Csütörtöktől vasárnapig rengeteg helyszínen rendeznek válogatott mérkőzéseket. Három városban olimpiai előselejtezőt vívnak, nívós kvartett alakult ki másutt is. Kanada időközben másodszor is kikapott, Németországban, 3-0-ra.
A három olimpiai előselejtező csoport a következő:
B csoport, Észtország (Narva)
Résztvevők: Kazahsztán, Észtország, Hollandia, Spanyolország
C csoport, Magyarország (Budapest)
Résztvevők: Magyarország, Horvátország, Litvánia, Szerbia
D csoport, Lengyelország (Sanok)
Résztvevők: Lengyelország, Japán, Nagy-Britannia, Románia
A Karjala Kupáról már írtunk, ismertettük a játékoskereteket. Egy mérkőzést Finnországon kívül rendeznek meg. Ez a kupa a Euro Hockey Tour első állomása.
Résztvevők: Finnország, Oroszország, Svédország, Csehország
A hagyományos Deutschland Cupon Németország, Kanada, Svájc és Szlovákia vesz részt. Mannheim és Frankfurt ad otthont a rangos eseménynek.
Három A csoportos válogatott izzad Oslóban az egyik legutóbbi kiesővel együtt. A norvégiai EIHC-torna szereplői: Norvégia, Franciaország, Ausztria, Olaszország.
Dánia és Fehéroroszország nem szórakozott tornaszervezéssel, úgy döntöttek, játszanak egymással háromszor. Dániában november 5-én, 6-án és 8-án.
Update: Szerdán már sor is került két mérkőzésre. Kanada ismét vereséget szenvedett, ezúttal Németországban, Dánia döntetlenezett Fehéroroszországgal szemben.
Németország-Kanada 3-0. Közel tízezer néző előtt nyert három góllal a hazai együttes. A vendégek néhány nap alatt másodszor kaptak ki. Külön érdekesség, hogy a németek két gólt is emberhátrányból ütöttek. Igaz, ebből a műfajból a második már az üres kapura sikerült. Még ha ez csak az európai légiósokból álló Kanada is, az meglepő, hogy nem tudták bevenni Németország kapuját egyszer sem.
A másik mérkőzésen a vendég fehéroroszok Muszjenko révén vezetést szereztek, de a záró harmadban Degn egyenlített, így 1-1 állt a táblán a végén.
munkagep 2008.11.06. 19:23:34
felsh 2008.11.06. 19:34:13
S akkor ne is beszeljek azokrol akik nem jelentek meg, vagy nem volt rendbe az utleveluk...
Szoval 10-12 alapjatekos nelkul ment el a roman valogatott,csak a fiatalok fognak jatszani....
bezso 2008.11.06. 19:51:41
www.sportoldal.ro/index.php?option=com_content&task=view&id=3417&Itemid=86
Egyébként pedig természetesen hajrá magyarok!
kriga 2008.11.06. 21:13:33
felsh 2008.11.06. 21:21:41
Vjacheslav 2008.11.06. 21:43:48
redzone82 2008.11.07. 00:30:39
M.Messier 2008.11.07. 04:32:16
Jó hírem van! Nem sértődtem meg. Csak kicsit szerényebben! Ha te most megnézhetnél egy "Roman-Magyar" meccset, bizony nem sok örömed lelnéd benne. Hidd el, mi nem elfogultak vagyunk, de nagyon boldogok, hogy fél év múlva a világ legjobbjai ellen játszhatunk. Meglehet, kiesünk, de nem szeretném elrontani a kedved, pofozógépek nem leszünk. Tudod miért? Mert ahhoz már túl jók vagyunk.
A MOL ligát egy "Erdelyi" csapat vezeti, csak kérdem tőled szerényen, mi köze ennek a válogatotthoz?
De értem ám az észjárásod, ezért még egy kérdés:
magyar vagy román csapat áll az osztrák bajnokság hatodik helyén? Őszintén remélem, nem terheltelek túl, ja és sok sikert a gyergyói gárdának a MOL ligában!
felsh 2008.11.07. 07:36:11
Egyszeruen nem lehet osszehasonlitani a ket csapatot, es ezt sajnos elfogadom. Az pedig h ki vezeti a MOL ligat, annak sok koze nincsen, mert ha most osszehivnam az idengenben jatszo magyarokat,s beraknam egy felnott Volan csapatba akkor szarra verne a HC-t, SC-t stb....
HAjjra SC, es hajjra Magyar valogatott!!! Majd ha a Roman valogatott is komolyan veszi,akkor hajjra Roman valogatott!!
mr sas 2008.11.07. 08:05:22
HAJRÁHAJRÁHAJRÁ MAGYARORSZÁG!!!!
M.Lac 2008.11.07. 08:18:10
kriga 2008.11.07. 08:26:13
kispufi 2008.11.07. 10:16:36
kispufi 2008.11.07. 10:18:28
munkagep 2008.11.07. 10:31:32