Az elmúlt szombaton és vasárnap olyan dolgok történtek magyar jégen, alsó és felső szinten egyaránt, amely mellett a balhékat kerülő és a szennyes kiteregetésében tudatosan nem eminens blogunk nem mehet el szó nélkül. Szigorú vélemény következik.

Kezdjük a kirakattal, az Alba Volán–Red Bull Salzburg EBEL-mérkőzéssel. Hogy az álszenteskedés gyanúja ne érjen, előrebocsátom, az a fajta szurkoló vagyok, aki a mérkőzés alatt képtelen a normális véleményalkotásra, mert elfogultan nézi az eseményeket. Jellemzően vagy csúnyákat, vagy hülyeségeket kiabálok, és olyan is sokszor előfordul, hogy egyszerre teszem ezt a kettőt. Ezen a mérkőzésen az átlagosnál is jobban berekedtem. A verekedéseket szeretem, felpezsdítenek, levezetik a feszültséget, de az ellenfél sérülésének soha nem tudok örülni, csak tapsolok, ha lemegy a játékos, vagy ha rosszabb esetben leviszik, és bizakodom, hogy nagyobb baja nem esett.

De ha bántják az enyéimet, akkor úgy érzem, a puszta kezemmel szét tudnám tépni az agresszort. Ilyenre nagyon sok példa volt ezen a mérkőzésen. Amikor Hetényi megfogta a jégen a korongot, és lepkés kesztyűs csuklójára odavágtak, amikor Martz a kapu torkában küzdve földre került, és ott ütötték, taposták meg, amikor Tokajit úgy kenték fel hátulról a palánkra, hogy majdnem leszakadt a válla, amikor Horváthot harmadszor próbálta bunyóra hergelni Harand, majd miután sikerült, elmenekült, amikor a buta RBS-játékos a közönség közé hajította a Benk kezéből kivert ütőt.

Ezt mindenki látta, és a bíró hibájából mindahány eset megtorlatlan maradt. Végig provokáltak a Red Bull Salzburg-játékosok, ez vitathatatlan. Ez a kihívó magatartás az egész mérkőzésen jellemző volt az EBEL-bajnokra, még a mindig higgadt Kovács Csabát is majdnem sikerült verekedésre bírni. És ez a feszültség a játékosokban és a nézőkben is felgyülemlett a végére.

De tisztázzunk néhány alapvetést. A mérkőzés véget ér, kitomboljuk magunkat, alszunk rá egyet, megnézzük a felvételeket, és el kell kezdeni objektíven, de legalábbis higgadt fejjel látni az eseménysorokat. Nyilvánvaló, hogy a pályán nincs helye olyan mozdulatoknak, amelyeknek következménye súlyos sérülés lehet. Tudom, igen, ez jégkorong, és nem jégkrémbalett, benne van a pakliban a törés, a szakadás, a zúzódás.

Ám nem véletlen, hogy néhány szabálytalanság kiemelten tiltott, vannak mozdulatok, amelyek súlyos büntetést vonnak maguk után. Ezek között is kiemelt helyen áll a térdhasználat és a palánkra lökés. Van még pár ilyen. Ezek azért tiltottak, mert beláthatatlanok a következményeik. Lehet, hogy a letérdelt játékos vígan felpattan, de lehet, hogy szétszakad mindene. És ez már nemcsak a szabálytalanság mértékén múlik, hanem a vakvéletlenen, ezért is tilosak ezek a mozdulatok.

A felvételeken látható jelenetek védelmében nem lehet felhozni a vendégcsapat viselkedését. A fent általam felsorolt atrocitásokért a jégkorong írott és íratlan szabályai szerint lehet elégtételt venni. Több lehetőség áll a játékosok előtt. Ha gyors, ügyes és erős valaki, élhet a szabályos bodicsek lehetőségével, ha csak gyors és ügyes, üthet néhány gólt. Ha csak erős, férfias ökölcsatában elverheti a delikvenst úgy, hogy az anyja sem ismer rá odahaza. Ez esetben senki nem szólhatna egy rossz szót sem, ez az ilyen esetek elintézési módja. Ki bántja például Fodort a meccs végén bemutatott technikai K. O.-ért? Senkinek eszébe sem jut, örülünk, hogy elverte a salzburgit. Ez érthető és elfogadható reakció.

De semmiképpen nem az, hogy esetleg egy másik játékosnak elszakítjuk a térdszalagját, vagy megrepesztjük a keresztcsontját. És most tekintsünk el attól, hogy valóban szakadt vagy repedt-e. A lényeg, hogy szakadhatott volna, törhetett volna.

Nem elfogadható érv az sem, hogy nézzük meg, miért kapták ezt az osztrákok. Ezen logika mentén akkor most Siklenka és Rebek rokonsága felkerekedhetne, és meg sem kéne állnia addig, amíg le nem mészárolják Bonnit és Couture-t. Majd ezek után Bonni és Couture családja mind Ausztriára, mind Kanadára atombombát dobathatna, és vége is lenne a világnak hamar.

A dolgokat az életben nem kiváltó okaik, hanem következményeik alapján szankcionálja az általánosan elfogadott értékrend. Hogy mást ne hozzak fel, maradjunk a verekedésnél. Ha az ember az utcán megüt valakit, annak sokféle következménye lehet, sokféle büntetéssel. Ha horzsolódik a sértett arca, az a btk. szerint garázdaság, ha eltörik az orra, az súlyos testi sértés, ha hanyatt esik, beüti a fejét és meghal, az emberölés. Ezért nem nagyon érdemes verekedni, mert ki tudja, mi lesz a vége.

Azt is elképesztőnek tartom, amikor Couture megmozdulására néhányan úgy reagálnak, ha a pálya más részén történik, még kiállítás sincs. De könyörgök, nem ott történt, hanem a palánknál. Olyan ez, mintha a gyilkos azzal védekezne a bírósági tárgyaláson, hogy OK, fejbe lőttem, meghalt, de ha a lába elé lőttem volna, nem lett volna kutya baja sem. És bár nincs okunk feltételezni Couture-ról, hogy ki akarta volna csinálni az attakjával szemben felkészületlenül álló hátvédet, húszéves pályafutása kellő tudástárat kellett jelentsen számára ahhoz, hogy felmerüljön benne, ilyen esetekben mi történhet.

Az összes eddigi dolgot tulajdonképpen csak azért citáltam ide, hogy mindenki értse meg, amikor szakadás és törés van a pályán, arra nincs mentség. Akkor meg kell állni, ahogy Sator és Ocskay sporttársak megálltak, el kell felejteni, ami addig történt, és azt kell mondani, hogy ezt nem, nem és nem engedhetjük meg. A magam részéről nemhogy nem támadom ezért Ted Satort és id. Ocskay Gábort, hanem örülök neki, hogy az általam nagyra tartott sportemberek nehéz helyzetben is a róluk kialakult képhez méltóan viselkednek. Nem védik a védhetetlent.

Úgy gondolom, érzik, tudják, hogy a pályán történtekért igenis van az edzőnek és a sportvezetőnek felelőssége. De abban még nagyobb a felelősségük, hogy mostanában ilyen még egyszer ne fordulhasson elő. Úgy tűnik, tesznek ezért.

Mint ahogy azt is csak remélni tudom, hogy a hét végén más jégpályákon történt események után is úgy érzik az edzők, a vezetők, hogy van felelősségük és tennivalójuk az adott ügyekben. Függetlenül attól, hogy szándékos vagy nem szándékos esetekről van szó. Sajnálatos módon a fehérvári baleseteken kívül három kórházi kezelést igénylő sérülés is történt az utánpótlás-bajnokságokban. Ez két napra vetítve öt komoly sérültet jelent, ami elfogadhatatlan.

A kölyökbajnokságban egy gerincsérülés (hat hét fekvés, jelentős ideig kórházban), egy kettős alkartörés és egy bokatörés történt. Nyilván kirívóan peches hétvégénk volt, de arra alkalmas, hogy felhívja a figyelmet, min kell változtatnunk. Mindenképpen.

A jégkorongozókat sokan azért becsüljük nagyra, mert egy veszélyes játék során a sok testi kontaktus és a hihetetlen sebesség mellett, potenciális fegyverrel a kezükben önfegyelmet tanúsítanak. Ha ilyen sérüléseket okoznak, ez a megbecsülés elmúlik.

A magam részéről nagyon örülök, hogy Székesfehérváron nem magyar játékosok, nem a mi példaképeink, kedvenceink, hőseink, isteneink (a kívánt rész aláhúzandó) követték el ezeket a cselekményeket, mert az kisebbítette volna az ő nagyságukat.

Utóirat: A büntetést megkaptuk, a szankciók a fentiek tükrében is aránytalannak tűnnek. A bírák nehéz helyzetbe hozták az Alba Volánt. Sportszerűtlen tettekre sportszerűtlen ítélettel válaszoltak. Nem marad más, mint küzdeni minden erővel. Tisztán és okosan.