Győzelemmel kezdett a Detroit a nyugati főcsoportdöntő első mérkőzésén, méghozzá magabiztossal, hazai pályán. A találkozó sorsa már az első két harmadban eldőlt.
Nem sokáig kellett várnia a népes szurkolóseregnek az első hazai gólra. Négy és fél perc telt el, amikor Nicklas Lidström átadását Brian Rafalski értékesítette. A Detroit ekkor emberelőnyben játszott. 10 perc múlva a harmadik Dallas-kiállítást is gólra váltotta a Red Wings, a hazaiak másik passzkirálya, Niklas Kronwall asszisztját a svéd Franzen értékesítette. Nem állt le a Detroit, a második harmad elején újabb gólt szerzett, ismét előnyből, ezúttal Holmström talált be, és megint Lidström adta a gólpasszt. A finn Filppula is lőtt egyet, és csak a harmad végén jött a szépítés Brenden Morrow révén.
A Detroit az első harmadban szétlőtte ellenfelét, 12-4 volt az arány, aztán a másik két 20 perces szakaszban már partner volt a Stars is, 31-21-gyel zártak a csapatok. Osgood 20 lövést fogott, Marty Turco 27-et. A Detroitban Holmström zárt két ponttal, Kronwall és Lidström 2-2 assziszttal. A hazaiak két legveszélyesebb embere Dacjuk és Zetterberg volt, 7-7 lövést eresztettek meg, a Dallasból Brad Richardsra kellett a legjobban figyelni, 5-ször próbálkozott.
Franzen két rekordot is megdöntött, 12. playoffgóljával Gordie Howe csúcsát adta át a múltnak, illetve a rájátszásban sorozatban ötödik meccsén is gólt szerzett, amire legutóbb Ted Lindsay volt képes, még 1952-ben. A második mérkőzés szombaton következik, ismét Detroitban, a Joe Louis Arenában, ahol Turco eddigi NHL-karrierje során még egyszer sem győzőtt, 0-8-2 a mérlege. A találkozót 20 066 néző tekintette meg a helyszinen.
Keleti főcsoport, negyeddöntő
Montreal (1.)-Boston (8.) | 4-3 | 4-1 | 3-2 | 1-2 | 1-0 | 1-5 | 4-5 | 5-0 |
Pittsburgh (2.)-Ottawa (7.) | 4-0 | 4-0 | 5-3 | 4-1 | 3-1 | |||
Washington (3.)-Philadelphia (6.) | 3-4 | 5-4 | 0-2 | 3-6 | 3-4 | 3-2 | 4-2 | 2-3 |
New Jersey (4.)-NY Rangers (5.) | 1-4 | 1-4 | 1-2 | 4-3 | 3-5 | 3-5 |
Nyugati főcsoport, negyeddöntő
Detroit (1.)-Nashville (8.) | 4-2 | 3-1 | 4-2 | 3-5 | 2-3 | 2-1 | 3-0 | |
San Jose (2.)-Calgary (7.) | 4-3 | 2-3 | 2-0 | 3-4 | 3-2 | 4-3 | 0-2 | 5-3 |
Minnesota (3.)-Colorado (6.) | 2-4 | 2-3 | 3-2 | 3-2 | 1-5 | 2-3 | 1-2 | |
Anaheim (4.)-Dallas (5.) | 2-4 | 0-4 | 2-5 | 4-2 | 1-3 | 5-2 | 1-4 |
Keleti főcsoport, elődöntő
Montreal (1.)-Philadelphia (6.) | 1-4 | 4-3 | 2-4 | 2-3 | 2-4 | 4-6 | ||
Pittsburgh (2.)-NY Rangers (5.) | 4-1 | 5-4 | 2-0 | 5-3 | 0-3 | 3-2 | 05.05. | 05.05. |
Nyugati főcsoport, elődöntő
Detroit (1.)-Colorado (6.) | 4-0 | 4-3 | 5-1 | 4-3 | 8-2 | |||
San Jose (2.)-Dallas (5.) | 2-4 | 2-3 | 2-5 | 1-2 | 2-1 | 3-2 | 1-2 | 05.06. |
Keleti főcsoport, döntő
Pittsburgh (2.)-Philadelphia (6.) | 0-0 | 05.09. | 05.11. | 05.13. | 05.15. | 05.18. | 05.20. | 05.22. |
Nyugati főcsoport, döntő
Detroit (1.)-Dallas (5.) | 1-0 | 4-1 | 05.10. | 05.12. | 05.14. | 05.17. | 05.19. | 05.21. |
Stanley-kupa, döntő
0-0 | 03.24. | 03.24. | 03.24. | 03.24. | 03.24. | 03.24. | 03.24. |