2009.02.17. 21:35:30
Biztosan megnéz majd egy Volán-Stars meccset,ott legalább nem kell bíbelődni az új nevekkel.:(
Rock me Amadeus 2009.02.17. 21:38:52
miki78 2009.02.18. 07:18:31