Az Alba Volán-Graz mérkőzést a karácsony miatt nem vezettük le a szokásos módon, ezt most az Innsbruck elleni meccs bevezetésével együtt pótoljuk. A sérültek és betegek nem épültek fel, így Énekes Lajos edző egy a keddivel személyi összetételében azonos, de mentálisan erősebb csapatot szeretne látni az innsbrucki csarnokban.
"Túl sok jót a Graz elleni hazai mérkőzésről nem tudok elmondani. A második gól valóban nem volt bent, de ez a tény nem sokat segít a végeredmény tekintetében. Az első találat két nagy hibánkból született, és nem amiatt, hogy gyorsabbak, ügyesebbek lettek volna az ellenfél játékosai. Az ilyesmi nagyon bosszantó.
A másodikat a bírók megadták, és ez egy olyan csapatban, amely számára csak a győzelem elfogadható, sok játékost megrogyaszt. Ez jól látszott azon is, hogy a második harmadban csak egy lövésünk volt. Támadásban, védekezésben, egyegyezésben, kapusteljesítményben, egyszóval mindenben rosszabbak voltunk a Graznál. A szezon leggyengébb játékát produkáltuk az egyik legfontosabb meccsen.
Sok időnk most sem volt, kegyetlen a bajnokság üteme. December 25-én délelőtt edzettünk, ebéd után buszra szálltunk, Innsbruckba indultunk. Ez az egyetlen város, ahová a meccset megelőző nap utazunk, mert messze van. 26-án reggel egy tréningünk még van, este pedig következik a mérkőzés.
Palkovics és Horváth állapota javul, de pénteken még biztosan nem játszanak. Valószínű, hogy vasárnap velük együtt három új játékossal megyünk Grazba, már úton van Magyarországra Ryan Bonni, és a hét utolsó napján, ha minden rendben lesz, játszik. A graziak menet közben megszerezték azt a kanadai Marc Brownt, akivel mi is folytattunk tárgyalásokat, de az Alba Volán pénzügyi keretéhez képest nagyon sokat kért.
Innsbruckban tehát ugyanaz a csapat játszik, amely a Graz ellen is a jégen volt. De biztosak vagyunk benne, hogy mentálisan nem a keddi társaság lép pályára. Csütörtökön edzés után hosszú mítinget tartottunk. Videón is szembesülhettek a hibákkal és a javítási lehetőségekkel a játékosok, megbeszéltük a dolgokat. Mindenkinek magába kell néznie, már csak a saját jövője miatt is. Ha a magyar játékosokról beszélünk, akkor fontos, hogy az A csoport lebegjen a szemünk előtt.
Ott az EBEL-ben megszokottaknál erősebb csapatok lesznek az ellenfeleink. De itt sem megy, elképesztően rossz teljesítményt nyújtanak egyesek. A légiósok sem teljesítenek olyan szinten, ahogy elvárjuk. Egyikük sem, és van, akin az akarás sem látszik.
Jason Guerriero hosszú utazással és egy harmincperces edzéssel a háta mögött játszott a Graz ellen. Ebből nem ítélhető meg a tudása. A körülmények ellenére Jason is tudja, hogy olyan durva hibát vétett, amiből senkinek nem nézünk el sokat. Ideális helyzetben ő lenne a harmadik sorunk centere, de jelenleg távol vagyunk az ideális helyzettől. Mindenesetre úgy tűnik, hasznos csapattag válhat belőle.
A sorokon ismét igazítottunk. Az első ötös Tokaji, Martens, Sofron, Ocskay, Fekete, a második Forsyth, Byström, Kovács, Martz, Guerriero, a harmadik Jobb, Ondrejcik, Hegyi, Nagy, Fodor összeállításban kezdi a meccset, Vaszjunyin és Benk lesz a két fregoliember. Pénteken délelőtt még az emberelőnyös korongfelhozatalt is gyakoroljuk, mert ez nem volt túl fényes az utóbbi időben."
Végezetül Horváth Andrásról essen pár szó, mert az utóbbi időben sok támadás érte a válogatott egyik legjobb hátvédjét. Ezért konkrét kérdést intéztünk Énekes Lajoshoz, mi a baj vele? "Balu normálisan edz és játszik, sportszerűen él. A mérkőzéseken az utóbbi időben nem jönnek össze a dolgai, nem jók a passzai, hibákat vét hátul, hullámvölgyben van. Ki fog jönni ebből, jót tesz neki a néhány napos pihenő. Hamar vissza fog jönni a játékba, a teljesítménye is javulni fog. Nagyon szeretne jól játszani, hajt, akar, de minden játékos életében vannak ilyen szakaszok, amikor egyszerűen nem megy. Hátvédként hamarabb észreveszik a hokisok hibáját, mert szembetűnő, ha gólt kap a csapat belőle. Ha egy csatár gyengélkedik, legfeljebb a kisebb lövésszám tűnik fel."
Az utolsó 100 komment: