A gazdasági világválság a világ legjobb sportját sem hagyja érintetlenül. Egyre-másra érkeznek a hírek klubcsapatok nehézségeiről. Az International Hockey Forum cikkei alapján összefoglaljuk az eddigi történéseket.

Az első aggasztó jelek a briteknél ütötték fel a fejüket. Október 26-án a brit elitligában (EIHL) szereplő Edinburgh Capitals közleményben jelentette be, megszorításokat kellett bevezetniük, hogy a klub gazdasági helyzetét stabilizálják. Mivel a skót főváros csapata így is az egyik legszegényebb az EIHL-ben, ez komoly veszélybe sodorhatja a jövőjüket. Egy nappal később derült ki, hogy az ugyancsak a legerősebb brit ligában szereplő Basingstoke Bison játékosai már fizetést sem kapnak. Három nappal később az ő helyzetük az idény végéig megoldódott, a csarnokuk üzemeltetője beszállt a csapatba is, úgy gondolhatták, nincs nyereséges jégcsarnok nagy közönség nélkül. Ám ez nem jelent hosszú távú megoldást, és ha jövőre az Edinburgh és a Basingstoke kiszáll, velük mehet a Hull is, ebben az esetben a hét csapatra olvadó EIHL jövője kérdőjeleződhet meg.

Ki ne emlékezne arra, hogy a KHL idei startja sem volt már problémamentes? Úgy kezdődött a szezon, hogy az Avtomobiliszt Jekatyerinburg helyett a Himik Voszkreszenszk indult a nagy kalandba. Újabb fejlemény, hogy Szportekszpressz november 18-ai híre szerint a Metallurg Novokuznyeck játékosai két hónapja nem kaptak fizetést a főszponzor Jevrazholding válságos helyzete miatt. A helyzetet a KHL vezetői is figyelemmel kísérik. Egyelőre nem tudni, hogy a többi, fémfeldolgozó kombinátok által tulajdonolt vagy támogatott csapatot hogyan érinti az iparág oroszországi krízise, de a Magnyitogorszk és a Cserepovec is bajba kerülhet.

Norvégiában folytatódott az események sorozata. A Furuset Elite múlt hét pénteken jelentette be, hogy csődbe ment. Nem kellett volna, hogy ez azonnali hatással járjon az élvonalbeli Furuset Hockeyra, hiszen a hokicsapat önálló jogi személy, de a fő támogató elvesztése nyomán a kapuson és az edzőn kívül másnak már nincs profi szerződése. Nem ez volt az első eset Norvégiában, Fekete Dániel korábbi csapata, a Trondheim IK márciusban húzta le a rolót 4 millió norvég korona (a cikk írásakor 1 korona 29 forintot ért) adósság felhalmozása után. A Stjernen Hockey azt jelentette, hogy 3 millió koronás veszteséggel számol, 14 milliós teljes költségvetés mellett, és sürgősen 2 és fél milliós bankhitelre lenne szüksége. Csak a játékosok bére havi 750 ezer korona, miközben a belépőkből eddig ennél kevesebbet tudtak csak beszedni. A hitelhez szükséges tíz kezest egyelőre lasszóval sem tudták összefogdosni. A Valerenga felmondta a televíziós szerződéseit, arra hivatkozva, hogy minden olyan otthoni meccsén, amelyet közvetítenek, 150 ezer koronás veszteség éri a kisebb nézőszám miatt.

Legutoljára a Storhamar Dragons adott le S.O.S. jeleket. A hamari csapat számára a legnagyobb csapás az 1994-es lillehammeri téli olimpiára épített hatezer férőhelyes csarnok, amely mellett a régi, 1500-as csarnokot is üzemeltetniük kell. Mindez napi 30 ezer koronába kerül nekik. Az élsport támogatása tilos az országban, és hiába van a csapatnak a legnagyobb létszámú utánpótlása, ennek támogatása a számlák fizetésére sem elég. Csak az áramszolgáltatónak hétszázezer koronával lógnak, és sürgősen másfél milliós támogatásra van szükségük a helyi önkormányzattól. A megoldás az lehet, ha a klub megszabadul a két aréna működtetésétől, viszont akkor nyilván nekik is fizetniük kell a jégért. Ettől a gondolattól senki nem boldog a csapat körül. Végezetül a Stavanger Oilers is bejelentette, hogy idén 4 és 8 millió korona közötti veszteséget produkálnak, amit a szponzor valószínűleg fedezni fog, de ez minden, csak nem körültekintő klubvezetési gyakorlat.

Kicsit délebbre, Dániában sem rózsás a helyzet. Pár napja derült ki, hogy az elmúlt két szezon bajnokának, a dán hoki egyik legnagyobb múltú egyesületének, a Herning Blue Foxnak egészen egyszerűen elfogyott a pénze, a játékosokat sem tudja fizetni a szezon hátralevő részében. Az országban már a múltban sem voltak ritkák az egyesületi csődök, nagy részben a túl sokat vállaló klubvezetők miatt. Számos tradicionális csapat tűnt el így, és támadt fel újra új néven, új szponzorokkal megtámogatva. A helyzetet súlyosbítja, hogy a támogatók egy része csődbe ment, mások pedig nem képesek teljesíteni az ígéreteiket. A csapatok jó részénél napirendre kerül a költségvetés újratervezése, megvalósítható elképzelésekkel. Szóba kerülhet, hogy a fizetésekre szánt keret kisebb lesz, és ez nyilván hatással lesz a csapatok játékerejére is.

A dán jégkorongban korábban is előfordultak csődök, de olyan tömeges gazdasági ellehetetlenülés, ami most fenyeget, korábban még sosem. A kiváltó ok az eredményességért vívott harcban keresendő. A klubok az eredmények minden áron való hajkurászásában a realitásoktól teljesen elrugaszkodott fizetések ajánlásával próbálták  megerősíteni a csapatukat és elhódítani a bajnoki címet. Ez pedig megállíthatatlanul srófolta fel a költségeket. A klubok az eredményeket nem hosszú, alapos munkával, a játékosok nevelésével akarták elérni, hanem úgy gondolták, sok pénzzel mindenkit lenyomnak. A probléma csak az volt, hogy ebbe az esztelen játékba több csapatnál is belementek.

Az ördögi kört szerencsétlen módon erősítette a dánok feljutása a világelitbe, és az ottani sikeres szereplésük. Immár nem volt ciki a komoly jégkoronghatalmak játékosainak sem Dániában játszani, mert az ország az elért eredményei miatt figyelmet kapott, és a játékos pályafutásában, ha úgy tetszik "szakmai önéletrajzában" sem jelentett hátrányt dán klub játékosának lenni. Sok ifjú, tehetséges észak-amerikai, svéd vagy finn játékos első dobbantója lett a dán liga. Hasonlóképpen sok, a pályafutása zenitjére már elérkezett, idősebb, tapasztalt, nagynevű játékos is érkezett az országba, hiszen a liga jól fizetett, és a minősége nem volt rossz, köszönhetően a légiósoknak. A liga és a csapatok sokat profitáltak ebből, évről évre nőtt a bajnokság ereje, így nem volt véletlen, hogy például a tavalyi Kontinentális Kupa-sorozatban az AAB Ishockey bejutott a döntőbe, az általunk is igen jól ismert Red Bull Salzburg EBEL-krőzus testén keresztül.

A korlátozások nélküli bajnoki kiírás miatt özönlöttek a légiósok a csapatokhoz, a fiatal hazai tehetségek pedig mehettek csapatot keresni maguknak máshová: ki Svédországba, ki alsóbb észak-amerikai ligákba menekült. A hazai játékosok így kialakult hiánya az egekig verte fel az ő árukat is. A jó fizetések jó minőséget hoztak: a kiváló külföldiek, NHL-játékosok, az AHL, az ECHL, a svéd és finn elitligák legjobbjai és mellettük ugyancsak kiváló, de méregdrága hazaiak kergették a korongot a dán jégcsarnokokban. Azokban a csarnokokban, amelyek az ilyen minőségű sport fenntartásához kicsik. És ha ez nem elég, a jégkorongnak még meg is kell küzdenie két másik, sokkal népszerűbb sportággal a támogatások megszerzésében: nevezetesen a focival és a már-már nemzeti őrületnek számító kézilabdával.

A szövetség, felismerve a helyzet tarthatatlanságát, megpróbált néhány szabályt hozni a gazdálkodás fegyelmezésére, de ez nem nagyon használt. Az egyik intézkedés volt, hogy mérkőzésenként tíznél több külföldi nem léphet jégre, a másik, hogy a klubok csak a meglevő tőkéjük által meghatározott összeget költhettek fizetésekre. Az, hogy a klubok csak akkor voltak biztonságban, ha a rájátszásba kerültek egy nagyon is vesenyképes csapatokból álló bajnokságban, minden észérvet figyelmen kívül hagyatott a vezetőkkel. A rájátszásba kerülés jelentheti a kluboknak az egyetlen kitörési pontot, itt van telt ház, itt van tévéközvetítés. A rövid távú gondolkodás átvette a hatalmat a hosszú távú felett. Ebben a feszített költségvetési helyzetben érte a csapatokat a gazdasági válság, így egy csapásra összeomlottak a mégoly gondosan építgetett kártyavárak is.

A Herninget persze, hasonlóan az eddig becsődölt kluboktól, meg fogják menteni. Az általános válsághelyzetből azonban kiutat kell találni. A szövetség megpróbálja menteni a menthetőt. Két javaslatuk közül az egyik a külföldiek számának további korlátozását, a másik egy fizetési sapka meghatározását próbálja lenyomni a klubok torkán.

Ezek után szerda este érkezett az újabb rossz hír: az egyik legerősebbnek és leginkább tőkeerősnek tartott bajnokságot is elérte a válság. Mint arról a klub honlapja is beszámol, a nürnbergi Sinupret Ice Tigers november 26-án csődeljárást kezdeményezett önmaga ellen. A kiváltó okokról egyelőre nem sokat tudunk. Úgy tűnik, a Liga vezetése támogatja a csapatot abban, hogy lejátssza a bajnoki mérkőzéseit. A csapat a szurkolókat és a támogatókat pénteken tájékoztatja a helyzetről, pontosabb információkkal mi is csak azután tudunk majd szolgálni.